Balázs maradt még 2 napot :)

Szerda reggel Balázzsal autóba pattantunk, és észak felé vettük az irányt. Kinéztünk egy jó kis kirándulós helyet a Cseh Paradicsomban, és bár a reggeli előrejelzés szerint esőt várhattunk, az égen egy felhő sem látszott, úgyhogy bátran elindultunk. (Előző este is megnéztük az előrejelzést, akkor amúgy ragyogó napsütést ígértek.) Ügyesen megtaláltuk az úti célt, egy Malá Skálá nevű falucskát. Már az útról láttunk a falu fölé magasodó sziklákat, és a szikla tetején épületeket, kilátót, így végül is gyors kávézás után ezzel kezdtünk, bár az eredeti tervben nem szerepelt. Jó kis túra volt, a tetőn ismertető füzetet is kaptunk és bejártuk nememlékszemki nemtudommikor épült kastélyát.

Utána átvágtunk a folyón, és a kék jelzést követve, tűző napsütésben nekiindultunk megkeresni a környékre oly jellemző sziklaképződményeket. Útközben először beborult, aztán mikor épp egy falut hagytunk magunk mögött, hirtelen leszakadt az ég. Nem túlzás, 5 perc alatt bőrig áztunk, és kétségbeesve próbáltunk visszastoppolni a faluba. Végül egy traktor vett fel minket, gondolom neki mindegy volt elárasztjuk-e a járművét :) Kirakott minket „a” buszmegállóban, „a” kocsma mellett, ahova bementünk teát kérni. Igen, teát. Igen, tényleg teát. És még egyszer mondom, teát. Ennyiszer kellett elismételnem, hogy a pultos is elhiggye hogy nem sört akarunk :) Faggattam őket, hogy lehet leggyorsabban visszajutni Malá Skálára, mondják hogy gyalog, az erdőn keresztül. Mondom ez remek, csakhogy esik, mi meg csurom vizesek vagyunk. Néznek rám furán, hogy hát nem is vagyok vizes, aztán észreveszik hogy eddig ezért nem látták, mert egy négyzetcentiméter száraz folt sem maradt az összehasonlításhoz. Találtunk egy buszmenetrendet, amin lett is volna egy jó busz, persze kiderült hogy csak kedd-csüt-szombaton jár, mi meg szerdán voltunk ott. Mit volt mit tenni, visszaindultunk gyalog, de nem az erdőn át, hanem az úton, hátha sikerül elcsípni egy autót. Senki sem állt meg (mármint abból a három autóból, aki fél óra alatt elhúzott mellettünk), és már megint elkezdett esni, amikor végső kétségbeesésünkben leszólítottunk az út mellett álló két kisbuszt, akik mint kiderült nagyon kedves külföldiek, és az autónk pont útba esett nekik, úgyhogy az út további részét a csomagtartójukban tettük meg :) Forrócsoki, átöltözés, és irány Liberec! (Az eset óta amúgy Balázs a cseh időjárást és a változékony időjárást szinonimaként használja :) )

Liberec Csehország kb. harmadik legnagyobb városa, igazi iparváros (mint később megtudtuk, a városnak majdnem a közepén pl szemétégető is van), az útikönyvek sem tudnak fél oldalnál többet írni róla, de a Cseh Paradicsom mellett van, és barátnőm is lakik ott, így ideális célpontnak bizonyult. Meg is érkeztünk simán, Lucka már várt minket otthon, és miután kiteregettünk, elmentünk a törzshelyére sörözni és hermelínt enni. Találkoztunk a helyi arcokkal is, akik bár csúfosan megvertek minket darts-ban, jó kis estével ajándékoztak meg.

Másnap aludtunk egy nagyot, és miután Balázs feltankolt a legkülönbözőbb cseh sörökből, az egyetlen helyi látványosság, egy tv-torony felfedezésére indultunk. A torony több mint 1000 méteres magasságból indul, és úgy tervezték, hogy kövesse a környezet formáit. Ennek köszönheti különleges alakját, és Csehország egyik legszebb épületének címét.A kilátás is egész jó, meg persze van történeti kiállítás is, de azért ennél sokkal többet nem lehet elmondani a helyről. Eddigre én már kicsit lerobbantam, előző napi megfázásból és valamilyen rejtélyes gyomorbajból kifolyólag, úgyhogy a tervezett fesztivál helyett Nymburkba mentem (Balázs szerencsére hazavitt), és miután ő útra kelt Magyarország felé, én megkezdtem 18 órás alvásomat.

Ági és Balázs nálam jártak

A második tábor után volt egy teljes vasárnapom kialudni és rendbeszedni magam (értsd egy hét után végre megint mostam hajat), és máris vendégeim érkeztek, hogy bearanyozzák a szabadságom első napjait.

Először Ágica ért Nymburkba, és bele is vetettük magunkat csajos teendőinkbe: bevásárlás, hajfestés, és persze az elmaradhatatlan pletykálás. Miután hírét vettük, hogy Balázs dugóba keveredett, és még közel másfél óráig nem számíthatunk rá, felkerekedtünk egy kis Elba-menti sétára. Persze nekem hátsó szándékaim is voltak, és vagy fél kiló sárgarépát rejtettem el a táskámban. Be is jött a gonosz terv, a legnépszerűbb kacsa-etető parton előkaptam a répákat, és pár perc múlva már meg is jelentek a nutriák, Ági legnagyobb meglepetésére és örömére :) Addig etettük és fotóztuk a szőrös kis fenevadakat, míg mindent felzabáltak (türelmetlenségükben akár a cipőnket vagy a nadrágunk szárát is megrágcsálva), és így kábé Balázzsal együtt értünk vissza a főhadiszállásra, Tortugára.

A kiegészült csapatnak először is részletes körbevezetést tartottam, aztán pizzát sütöttünk: biztos említettem már párszor, hogy hiányoznak az otthon megszokott gyorskaják: gyros, pizza, kínai, és bizony alkalmanként 1-1 meki is, a cseh konyha népszerű hús-körettel kombinációját is meg lehet unni… Szóval miután a kedvemért pizzát ettünk, kikocsikáztunk Jizbicére, a nyári táborok helyszínére. Újabb körbevezetés után Ágica ugrált egy kicsit a trambulinon, és már indultunk is vissza, hogy legyen elég időnk inni :) 

A törzshelyemre (bizony, olyan is van!) ültünk be, az Eliskába. Papírforma szerint összefutottunk barátnőimmel is, később pedig a főnököm is benézett még egy munkatárssal, meg is hívtak 1-1 kör Fernet Citrusra. Persze nem csak ezt a finom cseh röviditalt kóstolhatták meg Balázsék, a helyi sört kapták, a Postrizinskét, és belekortyolhattak az én kedvencembe, a Frisco-ba is.

A keddünk is a helyi specialitások megismerésének jegyében telt, gyors reggeli után Prágába vonatoztunk (persze a hosszabb úton, hogy az Elefánt típusú vonattal mehessünk), hogy meglátogassuk a Staropramen sörgyárat. Kicsit hamarabb értünk a környékre, mint kellett volna, az idegenvezetésig hátralévő időt hát kávézással és egy szabadtéri konditeremben való bohóckodással töltöttük.

Maga a gyárlátogatás számomra pozitív csalódás volt. Korábbi tapasztalataimmal (Postrizinske gyár Nymburkban és Budweiser gyár Ceske Budejovicében) ellentétben itt nem a gyáron vezettek minket végig, hanem egy csili-vili bemutatótermen, ahol mindenféle animációt és effektet felhasználtak, hogy biztosan a fejünkbe verjék: a Staropramen a világ legjobb söre! Bár az előadás leginkább egy amerikai reklámra emlékeztetett, nekem kifejezetten tetszett, főleg hogy a végén még kóstolót is kaphattunk szűretlen Staropramenből, ami még nekem is ízlett!

Belefáradva az ivásba nekiálltunk éttermet keresni. Nem jártam még annyiszor Prágában, hogy legyen kedvenc éttermem, de emlékeztem egy Svejk étteremre, ahol még valamikor februárban finomat ettünk, és csodák-csodája meg is találtam, sőt még helyünk is volt :) Mi Ágicával egy nagy adag rántott sajton osztoztunk, Balázs pedig igazi cseh kaját rendelt: sonkával töltött krumplis knédlit káposztával.

Mivel Ági még nem járt Prágában, és este már ment is a gépe vissza Svájcba, megpróbáltuk kihozni a legtöbbet a helyzetből, és a Károly-hídon és az Óvároson keresztül sétáltunk vissza a pályaudvarra.

A reggeli kudarc után újra megpróbáltam Balázsnak is megmutatni a nutriákat, akik bár nem teljes létszámban, de hajlandóak voltak képviseltetni magukat és megjelenni etetésre. Este más programunk már nem is volt, mint újabb sorozat-függőséget kialakítani, ezúttal a Trónok harca iránt :)

Képek hamarost, addig is olvassátok Ági beszámolóját. 

A képek megérkeztek, itt láthatjátok őket.

Baba-mama tábor

A szombati nagytakarítás után tehát belevágtunk a következő turnusba, amit kisgyerekes anyukáknak szervezünk, hogy egy fantasztikus, manó-dús hetet tölthessenek el 2-7 éves porontyaikkal, és lehetőség szerint még kicsit pihenhessenek is. 

Ebben próbál segíteni 2 táborvezető (Žaneta és Denisa), további 10 manó (Tom, Eliska, Eva, Betty, Kuba, Markéta, Anicka, Dana, Lucka, és jómagam) segítségével.

A tábor elég nagy feszültségben telt, egyrészt mert Žaneta épp úgy döntött hogy semmi kedve az egészhez, másrészt szinte végig szakadt az eső, harmadrészt a nagyrészt újoncokból álló, és sajnos nem épp tehetséges manó-seregnek nem tett túl jót az anyák állandó árgus tekintete. Nem is írok olyan részletes beszámolót, mint az autista táborról, de azért sok jó dolog is történt, megpróbálom ezeket hűen megörökíteni :)

Reggeli manó

Ez volnék én :) A szolgálatot 7:30-kor kezdtem, és feladatom egész konkrétan a tábor felébresztése volt, sárga-narancssárga jelmezben, manósapkában, egy triangulummal a kezemben jártam a tábort, és miközben lelkesen csilingeltem, az alábbiakat skandáltam:

Budíček, budíček, tady Skřítek Raníček! Dobré ráno, dobrý den, ze spacaku rychle ven!

Ébresztő, ébresztő, itt a Reggeli Manó! Jó reggelt, jó napot, ki az ágyból lustaságok!

Bizony, magyarul is ébresztettem, a szülők szórakoztatására, akik közül sokan utolsó nap el is kérték a magyar szöveget, annyira érdekesnek találták :) Sok gyerek pedig már ébren volt mire én rázendítettem, és lelkesen csatlakoztak hozzám, csilingelni is, meg énekelni is, és mindig szóltak hogy melyik sátorban alszanak még. Aztán amikor a magyar szöveg jött, azt mondta az egyik kölyök, Mathias, hogy dehát ők nem tudnak franciául! Mondtam hogy ez bizony magyar, erre egyből rávágta, hogy magyarul se tudnak, de a lustaságok szót megtanulták, mert az a legviccesebb :)

A reggeli műszak alatt még minden fotós aludt, de máskor is kellett manó-jelmezben lennünk, úgyhogy ez elég jó illusztráció arra, hogy festettem majdnem egy hétig

Bob

Első két nap még csak a programok előkészítésében segítettem a sikeres ébresztő után, de az esti megbeszélések során világossá vált, hogy a sárga csapat manói nem bírnak el a gyerekekkel, és a probléma gyökerét egy Bohoušek nevű kiskölyökben (én inkább az anyjában) látták, úgyhogy beosztottak mellé asszisztensnek. Szegény sráccal tényleg sok gond volt, de szerintem mindez csak azért, hogy végre figyelmet kapjon az anyjától, aki szó szerint nem vett róla tudomást, sose tudta hol van, ebédelt-e, csak a kishúgával volt elfoglalva. Onnantól, hogy én is ott voltam, és fogtam a kezét, olvastam neki mesét, ölbe vettem ha fájt valamije, és rendszeresen megetettem, megpisiltettem, igazi kezesbáránnyá, és a barátommá vált :)

Sárga csapat

Mint már említettem, a hét második, és ezáltal nagyobb felét a sárga csapattal töltöttem, a legnagyobb csapattal, rekordnapján 17 lurkóval és vagy 8 anyukával!

Indulásra kész, egy átlagos séta előtt

Csoportkép a manó-diplomák átadása előtt :)

Kačinka

Bár Martina anyukaként vett részt a táborban, a várakozásoknak megfelelően nem tudott megülni a fenekén, úgyhogy bébiszitterkednem kellett néha Pavel és Kačinka mellett is. A kislánnyal már olyan bizalmas viszonyba kerültünk a végén, hogy a sátramban akart aludni egyik éjszaka, és bár sajnos nem lehetett, küldött nekem egy jóéjtpuszit, aztán huncutul a szája elé tette az ujját, jelezve hogy ez titok, mert puszi bizony még az anyukájának is ritkán jár :)

 Kačinka épp elbűvölő :)

Lanovka

Pavel segítségével megint csak megcsúszdáztattunk minden gyerkőcöt, és engem is kétszer, sőt egy másik felnőtt-ágra is felmehettem a kalandpályán, nagyon klassz volt :)

Autista tábor - harmadik rész

Csütörtök

A legjobb után egy kifejezetten unalmas nap következett, ami elvitte a napsütést is, ezúttal tartósan. Délelőtt naplót írtunk, sétáltunk, ebéd után pedig végre összeraktuk a trambulint, a gyerekek nagy örömére :) Uzsonna után a külföldi önkéntesek búcsút vettek a csapattól, és visszatértek a főhadiszállásra, Tortugára. Én is velük tartottam, mert bár a hivatalos táborértékelést már megejtettük előző este, szerettem volna velük tölteni a búcsúestét. A terv egy hatalmas party volt, de mire hazacuccoltunk, mindenki végre rendesen le tudott zuhanyozni és hajat mosni, és rájöttünk, hogy milyen éhesek vagyunk, már este 9 volt. Nymburk nem kifejezetten egy metropolisz, 9 után éttermet nemigen lehet találni, úgyhogy a Kauflandba mentünk feltölteni a készleteket, és ki-ki megvette a szuvenír ostyát, sört vagy éppen becherovkát. Nekiültünk vacsorázni, sörözni, fényképeket csereberélni és mindenféle önkéntes lehetőségekről beszélni, aztán a sűrű ásítozásra való tekintettel már jócskán éjfél előtt asztalt bontottunk...

Péntek

Reggel a többiek majdnem mind Prágába indultak, repülőhöz, vonathoz, vagy csak eltölteni még 1-2 kellemes napot a cseh fővárosban, mi pedig Martinával nekiálltunk összepakolni a maradék felszereléseket a következő táborhoz, és beleszuszakolni az autóba. Közben én elugrottam a postára is, feladni a gyerkőcök képeslapjait.

Tízórai tájt értünk vissza Jizbicére, és egyből vissza is szereztem Lukyt, akit előző estére kölcsönadtam Evának :) A délelőttöt kézműveskedéssel töltöttük, és megköszöntöttünk egy másik Lukyt a szülinapján, soks-sok lufiállatot kapott :) Ebéd után pedig még utolsó nagy sétára indultunk, vonatokat nézni, majd nagy kerülővel az erdőn át haza. Végig lógott az eső lába, de mégiscsak megúsztuk :)

Korai vacsora volt, a búcsúestére való tekintettel megint csak tábortűz mellett, sörivó barátainknál ez a nagy kedvenc, korra való tekintet nélkül. Én már kicsit untam a sült kolbászt, de a grapefruitos staropramen mindent feldob :)

Már bőven 9 előtt ágyba/sátorba raktuk a gyerekeket, és megkezdtük maratoni értékelő megbeszélésünket. Szerencsére Zaneta tolmácsolta a nagyját, és én is sokat megértettem, de még így is rém unalmas volt közel hajnali 1-ig a tábort elemezgetni: milyen volt a szervezés, a szállás, a vezetők, a kommunikáció, az atmoszféra, a segédeszközök, a programok, de a hab a tortán, hogy mindenkinek mindenkiről kellett valami személyeset mondani. Végül rólam csupa jót mondtak, ami nagyon meglepett, mert sokszor stresszesnek éreztem lavírozni a cseh és a külföldi önkéntesek között, de úgy fest megálltam a helyem, és a cseh tudásomat is sokan dicsérték, igazán kedvet kaptam hogy jövőre is visszajöjjek :)

Szombat

Reggeli után már el is kezdtek szállingózni a szülők, és 11-re már ki is ürült a tábor. Lukyt is hazavitték, illetve visszavitték az otthonba, ahol él. Igazán klassz kis kölyök, ha jövőre tényleg visszajövök, remélem megint őt kapom :) Szomorkodásra azonban nem sok időnk volt, rendbe kellett rakni a tábort és felkészülni a másnap kezdődő baba-mama turnusra.

Képeket pedig itt nézegethettek. Vigyázat, sok van!

Autista tábor - második rész

Hétfő

Megkezdődtek tehát a hétköznapok. Reggeli után egyből naplót írtunk/rajzoltunk. Lukyval továbbra is szerencsém van, mert kifejezetten szeret rajzolni, vagyis satírozni, úgyhogy miután felírtam a nevét a napló elejére, lelkesen kiszínezte a kishalakat, a hátsó lapon pedig besatírozta az egész hal-labirintust, biztos ami biztos így tuti jelölte a a hal gyomrába vezető útvonalat :)

Tízórai után elmaradhatatlan séta következett, kissé meredek földutakon, úgyhogy a kerekes- és tolószékesek egy idő után feladták, és visszafordultak. A sétának azonban ebédig kellett tartani, hát mi sem voltunk restek, és a focipálya felé vettük az irányt, ahol piknikezve vártuk be a többieket. Illetve a vihart, ami végülis kicsit hamarabb bekergetett minket az istállóba, épp idejében hogy még ne kapjunk agybajt az egyik gyerkőc rémesen idegesítő zenélő nyulától, aki a napok teltével a legfőbb közellenséggé vált. Azt hiszem bizonyos dallamok már sosem mosódnak ki az agyamból, főleg Luky két személyes kedvence: Hlava, ruce, kolena, kolena. Noha, prsy, ramena, ramena. Oci, usi, pusa, nos: na tele toho máme dost, máme dost! (a head-and-shoulders-knees-and-toes varázslatos cseh megfelelője), és a Ha jó a kedved! első, vagyis tapsolós versszaka, ami Luky egy diktátor gyerekes örömével játszott le újra és újra, mindenkit tapsolásra kényszerítve a megfelelő helyeken, és ördögi kacajjal díjazva az együttműködést :)

A vihar ahogy jött el is múlt, és a szieszta utáni papagáj-festés ill. ragasztás már az udvaron zajlott, sőt még a strandra is lemerészkedtünk! Szerintem ez a gyerekek egyik kedvenc programja, Lukyt legalábbis csak egy fagyi ígéretével lehet kiédesgetni a vízből :) Kellemes órákat töltöttünk a vízparton, és jól megéhezve mentünk vissza a táborba. Gyors vacsi után pedig megejtettük a kötelező csoportképeket, gyerekekkel, gyerekek nélkül, csak nemzetközi, csak cseh önkéntesek, és persze egy best of kép is készült, a tábor legjobb embereiről, azaz Zanetáról, Nináról, Luckáról, Martináról, és persze rólam :)

Kedd

Reggeli után szokás szerint naplót rajzoltunk (vagyis Luky gyönyörűen kiszínezte a lapot, én pedig címszavakban felírtam, mit is művelt előző nap), aztán pedig hosszú sétára indultunk. Kicsit hőségben, kicsit esőben, kicsit dimben-dombon, tízóraival, hattyúkkal, ahogy kell.

Ebéd után csak rövid szieszta volt, ugyanis kijöttek hozzánk a helyi újságtól ketten, és úgy döntöttek strandos fotókat szeretnének a gyerekekről, hát már a legnagyobb hőségben a víz felé vettük az irányt. Azért egy darabig még csak az árnyékban tengtünk-lengtünk, és a csodás nyuszit hallgattuk, aztán betereltek minket a vízbe fotózásra. Végülis nem is szenvedtünk annyira, a gyerekek meg különösen imádták, főleg hogy háromszor is be lehetett menni a medencébe a délután során, és megint kaptak fagyit, komolyan szerintem nem is kellene más programokkal fárasztanunk magunkat. Azért kicsit kreatívkodtunk is, mindenki gyárthatott saját képeslapot, amit később el is küldtünk a családoknak. Mivel Luky egy otthonban lakik, nem a szüleinek, hanem Evának, a tavalyi asszisztensének címeztük a lapot, és szívecskét is rajzoltunk, Eva nagyon meghatódott :)

Aztán a gyorsak sétáltak még egyet, a kerekesek meg tovább lustálkodhattak :) Végül megint csak a közelgő vihar kergetett minket haza, ami 8-ra el is múlt, úgyhogy tábortüzes vacsorát csaptunk.

Szerda

Szerény véleményem szerint a tábor legjobb napja!!! A délelőtt a kalóz-pólók elkészítésével és rövid sétával telt, majd hosszú sziesztával készültünk a délutánra, amikor is megérkezett Pavel, és kipróbálhattuk a kalandpályát! :) Megfelelő biztonsági intézkedések mellett mindenki, fogyatékosságra, korra, súlyra való tekintet nélkül lecsúszhatott a drótkötélpályán, szerencsére az asszisztensek is! Volt olyan gyerkőc, aki háromszor is csúszott, és bár szinte egyáltalán nem beszél, a Még egyszer! nagyon jól ment neki :) Az izgalmakat kipihenve Lukyval kéz a kézben szunyókáltunk az egyik fa alatt :)

És ezzel még nem értek véget a kalandok, uzsonna után lovak és lovaskocsi várt minket a focipályán, egy kis hipoterápiára (azaz lovasterápiára). Luky itt már bátrabb volt, nemcsak hogy egyedül ülte meg a lovat, a lovaskocsival is kétszer kellett bevágtáznunk az erdőbe és vissza. Szerintem meg volt róla győződve, hogy az ő akarata viszi a lovakat, és újabb ördögi kacajokat hallatott :) Persze én is lovagoltam egyet, és Tomáson kívül én voltam az egyetlen, aki nem székről mászott fel a lóra. Megérte hát évekig Püspökladányba járni táborozni!

Autista tábor - első rész

Szombat

Délelőtt még lázasan folyt a munka, ráadásul nem tudom említettem-e már, Martina megnyert egy jó nagy összegű pályázatot, úgyhogy velünk párhuzamosan mindenféle munkások dolgoztak az elektronikus hálózaton (bizony, most már nem csak a konyhában lesz áram!), valamint betonoztak, tetőt javítottak és megtoldottak, mint egy szorgalmas kis hangyaboly, úgy nézett ki a telek. Közben elkezdtek szállingózni a cseh asszisztensek, és ebéd után megkezdődött a szellemi munka.

A tavalyi hibából okulva, amikor is kissé váratlanul értek minket az események és a gyerekek, most egész rendes felkészítésnek vetettük alá a workcamp résztvevőit. Már az első hét folyamán tartottunk cseh órát, elkészíthette mindenki a saját kis zsebszótárát gyereknevelős kifejezésekkel (gyere ide, nem szabad, éhes vagy? stb.), minden gyerekről profilt készítettünk: fotó, név, kor, diagnózis, kommunikáció, miben kell neki segíteni, mit szeret, mit nem, és mindenféle fontos infó, mint pl. éjszaka bepisil-e, vagy tud-e úszni. Át is tanulmányoztuk őket együtt, és a tábor alatt is bármikor vissza lehetett lapozni, ha valakiben kérdés merült volna fel. Erre a munkára igaziból büszke vagyok, mert az ötlet és a megvalósítás is az enyém volt, és még a cseh asszisztensek is használták a mi kis angol útmutatónkat :)

Szombaton pedig már együtt folytattuk a fejtágítást, ebéd után autizmus workshoppal, általános bevezetéssel a tábor történetéről, menetrendjéről, a feladatokról, beosztottuk az asszisztenseket, és akiknek szükségük volt segítségre, kaptak önkéntest. Gyerekbeosztás ügyileg azt hiszem én voltam a legszerencsésebb, egy Luky nevű Down-kóros kissrácot kaptam, akire tavaly már vigyáztam Eva segédeként. Egy csupaszív, vidám kis srác ez a Luky, 12 éves, és már kamaszodik ám, de még így is bármikor lehet tőle puszit kérni :) Bár tud, de nagyon nehezen jár, így leginkább babakocsiban közlekedik, de az emelgetésen kívül semmi sem igazán nehéz vele, úgyhogy én végül nem kaptam önkéntest.

Az elmélet után gyakorlat következett, a régi asszisztensek belebújtak a rájuk bízott gyerkőc bőrébe, az újaknak pedig le kellett vezényelni egy uzsonnáztatást. Eléggé meg voltak szeppenve, amikor elkezdtünk kiabálni, el-elszaladni, leettük magunkat és dobáltuk a dinnyét, de utólag azt mondták az igazi gyerekcsapat kevésbé veszedelmes, mint mi voltunk, és a sokkterápia bevált :)

Persze voltak mindenféle ismerkedős, névtanulós programok is, este pedig tábortűz, úgyhogy felkészülten várhattuk a másnapot.

Vasárnap

Ebédig még volt egy utolsó nagy hajrá, sátorépítés, rendrakás, söprögetés, de aztán végre megérkeztek a gyerekek, köztük Luky is :) Nem tudom, hogy emlékezett-e rám tavalyról (1-2 szót eltekintve nem beszél, de amúgy ügyesen kommunikál), de nagy szeretettel fogadott, és le sem szállt a nyakamról egy darabig.

A programokról általánosságban is elmondható, hogy kissé monotonul ismétlik egymást, az autistáknak elég szigorú napirendre van szükségük, és itt is megpróbáltunk egyfajta rutint kialakítani. Az 5 (!) étkezés mindig ugyanabban az időpontban, ugyanazzal az étkezésre hívó dallal, ébredés, mosakodás, öltözés, esti mosakodás, fekvés, mind-mind ugyanúgy zajlik minden nap. Közben a programok kicsit variálódnak, kézművesség, séta, és jó idő esetén strand a felhozatal. Vasárnap is sétáltunk egyet, aztán uzsonna, kézműveskedés (elkészítettük a gyerekek kalóz-dobozát, amiben majd a héten gyártott kincseket tarthatják), vacsora, mosakodás, fekvés. Szerencsére én már első nap letudtam az éjszakai ügyeletet, és valami csoda folytán később ebéd utáni felügyeletre sem osztottak be :) Azért izgultam egy kicsit, mert az ügyeletes csoportban én voltam a sofőr, úgyhogy ha bármi baj történik, nekem kellett volna valami idegen autót egy hátsó ülésen minden valószínűség szerint üvöltő gyerekkel a legközelebbi kórházig vezetni, ami valljuk be őszintén, cseppet sem kecsegtető… De végül nem történt semmi, és még aludni is tudtam valamennyit.

Workcamp Jizbicén

Vasárnap tehát kiköltöztünk Jizbicére, egy kis faluba Nymburktól olyan 10 km-re, a tábor helyszínére, hogy belevágjunk a munkába. A napok eléggé egyformán teltek, sok-sok munkával, éjszakai hatalmas viharokkal, napközben hőséggel, strandolással a szieszta idején és persze esti sörözéssel. Ja, és persze folytatódtak a nemzetközi napok, spanyol, cseh, koreai és hongkongi finomságokkal :) De most beszéljenek inkább a képek:

Zaneta vonzónak tartja az egy éves koszt

Az elején még mindenki lelkes :)

Készül a spanyol vacsora

Persze én is dolgozom

Megy a kooperáció

A gyerkőcöket is befogtuk

Kímélő munka a megfáradtaknak

Megérdemelt pihenés

És a megérdemelt sörök

Martina ablakait is megpucoltuk, "önként"

Mi dolgoztunk, Zaneta művészkedett

Kis fotósok :)

Hamupipőkék ceruzákat és filceket válogatnak

Ázsiai kaja, a hét egyik fénypontja!

Közben Pavel sem volt rest, és Kuba segítségével valódi kalandparkot épített a telken

Babysitterkedünk Zanetával a strandon