Gibraltár

Említenem sem kell, már megint vagy 2 órát kanyarogtunk le-föl, jobbra-balra, és már félúton megpillantottuk a végcélt, Gibraltár kimagasló szikláját. Egyszer még fénykép-szünetet is tartottunk, és bár akkor még nem voltunk biztosak benne, utóbb kiderült, hogy bizony Afrikát is sikerült lencsevégre kapni!

Végül az autót La Línea de la Concepciónban hagytuk, és gyalog sétáltunk át a határon, mert ugyebár Gibraltár brit felségterület. Már a határon elcsípett minket egy pasas, autós idegenvezetést ajánlva, amit el is fogadtunk. Autóba pattantunk hát, és vezetőnk, Paul segítségével nekiálltunk felfedezni a félszigetet. Első állomásunk az Európa pont volt, a legdélebbi csücsök, itt már biztosak voltunk benne, hogy a túloldalon Marokkót látjuk, és az idővel is mázlink volt, sehol egy felhő, tekintetünk csak úgy siklott át a vízen a szomszéd kontinensre!

Következőnek a St Michael cseppkőbarlangnál álltunk meg, itt már megjelentek a sziget jellegzetes majmai, akik pofátlanul lopkodják a turisták kezéből az édességet, például fehér csokis magnumot :) A barlang sem volt semmi, bár csak egész kis része volt látogatható, szívesen bámészkodtunk a jóleső hűvösben. Legközelebb már olyan magasan szálltunk ki, hogy átláttunk a túloldalra is, alattunk meredeken zuhant a szikla a tengerbe. Itt Paul összebarátkoztatott minket a majmokkal, akik rendesen be vannak idomítva az emberek szórakoztatására és fényképeken való pózolásra, mi is készítettünk néhány csoportképet :)

Paul amúgy kifejezetten jó vezetőnek bizonyult, érdekességekkel bombázott minket miközben a legelképesztőbb kanyarokat vette be könnyedén, és türelmesen várt, míg szorgosan kattintgattunk. Utolsó állomásunk, egy ágyúk álcázására szolgáló mesterséges alagút megtekintése után levitt minket a tengerpartra, hogy a délután hátralevő részét lubickolással és sziesztázással tölthessük. A lubickolásból végül nem sok lett a jéghideg víz miatt, de fél7ig kint punnyadtunk, sütkéreztünk a napon, és gyönyörködtünk a kilátásban.

Aztán visszabuszoztunk a határhoz, autóba pattantunk, és még egy kitérőre szántuk el magunkat, Castellar de la Frontera felé. A faluban tett kétperces látogatás után végül is megtaláltuk a hegy tetején álló mór erődöt, melynek falai közé állítólag 70 házikót zsúfoltak, és az összhatás kedvéért még egy mutatós kis mesterséges tavat is biggyesztettek a hegy lábához. Naplementekor indultunk tovább, most már a szállásunkhoz, Algecirasba. Kisebb autópályás kavargás, és 2-3 visszafordulás után megérkeztünk a vörös lámpás negyedben található hostelünkhöz, ahonnan reggeli nélkül indultunk is tovább másnap, ezzel szerintem az egyetlen olyan érintett településsé téve Algecirast, ahol nem készült fénykép…