Márti blogja: Mt Lofty, Cleland Park

Egy punnyadós, ugyanakkor eseménydús hétvége után (Alison barátai sorban bukkantak fel nálunk és töltöttek órákat a teraszon a közelgő koncertekre/fesztiválokra alapozva, és a szülinapi vacsorám közel 20 kiló csomagolt maradékát fogyasztva - egyikük odáig ment, hogy a kezemet is megkérte, csak beköltözhessen Olga néni házába és minden nap a rántott csirkéjét ehesse :) ) hétfőn aktivitásra szántam el magam, és míg Alison munkába, én kirándulni mentem.

Némi kavarodás után reggel kirakott az Adelaide-től olyan 20 percre lévő Mt Lofty-nál, ahonnan egész pofás kis kilátás nyílik a városra:

És valami rejtélyes oknál fogva még világítótornya is van:

Innen többféle túraútvonal indul lefelé, én a Cleland Park felé vezetőt választottam, hogy koalákat simogathassak és kengurukat etethessek - ha tudtam volna mi minden vár még rám, biztos jobban sietek, de így legalább útközben is fotóztam :)

Fák, fák mindenütt

És persze (nem is olyan túl) régi bozóttüzek emlékeztetői

Élet vs. Halál

Már nagyon közel a cél

Megérkeztem :)

Alig hogy jegyet váltottam, kérdezi a pénztáros néni, hogy szeretem-e a hüllőket. Mondom nagyon. Mondja hogy akkor jókor jöttem, mert épp most alakítják ki a hüllősimogató sarkot, ahol majd jó sok pénzért fényképezkedni lehet kígyókkal, de mivel épp segítségre van szükségük a fények beállításához, ezért ingyen részt lehet venni és saját géppel is ellőni egy-két képet! Mondanom sem kell, egy percen belül ott voltam, és ezt a cuki gyönyörűséget kaptam a tenyerembe:

Pici ugyan, de nagyon kis erős, és csikis ahogy tekereg :)

Ezúton szeretnék bocsánatot kérni gyenge idegzetű családtagjaimtól,

de a történet meséléséhez kellettek a képek...

Ha már egyszer a hüllőházban voltam, először ezt vettem alaposan szemügyre, és bizony rá kell jönnöm újra és újra, hogy én kifejezetten megszerettem ezeket a csúszómászókat, főleg nézni ahogy mozognak, vagy hogy milyen elképesztő módon tudnak alkalmazkodni a környezetükhöz.

Vegyük például a sivatagi ásóbékát. Szerencsétlen évekig vár a földbe ásott kis üregben, míg végre jön valami nagy esőzés, akkor a felszínre verekszi magát és rohamtempóban szaporodik, hogy az új generációnak is legyen esélye üreget ásni, belemászni, bevonni magát valami fura réteggel, és átadni magát a várakozásnak...

Így néznek ki begubózva

Aztán a lórifélék (lorikeets) etetését néztem meg, nagyon mókás volt: jön egy gondozó, két kiszáradt farönkre letesz tálakat, valami tejbepapi-féle trutyit önt bele, mire mindenfelől elkezdenek röpködni a kis szivárványszínű madarak, és fél óra alatt nagy harcok és pletykálás mellett szépen bezabálják az egészet, a fényképező turistákra fittyet sem hányva:

Színes tömeg

Tumultus a tálaknál

Közben két dacelo is megérkezett (angolul amúgy kookaburra,

nem értem ezt miért kellett dacelóra "magyarosítani") és felülről szemlélte a lakomát

Ezt a kis dögöt pedig az én sütőtöksalátám érdekelte igazán

Az egész parkban amúgy lépten-nyomon potorousba (potoroo) botlik az ember, akiket etetni is lehet ám:

Bájos kis patkánykenguru-félék

Kézből is esznek :)

Akárcsak igazi kenguru rokonaik

És hangyászsünit is láttam! :)

Következő programpont az erszényes ördögök (tasmanian devil) etetése volt. Ezek az ártatlannak látszó kis szőrmókok amúgy annyira elvetemültek, hogy a nőstényeket és a hímeket nem is lehet egy ketrecben tartani, mert szó szerint széttépik egymást... Az etetés sajnos nem volt valami látványos, jött a gondozó, mesélt az állatokról, bedobta a húst, azok felkapták és elrohantak vele, utána már színűket sem láttuk.