Waking Dad up

Mivel az egész szünetre képernyő-kvótát vezettünk be (azaz Hunter napi 60 percet tévézhetett, videójátékozhatott vagy ipadezhetett összesen, kivéve ha a minőségre való tekintettel extra időt kapott, lásd természetfilmek vagy mozi), rengeteg időt töltött legózással, vagyis legóval játszással, mert a cuccost én raktam össze pár hete, ő csak játszani szeret vele. A Star Wars nagyon menő, ezek meg különösen menő hadihajók meg mittudoménmik, Hunter folyamatosan próbál okítani, de az agyam egyszerűen bezárul ha meghallja a Star Wars szót... No mindegy, a lényeg hogy Hunter játszik, használja a fantáziáját és nem a tévé előtt ül, cserébe elviselem a folyamatos kommentálást és kérdéseket. Százszor elmondtam már neki, hogy a Csillagok Háborúja nem épp az én területem, de még így is képes olyan kérdésekkel fogadni reggel (az első kávém előtt!!!), hogy Marta, ha a rossz oldalon állnál, de lehetőséged lenne átállni a jóra, megtennéd? Miért? Miért nem? Ismétlem, az első kávém előtt. De ez már rég nem akadály neki, ahogy az se, ha például vécére megyek, fogja magát és beáll az ajtó elé, és tovább magyarázza hogy mit álmodott. Mert minden éjszaka legalább ötöt álmodik. De ha szerencséd van, csak hármat mesél el, olyan részletességgel, hogy egyenként vagy 20 percig tart. Istenem, ez a gyerek aztán tud beszélni! Legközelebb megszámolom, hány mondatot kezd úgy hogy Marta!, becsléseim szerint óránként vagy 12-15-t.

De még erős vagyok, és csak hogy nyugtom legyen nem engedek a napi 60 percből, de valamelyik nap már tényleg kezdett sok lenni, úgyhogy kitaláltam hogy odaadom neki a fényképezőmet, aztán gyártson a legóival képregényt az apjának, szegény (?) egész nap munkában van, értelmes és érdekes felnőttekkel körülvéve, de én nem irigykedek, szóval csináljon neki meglepetést. A csend tartott vagy három percig. De lehet csak kettő volt. Mindenesetre az eredmény (miután feltöltöttem a képeket, együtt megphotoshoppoltuk, aztán megszerkesztettem és kinyomtattam - miért gondoltam hogy nem nekem lesz vele több munkám?!) nagyon cuki lett, úgyhogy megosztom veletek is:

Waking Dad up

 (remélem mindenki látja, milyen finoman ébresztgetem a férjem: egyik 

kezemben pisztoly, másikban lézerkard, ahogy rendes ifjú feleséghez illik)

The End

School Holidays

Definíció szerint azok a hetei az évnek, amit a diákok a leginkább várnak, a szülőknek viszont a legtöbb fejtörést (és lássuk be, fejfájást) okozzák. Ausztráliában ráadásul egész sok van, kettő-kettő ősszel, télen és tavasszal, és hat nyáron. És persze az új negyedév mindig szünnappal kezdődik, mármint a diákoknak, hogy a tanárok az üres iskolában hangolódhassanak. Mivel én még mindig munka nélkül csak úgy lógatom a lábamat, a mesterek mellé megkaptam Huntert közel 20 napra. (Ja, mert felújítunk, de hál' Istennek már vége a felhajtásnak, nem ébreszt többé villanyszerelő vagy asztalos!).

A majdnem három hét alatt sok-sok kalandban volt ám részünk, például túléltük az évtized viharát (ami olyan három napig tartott), de állítólag amúgy is az utóbbi vagy 30-40 év leghidegebb telét sikerült kifognom, bár hó nem, de jégeső akadt bőven! Szóval teleltünk Lyndáék nyaralójában, rákaptunk a természetfilmekre és a főzős valóságshow-kra, főztünk is finomakat, anyóspajtásék megkóstolták végre a híres töltött palacsintámat, Hunter pedig tökéletesítette a törtkrumpli-készítő tudományát; kiolvastuk mindketten a BFG-t hogy aztán a moziban meg is nézzük a filmet (a könyv Andy gyerekkori kedvence volt, nem volt más választásunk, előbb el kellett olvasnunk, én is bátran ajánlom mindenkinek!), Hunter és David fogott egy 67 centis halat (meg egy kisebbet, de azt ellopta egy pelikán), bejártunk minden közeli játszóteret, Monopolyztunk, frizbiztünk, kutyát sétáltattunk, elhagytunk vagy három labdát a tengerparton, Sierra szülinapját ünnepeltük, Hunter végre pontot szerzett rögbiben, ésatöbbi, ésatöbbi... Néhány eseményről kép is készült, íme:

Museum of South Australia, lényegében Természettudományi Múzeum

Hunter majdnem ott maradt ;)

Lámákkal pózolunk - Hunter Lámadala amolyan családi kedvenc, később 

Felelsz vagy mersz keretében ezt kellett énekelnem az utcán a BBQ City előtt 

(mert hogy persze ott ünnepeltük a hónapfordulónkat!), 

cserébe a fiúk chilli-t ettek, és könnyeztek, hehe

Gulyásparty, nálunk, pálinkával

 Életem első élő footy meccse, Hawthorn vs Port

Persze mi nyertünk, bár aki nagyon szemfüles, láthatja hogy a kép 

elkészültének pillanatában a Port bizony gólt szerzett...

 A vihar szüneteiben sárkányt röptettünk

Lasagne party a krikettes csapattársakkal és persze a krikettfeleségekkel

Lego Star Wars családunk, ahogy Hunter látja (persze a járművekkel és fegyverekkel)

Balról jobbra: Andy, én, Hunter és Zoe

Vízi akadálypálya gyerekeknek - egyemmegaszívét Hunter rémesen suta, de nagyon lelkes volt, az a lényeg! Meg hogy milyen eleven mostanában! A mindennapi mozgás és egészséges étkezés seperc alatt csodákat tett, én pedig már nagyon kreatív vagyok
ha finom kajában sunyi zöldség-elrejtésről van szó :)

No itt azért nem az egészség volt előtérben, egy szem szabad esténken Andy-vel ellátogattunk az adelaide-i Winter Wonderland-be - amolyan karácsonyi vásárnak szánták, de se hó se december nincs, a karácsonyi égők pedig egész furán mutatnak pálmafán, európai szemmel picit vicces az egész, de az olasz fánk isteni finom, so who cares?!

Morialta Plateau Hike

Best Hike Ever!!! Hunter szerint, és ő már csak tudja, mert ezzel együtt már kettőn volt! Szóval igen, napsütést ígértek, úgyhogy Hunterrel kirándulni mentünk:

 Barlang odafelé

 Szerintem ez Ágica és Győző közelgő esküvőjére utal :)

 Még nem láttam ennyi vizet a felső vízesésben!

 Ez pedig az alsó vízesés, felülről

 Csak úgy zubogott a víz, nagyon jókor jöttünk

 És tényleg kisütött a Nap is!

 Egyensúlyozás

 Barlang visszafelé - alacsony növésű nyolcéves méretaránynak

Professzor Hunter előadást tart a barlangban található barlangrajzokról 

(csak moha, árnyék, és különböző színű kőzetek, ha a laikust kérdezitek, 

de a világ csodái, ha Huntert, tudtátok például, hogy a Tűz Ura egy bálna?!)

Láttunk három koala-feneket és pompomlány-formájú fákat, átkeltünk néhány patakocskán (és csak Hunter lett csuromvizes), teszteltünk földet, kőzetet, meghallgattuk (kitaláltuk) a barlang legendáit, és még így is odaértünk Andy-ért a munkába. Phew, what a day! :)

Belair vízesések

Szenzáció! Vasárnap délután előbukkant a Nap!!! Gyorsan el is mentünk kirándulni, nem messzire és nem hosszúra, főleg hogy jöttek az apróságok, Zoe és Hunter is. A Belair Nemzeti Parkba mentünk, van ott egy klassz vízeséses túra, ami sétának nagyon jó, de még sose láttunk vizet esni, gondoltuk ennyi csapadék után végre szerencsénk lesz, és tényleg csörgedezett ott valami! És csak egy kisebbfajta nagyító kellett hogy meglássuk :) Mindenesetre jó móka volt, Zoe imádta, és Hunter szerint is ez volt élete legjobb túrája! Zárójelben jegyzem meg, hogy egyben az első és egyetlen is, de hátha nem az utolsó.

 Kikuttantós

 És íme, az Alsó Vízesés! (Lower Falls)

 Ha esetleg az előző képen nem lett volna világos, az a nedves folt az ott a bal oldalon

 Igazi koala

Koala ala Hunter (remélem látjátok, hogy egy régi 

kardmarkolatot is vittünk ám a sétára, biztos ami biztos...)

 Még egy szőrmók fenn a fán

 Szuperbolyhos fülekkel

 Lépten-nyomton koalákba botlottunk

 Aztán sikeresen elértük túránk végét (pontosabban visszafordulópontját):

 A Felső Vízesés (Upper Falls)

(gyengébbek kedvéért a fotó felső negyedében lévő pár 

csepp vizet kell nézni, ott csöpög ahol legsötétebb a moha)

 

Ez a példány már búcsúztat minket

 Ezzel a képpel pedig én is elköszönök :)