Melbourne

Tizennyolc nap Fringe és party, vagyis Adelaide után kedd reggel újra az úton találtam magam, ezúttal Victoria állam, Melbourne felé. Az eredeti tervek szerint már egy héttel hamarabb kellett volna érkeznem, de Alison sikeresen rábeszélt hogy maradjak, hihetetlen mennyi minden történik most egyszerre Adelaide-ben, vétek lenne kihagyni. És tényleg, Fringe, Adelaide Festival, Soundwave, WomAdelaide, Future Music Festival, Clipsal, Writers’ Week; nem csoda hogy Dél-Ausztráliát a Fesztiválok Államának hívják (Festival State, még a rendszámtáblákon is ez áll). No de én mégis csak világot látni jöttem ide, ideje volt átruccanni egy újabb időzónába - ha már Victoria állam úgyis a The Place To Be leírásnak örvend :)

Szóval kedden koradélután már el is foglaltam a szállást (ami szuper helyen, a Flinders Street Station-nel szemben van), és némi táplálkozás és szervezkedés után nyakamba is vettem a várost. Ha már ilyen közel vagyok hozzá, elsőnek ezt a híres régi állomást vettem szemügyre:

Főbejárat

Bármekkora is a forgalom, még hisznek a hagyományos utastájékoztatásban :)

Ezzel átellenben, felhőkarcolók között bújik meg a Szent Pál Katedrális – templom ugyan nem szerepelt a tervben, van abból bőven elég, szép is, régi is Európában, de ha már útba esett, végül is miért ne.

Csak az égimeszelők között tűnik kicsinek, ha belépsz
bizony megfájdul a nyakad mire fölnézel

Különösen az ajtó tetszett, mely Pál megtérését ábrázolja

A monumentalitás, aranydíszítések, részletek bármelyik spanyol vagy portugál katedrálisnak becsületére válna, ráadásul még II. János Pál pápa is járt itt! Tényleg úgy éreztem magam, mintha az ajtón át az Öreg Kontinensre léptem volna.

A templomtól mindössze öt percre azért csak rájön az ember, hogy a bohém Melbourne-ben jár:

Hosier Lane, a street art paradicsoma

Csak egy szűk kis utcácska, tele szinte naponta cserélődő csodával

Az egyik melléksikátorban sikerült is lencsevégre kapni egy szorgoskodó falfestőt, tőle tudtuk meg, hogy itt bizony bárki azt csinál amit akar, akár én is festékszórót ragadhatnék és nekiállhatnék alkotni, de a nagyobb műveket azért megismerik az aláírásról, és ezeket legalább egy ideig szokás békén, vagyis a falon hagyni.

Mellékutca

Még a kukák sincsenek biztonságban

Dalek-szerelem :)

Valamiért itt is divat a tornacsuka-dekoráció

Melbourne még valamiben emlékeztet Európára: meglepően sokat esik az eső. Így mindenképp igyekeztem kihasználni a mai ragyogó időt, és sétálni indultam a Yarra folyó partján, fel meg alá,

hídon át meg vissza,

gyönyörködve pálmafákban,

evezősökben,

felhőkarcolókban.

A lakatolás itt is menő, főleg a gyalogoshídon, amikor este újra errefelé jártam, 

egy srác éppen lakatokat árult – mekkora üzlet!

Bölcsesség is akad azért – Az élet rövid, de édes, az tuti! :)

Egy másik hídon Ausztrália bevándorló történelmét ábrázoló alkotások sorakoznak, kezdve a még csak őslakosok voltak itt (fémvirág) állapottól a boldog multikultiig (mosolygó napocska-fejű virág).

A kézen fogva szaladó pár az 1956-80 között ideérkező politikai menekülteket jelképezi, bár a szobrok időrendben, alatta az országok pedig ábécésorrendben voltak, Magyarország pont ide került, látszik is a Hungary felirat a lábak között!

Alatta pedig némi infó: melyik városokból érkeztek magyarok (Nyirigyhaza betűzése különösen szívet melengető), mikor, miért, milyen nyelvet beszéltek, stb.

És persze a számok sem maradtak el

Tovább andalogtam, aztán a Batman Parknál (igen, jól hallottátok, Melbourne-nek van Batman nevű parkja!!! No nem a szuperhősről, hanem egy alapító atyáról nevezték el, de akkor is menő) visszafordultam, át a hídon, és be a kaszinóba! Itt található ugyanis Viktória Állam egyetlen, de egyúttal a déli félteke legnagyobb kaszinója, a Crown Casino and Entertainment Centre. Aki a bejárására vállalkozik, jobb ha kényelmes cipőt húz és szerez térképet, mert a hely nagy. Óriási. Hatalmas.

És ami számomra megdöbbentő, a várt vibrálásból semmit nem lehetett érezni. Azt a néhány egyértelműen turistát leszámítva, aki mondjuk max 5 dollárt költ egész ottléte alatt de 50 fényképet készít róla, senki nem volt izgatott, mindenki unott vagy kiégett arccal nyomkodta a gombokat vagy pakolta a téteket (meglepően sok kínai és indiai!), még a dolgozók sem tettettek lelkesedést… Oké, kedd délután volt, de akkor is.

Szerencsére a kaszinónak érdeke, hogy minél tovább maradj, így étteremkínálatból nincs hiány – nem meglepő módon főleg kínait és indiait lehet enni, ami meglepő, az az hogy milyen olcsón, úgyhogy végül itt vacsoráztam.

Aztán sietősen továbbálltam, hogy még a ragyogó napsütésben fölérjek az Eureka Skydeck kilátóba, ami valójában csak egy lakóház 88. emelete, de 20 másodperc alatt fönt vagy lifttel, és minden irányba padlótól plafonig ablak fogad – sikerült is vagy két órát elbámészkodnom itt, míg be nem sötétedett szépen.

A hely nagy hátránya a tükröződés, amit inkább kevesebb mint több sikerrel győztem csak le, bár néha ki is lehetett használni:

Itt a fókusz,

hol a fókusz

Egyszerre két Nap nyugszik le a láthatáron

Hoppá, egy szellem-Márti fej a háztetők fölött!

A világ legmagasabban lévő postaládája! :)

No itt untam meg a harcot, és inkább hazamentem

Persze lentről se volt csúnya

És a művészkedés is nagyon bejött! Jó éjt!

Másnapra kicsit sokat terveztem, de köszönhetően a hostel előtti forgalomnak, jó korán keltem, és úgy festett sikerül végigérni. Majdnem. De egy percig sem bántam a változást :)

Miután megreggeliztem és megkávéztam a Federation Square-en, beszereztem a szükséges információkat a Tourinfóban, nyitáskor már ott ácsorogtam a Mozimúzeum (Australian Centre for the Moving Image) előtt. Először az időszakos kiállítást néztem meg (Yang Fudong, kicsit elvadult, de érdekes volt), majd játszottam egy kicsit egy animációval (az eredmény még egy darabig megtekinthető itt), aztán még egy idegenvezetés is belefért. Végigmentünk a mozgókép történetén a Loumier testvérektől a Casablanca-n át a Mátrixig, a tévé feltalálásán át a propagandafilmekig. Sok minden újdonság és érdekes volt, de a legjobb rész az ausztrál filmezés története volt: Mad Max, Cate Blanchett, Moulin Rouge, Rómeó és Júlia, Mátrix, Eric Bana, Strictly Ballroom, Happy Feet, The Castle, ..., és tippeket is kaptam mit nézzek meg legközelebb: Picnic at the Hanging Rocks, Chopper és Muriel esküvője. Az eredetileg 30 percesnek meghirdetett vezetés végül 90 percesre nyúlt, így a National Gallery of Victoria-t egyelőre el kellett napolnom, hogy odaérjek a Botanikus Kertbe, de biztos lesz még rá alkalom ha visszajövök Melbourne-be!

Szóval a következő programpont a Botanikus Kert volt, ahol a szokásos önkéntes idegenvezető ugyan ezúttal kicsit gyengécske (főleg a brisbane-i és a sydney-i után), de a színek lenyűgözőek voltak! (Közben képzeljétek itt hivatalosan megkezdődött az ősz, amit 30+ fokban kicsit nehéz felfogni, de az ember lépten-nyomon Melbourne in Autumn poszterekbe botlik…)

Csak egy kis montázs

Itt végre kaktuszfélék is voltak! (Amúgy azt hivatottak jelképezni, vagy bemutatni, mit tehet a globális felmelegedés a növényvilággal, de hogy ezek mégiscsak milyen klassz kis élőlények, hogy ilyen körülményekhez is képesek alkalmazkodni.)

Hazafelé beugrottam még a Háborús Emlékműbe (ami itt a hangzatos Shrine of Remembrance névre hallgat), aztán ejtőztem egyet és röpke két óra alatt meg is szerveztem (nagyjából, miután ma már vagy tucatszor átszerveztem) a következő pár nap programját.

Vacsorázni pedig egy szuper helyre mentem: a város méltán híres piaca, a Queen Victoria Market nyaranta (és kora ősszel, merthogy már az van, amire nem győzöm emlékeztetni magam) szerda esténként átalakul éjszakai piaccá! A zöldségesek és halárusok helyét kifőzdék és kézművesek veszik át, hatalmas tömegeket vonzva.

Én végül az indiaira szavaztam, amit egy gyengécske utcai előadást nézve fogyasztottam el, aztán kóstoltam igazi magyar rétest:

(tényleg magyarok voltak, 1988-ban érkeztek Erdélyből!), vettem valami fura nyakhűtő izét, és hazamentem. Rám fér az alvás, nagy nap vár holnap! :)