Sydney - Csütörtök

Egy fenomenális (és meglepően hideg) éjszakai buszozás után esőben érkeztem meg Sydneybe (akárcsak még decemberben az előörs csapat, úgy fest nekünk nem akarja megmutatni a nyári arcát...), elfoglaltam a szállást, és belevetettem magam Chinatown forgatagába, ha már ott laktam. Eredetileg csak ebédet szerettem volna szerezni, végül egy pólóval, hűtőmágnesekkel és fél kiló sárgabarackkal gazdagabban tértem haza, hogy aludjak egyet az idegenvezetés előtt.

Délután lelkesen várakoztam a Városháza mellett, hogy aztán fél 3-kor Lisával, az idegenvezetővel és másik 30 turistával együtt az általam annyira szeretett Free Walking Tour-on vegyek részt. Az a fajta trutymós-felhős idő volt, amiben még a Parlament is csúnya és unalmas, úgyhogy inkább csak füleltem mint fényképeztem. 

Tudtátok például, hogy a Városházát (ami amúgy egy régi temető helyére épült, és minden egyes felújításánál vagy bővítésnél még mindig újabb és újabb maradványok kerülnek elő alóla) ma már bármiféle célra ki lehet bérelni: nemrég egy háborús hős búcsúztatása zajlott itt, ugyanakkor Lady Gaga kizárólag itt hajlandó koncertezni, ha a városban jár... A szemközti templom, a St Andrew's Cathedral a város legrégebbi temploma (1868-ban fejezték be), és fura mód a fenekét mutatja Sydney főutcájának, a George Street-nek, egész egyszerűen mert az utcát, amire nézett, azóta felszámolták...

Ez a kutyus, Islay Viktória királynő kedvence volt, akkor állították a szobrot, mikor 29 éve a királynő szobrát is felavatták a Victoria Square-n. Az érdekessége, hogy beszél: egy ismert rádiós személyiség hangján magyarázza el, hogy minden adomány, amit a lábánál lévő kútba dobnak, a vakok és gyengénlátók megsegítésére megy, a végén pedig még ugat is köszönetképpen :)

Stílusosan a Queen Victoria Building előtt áll, ami egy nemrég majdnem lerombolt, de inkább felújított piaci épület, azóta a legdrágább bevásárlóközpont. Maga II. Erzsébet nyitotta meg, aki egyúttal egy levelet is írt Sydney (vagy egész Ausztrália, erre nem emlékszem) lakosságának, de meghagyta, hogy még 99 évig nem szabad felbontani...

Persze elhangzottak a szokásos sztorik az őslakosokról, Captain Cook 1770-es útjáról, az első kolóniáról és vezetőjéről, Captain Arthur Philipről, a fegyencekről, az aranylázról, a kolóniák 1901-es egyesítéséről, Australia és Anzac Day-ről, Harbour Bridge-ről, Opera House-ról, ésatöbbi, ésatöbbi. Amiért ezek a túrák annyira jók, azok inkább a város rejtett kincsei, mint például ez a csávó, aki nem tudni kit ábrázol, vagy mit jelképez, de egy 1901. január 1-i újság (tökéletes másolatát) olvassa a város közepén:

Vagy mondjuk ez a street art projekt, ami eredetileg ideiglenesnek indult, de a lakosok annyira megszerették, hogy itt maradt végleg. A címe: Forgotten Songs

Minden kalitka egy Ausztráliában őshonos madárfajt jelképez, ami azóta már eltűnt Sydney-ből (esetleg máshol az országban még megtalálható); ahogy elsétál alattuk az ember, a hangjukat is lehet hallani: nappal a nappali, éjjel az éjjeli madarakét. Csuda bájos!

Végül pedig egy kép a legekről: jobbra a St James templom, melynek keresztje hosszú ideig a város legmagasabb pontja volt, szerepét ma már a Sydney Sky Tower tölti be, a képen balra (másnap persze fel is másztam!)

Csütörtökön este 9-ig van nyitva a Contemporary Art Gallery, gondoltam ezt érdemes kihasználni, de rövid nézelődés után rá kellett jönnöm, hogy túl fáradt vagyok a kortárs művészethez, úgyhogy hazasétáltam, és eltettem magam másnapra.