Autista tábor - második rész

Hétfő

Megkezdődtek tehát a hétköznapok. Reggeli után egyből naplót írtunk/rajzoltunk. Lukyval továbbra is szerencsém van, mert kifejezetten szeret rajzolni, vagyis satírozni, úgyhogy miután felírtam a nevét a napló elejére, lelkesen kiszínezte a kishalakat, a hátsó lapon pedig besatírozta az egész hal-labirintust, biztos ami biztos így tuti jelölte a a hal gyomrába vezető útvonalat :)

Tízórai után elmaradhatatlan séta következett, kissé meredek földutakon, úgyhogy a kerekes- és tolószékesek egy idő után feladták, és visszafordultak. A sétának azonban ebédig kellett tartani, hát mi sem voltunk restek, és a focipálya felé vettük az irányt, ahol piknikezve vártuk be a többieket. Illetve a vihart, ami végülis kicsit hamarabb bekergetett minket az istállóba, épp idejében hogy még ne kapjunk agybajt az egyik gyerkőc rémesen idegesítő zenélő nyulától, aki a napok teltével a legfőbb közellenséggé vált. Azt hiszem bizonyos dallamok már sosem mosódnak ki az agyamból, főleg Luky két személyes kedvence: Hlava, ruce, kolena, kolena. Noha, prsy, ramena, ramena. Oci, usi, pusa, nos: na tele toho máme dost, máme dost! (a head-and-shoulders-knees-and-toes varázslatos cseh megfelelője), és a Ha jó a kedved! első, vagyis tapsolós versszaka, ami Luky egy diktátor gyerekes örömével játszott le újra és újra, mindenkit tapsolásra kényszerítve a megfelelő helyeken, és ördögi kacajjal díjazva az együttműködést :)

A vihar ahogy jött el is múlt, és a szieszta utáni papagáj-festés ill. ragasztás már az udvaron zajlott, sőt még a strandra is lemerészkedtünk! Szerintem ez a gyerekek egyik kedvenc programja, Lukyt legalábbis csak egy fagyi ígéretével lehet kiédesgetni a vízből :) Kellemes órákat töltöttünk a vízparton, és jól megéhezve mentünk vissza a táborba. Gyors vacsi után pedig megejtettük a kötelező csoportképeket, gyerekekkel, gyerekek nélkül, csak nemzetközi, csak cseh önkéntesek, és persze egy best of kép is készült, a tábor legjobb embereiről, azaz Zanetáról, Nináról, Luckáról, Martináról, és persze rólam :)

Kedd

Reggeli után szokás szerint naplót rajzoltunk (vagyis Luky gyönyörűen kiszínezte a lapot, én pedig címszavakban felírtam, mit is művelt előző nap), aztán pedig hosszú sétára indultunk. Kicsit hőségben, kicsit esőben, kicsit dimben-dombon, tízóraival, hattyúkkal, ahogy kell.

Ebéd után csak rövid szieszta volt, ugyanis kijöttek hozzánk a helyi újságtól ketten, és úgy döntöttek strandos fotókat szeretnének a gyerekekről, hát már a legnagyobb hőségben a víz felé vettük az irányt. Azért egy darabig még csak az árnyékban tengtünk-lengtünk, és a csodás nyuszit hallgattuk, aztán betereltek minket a vízbe fotózásra. Végülis nem is szenvedtünk annyira, a gyerekek meg különösen imádták, főleg hogy háromszor is be lehetett menni a medencébe a délután során, és megint kaptak fagyit, komolyan szerintem nem is kellene más programokkal fárasztanunk magunkat. Azért kicsit kreatívkodtunk is, mindenki gyárthatott saját képeslapot, amit később el is küldtünk a családoknak. Mivel Luky egy otthonban lakik, nem a szüleinek, hanem Evának, a tavalyi asszisztensének címeztük a lapot, és szívecskét is rajzoltunk, Eva nagyon meghatódott :)

Aztán a gyorsak sétáltak még egyet, a kerekesek meg tovább lustálkodhattak :) Végül megint csak a közelgő vihar kergetett minket haza, ami 8-ra el is múlt, úgyhogy tábortüzes vacsorát csaptunk.

Szerda

Szerény véleményem szerint a tábor legjobb napja!!! A délelőtt a kalóz-pólók elkészítésével és rövid sétával telt, majd hosszú sziesztával készültünk a délutánra, amikor is megérkezett Pavel, és kipróbálhattuk a kalandpályát! :) Megfelelő biztonsági intézkedések mellett mindenki, fogyatékosságra, korra, súlyra való tekintet nélkül lecsúszhatott a drótkötélpályán, szerencsére az asszisztensek is! Volt olyan gyerkőc, aki háromszor is csúszott, és bár szinte egyáltalán nem beszél, a Még egyszer! nagyon jól ment neki :) Az izgalmakat kipihenve Lukyval kéz a kézben szunyókáltunk az egyik fa alatt :)

És ezzel még nem értek véget a kalandok, uzsonna után lovak és lovaskocsi várt minket a focipályán, egy kis hipoterápiára (azaz lovasterápiára). Luky itt már bátrabb volt, nemcsak hogy egyedül ülte meg a lovat, a lovaskocsival is kétszer kellett bevágtáznunk az erdőbe és vissza. Szerintem meg volt róla győződve, hogy az ő akarata viszi a lovakat, és újabb ördögi kacajokat hallatott :) Persze én is lovagoltam egyet, és Tomáson kívül én voltam az egyetlen, aki nem székről mászott fel a lóra. Megérte hát évekig Püspökladányba járni táborozni!