Már egy ideje tervezem, hogy felfedezem Klaipedát és a tőle délre húzódó Kur-földnyelvet, de a tömegközlekedés hiánya ezt bizony kellőképpen megnehezíti. Múltkor már majdnem sikerült kocsit bérelni és Ágicával nekivágni a nagy kalandnak, de mégiscsak ott van az a majdnem, és végül Lettországban maradtunk. (Klaipeda város és a földnyelv ugyanis már litván fenségterületen fekszenek). Viszont sikerült elültetni a bogarat Eric fülébe is, aki hiába él már 13 éve Liepajában, még nem látta ezt a 100-150 km-re fekvő csodás területet. Szombat reggel hát bepakolta kis családját és engem a kocsiba, és uccu neki, irány Litvánia!
A Kur-földnyelv egy 98 km hosszú, 600-2000 m széles földnyelv, amin Litvánia és Oroszország kb fele-fele arányban osztozik, és a Kur-öblöt választja el a Balti-tengertől. Itt lehet róla még olvasni, akinek ez nem elég, de a lusták kedvéért azért csak megmutatom hogy kell ezt elképzelni:
Nem tudom mennyire látszik a képen, a földnyelv orosz területen csatlakozik a szárazföldhöz, ha az ember Litvániában szeretne rá fölmerészkedni, akkor kompozni kell. Ehhez kapcsolódóan muszáj veletek megosztanom egy tündéri történetet :) Eric családja amerikai-lett vegyes család, aki csak beszél (a két és fél éves Gatis még nem), az angolul és lettül is anyanyelvi szinten nyomja, így a 6 éves lány, Lāsma is, de mint kiderült, történetesen a komp (ferry) szót nem ismerte. Mi felnőttek magyaráztuk ezerrel, hogy már nem sokat kell kibírni a kocsiban, mindjárt kompozni fogunk, át a nagy vízen, és az milyen menő lesz, a gyerekek megfelelően lelkesedtek is, különösen Lāsma. Mikor jópár órával később elindultunk vissza, folyton azt kérdezgette, mikor érünk a vízhez. Én azt hittem, szomorú lesz, hogy haza kell menni, de ő csak a vizet akarta látni, és faggatott, hogyan megyünk át a vízen. Mondom neki, hogy komppal (with ferry), mint idefele. Erre mondja ő, hogy de ő nem látta. Mondom dehogynem, a nagy hajó, ami átvitte a kocsit a vízen, az a ferry. De a ferry a vízben van? Mondom igen, minden hajó a vízben van. De nem a hajó, hanem a ferry, ami átvisz minket a vízen! Körülbelül itt esett le, hogy a lelkem egész nap fairy-re, azaz tündérre gondolt, mert a két szó kiejtése szinte ugyanaz, és végig azt hitte, hogy a hajót egy tündér viszi át a nagy vízen a túlsó partra! Hát azt hittem ott helyben megzabálom, olyan édes volt :)
Vissza a kronológiához: alighogy átkompoztunk, már tényleg muszáj volt megállni és sétálni egyet, mert a gyerekek rosszul viselték a kétórás utat. Kinéztünk egy közeli kilátót, és az erdőn át felsétáltunk.
Elkészült az első közös kép, sajnos belepislogtam, de akkora csoda hogy a gyerekek egy helyben megálltak, hogy így is büszkén mutogatjuk :)
Zuzmó mindenütt
Rohanó gyerkőcök kilátóval - amit végül nem ítéltünk elég biztonságosnak,
de a tövéből is lehetett látni a nyílt tengert
Tündeerdő
Miután a kavicsgyűjtés hatalmas hisztibe csapott át, rájöttünk hogy Gatisnak ideje aludni egyet, úgyhogy kocsikázni indultunk hogy elringassunk, és egyből levezettünk a legdélebbi litván falucskába, Nidába. Persze eltévedtünk útközben, csak akkor fordultunk vissza, amikor már megláttuk a talpig fegyverbe öltözött barátságos orosz határőröket... Vízum nélkül esélyed sincs átjutni, nekünk meg nem csak vízumunk, kedvünk sem volt hozzá, inkább megkerestük Nidát, és ebédeltünk egy jót :) Kirándulásra való tekintettel mindenki azt rendelt, amit akart, így kötött ki az asztalunkon a hideg időjárás ellenére is négy fagyikehely és egy túrótorta :)
Gatis nagyon küzd az adagjával, végül le is gyűrte, bár a gyümölcs nekem jutott
Lāsmaval bolondozunk :)
Ebéd után a vízparton tettünk egy nagy sétát, bójákat, sirályokat, világítótornyokat láttunk, és még egy játszótérbe is belefutottunk.
Igazi művészkép!
A Zirks család: Eric, Inga, Lāsma és Gatis
Supernanny and the little hooligans :)
Hogy átmelegedjünk, megint autóba pattantunk, és megpróbáltunk közelebb kerülni a nagy homokdűnéhez, amit már a kikötőből kinéztünk magunknak (és mint utólag a Wikipedia jóvoltából megtudtam, ez Európa legnagyobb homokdűnéje!). No ekkor tévedtünk el másodjára, és megint az orosz határról fordultunk vissza. Végül sikerült valamennyire megközelíteni, de a parkolótól még jó kis séta várt ránk, mire nekikezdhettünk a mászásnak.
Eredeti színek, semmi trükk
Lāsma-t is ráraktuk a képre, csak úgy méretarány végett :)
Bő 200 lépcsőfok, és már fent is voltunk!
Mi is felértünk :)
Kilátás 1.
Kilátás 2.
Elölről hátra: Márti, homokdűne, Oroszország
Visszafelé a csöppségek már elfáradtak, mi pedig Eric-kel vajszívűnek,
és egyenes következményként málhás szamárnak bizonyultunk :)
Mire a kocsihoz értünk, realizálódott bennünk, hogy az idő bizony elrepült, és fél7 lévén esélyünk sincs odaérni a közel 50 kilométerre lévő Tengeri Múzeumba, ami mellesleg 6-kor bezárt :P, úgyhogy azt lehúztuk a listáról egy "Majd legközelebb!" felkiáltással, és újraterveztünk. A kupaktanács végül Palanga-t dobta ki megoldásnak, egy bájos kisvárost olyan 25 km-re Klaipedatól, mondván az szűk másfél óra ha ügyesen elérjük a kompot, addigra pihenünk egyet, ott majd sétálunk kicsit a belvárosban és megvacsorázunk, így a gyerekek is jobban bírják majd a hazautat. Két és fél órával ezek elhangzása után még Palangában köröztünk, hogy hol is van a főutca, de végül megtaláltuk, és egy nagyon pofás kis helyen vacsoráztunk.
A hátsó szakasz ekkorra már nagyon kinyúlt, így a gyerekek nem, és én is csak félálomban konstatáltam, hogy negyedjére is eltévedtünk, mivel észak helyett délkelet felé indultunk haza... Fél óra alatt sikerült is észrevenni a tévedést, és újra nekifutni a hazajutásnak, ezúttal sikeresen: (az eredeti terv szerinti este 8 helyett) fél 12-kor már ki is tettek a kollégiumnál :) Hulla fáradtan, de a remek nap után hatalmas mosollyal zuhantam ágyba.
További képek (köszönet Eric-nek!!) itt.
