Olaine Open Day

Stílusosan a matek érettségi reggelén költöztem el Liepājából, ezt onnan tudom, hogy a kisbusz egyik ülésén, amivel az igazgató kivitt az állomásra, ott feküdtek az érettségi feladatok, szépen felbontás nélkül, és mindössze 15 perccel (!) a hivatalos kezdés előtt mondtunk búcsút egymásnak - Gints nem éppen szívbajos :)

Szóval elhagytam Liepāját, de Lettországot még nem, portugál asszisztens barátném, Lúcia ugyanis Comenius nyílt napot szervezett Olaine-ben. Első napi programunk: degeszre enni magunkat a helyi étteremben :)

Az egyik legviccesebb helyi pofa, Juris szórakoztatta a hölgykoszorút :)

Másnap is csak én voltam még az egyetlen vendég, utolsó tanítási nap révén a többiek, akik még Lettországban voltak, Hugo és Mümün nem kaptak kimenőt. Én viszont nagyon élveztem a VIP pozíciót :D

Az egyik orosz csoport a Колобок (Kolobok = Cipócska) mesével fogadott minket

(A sztori röviden: Apóka és anyóka megsütik a cipócskát, aki elszökik tőlük. Megy, mendegél, útközben találkozik a nyúllal, a farkassal és a medvével. Mindegyik megkérdezi tőle, hová megy, mire a cipócska mindegyiknek előadja az egyre hosszabb mondókát. Pl.: "Elfutottam apókától, elfutottam anyókától, elfutottam a nyúltól, elfutottam a farkastól, és, medve, most tőled is elfutok!" Végül találkozik a rókával, neki is elmondja ezt, de a róka úgy tesz, mintha nem értené. Megkéri a cipócskát, hogy üljön az orrára. A cipócska ott is énekel, de a róka még mindig nem érti. Megkéri, hogy üljön a nyelvére. A cipócska ott is elkezdene énekelni, de a róka hamm, bekapja. :) )

Az óvoda csodaszépen be van rendezve, a dekoráció nagy részét a gyerekek készítették, többek között ezt a vármodellt is, ami a Mutasd be az országod! pályázatra készült

Ez pedig egy 5 éves kislány remekműve

Minden csoportban (amiből összesen 12 van!) kaptunk valami apróságot ajándékba, itt épp az óvoda névadó jelképével, a mogyoróval (Zīle), és a rengeteg ajándékunkkal pózolunk

Gyors ebéd, és pár óra fejetlen rohanás után (aminek során feldíszítettünk egy termet, megkötöttünk több tucat virágcsokrot, előkészítettünk szintén több tucat ajándékcsomagot, és lelket öntöttünk Lúcia mentorába, Tatjanaba), elérkezett a ballagás, két felvonásban.

Az orosz csoport

A lett csoport

Még egy mogyoró is részt vett az ünnepségen :)

Lúcia a lett csoporttal mutatja be, mit is tanultak az angol órákon, itt épp a Going on a bear hunt-ot adják elő, eszméletlen aranyosan (az eredeti klip megnézhető itt.)

Volt nagy búcsúzás, ajándékozás, sírás-rívás, aztán a kisváros összes ballagó óvodása összegyűlt egy parkban, hogy mindenféle koncertekre bulizzanak, és léggömböket eregessenek az égbe (lufit persze Lúcia és én is szereztünk :P). Este pedig vacsorára voltunk hivatalosak Tatjana családjához, isteni portugál és lett halételekkel, szóval szuper nap volt! :)

Búcsú Liepājától - börtönnel és naplementével

Elérkezett hát az utolsó napom Liepājában, és még mindig volt pár dolgom a tennivaló listámon (pakoláson és takarításon kívül is!), úgyhogy korán keltem, és nyitásra már a Karosta börtönnél voltam, hogy a tegnapi sikertelen kísérlet után végre belülről is megnézzem.

Kívülről, friss rendszámú kétéltűvel

Nem értem, nem is akarom, de a szögesdrót magáért beszél

Utolsó hétre való tekintettel sok iskolás csoport jön ide amolyan kihelyezett
töriórát tartani, ők igazi fegyenceknek járó bánásmódban részesülnek
(az oldalról lelkesen figyelő tanáraik legnagyobb örömére :P)

Ilyen szép belülről - az egyik folyosó rácsát vagy másfél méteres
Lenin-fej díszíti, nagyon mutatós :)

A hírhedt 26-os cella: koromsötét, pici magáncella a büntiben lévőknek

(Mivel az egész túrán egyedül voltam, sokmindent kipróbálhattam, többek között ide is bezártak vagy egy percre - nem mintha ezt kértem volna, ez alapból is a csomag része. Nem túl jó, de emlékezetes élmény, az biztos!)

Falfirka - van aki a napokat számolja, van akinek az Iron Maiden
vagy az ACDC hiányzik, van aki egyszerűen csak haza akar menni

(a börtön egészen 1997-ig működött mint katonai büntetőintézet,
azért is vannak ilyen meglepően aktuális feliratai)

Természetesen ültem a börtönigazgató székében is,

És gázmaszkot is próbálhattam

(de nem, nem mondtam hogy "Are you my mummy?"...)

Búcsúzóul megmutatták, hol alszanak azok az elvetemültek, akik mint hostelt szeretnék használni a börtönt - a vip vendégek még takarót is kaphatnak!

Tervek szerint a délutánt és az estét könnyedebb programok töltötték volna ki, úgymint búcsúvacsi Eric családjánál és búcsúital Geoff-fel. Játék a gyerkőcökkel, isteni quiche, közepes bor, kicsi sírás, közös játék az egész családdal, búcsúajándékok, nagy sírás, aztán már brit barátommal egy utolsó cider a Fontaine Palace-ban, sztorizgatás, nosztalgiázás, rengeteg szúnyog társaságában, ezúttal könnyek nélkül :) Hosszabb krónikát nem írok, mert a billentyűzetem nem bírja ha potyognak a könnyeim, és már most hiányoznak a barátaim...

Hazaérve még mindig nem volt kedvem lezárni a bőröndöket, úgyhogy úgy döntöttem csak megnézem a naplementét a kedvenc helyemen, Karosta-n. Képekkel búcsúztatom hát az utóbbi 7 hónapot:

 

 

 

 

 

Zoli látogatóban

Anyuék tehát vasárnap reggel hazaindultak, Zoli pedig még maradt pár napig, hogy ezalatt a lehető legtöbbet pletykálhassunk, és mellékesen még Lettországból is lásson valamennyit. Mivel a hangsúly tényleg az előbbin volt, nem pörögtük túl a turistáskodást, bár azért pár helyre csak eljutottunk.

Vasárnap

Miután lecsekkoltuk a rigai lego-felhozatalt, bekukkantottunk a legnagyobb ortodox templomba is:

Ezt persze netről loptam, hisz földi halandó nem fotózhat bent

1-kor pedig már ott sorakoztunk több tucat másik kíváncsi turistával a Szent Péter Katedrális előtt, hogy Free Walking Tour-ra menjünk: negyedik nekifutásra végre sikerült az Old Town Tour-on is részt vennem! :) Az idegenvezetőnk nem volt túl lelkes az útvonallal kapcsolatban, folyton csak ezt hallgattuk: "Well, it's boring."; "This building is boring."; "I told you it's boring!"; és persze "And that's it!". Amúgy nem volt olyan unalmas, mint amilyennek hirdette, bár lehengerlő sem, az Óváros bájos kis utcácskáit jártuk be nem túl fényes időben, de pl láttunk ilyen cuki macskahosteleket:

és ilyen szép épületeket, utcazenészekkel kiegészülve:

Túra után a Lido-ba mentünk falatozni, majd legnagyobb örömömre a nap is kisütött, és hajóra pattantunk bejárni Riga csatornarendszerét és a Daugava folyót, még a kedvenc hidam, a vasúti híd alatt is átmentünk :) Egyszóval boldogság volt :D

Kávézás, csomagfelszedés, még egy-két fotó elkattintás után pedig már vonaton robogtunk Liepāja felé, és még jávorszarvast is láttunk útközben!

Hétfő

Kiadós alvás után hova máshova mentünk volna először, mint Karosta-ra! Még mindig ez a kedvencem, természetes volt, hogy Zolinak is megmutatom, akit hasonló módon elvarázsolt és gyönyörű képek készítésére inspirált a hely, íme:

 Öböl tankcsapdával

 Északi hullámtörő

 Beton a vízben!

 Zoli persze nem bírta ki, felmászott

 És persze ide is :)

Ezt látta onnan

 No de ide már én is követtem!!! :)

 Filozofikus

 A kedvenc betontömböm :) És nem, nem fura ha az 

embernek kedvenc tengerbe esett betontömbje van!

 Spontán belemutogatós

 Készülődik a vihar

Azért a szélerőműig még eljutottunk, és én is rajta vagyok a képen méretaránynak :)

Itt már elkezdett csepegni az eső, de volt aki épp ekkor érkezett, talán pont vihart nézni... Mi viszont inkább buszhoz igyekeztünk, és útközben még stoppoltunk is egyet (első stoppolásom Lettországban, yeay!) a cél érdekében.

Mire a központba értünk, megint sütött a Nap, de a gyomrunk korgott, úgyhogy a Baron's Bumbiersbe, a kedvenc kis éttermembe mentünk városnézés előtt. A változatosság kedvéért lazacot ettem (mint az elmúlt héten szinte minden nap!), Zoli pedig a helyi levessel, a solanka-val ismerkedett. Ja, és persze Amber City Coctail-t is ittunk, anélkül nem lehet teljes Liepāja felfedezése :)

Két órával később és két kilóval nehezebben álltunk neki az emlegetett felfedezésnek, a már szokott módon a hangjegyeket követve kisétáltunk a tengerpartra,

És jót gondolkodtunk a homokban ücsörögve :)

Zoli még üzenetet is hagyott az arra tévedőknek :)

Balra vihar, jobbra napsütés, középen pedig homok, homok és homok, 

néhány öltözővel és kukával kiegészülve a szezonnyitás tiszteletére

Bár enni éppen képtelenek voltunk, grillpartira voltunk hivatalosak a barátaimhoz, ahova röpke egy óra késéssel meg is érkeztünk :P Ez amolyan búcsúparti volt Eric-nek és a családjának, akik a nyarat Eric szüleinél, Amerikában töltik majd, és egyúttal engem is elbúcsúztattak, még ajándékot is kaptam :) És játszottunk sokat, meg beszélgettünk, meg nagyölelések is voltak, és csoportkép is:

Az éneklés előtt viszont leléptünk :)

Kedd

Reggel újra Karosta-n kezdtünk, ezúttal a Beberņini tó volt a célpont. Persze mire odaértünk, és felmásztunk a menő homokdűnére, már megint vihar jött, úgyhogy iszkolhattunk visszafelé. Megcéloztuk hát a Karosta börtönt, de még 20-25 perc lévén a következő túráig, lecsekkoltuk az egykori lovardát a közelben:

Visszaérve a börtönbe derült ki, hogy mégse tudunk bemenni valami iskolás csoport miatt, de legalább megnéztünk egy bájos kis dokumentumfilmet a negyed és a börtön történetéről, amiből végre megtudtuk, hogy kerültek imádott betontömbjeim a tengerbe: az oroszok fel akarták robbantani a régi erődöt a part mentén, amikor már nem volt rá szükségük, csak egyszerűen elbaltázták, és végül ott hagyták az összevissza romokat, ahova pottyantak.

A tegnapi szuper tapasztalat pedig után hol máshol ebédelhettünk volna, mint a Baron's Bumbiersben?! Ezúttal koktél nélkül, de csőrögefánkkal :) Aztán pedig búcsút vettünk egymástól, Zoli Bergenbe indult Rigán keresztül, és pedig haza, pakolni.

Négy vár egy barlang

Reggel Zoli is megismerkedett Santáék automata váltós öreg Mercijével, bepakoltuk az Ősöket a hátsó ülésre, és irány a Gauja Nemzeti Park! A cél az volt, hogy fölfedezzük a Sigulda környéki várakat, szám szerint hármat. Meglepő módon, ehhez először Siguldába mentünk :)

Csövek (Zoli szerint. A valóságban cuki sétapálcák)

Hadsereg

Az első „vár” nem volt túl impresszív, az Új Sigula Kastély, ami nem is látogatható, sőt éppen felújítás alatt áll, valamilyen hivatal működik benne épp. Azért a parkja szép volt.

Közvetlenül emellett fekszik a Régi Sigulda Vár, ami azért már kifejezetten mutatós kis romhalmaz,

főleg hogy tornyokba is lehet mászni,

ahonnan szép a kilátás a romokra

és Turaida várára is, még a köd ellenére is:

és nem utolsó sorban sisakokat is lehet próbálni :) Ja, és kötelező szívecskéket rajzolni, és mindenféle huncutságot művelni:

Következőnek Krimulda jött, a Gauja folyó, és egyúttal völgy túloldalán (errefelé olyan dimbes-dombos volt a vidék, rá sem ismertem hogy Lettországban vagyunk!), a távolságot és szintkülönbséget felvonó segítségével hidaltuk át

Látszik, hogy sajnos nem volt valami fényes időnk, szinte végig szemerkélt az eső, sajnáltam is Zolit, hogy jól idejött Bergenből… De látszott is hogy őt már majdnem vízállóvá tették a Norvégiában eltöltött évek :)

Krimuldában is inkább rom van, mint vár, amit talán az 1600-as évek eleje óta nem építettek újra, miután nagy részét tűzvész pusztította. Most pofás kis mászófalnak tűnik, amit visszahódított a természet, ha nem nyüzsögnek úgy a szúnyogok, jól megmászhattuk volna… No és persze a kézben tartott esernyő sem segített a helyzeten :P

Miután még egy lepukkant szanatóriumi épületet, és az előtte elterülő egészségügyi napozókomplexumot is megcsodáltuk, anyuék visszalibegtek Siguldára felvenni a kocsit, mi pedig nekiálltunk lépcsőzni lefelé a völgybe, hogy egy barlang felkeresése után Turaidában csatlakozzunk hozzájuk.

Szemerkélő eső, beázott cipő, csúszós lépcső hiányzó lépcsőfokokkal és szúnyogok tömege – hát nem éppen ideális túrakörülmények… Azért a barlang tetszett, rengeteg régi feliratával,a  legrégebbi megmaradt „Itt jártam” talán 1622-ből való. (Ezzel ez a legrégebbi lett turistahely!)

 A barlang szája

 Nem túl hatékony a tilalom :)

Legenda is fűződik a barlanghoz: egy szépséges ifjú leányt gaz lengyel bevándorlók meg akarnak erőszakolni, de ő becsapja egyiküket, mondván, hogy a szerelmétől kapott, a nyakában hordott kendő varázserejű: nem viszi a kard se. Addig mondta a magáét, hogy a derék lengyel fiatalember csak meglendítette a kardját, és szépen lefejezte a kiszemelt prédát, aki így elkerülte a megszégyenítést, és inkább a halált választotta, de hű maradt kedveséhez. End of story.

Végezetül tehát Turaida maradt, az eddigiek közül a leglátogatottabb, ahol egyenesen vár- és múzeumkomplexum van, romokkal, ahogy kell, kiállításokkal, szoborparkkal. A jegypénztárnál meglepő visítás fogadott minket, de kiderült hogy csak áramszünet van, így végül féláron beengedtek minket :)

Zoli felmászott egy nagyon sötét nagyon magas toronyba is, csak hogy csudaszép fotókat készítsen :) Ja, és Anyuék és én is rajta vagyunk a képen!

Csak egy a 26 furábbnál furább kőtömb közül