Canberra

Reggel tehát újra nyakamba vettem a várost, és utolsó pillanatban be is estem a parlamenti idegenvezetésre, ami azonban ekkorra sajna betelt. Következő időpont: másfél óra múlva. Gondolom már érzitek, hogy ennyi idő alatt esély sincs máshová eljutni és vissza, de szerencsére a Parlamentnek jó a kávézója, ingyenes a wifije, sőt még a tetőre is fel lehet menni:

Csupa zászló és gyep, itt például még a füvet is nyírják. Az elképzelés amúgy az volt, hogy bárki felmehessen a tetőre, ami nem is olyan magas, inkább az épület van besüllyesztve a dombocskába, és lenézhessen az ablakokon a politikusokra, ezzel is emlékeztetve őket, hogy bizony a nép az úr.

A zászló pedig természetesen Canberra legmagasabb pontja

Kilátás - háttérben a hegy lábánál a Háborús Emlékmű, holnapi célpontom

A következő vezetésre tehát szerencsésen befértem, egy szuperlelkes német nő, Susan tartotta, aki már vagy 25 éve itt él, de még mindig bájos akcentussal beszél :) Vagyis inkább hadar, mert egy óra alatt annyi információt próbált megosztani velünk, ami másnak simán két órájába telne :) Beszélt az épületről (ami az egyik legújabb a világon, 1988 óta üzemel, a fenti képen a gyep végén álló fehér épület, a Régi Parlament helyett épült amikor azt kinőtték), természetesen Ausztrália történelméről, az 1901-es szövetségkötésről, a Parlament működéséről, a végén még a Szenátusba is bementünk vitát nézni, nagyon viccesen beszólogatnak ám a szenátorok egymásnak :)

Sokkal izgibb volt mint amire számítottam, bár így utólag ezt mindenről el tudnám mondani Canberrában - typical underrated tourist destination... Szóval miután megtelt az agyam, sétálni indultam, és lámlám, tüntetésbe botlottam:

Balra az őslakosok jogaiért harcolók, jobbra a parlamentet teljes erőbedobással

 védő rohamrendőrök. Hát, nem volt túl nagy a feszültség ;)

Őslakos Követség

És a híres Tent Embassy (Az őslakosok "Sátorkövetsége"), benne egy netező (amúgy fehér) emberrel, előtte a Sovereignty (Szuverenitás) felirat, szemben a régi Parlament.

Sétám során eljutottam végül a National Gallery-be, ahol hoztam a szokásos formámat, és egyedül voltam kíváncsi a tárlatvezetésre - így idegenvezetőm, Meryl a kérésemre csak ausztrál alkotásokat mutogatott, többek között Sidney Nolan Ned Kelly sorozatát (Ned Kelly az ausztrálok Robin Hood-ja, a szerk.), és egy hatalmas csodaszép festmény/montázs/kompozíciót egy lett származású művésztől.

Innen hullafáradtan értem haza, de alig volt idő ejtőzni, Mary is végzett, és bevetettük magunkat a méltán híres Pancake Parlour-ba:

Alkalomhoz illő búcsúvacsi :)

Azért még volt egy fél napom Canberrában csütörtökön, végül az egészet a Háborús Emlékműben töltöttem, szerencsére ez csak fél óra sétára volt Mary-től :) Kint szemerkélt az eső, bent meg nem lehetett fotózni, úgyhogy kép nem készült, de higgyétek el hat óra alatt mindent megtudtam az ausztrálok háborús szerepvállalásáról, amit akartam, és kicsit azt is amit nem ;)

Délután aztán Mary kivitt a reptérre, könnyes búcsút vettünk viszontlátós ígéretekkel, aztán én elrepültem Adelaide felé.

South Australia, here I come!!!