Cádiz

Reggel tehát villámtempóban elhagytuk Algecirast, hogy Spanyolország legdélebbi pontján, Tarifán reggelizzünk. Olvastuk ugyan, hogy itt mindig fúj a szél, de a valóságra azért még így sem voltunk felkészülve. Megérkezve mindenki gyorsan hosszú nadrágot és széldzsekit kapott magára, a szokásos tejeskávé-croissant reggeli után megkerestünk egy kilátópontot, majd megküzdve az elemekkel, visszamentünk az autóhoz, hogy Cádiz felé vegyük az irányt, útközben megcsodálva több száz szélerőművet és bocit.

Cádizban újabb ingyenes túra várt ránk, ezúttal egy lengyel lány, Karolina vezetésével. Cádiz közel sem akkora, mint Malaga, s bár a történelme ugyanolyan változatos (föníciaiak, mórok, stb., stb.), az idegenvezetés ezúttal nem volt annyira lenyűgöző. Azért láttunk római színház maradványokat, katedrálist, piacot, virágpiacot, óriás fikuszokat, amiket még Kolumbusz ültetett, és a naptól kitikkadva értünk utolsó állomásunkhoz, ami szerencsére pont az óváros egyetlen strandja volt.

Kis családommal úgy döntöttünk, ha már helyben vagyunk, gyorsan fürdőruhára váltunk, és pihenéssel töltjük a délutánt. Már fél4 volt, mire a partra értünk, de a nap még így is erősen tűzött, a strandolást én személy szerint egy jó kis szunyókálással nyitottam az árnyékban. Aztán persze csak bemerészkedtem a vízbe, és nem ám csak térdig, egészen nyakig megmártóztam az óceánban! A szél elég erősen fújt végig, mindenünk telement homokkal, a fiúk haza is mentek lezuhanyozni, de mi anyuval hősiesen tovább napfürdőztünk.

Vacsorázni pedig egy helyi kis étterembe ültünk be, a Virgen de la Palma nevű gyönyörű utcácskában, ami tele van pálmával és falakra aggatott virágokkal, és finom halakat ettünk. Utána kisétáltunk az óceánpartra még egyszer, megnézni a naplementét, és persze elkészíteni a kihagyhatatlan csoportképet :) Aztán már csak hazabuszoztunk, és bedőltünk az ágyba.