Teremtés Ünnepe

 

Jó újra itthon :)

Oktoberfest

Őrület. Tömeg. Káosz. Röviden ezzel jellemezhető az Oktoberfest. Bár a nyitónapon esett az eső, így is hihetetlen tömeg volt a világ egyik leghíresebb sörfesztiváljának területén, ahol persze délután 6-kor minimális esélyünk sem volt bejutni egy sátorba (melyek hétvégén általában 11 körül telnek meg, ilyenkor hatalmas ZÁRVA plakátok jelennek meg a sátrakon). Így mit volt mit tenni, hagytuk magunkat sodródni, álmélkodtunk a beöltözött embereken, a sörgőzös fiatalokon és öregeken, a sátrakon, ettünk csokis epret, és beszereztük a kötelező szuvenírt: egy szív alakú mézeskalácsot.

Kábé egy óra múlva, mire sikerült bejárnunk az egész fesztivált, kissé megsüketültünk a mulatozóktól és a vásári kirakodástól, és persze nem utolsó sorban sörre szomjúhoztunk, abban a reményben hogy ezúttal mindenki itt iszik és van hely a belvárosban, a Marienplatzra mentünk. És bizony igazunk lett, egyből az első kocsmában kaptunk asztalt, és mellé egy kissé ittas pincért :)

Egy másik érdekesség, amivel ekkor kellett szembesülnünk: az Oktoberfest ideje alatt az egész városban csak liter sört csapolnak, ennél kisebb mennyiség esetén szóba sem állnak veled. Persze ez rajtunk nem fogott ki, igaz egész este pisilni jártam, de 1-2 korsót így is sikerült legurítani :)

 Igazi karizom-edzés volt emelgetni a korsót

Drága pincérünk nagyon vicces kedvében volt, azon kívül hogy folyton elfelejtette a rendelést, nem tudott összeadni, és eltört 1-2 korsót, hasznot is húztunk az állapotából: a szomszéd asztalnál egy pár vacsorázott, a férj pizzát rendelt, egész sikeresen, fél órával a rendelés után már előttük is volt az étel. Aztán eltelt újabb negyed óra, és a pincér megjelent egy újabb pizzával, mondván hogy szerinte az előzőnek kicsit égett volt a széle, ezért gondolta hoz egy újat. A szomszédaink viszont már jól laktak, úgyhogy a ház ajándékaként a pizza ránk szállt :)

Amikor már igazán hűvös lett, bementünk vacsorázni:

Sun valami helyi specialitást, fehér kolbászt, én pedig csokis palacsintát :)

és elkészült az Oktoberfest kampányfotója is :)

Másnap már jobban igyekeztünk, és miután Sunnal fél órán keresztül kergettük egymást a főpályaudvaron hogy végre sikerüljön találkoznunk, letelepedtünk egy kis kávézóban, és onnan néztük a hagyományos Oktoberfest Parade-t, ahol a világ minden tájáról érkezett népviseletbe öltözött csoportok, lovaskocsik, zenekarok vonultak fel. Sajnos én elég kicsi vagyok, és a fényképezőm sem a legszuperebb, úgyhogy a felvonulásról készült képeket mind az internetről loptam, de majdnem mindent láttam élőben is :)

Kibámészkodtuk magunkat, megkávéztunk, és könnyes búcsút vettünk, ugyanis indult a vonatom, ezúttal már tényleg Magyarországra.

München

Csütörtök délután pár óra vonatozás után Münchenben találtam magam, majd újabb 1-2 órával később már egy Holiday Inn kényelmes szobájában vártam, hogy ausztrál barátném, Alison hazaérjen munkából. Aztán amint ez megtörtént, bevetettük magunkat a hotel bárjába, és egy üveg finom bor társaságában idéztük fel, mi minden is történt velünk, mióta tavaly novemberben Ljubljanában utoljára láttuk egymást.

Péntek reggel nem is ment olyan könnyen az ébredés, főleg szegény Alisonnak, aki csak hétfőn érkezett Európába, úgyhogy még mindig ausztrál időben él... Amíg ő lustálkodott, én a környék felfedezésére indultam. A hotelünk nem éppen a város központjában volt, egy társasházakkal, helyes kis parkokkal telezsúfolt környéken, azon kívül hogy nagyon rendezett és tiszta volt, akár Magyarországon is lehetett volna. Na jó, azért nem egészen: az emberek nem zárták le a biciklijüket, akinek nem volt erkélye, hát az udvarra teregetett, éééés, az egyik park közepén komposztgödör volt!

 Aztán végre sikerült összekaparni Alisont, és elcsíptünk egy kifejezetten jó free walking tourt, hatalmas csapattal és hiperaktív túravezetővel (aki bár külsőre nem, magyarázataival félelmetesen emlékeztetett a David Tennant féle Doctorra, ha ez mond valakinek valamit...).

Alisonnal indulás előtt a Marienplatzon, az én fejemnél az új városháza, az övénél a régi városháza

Túravezetőnk, Severin

Részletesebb beszámoló az idegenvezetésről majd a fotók között, reményeim szerint képaláírásokkal fűszerezve, itt.

A két és fél órás kutyagolás után betértünk egy kávézóba forrócsokira és csokis shakere, majd az energiabombától felbátorodva tovább bóklásztunk az óvárosban, újabb sétálóutcákat fedeztünk föl, beszereztünk egy-egy dobókockát, ami Alison szerint nélkülözhetetlen az utazgatáshoz :), és jó nagy kerülővel visszaértünk a Marienplatzra. Az új városháza lépcsőin kuporogva beszélgettünk, szórakoztattuk a portást és viszont, és vártuk Alison holland barátját, Sunt, aki végül 9 körül be is futott. Eddigre mi már farkaséhesek voltunk, úgyhogy egyből vacsora után néztünk, elég naivan azt gondolva, lesz bárhol is hely... A másnap kezdődő Oktoberfestnek köszönhetően ugyanis minden, de minden étterem dugig volt, csak úgy folytak ki az utcára a már nem épp szomjas fiatalok és nem fiatalok. Vagy egy órával később egy mellékutcában találtunk egy szusi-bárt egy szabad asztallal, így legnagyobb örömömre japán vacsoránk volt :)

Szusi-tál, Sun, én, és japán sör :)

Éjfél felé a vidámság helyszíne inkább az utcákra tevődött át, úgyhogy az egyik kocsmában sikerült asztalt kerítenünk, és az Oktoberfestre hangolódva mi is sörözésbe kezdtünk.

A nagy csapat, búzasörrel (tudtátok, hogy Németországban a reklám nem úgy szól, hogy Gut, Besser, Gösser, hanem hogy Gut, Besser, Paulaner?)

Szombat reggel nem kifejezetten sikerült időben felkelnünk és elkészülnünk, úgyhogy esélyünk se volt kiérni az Oktoberfest nyitó ceremóniájára, ráadásul úgy esett, mintha dézsából öntenék, úgyhogy átmentünk Sun szállására kupaktanácsot tartani.

Alisonnal készen állunk az újabb kalandokra!

Miután már az odaút alatt bőrig áztunk, végül beltéri program mellett döntöttünk, és a BMW múzeumba mentünk. Na jó, azért nem kapkodtuk el a dolgot, előbb jól beebédeltünk a múzeum éttermében, ahol (milyen kicsi a világ!) a szomszéd asztalnál Karib-szigeteki pékségtulajdonosok ültek, akik ugyanarra a kiállításra és vásárra érkeztek a városba, ami Alisont is Münchenbe hozta, nagyon jó arcok voltak :)

Én harcsát választottam, Sun pedig épp az óriás bécsi szeletének örül nagyon

BMW Welt, balra pedig az Olimpiapark tornya

Miután jóllaktunk, és tudatosítottuk, hogy még mindig esik az eső, a múzeumba mentünk, és nagyon kellemesen csalódtunk: a múzeum, kicsit futurisztikus berendezésével, rengeteg autócsodájával, érdekes kiállításaival mindannyiunkat lenyűgözött, és nagyon kellemes időt töltöttünk bent.

Én és az én autóm, balra hátul Alison és az ő autója

Mire körbeértünk, már a nap is kezdett előbújni, úgyhogy megcéloztuk az Oktoberfestet, de búcsúzóul álljon itt még néhány BMW orr, csak úgy.

 

 

 

Plzeň

Hétfő reggel tehát elköltöztem Nymburkból, de úgy gondoltam rám fér még egy kis levezetés, kikapcsolódás, úgyhogy Magyarország helyett még Plzeň felé vettem az irányt.

Ragyogó napsütésben érkeztem meg koradélután, és házigazdám, Kati már várt is az állomáson, kutyástul :) Hazamentünk lepakolni, megvártuk, míg a lánya, Katus is hazaér a suliból, és megkezdtük a háromnapos mókázást: Dino Parkba és állatkertbe mentünk! Előbbiben sok-sok hatalmas dinoszaurusz-modellt és egy 3D-s kisfilmet, utóbbiban pedig mindenféle állatot és minimális ketrecet vagy kerítést láttunk, egész addig barangoltunk, míg zárórakor ki nem tessékeltek minket...

Fölszedtük a lányokat (Katust, és a barátnőjét, Wendyt), és KFC-ben vacsoráztunk. Igazán nem vagyok válogatós, de a knédlire már nem nagyon tudok ránézni, szerencsére itt egyszer sem kellett cseh kaját ennem :)

Kedden hősiesen felkeltem korán, és én is elkísértem Katust az iskolába, egyúttal legalább megsétáltattuk Sziszit is. Bőséges reggeli után pedig folytatódott az Ismerd meg Plzeňt! programsorozat, természetesen sörgyár-látogatással. Sok gyárban jártam már Csehországban (Postřižinské, Budweiser, Staropramen, Kozel), de eddig ez volt a legnagyobb, csak a palackozó részlege akkora mint 5 focipálya! Sikerült elcsípni egy angol idegenvezetést, és Kati is sok érdekeset mesélt, mert régebben évekig a gyárban dolgozott. Volt történet-ismertetés, végigmentünk a gyártás folyamatán, láttunk csili-vili-szupermodern prezentációt (a nézők pódiuma forgott a vetítés alatt!), utaztunk Csehország legnagyobb liftjén (72 ember befogadására képes), és persze kóstoltunk is, finom szűretlen Pilsner Urquellt. Az már csak plusz volt, hogy Katin és rajtam kívül a csoportban csak kínai férfiak voltak, úgyhogy mint kuriózum, velünk fotózkodtak :)

Aztán a sörmúzeumba siettünk, mert onnan indul a város alatti alagútrendszert bemutató túra, ami még a WikiTravel szerint is kihagyhatatlan :) Azért annyira nem volt lebilincselő, de érdekes volt az összesen 14 kilométernyi alagútból 800 métert sisakkal, néha fejet lehúzva végigjárni, rácsodálkozni a rengeteg kútra és történeteket hallgatni a középkori Plzeňről. A kedvencem az volt, hogy amikor a husziták be akarták venni a várost (ami nem volt könnyű, részben a hihetetlenül jól kiépített járatoknak köszönhetően), és csak nem akart nekik sikerülni, szereztek valahonnan egy tevét, és idehozták megmutatni a plzeňieknek, hátha halálra ijednek tőle. Azok viszont ahelyett, hogy az Ördög művét látták volna ebben a teremtményben, egyszerűen ellopták az állatot, és továbbra is ellenálltak az ostromnak. Emléknek pedig azóta is van egy teve a város címerén :)

Tartva magunkat a knédli-mentességhez, egy francia bisztróban, a La Tartelette-ben ebédeltünk, cukkinis-ementális és csokis-kókuszos quiche és jegeskávé volt a menü :)

Aztán ha már ott voltunk, szétnéztünk a főtéren, ami igazi tipikus cseh főtér: négyszögletes, körben összeépült házak, mindenféle színűek, cikornyás homlokzattal, a téren oszlopos szökőkút és egy templom, ami csak kell. Extrának pedig kirakodóvásár és élőzene, ez nem kötelező tartozék, csak a jó időzítésen múlik :)

Ebéd után hazamentünk, megint csak összeszedtük a lányokat (Katust, Wendyt és Sziszit), és sétálni indultunk. Katiék nagyon jó helyen laknak, kábé 10 perc sétára már kezdődik is az erdő, kisebb-nagyobb halastavakkal, amikben még fürödni is lehet (volt is egy bátor úszó, de mi nem merészkedtünk be a vízbe, csak fotóztunk). Megint csak gyönyörűen sütött a nap, nagyot barangoltunk, és még fára is másztunk!

Vacsorára a lányok palacsintát szerettek volna, úgyhogy elmentek boltba túróért és nutelláért, mi meg kibontottunk egy üveg bort, és míg Kati nekiállt sütni, én kocka-hálókat rajzoltam, hogy segítsek kicsit készülni a következő tanfolyamára. Jól bevacsoráztunk, nagyot beszélgettünk, a legtöbbet talán Wendy mesélt, aki nem tud magyarul, úgyhogy igazi activityvel egybekötött nyelvlecke volt, de sokat nevettünk a sztorijain és az előadásmódján, vidám kis este volt :) Aztán Wendy haza, Katus pedig aludni ment, mi meg Katival hajnalig boroztunk-beszélgettünk.

Szerda reggel már nem voltam olyan hősies, és nem kísértem el Katust az iskolába, de 9-kor így is sikerült kikászálódnom az ágyból, és reggeli közben megszerveztük a programot Katival: a borult idő ellenére is úgy döntöttünk, kirándulni megyünk. Miután sokszorosítottuk ez előző esti művemet, hogy majd útközben ki is vagdoshassam őket, autóba pattantunk, és Klatovy felé vettük az irányt, egy Švihov nevű vízivárat akartunk meghódítani. Ügyesen meg is találtuk, jól körbesétáltuk, meg bóklásztunk kicsit a folyóparton, aztán bementünk a várudvarra is, ahol vagy fél órát eltöltöttünk a kecskék és macskák fényképezésével :) Végül nem is maradt időnk bemenni a várba, hazaindultunk.

A Katiknak programjuk volt, én pedig otthon maradtam kutyát sétáltatni és a következő pár napomat tervezgetni. Aztán értem jöttek, és Prágába indultunk, az eredeti tervek szerint falat mászni, majd összeszedni Kati nagymamáját az állomáson, aki látogatóba érkezett hozzájuk. Végül olyan későn értünk Prágába, hogy egyből az állomásra mentünk, aztán még papírokat kellett begyűjteni Katinak, mire végeztünk mindenki olyan punnyadt volt, hogy mászás helyett inkább hazaindultunk. Folytatva a cseh-mentes napokat indiait vacsoráztunk, boroztunk, beszélgettünk, fényképeket és e-book-okat cserélgettünk, és éjfél után nem sokkal már nyugovóra is tértünk.

Plzeň számomra nagyon kellemes meglepetés és pozitív csalódás volt, iparvárosra számítottam, és helyette egy zöld, hangulatos, élettel teli várost találtam, ami sokkal többet tartogat a látogató számára, mint amit 3 nap alatt meg lehetne nézni. Konklúzió: visszajönni, amint lehet! :)

Búcsú Nymburktól

Ma délután rám tört a nosztalgia vagy szentimentalizmus vagy mi a csuda, és hosszú sétára indultam, hogy még egyszer bejárjam a kedves helyeket Nymburkban. Közben persze kattintgattam is, vigyázat, sok-sok kép jön, amolyan random módra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Búcsú a központtól

Csütörtök délután a munkatársaim, barátaim búcsúbulit szerveztek a tiszteletemre, hogy még egyszer együtt örülhessünk az ittlétemnek és sirathassuk az elmenetelemet. 5-kor kezdtek gyülekezni a központban, és egyből meg is kaptam az ajándékaimat, egész pontosan 48 üveg Friscot :)

Íme néhány kép a világ egyik legjobb búcsúajándékáról:

 

 

 

Aztán bowlingozni mentünk, szerencsére én a gyengébb csapatba kerültem, így háromból két játékot meg is nyertem :) Egész későig maradtunk, pizzáztunk, söröztünk, beszélgettünk, majd Markétával (bizony ő is eljött a kedvemért!) hazasétáltunk, szigorúan azon az útvonalon, amin a workcamp idején mentünk, és megint találtunk havat!!! Most is próbálkoztunk bizonyító erejű képet készíteni, hát inkább kevesebb, mint több sikerrel, de itt van egy:

Hazaérve pedig kibontottunk egy üveg Tokaji Furmintot, és bevezettem Markétát a Doctor Who varázslatos világába, természetesen a The Unicorn and the Wasp epizóddal, a Doctorral, Donnával és Agatha Christie-vel :) Azt hiszem, ilyen egy tökéletes búcsúeste :D

Óvoda

Az utolsó két hétben 1-2 alkalmi megbízáson kívül szinte csak az oviban dolgoztam. Két lurkón kívül mindenki új a csapatban, sírósak még, bújósak, ráadásul új fogyatékos kislány is jött, mindenkire szükség volt. Hamar meg is lett a kedvencem, egy Radek nevű kis rosszcsont, aki nagyon emlékeztet a bátyámra :) Következzen hát vele egy fotósorozat:

 

 

 

 Itt pedig egy csoportkép, majdnem mindenkiről:

Ülnek: Radek, Tom, Tom, Vojta, Stepánek és Vojta

Hintáznak: Kristyna, Nikolka és Viktorka

Balról Zaneta és Martina, jobbról Eva és Tonda, a háttérben meg Maruska