Agnes Water

Lassan egy hónapja Ausztráliában vagyok már, és ma volt az első olyan napom, hogy nem volt szükségem naptejre. Eddig is találkoztam párszor az esős évszak csodájával, de az a felhőszakadás, ami tegnap a buszraszállásom óta tart, simán lepipál minden korábbit.

Amúgy sem sikerült kifejezetten sokat pihennem a buszon, de ha szétrobbannék az energiától, akkor se nagyon lehetett volna ennél aktívabb napom. Szóval megérkeztem, szerencsére a hostelből értünk jöttek, így csak félig áztunk bugyiig... kiderült, hogy a csajszi (Dia Németországból), akivel egymás mellett ülve végigszenvedtük az éjszakát, ugyanabban a hostelben száll meg, ráadásul szobatársak is lettünk egy belga nővel, Christellel kiegészítve.

Átbeszélgettünk a délelőttöt, megebédeltünk, aztán amikor úgy tűnt kezd enyhülni az eső, én csak nekiindultam felfedezni a környéket.

Agnes Water Queensland legészakibb szörfstrandja, ennek megfelelően minden a vízi sportok köré szerveződik, rossz időben alig van mit csinálni.

Azért találtam egy múzeumot, ami a felfedezések korától kezdve meséli el Agnes Water és a szomszédos kisváros, Town of 1770 történelmét. Utóbbinak amúgy azért van ilyen fura neve, hogy megemlékezzen Cook Kapitány 1770-ben történt partraszállásáról, mely Ausztrália történetében a 2., Queenslandében viszont az első volt, ezért a városkát Queensland bölcsőjének is nevezik. Sokmindenről szólt még a kiállítás, többek között a környéken elsüllyedt hajókról, Agnes Water például egy Agnes nevű eltűnt vitorlásról kapta a nevét. Nagyon zsúfolt egy múzeum volt, kurátora (ha van neki), biztos nem hallott még a kevesebb néha több elvről, így amikor végre elállt egy picit az eső, boldogan indultam a kilátópont felé.

Útközben találtam egy tavacskát, ahol valami nagyon vicces békák élnek, mert ahogy csapatostul rázendítettek, olyan hangjuk volt mint a pattogó kukoricának a mikróban :)

Kicsit felhős volt ugyan a táj, és újra elkezdett csepegni, de szerencsére ez a part is megfelelően sziklás volt, úgyhogy nagyon tetszett :)

Ezt is ott fotóztam, meglátjátok vajon miért?

Segítség :)

Mire kaját is szereztem már olyan elánnal esett, hogy fél órát kellett biztos fedél alatt malmoznom mire haza tudtam menni, és úgy döntöttem ennyi kaland (és víz) elég is volt mára.

No de ha már egyszer itt vagyok, eső ide vagy oda, én bizony kipróbálom a szörfözést. Be is iratkoztam egy órára a Lazy Lizzard Surf School-nál , 10-kor már úton is voltam hatodmagammal és két oktatóval egy eldugottabb strandra. (A társaságból amúgy összesen öten németek voltak és még ketten beszéltünk németül, sőt a hostelben is többet használtam a németet mint angolt!) Mire lecipeltük a deszkákat a partra (egy jó kacskaringós erdei ösvényen kellett menni, rengeteg pókkal, brrr...), már megint szakadt rendesen, de hát úgyis vizes lesz az ember ha bemegy az óceánba, miért ne kezdjük már a parton. Az első fél órában még csak kint a homokon gyakoroltunk, leginkább azt, hogy fogunk majd hipp-hopp szuperügyesen felállni a deszkára, ha már elkaptuk a hullámot. Amikből amúgy nem volt hiány, a szél és a dagály megtette a hatását. Mire kellően elfáradtunk az ugrálásban, Freddie és Lucas megadták az engedélyt, irány a víz!

Mivel hullámot elkapni a legnehezebb (egyrészt észrevenni hogy melyik hullám lesz jó, másrészt eléggé felgyorsulni mire ideér), instruktoraink nemes egyszerűséggel beletoltak minket a hullámokba, majd elkezdtek utánunk kiabálni, hogy Stand up, stand up! Ami vagy sikerült, vagy nem. Inkább nem. Mire másfél óra múlva pihenőt kaptunk, már elvesztettem egy kontaktlencsét, lehorzsoltam a térdeimet, fájtak a bordáim, és lenyeltem vagy egy liter tengervizet... de legalább háromszor két másodpercet álltam a deszkán, úgyhogy a lelkesedés még töretlen volt! Az egyik deszka orrára speciális fényképezőt szereltek, így készültek az alábbi fenomenális fotók:

 

Ez például körülbelül 10 másodperccel azelőtt, 

hogy egy hullám rendesen az arcomba vágja a deszkát...

Szépen el is kezdett vérezni az orrom, bár a többiek szerint a szemem alatt rohamos sebességgel terjedő monokli ijesztőbb volt, úgyhogy végül a helyi orvosnál kötöttem ki, aki azt mondta ha nem hányok vagy ájulok el a délután folyamán, akkor fájdalomcsillapítóval és jeges borogatással rendben leszek. Szerinte nem tört el az orrom, de hát biztosat csak röntgen tudna mondani, a legközelebbi kórházba vezető út viszont az esőzések miatt le van zárva, a legjobb esélyem ha tovább indulok délnek, és ha másnap is nagyon fáj, keresek ott egy kórházat. Komolyan, mintha valahol a világ végén lennék, nem egy olyan fejlett országban mint Ausztrália. Megnyugtatásul megjegyzem, hogy miután órákig jéggel az arcomon rohangáltam, vagyis inkább feküdtem, az éjszaka is jól telt, kicsit csúnya, de egészséges vagyok :)

No azért nem bírtam egész délután ágyban maradni, főleg miután a Nap is olyan szépen kisütött, úgyhogy újra kisétáltam a kilátóhoz, naplementét nézni.