Phillip Island

Délután 5-kor tehát nekiindultunk, hogy meghódítsuk a Fülöp Szigetet, ami olyan másfél órányira délre található Melbourne-től, és a környék legnépszerűbb turistalátványossága: évente csak egynapos kirándulással 9 millióan látogatnak ide!

Cowes

A sziget fővárosa, végül itt találtunk szállást, ezt kellett először is elfoglalni, ahogy a szigetre értünk. Cowes cuki kis városka, rengeteg étteremmel és szép stranddal, egyértelműen turizmusra berendezkedve.

Az én kedvencem a főutca fasora volt :)

Penguin Parade

És már el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy mi vonzza ide a tömegeket:

 a törpepingvinek!!!

Olyan 32 000 él közülük a szigeten, ezzel a legnagyobb törpepingvin-kolóniát alkotva Ausztráliában. Sose voltam egy biológiazseni, de amíg erről nem hallottam, én bizony csak az Antarktiszon, masszív jéghegyek társaságában tudtam pingvineket elképzelni, de hát tévedtem. Ugyan itt nincs akkora hőség, mint a sivatagban, átlagban azért melegebb van, mint Magyarországon, mégis vígan élnek itt ezek a bájos kis jószágok (ők amúgy az egyetlen pingvinfaj, akik Ausztráliát választották lakóhelyül).

Ami pedig a legmenőbb bennük, hogy amint lemegy a Nap, tömegesen bukkannak elő a vízből és bukdácsolnak az odújuk felé, természetesen mindig ugyanazon az útvonalon, így már évtizedek óta esténként több ezer ember követi figyelemmel a vándorlásukat. Persze nem jön minden este mind a 32 000, a felnőtt pingvinek akár 4-5 hétig is kint vannak folyamatosan a nyílt óceánban vadászni, aztán ha eleget ettek, hazamennek, és 3 hétig emésztenek. Vagy csemetéket nevelnek, akik álnok módon igényt tartanak a félig megemésztett halak jelentős részére, így valamelyik szülőnek mindig vadásznia kell. De a legdurvább gyűjtögetés a vedlés előtt zajlik: annyi halat kell a hasukba tömniük, hogy legalább 4 hétig kint maradhassanak a szárazföldön, mert ennyi ideig tart, míg az új tollazat vízálló nem lesz. Ha ezelőtt próbálnak meg úszni, egyszerűen lehúzza őket a súlyuk és megfulladnak. Az érkező pingvinek közül simán ki lehetett szúrni, melyikőjük tervez a parton maradni: annyira kövérek voltak, hogy 45°-s szögben előredőlve tudtak csak közlekedni :)

Mi végül a jobb kilátás reményében a Penguin Plus programra fizettünk be, kaptunk forró italt (ránk is fért!), és egy mindössze 190 férőhelyes VIP lelátón ülhettünk (a többiek egy 3800 fős kilátón ücsörögtek, bár most nem volt tele, vicces lehet ahogy 4000 ember egyszerre hűzik meg házik…), sőt még idegenvezetőnk is volt, aki mindenféle okossággal szórakoztatott minket, amíg fel nem tűntek az első bátor jelentkezők a hazasétára (az első szakasz kifejezetten veszélyes, itt szoktak rájuk ragadozómadarak lecsapni, úgyhogy itt még csapatostul közlekednek, később már teljesen önállóak). Persze ha az ember, mármint az állat mindössze 32 centi, és még aránytalanul kicsik is a lábai, eltart egy darabig amíg hazaérnek (akár 2 km-t is gyalogolnak!), de ennek mi csak örültünk, mert így bőven akadt idő megcsodálni őket. Fényképezni és videózni szigorúan tilos, cserébe sok képet le lehet tölteni ingyen, íme egy kis válogatás az élményről:

 

 

 

Rhyll

Előző este egy kis borozáson kívül már nem is volt energiánk semmire, és annak is inkább az átmelegedés volt a célja, meglepően hidegek itt az éjszakák! Főleg a szeles tengerparton… No de új nap, új lehetőségek, nagy lelkesedéssel lestünk ki reggel az ablakon, csak hogy megállapítsuk hogy szakad az eső. De úgy igazán. Vigasztalásképp szép nyugodtan, hosszan megreggeliztünk (omlettet, de akkorát, hogy még Tinny sem tudta befejezni az adagját), és csak azért is nekiindultunk. Igaziból random, a cél az volt, hogy eltöltsük az időt míg 11-kor kinyit a The Nobbies Centre. Így kerültünk Rhyll-be, ahol mocsárban lehetett sétálni egy jót. És kicsit esőset. De azért inkább jót.

 

 

 

 

 

 

 

Pyramid Rock

Következő állomásunk a Piramis-szikla volt, a sziget déli oldalán. Az eső ugyan elállt, de kaptunk helyette szelet, éljen! :)

Illusztráció

Nagyon menő hely ám ez, nincs sok minden csinálnivaló, csak egy kis séta két kilátóhellyel, de azok lenyűgözőek :)

 

 

 

 

Cowrie Beach

Autókázás közben láttuk meg ezt a strandot, és csak úgy lementünk sétálni és köveken ugrálni. Jó móka volt :)

 

 

 

The Nobbies

A sziget legtávolabbi csücskében újabb csoda várt ránk, vagy legalábbis az ígérete: egy közeli sziklán él Ausztrália egyik legnagyobb fókakolóniája! Az ünneplésükre pár éve több millió dollárból látogatóközpont épült, sajnos elég gagyi ismertetővel: szinte az egész helyet a szuvenírbolt és a kávézó foglalja el, vagy ha az ember épp arra vágyik, a felső emeleti termet még esküvőre is ki lehet bérelni. Persze jó dolog is akad: a keresztbe-kasul futó pallók gyönyörű kilátókhoz viszik el az embereket (noha fókákat nem sikerült megpillantani, még távcsővel sem…)

 

 

 

 

 

 

 

 

Churchill Island

Úton vissza Melbourne-be, mielőtt a hídhoz ér az ember, van még egy elágazás, egy másik híd, ami egy még kisebb szigetre, a Churchill Szigetre vezet. Az egész igaziból egy farm: inkább bemutató, mint működő farm, hogy megőrizze a hagyományokat a korai telepesek korából. Nem mondanám, hogy engem nagyon felcsigázott volna a hely, de Tinny olyan lelkesedéssel mesélt róla, látszott hogy alig várja, hogy megmutathassa nekem, úgyhogy végül tettünk egy kis kitérőt. Tényleg olyan volt, mint amikor Apu a kertjében tart idegenvezetést, végül nagyon kellemes kis programnak bizonyult :)

 Tiszta goblein :)

 

 Egyedi búcsú a levágott állatoktól...

 

 

 

 

 

 

 

Délután már újra Melbourne-ben voltunk, mosás és ejtőzés után belevetettük magunkat a városi életbe: először egy kocsmába mentünk legurítani egy-két sört/cidert, miközben párhuzamosan néztünk krikettet és ausztrál focit :) Ha így folytatom, még végül teljesen megértem a szabályokat :) Aztán csatlakozott hozzánk Tinny egy iskolai barátja, Shane, és hármasban mentünk vacsorázni, borozni, majd ők bulizni, én pedig haza aludni. Hát igen, szégyenszemre ők jobban bírják az éjszakázást :)