Búcsú Liepājától - börtönnel és naplementével

Elérkezett hát az utolsó napom Liepājában, és még mindig volt pár dolgom a tennivaló listámon (pakoláson és takarításon kívül is!), úgyhogy korán keltem, és nyitásra már a Karosta börtönnél voltam, hogy a tegnapi sikertelen kísérlet után végre belülről is megnézzem.

Kívülről, friss rendszámú kétéltűvel

Nem értem, nem is akarom, de a szögesdrót magáért beszél

Utolsó hétre való tekintettel sok iskolás csoport jön ide amolyan kihelyezett
töriórát tartani, ők igazi fegyenceknek járó bánásmódban részesülnek
(az oldalról lelkesen figyelő tanáraik legnagyobb örömére :P)

Ilyen szép belülről - az egyik folyosó rácsát vagy másfél méteres
Lenin-fej díszíti, nagyon mutatós :)

A hírhedt 26-os cella: koromsötét, pici magáncella a büntiben lévőknek

(Mivel az egész túrán egyedül voltam, sokmindent kipróbálhattam, többek között ide is bezártak vagy egy percre - nem mintha ezt kértem volna, ez alapból is a csomag része. Nem túl jó, de emlékezetes élmény, az biztos!)

Falfirka - van aki a napokat számolja, van akinek az Iron Maiden
vagy az ACDC hiányzik, van aki egyszerűen csak haza akar menni

(a börtön egészen 1997-ig működött mint katonai büntetőintézet,
azért is vannak ilyen meglepően aktuális feliratai)

Természetesen ültem a börtönigazgató székében is,

És gázmaszkot is próbálhattam

(de nem, nem mondtam hogy "Are you my mummy?"...)

Búcsúzóul megmutatták, hol alszanak azok az elvetemültek, akik mint hostelt szeretnék használni a börtönt - a vip vendégek még takarót is kaphatnak!

Tervek szerint a délutánt és az estét könnyedebb programok töltötték volna ki, úgymint búcsúvacsi Eric családjánál és búcsúital Geoff-fel. Játék a gyerkőcökkel, isteni quiche, közepes bor, kicsi sírás, közös játék az egész családdal, búcsúajándékok, nagy sírás, aztán már brit barátommal egy utolsó cider a Fontaine Palace-ban, sztorizgatás, nosztalgiázás, rengeteg szúnyog társaságában, ezúttal könnyek nélkül :) Hosszabb krónikát nem írok, mert a billentyűzetem nem bírja ha potyognak a könnyeim, és már most hiányoznak a barátaim...

Hazaérve még mindig nem volt kedvem lezárni a bőröndöket, úgyhogy úgy döntöttem csak megnézem a naplementét a kedvenc helyemen, Karosta-n. Képekkel búcsúztatom hát az utóbbi 7 hónapot: