Školení dobrovolniku

A táborok közeledtével eljött az ideje a leendő asszisztensek fejtágításának, amire 3 teljes napot szántunk. Csehül. Na jó, azért én is tanultam valamit :)

Fotók itt.

Barcelona

Vasárnap

Reggel tehát búcsút intettünk Andalúziának, és miután sikerült a túlsúlyos, de szerencsére méreten belüli kézipoggyászainkat felcsempészni a gépre, sikeresen landoltunk Barcelonában.  Hogy kipihenjük a kalandokat, csak egy programot szerveztünk, ami nélkül állítólag nem is nyaralás a nyaralás Spanyolországban: focimeccsre mentünk. Most volt a spanyol bajnokság utolsó fordulója, és már csak a másik barcelonai csapat, az Español meccsére kaptunk jegyet, de azért ez is több mint a semmi, nem? :) Szóval kibumliztunk a stadionba, szereztünk szotyit, és kényelembe helyeztük magunkat a legfelsőbb sorok egyikében, hogy onnan élvezhessük az Español-Sevilla végül 1-1-re végződő csatáját. Persze mindkét gólt az előttünk lévő kapuba rúgták :)

Hétfő

Anyuék annyit meséltek az őszi látogatásuk során tett túráról, hogy gondoltam ez nekem sem maradhat ki, és én is meghódítom Montserrat-ot. Nem is tudom pontosan, ez csak a kolostornak, vagy a helynek a neve, mindenesetre mindössze 50 km-re Barcelonától gyönyörű sziklák emelkednek, ahova évszázadokkal ezelőtt szerzetesek pofás kis kolostort építettek.

Reggel vonatra szálltam hát, és egy órás ringatózás után csodás látvány tárult elém.

Libegővel mentem fel a kolostorhoz, körbenéztem, megreggeliztem a remény lépcsőjének lábánál,

és még épp időben értem a templomba, hogy meghallgathassam a helyi fiúkórus híres Ave Maria előadását.

Aztán elindultam felfelé, egy régi kolostor romjaihoz. Útközben többször is megálltam csodálni a kilátást, és harcolni az elemekkel, ahogy ugyanis kiértem a sziklák védelméből, hatalmas szél kerekedett és az eső is csepergett.

Végül sikeresen felértem, és Balázs tanácsát megfogadva egy másik útvonalon indultam vissza, ami egy ideig nem is vissza volt, inkább még magasabbra, még sziklamászókkal is találkoztam. Aztán a civilizációhoz közeledve összefutottam egy eltévedt párral is, akik sajnos semmilyen normális idegen nyelvet nem beszéltek, de kiderült hogy oroszok, úgyhogy csehül végül szépen irányba állítottam őket :) Szép nap volt, és hazafelé egy amerikai családdal szóba elegyedve még tippeket is kaptam, honnan lehet menő, vicces kindle-tokot rendelni :)

Balázs a napot az egyetemen töltötte, így csak este futottunk össze, moquito-zni mentünk egy helyes kis bárba.

Kedd

A szülinapom :) Na jó, nem igaziból, de még karácsonykor Balázzsal úgy döntöttünk, hogy majd májusban köszöntjük meg egymást, és most jött el a nap. A délelőttöt bandukolással és vásárolgatással töltöttem, aztán ebédelni „A Pezsgős Helyre” mentünk, ahogy Balázs hívja :)

Ez egy nagyon népszerű bár, ahol kizárólag pezsgőt és szendvicset lehet kapni, még csak le sem lehet ülni, mégis folyton tele van. Finom volt a pezsgő is, meg a halas-kéksajtos szendvicsem is, de lényeg még hátra volt. Szuper ajándékot kaptam, a barcelonai akváriumba mentünk :) 

Láttunk rájákat, cápákat, pingvineket, sőt még tengeri sárkányt is! :)

  
Szerda

Szerdán újabb kihagyhatatlan dolgot tettem: kirándulást a Barcelona stadionjába, a Camp Nou-ba. Magam is meglepődtem mennyire élveztem, bár guided tour nincs, mint anno Manchesterben, az audio guide és az interaktív kiállítás megtették a magukét.

Láttam a klub legszebb 50 gólját, meghallgattam a himnuszukat több nyelven, és végignéztem az összeállítást az utóbbi évek fantasztikus sikersorozatáról. Ja, és persze kézbe vehettem az egyik kupájukat is :)

A stadion mellett pedig felfedeztem egy fura temetőt, ami engem leginkább valami archívumra emlékeztetett, görgős létrákkal, amikkel elérhetik a gyászolók az emeleti sírokat. Elég bizarr megoldás…

Délután kisétáltam a tengerpartra, sétálni és lábat áztatni, amiből végülis a nagy szélnek köszönhetően szörfös-bámulás és fotózás lett.

A miheztartás végett bokáig persze belementem :)

Aztán kaptam egy üzenetet Balázstól, hogy valami borzasztó unalmas előadás után a csoporttársaival beültek valahova sörözni, úgyhogy én is csatlakoztam hozzájuk. Azzal a különbséggel, hogy sör helyett én a helyi pezsgőre, a cava-ra szavazok. Szerencsére Balázsnak jó fej barátai vannak, kifejezetten jól szórakoztunk, és miután hazaszaladtunk melegebb ruhákért, újra csatlakoztunk hozzájuk. Miután az olasz srácok női pulcsiban próbáltak csajokat felszedni, és nekünk is jutott a virágokból, egy bárban kötöttünk ki koktélozni, és csak jócskán éjfél után indultunk haza, biciklivel. Egy biciklivel. Ketten.

Csütörtök

A tervek szerint ma reggel együtt reggeliztünk volna Balázs kedvenc reggelizős helyén, ahonnan ő focizni, én meg túrázni mentem volna, de hát végül 10-kor sikerült csak fölkelni. Amúgy is számomra Barcelona inkább a nyugalmat, laza nyaralást jelenti, úgyhogy úgy döntöttem inkább visszasétálok abba a parkba, ami tavaly a legjobban tetszett, és olvasással múlatom az időt, míg Balázs tanul. Ja, és pár napja felfedeztem néhány fantasztikus gyöngy-boltot, ahova feltétlenül vissza kellett néznem :)

Este pedig Balázs elvitt az egész nyaralás fénypontjára, ahol életem legfinomabb szendvicseit ettem!

És ha már nosztalgia-nap, tavalyról még egy másik program várt ismétlésre: a Magic Fountain, azaz a Varázsszökőkút varázslatos előadása :) Ja, és persze a hazabicajozás. Egy biciklivel. Ketten. :)

További képek itt.

Sevilla

Ma reggel utolsó autózásunkra indultunk, sajnos kicsit későn értünk Sevillába, úgyhogy engem csak kiraktak kábé a város közepén, és egyedül indultam a katedrális felé, a városnéző séta indulópontjához. Anyuék ugyanis előző hétvégén (amikor én még a cseh hegyekben dolgoztam), már töltöttek vagy másfél napot Sevillában, és részt vettek az ingyenes túrákon, így más terveik voltak. 

Szóval 11-kor Juan, az idegenvezető és még vagy 20 turista társaságában nyakamba vettem a várost, és megismerkedtünk az elmúlt 500 év történelmével, emlékeivel, épületeivel. Mivel ez már a harmadik hasonló túrám volt a Pancho Tours szervezésében, a történetek már igencsak ismétlődtek, de Juan hihetetlen lelkesedése, humora és vicces akcentusa bőven kárpótolt :) Azért nem bántam, amikor bő két és fél óra után elértük a végállomást, a Plaza de Espanat. Ez egy gyönyörű tér, egy palotaszerű épülettel, Spanyolország bemutatásának szentelve. Ennek megfelelően minden régió vagy nagyobb város kapott egy saját kis falrészt, paddal, ahol egy mozaik mutatta be a hely jellegzetességét, vagy jellemző történelmi pillanatát. Természetesen az összes hellyel lefotózkodtunk, ahol már jártunk :)

Megj: itt forgatták a Star Wars Naboo-ban játszódó jeleneteit, pl. ezt!

Aztán még körbesétáltunk a parkban, és én hazaindultam a 41 fokos hőségben, hogy még sziesztázzak egyet a délutáni túra előtt.

6-kor tehát felfrissülve, átöltözve és kipihenten álltam a Giralda torony lábánál, és örömmel konstatáltam, hogy ezúttal is Juan lesz a vezetőnk :) Az útvonal is hálásabbnak bizonyult a délelőttinél, az óvárost és a zsidó negyedet céloztuk meg, és a már negyedjére hallott általános történelmi ismertetőn kívül rengeteg legendát hallhattunk, sőt Howard Wolowitz spanyol ikertesóját is láttuk :)

A túra után betértünk egy Huelva 8 névre hallgató bárba, ahol már sangriával várt a családom, és végül egy flamenco esttel ünnepeltük meg az utolsó andalúz esténket. Egy gitáros, egy énekes, és végül összesen 4 táncos (1 nő és 3 férfi) adta a közel másfél órás műsort. A táncosok mindenféle kombinációban léptek a színpadra, nem több mint fél méterre tőlünk (bizony, még izzadságcseppeket is kaptunk 1-1 lendületes pörgésnél), és a végén egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy az első férfi szólista volt a kedvencünk. Éjfél előtt nem sokkal sétáltunk haza, 29,5 fokban (!), részemről nagyon boldogan az elmúlt néhány nap fantasztikus élményeitől.

Cádiz

Reggel tehát villámtempóban elhagytuk Algecirast, hogy Spanyolország legdélebbi pontján, Tarifán reggelizzünk. Olvastuk ugyan, hogy itt mindig fúj a szél, de a valóságra azért még így sem voltunk felkészülve. Megérkezve mindenki gyorsan hosszú nadrágot és széldzsekit kapott magára, a szokásos tejeskávé-croissant reggeli után megkerestünk egy kilátópontot, majd megküzdve az elemekkel, visszamentünk az autóhoz, hogy Cádiz felé vegyük az irányt, útközben megcsodálva több száz szélerőművet és bocit.

Cádizban újabb ingyenes túra várt ránk, ezúttal egy lengyel lány, Karolina vezetésével. Cádiz közel sem akkora, mint Malaga, s bár a történelme ugyanolyan változatos (föníciaiak, mórok, stb., stb.), az idegenvezetés ezúttal nem volt annyira lenyűgöző. Azért láttunk római színház maradványokat, katedrálist, piacot, virágpiacot, óriás fikuszokat, amiket még Kolumbusz ültetett, és a naptól kitikkadva értünk utolsó állomásunkhoz, ami szerencsére pont az óváros egyetlen strandja volt.

Kis családommal úgy döntöttünk, ha már helyben vagyunk, gyorsan fürdőruhára váltunk, és pihenéssel töltjük a délutánt. Már fél4 volt, mire a partra értünk, de a nap még így is erősen tűzött, a strandolást én személy szerint egy jó kis szunyókálással nyitottam az árnyékban. Aztán persze csak bemerészkedtem a vízbe, és nem ám csak térdig, egészen nyakig megmártóztam az óceánban! A szél elég erősen fújt végig, mindenünk telement homokkal, a fiúk haza is mentek lezuhanyozni, de mi anyuval hősiesen tovább napfürdőztünk.

Vacsorázni pedig egy helyi kis étterembe ültünk be, a Virgen de la Palma nevű gyönyörű utcácskában, ami tele van pálmával és falakra aggatott virágokkal, és finom halakat ettünk. Utána kisétáltunk az óceánpartra még egyszer, megnézni a naplementét, és persze elkészíteni a kihagyhatatlan csoportképet :) Aztán már csak hazabuszoztunk, és bedőltünk az ágyba.

Gibraltár

Említenem sem kell, már megint vagy 2 órát kanyarogtunk le-föl, jobbra-balra, és már félúton megpillantottuk a végcélt, Gibraltár kimagasló szikláját. Egyszer még fénykép-szünetet is tartottunk, és bár akkor még nem voltunk biztosak benne, utóbb kiderült, hogy bizony Afrikát is sikerült lencsevégre kapni!

Végül az autót La Línea de la Concepciónban hagytuk, és gyalog sétáltunk át a határon, mert ugyebár Gibraltár brit felségterület. Már a határon elcsípett minket egy pasas, autós idegenvezetést ajánlva, amit el is fogadtunk. Autóba pattantunk hát, és vezetőnk, Paul segítségével nekiálltunk felfedezni a félszigetet. Első állomásunk az Európa pont volt, a legdélebbi csücsök, itt már biztosak voltunk benne, hogy a túloldalon Marokkót látjuk, és az idővel is mázlink volt, sehol egy felhő, tekintetünk csak úgy siklott át a vízen a szomszéd kontinensre!

Következőnek a St Michael cseppkőbarlangnál álltunk meg, itt már megjelentek a sziget jellegzetes majmai, akik pofátlanul lopkodják a turisták kezéből az édességet, például fehér csokis magnumot :) A barlang sem volt semmi, bár csak egész kis része volt látogatható, szívesen bámészkodtunk a jóleső hűvösben. Legközelebb már olyan magasan szálltunk ki, hogy átláttunk a túloldalra is, alattunk meredeken zuhant a szikla a tengerbe. Itt Paul összebarátkoztatott minket a majmokkal, akik rendesen be vannak idomítva az emberek szórakoztatására és fényképeken való pózolásra, mi is készítettünk néhány csoportképet :)

Paul amúgy kifejezetten jó vezetőnek bizonyult, érdekességekkel bombázott minket miközben a legelképesztőbb kanyarokat vette be könnyedén, és türelmesen várt, míg szorgosan kattintgattunk. Utolsó állomásunk, egy ágyúk álcázására szolgáló mesterséges alagút megtekintése után levitt minket a tengerpartra, hogy a délután hátralevő részét lubickolással és sziesztázással tölthessük. A lubickolásból végül nem sok lett a jéghideg víz miatt, de fél7ig kint punnyadtunk, sütkéreztünk a napon, és gyönyörködtünk a kilátásban.

Aztán visszabuszoztunk a határhoz, autóba pattantunk, és még egy kitérőre szántuk el magunkat, Castellar de la Frontera felé. A faluban tett kétperces látogatás után végül is megtaláltuk a hegy tetején álló mór erődöt, melynek falai közé állítólag 70 házikót zsúfoltak, és az összhatás kedvéért még egy mutatós kis mesterséges tavat is biggyesztettek a hegy lábához. Naplementekor indultunk tovább, most már a szállásunkhoz, Algecirasba. Kisebb autópályás kavargás, és 2-3 visszafordulás után megérkeztünk a vörös lámpás negyedben található hostelünkhöz, ahonnan reggeli nélkül indultunk is tovább másnap, ezzel szerintem az egyetlen olyan érintett településsé téve Algecirast, ahol nem készült fénykép…

Ronda

Kacskaringós hegyi utakon vezetett az utunk, közel 2 órán keresztül, mire végre délután 6 körül megérkeztünk Rondába. Kis szusszanás után nyakunkba is vettük a várost, a cél természetesen a várost átszelő szurdok, a Tijo volt. A hídról készült rengeteg fénykép után a fiúk visszaindultak kocsmát keresni, mert kezdődött az Európa Liga döntője, ráadásul 2 spanyol csapat (Atlético Madrid és Athletic Bilbao) játszott, remélem mindenki megérti hogy ez kihagyhatatlan :) Mi anyuval tovább bóklásztunk a városban, láttunk városházát, templomot, virágos erkélyeket, aztán pedig megtaláltuk a lépcsőt amin le lehet ereszkedni a szurdokba. A nap már lemenőben volt, úgyhogy végül csak félig jutottunk, de természetesen így is készült temérdek kép :) Aztán csatlakoztunk a többiekhez a meccs második félidejére egy helyes kis kocsmában, ettünk finom kis halas melegszendvicset, és míg a fiúk a meccsen izgultak, mi anyuval a helyi Atlético Madrid szurkolókon szórakoztunk :) Végül az ő csapatuk nyert, és láthattuk az egyik gólörömöt is, ahogy egymás nyakába borultak, úgyhogy még én is élveztem a meccset :)

Reggel még egyszer nekiindultunk a városnak, és ezúttal olyan közel mentünk a szurdok alján folyó kis patakhoz, amennyire csak lehetett, bár sajnos ez sem volt túl közel… Újabb 100 fénykép és ámulás-bámulás után megint csak vissza a szálláshoz, gyors pakolás, és irány Gibraltár!

Malaga

Kedden röpke 17 óra utazás után megérkeztem Malagába, Spanyolországba. Kis családom szerencsére várt a buszmegállóban és sikeresen leintették a reptérbuszt, úgyhogy éjfélre már be is zuhanhattam az ágyba :)

Egy tipikus andalúz reggeli (tejeskávé+croissant) után Balázzsal a malagai stadion felé vettük az irányt. Sajnos stadion-túrán nem tudtunk részt venni, mert az egy szem idegenvezetőt lefoglalta egy iskolás csapat, de a pálya szélére így is bejutottunk. A kísérő csajszival vicces kis párbeszédet folytattunk a spanyol sportéletről (Alonzo, por favor, Alonzo! Nadal, por favor, Nadal!), aztán visszasétáltunk és beültünk egy délelőtti sörre, ahogy állítólag a helyiek teszik :)

Fél12-kor indult az ingyenes városnéző túra, egy lelkes kanadai lány, Catherine vezetésével. 2 és fél óra alatt megismertük a város rövid történelmét (föníciaiak, mórok, vizigótok, karthágóiak, spanyolok, inkvizíció, Ferdinánd, Izabella, Kolumbusz, volt itt minden kérem szépen), hagyományait, látványosságait, legendáit. Az utolsó volt az egyik kedvenc történetem, eszerint amikor Izabella és Ferdinánd csapatai épp körülzárták Malagát, hogy kiűzhessék a mórokat a városból, egy aggastyán követ érkezett a királyi párhoz. Izabella úgy gondolta, bölcs dolog lenne meghallgatni őt, de hát a férje nélkül mégse lenne ildomos, elindult hát Ferdinánd keresésére. Addig is, hogy ne unatkozzon a követ, egy lovagot és egy udvarhölgyet küldött a szórakoztatására. Ahogy az elegáns pár belépett a sátorba, a követ leszúrta a lovagot, a királynak gondolva őt. Erre persze jól megölték a követet, és Izabella bedobatta a malagai várba a testét, jelezve, a merénylet nem sikerült, és kiadta a parancsot a végső ostromra. És hogy hol volt ezalatt Ferdinánd? Egy közeli parkban szunyókált egy fa alatt :) Azóta, ha egy malagait azzal piszkálnak, miért nem dolgozik délután, arra hivatkozik, hogy a szieszta bizony az életét is megmentheti :)

A túra után mi is sziesztáztunk egy kicsit a tengerparton, bokáig bele is mentünk a vízbe! Végül egy isteni finom halas-salátás ebéd után visszasétáltunk a szállodába, és elindultunk a következő állomás, Ronda felé.

Víkend a hegyekben

Péntek

Péntek délután, egy újabb rohanós nap után (mely alatt többek között megismerkedtem a második workcamp cseh vezetőivel, Markétával és Luckával, megtudtam hogy 3 angol órát tartok a gyerekeknek a hétvégén, és kiderült hogy Zaneta és Ratka mellett egy kutyával lakom majd 4 napig), autóba pattantunk, és a hegyek felé vettük az irányt, egész pontosan Pec pod Sněžkou falucskába. Bármennyire jól is hangzik mindez, valójában 3 kemény munkanap várt ránk, ugyanis Zaneta, Ratka és én voltunk hivatottak szórakoztatni a kiránduláson részt vevő 13-14 családot, 1-10 év közötti gyerkőcökkel. Ami bizony nem könnyű. Szerencsére a legtöbben csak munka után tudtak jönni, így csak a vacsora utáni ismerkedős, zenés programokat kellett levezényelni,

 megvárni míg a szülők végre ágyba parancsolják bezsongott gyermekeiket, és amint elcsendesedett a ház, megkezdhettük a másnap előkészületeit. Martina rengeteg ötlettel, de nulla előkészülettel érkezett, ráadásul úgy döntött ő inkább anyuka lesz a hétvégén mint szervező, úgyhogy rengeteg minden szakadt a nyakunkba, 2 előtt nem is kerültünk ágyba. Azért nem kell félteni minket, egy pohár borral vigasztalódtunk a több órás agytorna után.

Szombat

A nap témája a 4 évszak volt, ennek szellemében készítettük elő a délelőtti túrát, melynek 10 állomásán a családoknak különböző feladatokat kellett megoldani. Piros szalagokkal jelöltük az utat, szivárványszínűvel az állomásokat, ahol a legkülönbözőbb kalandok és fejtörők várták a gyerkőcöket. A nagy négyes (Zaneta, Ratka, a kutyája Ajsa és én), egy órával a többiek előtt indultunk, előkészítettünk mindent,

majd az utolsó állomáson vártuk a csapatokat, hogy aztán együtt sétálhassunk haza a jól megérdemelt ebédre. Szombaton az időjárás igen kegyes volt hozzánk, és bár az utakat hófoltok tarkították, sütött a nap, és 2 pulcsi elég volt :) Ebéd előtt volt 15 perc szabadidő, úgyhogy gyorsan meg is tartottam az első angol foglalkozást, szerintem egész sikeresen!

Ebéd után egyszerű kis séta és vonatozás következett, ezalatt szerencsére pihenhetett a fejünk, hogy aztán visszaérve gyors vacsora után belevessük magunkat az első kézműves-foglalkozásba, ami alatt évszak-kollázsokat készítettek a gyerekek.

Fektetés, egy újabb pohár bor, és kezdtük is gyűjteni az állatos-kutyás feladatokat másnapra.

Vasárnap

Reggel sűrű ködre ébredtünk,  szobánk lélegzetelállító kilátásából

semmi sem maradt, de a túráról csak nem akartunk lemondani, és igazunk is lett: mire telepakoltunk egy másik útvonalat ezúttal sárga és piros szalagokkal, a köd felszállt, az esőfelhők elvonultak, és a csapatok is elindultak. Utolsó állomásként Ajsát képezhették ki a gyerekek, és jutalmazhatták piskótával, mondanom sem kell ez a bájos kis 8 hónapos magyar vizsla lett az abszolút sztár :)

Ebéd előtt még volt időnk kreatívkodni, úgyhogy kutyusokat gyártottunk:

én ragasztottam az orrokat, amiket Ajsa kutyakajájából tulajdonítottunk el :)

Ebéd után laza séta következett, a gyerekek az erdőben menedéket gyártottak az állatoknak,

aztán egy közeli étterembe ültünk be fagyikelyhet enni. Ajsa miatt mi kint maradtunk a teraszon,

nagykabátban, sapkában, de hősiesen megettük a gombócokat :)

Az esti kézműves-foglalkozáson pólókat festettünk, mégpedig kutyus-lábnyomokkal: nagy részüket a gyerekek kezével, de minden pólóra jutott Ajsa tappancs-lenyomatából is!

Én közben angol órát tartottam a fele társaságnak, hogy ne legyen akkora tömeg Ajsa körül: tengeri állatokkal ismerkedtünk meg, több-kevesebb (inkább több!!!) sikerrel.

Újabb pohár bor és egy kis pihenés után egész gyorsan összedobtunk 15 manós feladatot, és a közös cseh-angol munka is egyre jobban ment: Zaneta nem volt túl fáradt angolul, én meg nem voltam túl fáradt csehül beszélni, úgyhogy végre tényleg hasznos tagja voltam a brainstormingnak, és jópár feladat az én fejemből pattant ki :)

Persze biztos segített, hogy közben mindenféle színűre festettem a körmeimet... Ráadásul sokat tanultunk a korábbi éjszakázásokból, és csak olyan feladatokat találtunk ki, amihez nem kellett újabb segédeszközöket gyártani. Ágyba persze most sem kerültünk 1 előtt, de ez inkább csak azért volt, mert megvártunk míg Ratka a 7. pohár bort is lehajtja :)

Hétfő

Ma reggel még sűrűbb és makacsabb ködre ébredtünk, de az eső most is megkímélt minket, úgyhogy 6 rétegbe bugyolálva, de kimerészkedtünk az erdőbe. Ezúttal nem volt akkora szerencsénk, a köd végig megmaradt,

így sűrűn pakoltuk a kék-sárga szalagokat, nehogy eltévedjenek a kis manók :) Már a végefelé jártunk, mikor Zaneta mondta, hogy még gyorsan lerakjuk a 2 feladatot, aztán a kilátónál is vagyunk, ami az utolsó állomás lesz. És ekkor hirtelen megláttuk kb. 10 méterre a hatalmas fém épületet, ahogy átsejlett a ködön át... Úgyhogy 1 feladatot elsumákoltunk, és Zanetával felmásztunk a legfelső emeletre kirakni az utolsó sárga szalagot, és megcsodálni a kilátást:

Majd' megfagytunk mire megérkeztek a többiek, és miután végeztek az állomással, villámsebességgel értünk vissza a szállásra, ahol szerencsére várt minket a jó meleg ebéd és a rumostea :) Ebéd után még játszottunk egy nagyot Ajsával,

punnyadtunk egyet míg a gyerekek délutáni szunyókáltak, és nekem ezzel véget is ért a móka. A többiek még maradnak holnap délutánig, de én akkor már Spanyolországban leszek, úgyhogy Katkáékkal együtt én is hazajöttem Nymburkba. A hely csodaszép, hatalmas hegyek a lengyel határhoz közel, de legközelebb tuti nem dolgozni jövök ide :)

További képek itt.

Levi Strauss

Ma 14 önkéntes érkezett hozzánk a Levi Strauss cégtől, egynapos munkára. Jól be is fogtuk őket, kipucolták az udvart, megvarrták a trambulint, lefoglalták az ovisokat, segítettek a kerámia-foglalkozáson, és nem utolsó sorban kifestették a 2. emeleti kis vendégszobákat: zöldre, sárgára és sötétkékre :)

Csoportkép a zöld szobában

Velká Rehabka

Múlt héten a kis, most a nagy rehabilitációs osztályban töltöttem a napot. Gondolom feltűnt, hogy kivételesen 1 hét után jelentkezem újabb Podebrady-i élménnyel, ennek egyik oka hogy jövő héten nem megyek, mert Spanyolországban leszek :) A másik pedig, hogy ha van rá lehetőség, nem szeretnék még egy napot eltölteni itt. Ez volt az első olyan nap, ami egy kicsit is megviselt, ugyanis itt vannak a legsúlyosabban fogyatékos gyerekek, a 4 gyerekből csak 1 tud járni és valamennyire beszélni, bár nem kommunikál, csak mániákusan ismétli amit mondanak neki. Rajta kívül senki sem szobatiszta, mindenkit etetni kell, és még csak esély sincs a javulásra, legjobb esetben is csak a romlás állítható meg, vagy lassítható. 

Szerencsémre a nap java részét Petyával kellett töltenem, aki a legjobb állapotban van közülük. Reggel napocskát próbáltunk meg gyártani, azaz krepp-papírból gyúrtunk sárga golyókat több-kevesebb sikerrel. Aztán labdáztunk, kb fél órát, itt nagyon büszke voltam magamra, mert rájöttem, hogyha számolom a dobásokat, akkor sokkal tovább fönt lehet tartani az érdeklődését, végül 200 fölé is eljutottunk :) Aztán tízórai, és irány a friss levegő: közel másfél órán keresztül mentünk körbe-körbe az iskola körül, kéz a kézben. Úgy fest sétálni legalább szeret. Petya amúgy volt az autista hétvégén is, ott is megfigyeltem hogy folyton körbe-körbe sétálnak vele, ez valahogy lenyugtatja, mert ilyenkor legalább nem üt. Ráadásnak ugyanis még agresszív is. Miután rendesen elszédültünk, bementünk lehűlni, inni egy kicsit, és Petya békésen elterült az egyik terápiás szivacson, én is szusszanhattam egyet. Délben jöttek is érte, itt csak 4 órát vannak a gyerekek, inkább megőrző ez, mint fejlesztő. Már csak meg kellett etetnem Krisztinát, és végeztem is. Jól esett a rövid nap és a hazabicajozás, most először éreztem, hogy ez bizony nem nekem való.

Kerámiát festek

Május elseje itt is munkaszüneti nap, de mivel megkaptam a hétfőt szabadnak, kedd este mégiscsak dolgoznom kellett egy kicsit. Fél5-kor indultak haza a barátaim, 6-ra jött először az angol tanítványom (bizony, már az is van!), így 7-kor álltam neki a kerámiavirágok festésének. Mindjárt anyák napja van, így több ovis csoport is járt nálunk ajándékot gyártani, de a festést már nekünk kellett megcsinálni, hogy időben a kemencébe kerülhessenek a mesterművek. 

Martina azt mondta kb 60 virágról van szó, nem is aggódtam hát különösebben, amúgy is ez az egyik legjobb része a munkámnak. Aztán jött a feketeleves: nem 60, hanem 225 virágról volt szó, 41 fával megspékelve, amit nem csak glazúrral, hanem vörösre is kellett festeni előtte, még mindig pirosak az ujjaim... Végül hajnali fél2-ig dolgoztam, de minden elkészült, és szerda reggel kezdődhetett az égetés.

 

A kezdet kezdetén, még lelkesen

 Fák 1.

 Fák 2.

És a virágok...

Update csütörtökről: kiderült, hogy kb még 60 virág kimaradt az előző égetésből, az Anyák napja viszont nem vár, úgyhogy újra munkába vetettük magunkat. Ráadásul ahhoz, hogy ne legyen nagy a veszteség, tele kell lennie a kemencének, úgyhogy összeszedtünk annyi kerámiát, amennyit csak lehetett, és gyorsan befestettem őket. Most csak fél11-ig dolgoztam...

Party Zanetánál

A kirándulásról hazafelé Döny és én elaludtunk a kocsiban, úgyhogy miután hazaértünk Peti bedőlt az ágyba, mi pedig lementünk a kertbe, ezúttal Martináék és a baráti házaspárok gyerekeit szórakoztatni a lufi-állatokkal. Április 30-a valamiféle boszorkány-ünnep a cseheknél, bár senki nem tudta elmondani nekem honnan ered és régen hogy ünnepelték. Ma grillparty a bevett szokás, mi is hivatalosak voltunk egyre Zanetáék nyaralójába, ami az Elba partján áll, nem messze Nymburktól. Természetesen magunkkal vittük a megmaradt lufikat, a finom kaján kívül ez aranyozta be az esténket :)

 Döny épp Zanetát és Ilcsát tanítja

 Büszkén feszítünk a papgájainkkal

 Teknősbékával pózolok, Marek a háttérben még alkot

 A mesterművek :)