Miután kipihentem a tábort, a matekozást és a majdnem halálos pókcsípésemet, valamint a nap is kisütött, nem volt több kifogásom a lustálkodásra. Némi sétálás és a kastélytúra után ezúttal egész napos kiruccanásra is vállalkoztam a közeli Kutná Horába.
Lelkes kis csapatunk indulásra kész
Ez a városka közel egy órányira van Prágától, és a 14-15. század környékén még annak jelentőségével is vetekedett, lévén akkoriban itt hozták felszínre az Európában bányászott ezüst több mint harmadát.
Az ezüstbányászatot II. Ottokár király kezdte, a Lőportornyon a jobb oldali király
(a bal oldali IV. Károly, akinek nevéhez többek között a Karolinum egyetem és
Prága első hídja, a Károly-híd is kötődik)
Első állomásunk a Miasszonyunk Katedrális volt, egy egykori ciszterci monostor,
ami történelme során többek között dohánygyárként is üzemelt, a mai napig
itt található a Philip Morris Múzeum és a cég néhány fontosabb irodája
A fő attrakció persze Kostnice Sedlec templomának csontkamrája,
erre utal a járda mintázata is a temető előtt
1278-ban a ciszterciek akkori vezetője és II. Ottokár Jeruzsálembe zarándokoltak, ahonnan egy zsák Golgotáról származó földdel tértek haza. Természetesen mindenki szent földbe szeretett volna temetkezni, így ezrével jöttek emberek ide meghalni, nem is beszélve a pestisjárvány 30 000 áldozatáról. A 14. században templom is került a temető közepére (Mindenszentek temploma), a temető pedig úgy megtelt, hogy a 16. században kénytelenek voltak rengeteg sírt felszámolni, és a csontokat egyszerűen piramisokba halmozták (amik amúgy eredeti formájukban, érintetlenül állnak azóta is a kápolnában).
Csalogató bejárat
Iesus Hominum Salvator (Jézus, az emberek megváltója)
1870-ben aztán a Schwarzenbergek elrendelték a kápolna csontokkal való dekorálását,
örökös emlékeztetőül az elmúlásra
Ekkor készült el például a Schwarzenbergek címere is csontokból
(háttérben az egyik csontpiramis)
A már korábbi bejegyzésekben is emlegetett híres szemkivájós jelenet,
morbid feldolgozásban
A terem közepén függő csillár a test összes csontját tartalmazza (legalább egyszer)
Kutná Hora másik szimbóluma, a Szent Borbála Katedrális
1388-ban kezdték el építeni a helyi bányászok kezdeményezésére, akik védőszentjüknek, Szent Borbálának ajánlották a templomot. Eredetileg kétszer ekkorára tervezték az épületet (tervezője a Károly-híd építésze volt), de az ezüstbányák lassan kimerültek, a város veszített jelentőségéből, és végül csak 1905-ben sikerült végleg befejezni a katedrálist.
A mennyezetet a helyi családok címerei díszítik
A kedvenc ablakom, az egy szem modern alkotás a templomban
Az egyik falon a freskók a pénzverés folyamatát mutatják be (1300 körültől egységesítették a fizetőeszközöket, és kizárólag itt verték a 93%-os ezüsttartalmú ún. prágai garast, egészen 1727-ig). Az egyik lépés a minta ezüstbe való ütése, mialatt (a képen jobboldali riadtszemű egyed) egész egyszerűen odatartja az érmét a kalapács alá. Érthető okokból erre a feladatra nem sokan vállalkoztak önként, így a tolvajok büntetésének részét képezte. Akinek a keze valamilyen csoda folytán egy hónap alatt nem csonkult meg, az kegyelmet nyert.
Persze nem csak ez a része volt veszélyes a munkának, egy átlagos kutná horai asszony akkoriban élete folyamán 6-8 férjet fogyasztott el. A riasztó statisztikák megemésztésére a férfiak pedig sört fogyasztottak (részben talán pont az alkoholizmus miatt haltak meg ennyien a bányákban, de ez csak az én szerény véleményem), a városka 50 (!) sörfőzője nem is elégítette ki az igényeket, szerte Csehországból szállították ide a nedűt.
Szent Borbála amúgy a 3. században élt, valahol a Római Birodalomban. Pogány apja annyira féltette, hogy egy toronyba záratta, és csak a nevelőit engedte be hozzá, akik közül az egyik viszont titkon keresztény volt, és Borbálát is sikerült megtérítenie. Mikor apja elérkezettnek látta az időt a kiházasításra, keresett egy megfelelő pogány vőlegényt lánya számára és új ház építésébe is kezdett, ahol valahogy a leány elérte, hogy szobájában kettő helyett három ablak legyen (a szentháromság jelképére, ezért van a katedrálison is három ablak elöl), sőt a kérőt is visszautasította, és keresztény hitét is bevallotta apja előtt. Aki sajnos nem bizonyult megértőnek, ráadásul akkor még bűnnek számított a kereszténység, így Borbálát kínzással próbálták hite megtagadására kényszeríteni, de mindenféle csodák történtek és ez nem használt. Végül halálra ítélték, amit apja hajtott végre, egyszerűen lefejezte lányát. Hazafelé menet azonban elérte a büntetés: villámcsapás áldozata lett. Azután Borbálát szentté avatták, és mindenféle robbanással, tűzzel kapcsolatos foglalkozás védőszentje lett, többek között így a bányászoké is.
A katedrális melletti jezsuita kollégium
A sétány a Károly-hidat idézi, nem véletlenül, közös a tervezőjük
Ígérem nem pislogtam! :)
A városban sétálva meghallgattunk még egy-két érdekesebb sztorit idegenvezetőnktől, Andreától, aki még egy kísértettörténetet is ismert: a Ruthardská utcában valaha egy gazdag csávó, Jiří Ruthard élt, aki annyira fösvény volt, hogy nem akarta férjhez adni lányát, inkább a pincébe zárta és halálra éheztette. Ezután a lány szelleme visszajárt a házba kísérteni és megpróbálta az új lakókat egy közelgő katasztrófára figyelmeztetni. Sajnos senki sem hallgatott rá, és nem sokkal később a ház összeomlásakor 15-en meghaltak...
Ezután betértünk egy bájos kis étterembe, a Restaurace Dačický-be, ahol kellemesen megebédeltünk és besöröztünk (újfent megállapítottam, hogy a búzasör finom). Még egy utolsó kilátóhely maradt hátra, aztán indultunk is vissza az állomásra, és vonattal Prágába.
Búcsúkép a Katedrális fenekéről
