2013. január 27., vasárnap

Zelta Kārlis 2013

A hétvégén zajlott a rigai nemzetközi cirkuszfesztivál, a Zelta Kārlis (Golden Carl, azaz Arany Károly :) ). Mivel az utóbbi években egész cirkuszbolond lettem, természetes volt hogy ezt sem hagyhatom ki, és mindkét versenyelőadásra, valamint a gálára is váltottam jegyet, első sorba! A gálára barátok is elkísértek, sőt egy új asszisztenssel, Lúciával is megismerkedtünk, ráadásul az egyik kedvenc artistám nyerte a Grand Prix díjat, szóval szuper hétvége volt :)

Itt láthattok egy rövid videót az előkészületekről, itt a gyakorlásról, most pedig jöjjön néhány fotó a legjobbakról:
 
 
A közönségdíjas Rustam Yuldashev Ukrajnából
""I believe I can fly..."
A Grand Prix győztes Mironov Vitaly Oroszországból
A győztes a zsűrivel
És végül a fesztivál résztvevői, szépen egy képen

2013. január 22., kedd

Tengerparti séta

Vannak bizony előnyei, ha az ember 10 percre dolgozik a tengerparttól: kiszellőztetheti a fejét ebédszünetben :) És ha elég vastag a kesztyűje, bámészkodás közben még fényképeket is készíthet:

2013. január 20., vasárnap

David és Ramona látogatóban

Nem könnyű a lettekkel barátkozni, így a Comenius asszisztensek (mind a négy, vagyis inkább három, mert Tomas minden hétvégéjét otthon, Vilniusban tölti) megpróbálnak összetartani: látogatjuk egymást, együtt szervezünk programot Rigában, kirándulni, operába megyünk. Ramona, egy német asszisztens Valmiera-ból nemsoká hazaköltözik, így még megragadtuk az egyik utolsó alkalmat, és egy Fulbright ösztöndíjas amerikai barátjával, David-del hármasban jót mulattunk Liepajában.

Nem tudom mi van az időjárással, de úgy fest szereti ha vendégeim vannak, mert akárcsak múlt hétvégén, most is ragyogó napsütéses időnk volt a farkasordító hideg és a sok hó mellett. Surprise, surprise, egyik nap a belvárosban voltunk, másik nap pedig Karosta-n, a sétáinkat megszakítva egy-egy átmelegedős teázással, ebéddel vagy borozással. Bár sokat panaszkodok a hidegre, valójában gyönyörű a fagyos tengerpart, főleg ha van kivel mókázni!
A Nagy Csapat :)
Sütkérezés David módra
Ramona módra
És persze Márti módra :)
A lékhorgászat itt nemzeti sport... (nem egészen 100 méterre tőlük kacsák úszkáltak a csatornán, ezek meg tucatjával ugrálnak a jégen. No comment.)
Ortodox templom Karosta-n
A hullámtörő, mint víz- és jégválasztó :)
Trópusi hangulat, hóval
Bámulatos...
... és nagyon hideg
Búcsúzásul: Angel David and Angel Marta :)

Majdnem sikerült leállnom 10 képnél, de néhányat azért még feltöltöttem ide is.

2013. január 12., szombat

Karosta, Chris, hó, biliárd

Szombat reggelre nem csak hogy még több hó esett, de még a nap is kisütött, úgyhogy megint csak Karosta felé vettük az irányt, hátha újabb jégcsapok nőttek hétfő óta. (Talán észrevettétek, hogy már másodjára mentünk Karostára, miután tegnap másodszor voltunk a központban. Hát igen, Liepaja tényleg kétnapos város :) ) Mindazonáltal Karosta mindig tartogat valami újat, ma például a tengerpart után a Beberlini tóhoz is eljutottunk, bátran keresztülvágva az erdőn, és már megint nem eltévedve :)

A búcsúestét pedig sörözéssel és biliárdozással töltöttük (miután fél órát a radiátoron ülve sikerült kiolvadnom), és bár csúfosan, 6:2-re kikaptam, az utolsó játék az enyém lett :)

Már így is nagyon hosszúra nyúlt a beszámolók sora, úgyhogy had zárjam most rövidre néhány képpel ízelítőnek, és a kedves közönségre bízom, ki mennyit böngészne a gyönyörűséges fotókból.

 

2013. január 11., péntek

Liepaja, Chris, hó, bowling

A Nagy Iskolai Kaland után én visszazökkentem a hétköznapokba, és csütörtökön, mint mindig, dolgozni indultam. Mivel ilyenkor este 7-kor végzek, Chris úgy döntött, elkíséri Ilót, aki még egy napot Rigában szeretett volna kóborolni, mielőtt Bergenbe repül. Közben az igazi tél is megérkezett, leesett egy újabb adag hó, gyönyörűséges képek készültek a fővárosról, egyszer majd nektek is jut belőle :)

Chris viszont még maradt vasárnapig, így pénteken nagy lustálkodás után felkerekedtünk, hogy megnézzük a havas tengerpartot.
Távolba bámulás
Ugrás 1
Ugrás 2
Útközben megcsodálhattunk néhány hóval borított látványosságot is:
Káááár, káááár
Kemény munka oszlopra mászni télen
Várni a szerelmest a befagyott tenger felől...


Átfagyva értünk a Seaside Parkba, ahol Liepaja egyik bowling bárja is található (bizony, Liepaja akkora metropolisz, hogy két bowling bárja is van!), és egy óra alatt 3:1-re laposra vertem Chris-t :) Képes bizonyítás következik:
Hó persze a Seaside Parkban is volt
Roskadozás
Bowling Bár
Szerencsegolyókkal :)
Egy gyönyörű gurítás
Na jó, néha Chrisnek is szerencséje volt...
... de azért az este legmagasabb pontszáma az enyém lett :)
Jó kis móka volt :)
És a megérdemelt vacsora