Borongós napok után tegnap végre rávettem magam, hogy kimozduljak: újabb egynapos kiránduláson vettem részt. Ezúttal a Lake District nevű nemzeti parkba mentünk, ami Anglia északnyugati csücskében található, tele tavakkal, hegyekkel, völgyekkel és az elmaradhatatlan birkákkal :)
Az eső persze már Sheffieldben elkezdett esni, és egészen ma délelőttig abba se maradt, rendesen megalapozva ezzel a kirándulás hangulatát... Reggel 7-kor indultunk, fél11-re már oda is értünk Windermere falucskába, ami a nevét a Windermere nevű tóról kapta, ami a legnagyobb az egész parkban (nevének eredete: Winder Mere, azaz a Winder nevű viking uralkodó tava). Újabb furcsaság amúgy az angoloktól: a parkot tóvidéknek hívják, 16 tó és tucatnyi tavacska meg tengerszem van benne, mégis egyetlen tónak van "tóneve", azaz egyetlen tónak a nevében szerepel a Lake szó, a többi Mere vagy Water. Állítólag ez az egyik legkedveltebb beugratós kérdése a kvízjátékoknak Angliában, hogy hány tó van a Lake Districtben, most már tudjátok a választ: mindössze egy.
A vidéket amúgy nagyon sokáig elátkozott helynek tartották, óriások lakóhelyének, mert sok szikla (amiket amúgy gleccserek hagytak hátra), úgy nézett ki, mintha dühös óriások dobálták volna szét. Ráadásul veszélyes volt, tele vadállatokkal. Ahogy az amúgy isteni idegenvezetőnk fogalmazott, a helyet a térképre Wordsworth tette föl, aki Cockermouthban született, majd 8-9 évesen bentlakásos iskolába küldték, onnan Cambridge-be ment, majd néhány évig Franciaországban élt, ahol is mindenféle lázadó eszméket szedett föl, és végül a Grasmere településen található Dove Cottage-ban (Galamblak) telepedett le, húgával, Dorothyval. Megnősült, gyerekei születtek (5, meg hát egy véletlenül becsúszottat még Franciaországban hagyott...), napjait sétálással és versírással töltötte. Egyik leghíresebb költeménye, a Daffodil (Nárcisz) is egy ilyen séta során keletkezett, az Ullswater tó partján lengedező virágok ihlették. A nárcisz volt amúgy a költő kedvenc virága, lánya emlékére egy hatalmas kertet, a Dora's Fieldet több ezer nárcisszal ültette tele! Teljes családja a grasmere-i templomkertben van eltemetve.
Más dologról is híres ám Grasmere, egyrészt a tóról, másrészt Sarah Nelsonról. Sarah Nelson Lady Farquhar konyhájában dolgozott, előbb konyhalányként, később szakácsként, és saját fejlesztésű süteményeivel hamar elnyerte a Lady kegyeit. Egyik leghíresebb alkotása a Gingerbread (gyömbérkenyér), melynek receptjét azóta is szigorúan őrzik egy bank széfjében, és a világon egyedül itt, Grasmere-ben, Sarah Nelson egykori házában lehet kapni!
Persze egy kicsit előre szaladtam az időben, ott tartottunk, hogy megérkeztünk Windermere-be. Onnan felhajókáztunk a tavon az északi csücsökbe, Ambleside-ba, melynek legnagyobb turista-attrakciója az Old Bridge House, egy hídra épített kétszintes miniházikó, amiben állítólag egykor egy hétgyerekes család lakott!!! Azért építették ám a hídra, mert így sikerült megúszniuk az akkoriban nagyon tetemes telekadót vagy micsodát, mondván, a ház a folyóra épült :)
Innen buszoztunk át Grasmere-be, ahol kábé egy órát császkáltunk a szakadó esőben, majd mikor bőrig ázva visszaértünk a buszba, kiderült hogy a busz bizony nem indul, úgyhogy végül 2 órát töltöttünk az álló buszon... Közben Brenda, az idegenvezetőnk mindent elkövetett, hogy szórakoztasson minket, a kedvencem volt, mikor a már említett Daffodil című verset megpróbálta elrappelni :) Amúgy a rap megtekinthető a youtube-n, itt.
Ha már Wordsworth-nek megköszöntük, hogy felhívta a figyelmet a tóvidék szépségére, meg kell köszönnünk Beatrix Potternek, a híres meseírónak, hogy segített megőrizni azt. Eleinte csak nyaralni járt ide a családjával, de teljesen beleszerelmesedett, úgyhogy végül ide költöztek, és minden pénzüket farmokba és birkatenyésztésbe fektették. Van itt ugyanis egy nagyon különleges faj, a Herdwick Sheep, ami arról nevezetes, hogy az egyik legokosabb birkafaj: nincs szüksége kerítésre, pásztorra, az anyuka szépen megtanítja a piciknek, hol laknak, és minden este hazamennek. A picik amúgy nagyon cukik, feketék, kb. egyévesen bebarnulnak, ami később szürkébe fordul át. Sajnos a szőre túl durva, így egy idő rájöttek, hogy nem érdemes tenyészteni, (bár a húsa kicsit édeskésebb mint a többi birkafajnak, ezért csemegének számított az éttermekben), és már majdnem kihalt, mikor Beatrix Potter felbukkant, és elhatározta, hogy megpróbálja megőrizni a táj arculatát a jövendő nemzedéknek. Élete során 14 farmot sikerült megvásárolni, melyet halálakor a National Trustra hagyott, valszeg ennek köszönhetjük, hogy ma is élnek még Herdwick birkák. (Azóta amúgy szerencsére rájöttek, hogy mégsem olyan haszontalan állatok ezek, bundájukat ma már szigetelésre használják, úgyfest tényleg megmenekültek a kihalástól!)
Az időjárás és a kétórás kiesés miatt végülis a túra valami vízeséshez elmaradt, hazafelé még útba ejtettük az Ullswater tavat (ami arról is nevezetes, hogy ennek a partján kérte meg Paul McCartney második felesége, Heather kezét), aztán jó nagy kerülővel, hogy minél több mindent lássunk legalább a buszból, végülis Sheffield felé vettük az irányt. Átfagyva, hulla fáradtan értem haza, és eldöntöttem, hogy nyár elején még biztos visszalátogatok! :)
ui: szokásos befejezés, fényképek itt.
Az eső persze már Sheffieldben elkezdett esni, és egészen ma délelőttig abba se maradt, rendesen megalapozva ezzel a kirándulás hangulatát... Reggel 7-kor indultunk, fél11-re már oda is értünk Windermere falucskába, ami a nevét a Windermere nevű tóról kapta, ami a legnagyobb az egész parkban (nevének eredete: Winder Mere, azaz a Winder nevű viking uralkodó tava). Újabb furcsaság amúgy az angoloktól: a parkot tóvidéknek hívják, 16 tó és tucatnyi tavacska meg tengerszem van benne, mégis egyetlen tónak van "tóneve", azaz egyetlen tónak a nevében szerepel a Lake szó, a többi Mere vagy Water. Állítólag ez az egyik legkedveltebb beugratós kérdése a kvízjátékoknak Angliában, hogy hány tó van a Lake Districtben, most már tudjátok a választ: mindössze egy.
A vidéket amúgy nagyon sokáig elátkozott helynek tartották, óriások lakóhelyének, mert sok szikla (amiket amúgy gleccserek hagytak hátra), úgy nézett ki, mintha dühös óriások dobálták volna szét. Ráadásul veszélyes volt, tele vadállatokkal. Ahogy az amúgy isteni idegenvezetőnk fogalmazott, a helyet a térképre Wordsworth tette föl, aki Cockermouthban született, majd 8-9 évesen bentlakásos iskolába küldték, onnan Cambridge-be ment, majd néhány évig Franciaországban élt, ahol is mindenféle lázadó eszméket szedett föl, és végül a Grasmere településen található Dove Cottage-ban (Galamblak) telepedett le, húgával, Dorothyval. Megnősült, gyerekei születtek (5, meg hát egy véletlenül becsúszottat még Franciaországban hagyott...), napjait sétálással és versírással töltötte. Egyik leghíresebb költeménye, a Daffodil (Nárcisz) is egy ilyen séta során keletkezett, az Ullswater tó partján lengedező virágok ihlették. A nárcisz volt amúgy a költő kedvenc virága, lánya emlékére egy hatalmas kertet, a Dora's Fieldet több ezer nárcisszal ültette tele! Teljes családja a grasmere-i templomkertben van eltemetve.
Más dologról is híres ám Grasmere, egyrészt a tóról, másrészt Sarah Nelsonról. Sarah Nelson Lady Farquhar konyhájában dolgozott, előbb konyhalányként, később szakácsként, és saját fejlesztésű süteményeivel hamar elnyerte a Lady kegyeit. Egyik leghíresebb alkotása a Gingerbread (gyömbérkenyér), melynek receptjét azóta is szigorúan őrzik egy bank széfjében, és a világon egyedül itt, Grasmere-ben, Sarah Nelson egykori házában lehet kapni!
Persze egy kicsit előre szaladtam az időben, ott tartottunk, hogy megérkeztünk Windermere-be. Onnan felhajókáztunk a tavon az északi csücsökbe, Ambleside-ba, melynek legnagyobb turista-attrakciója az Old Bridge House, egy hídra épített kétszintes miniházikó, amiben állítólag egykor egy hétgyerekes család lakott!!! Azért építették ám a hídra, mert így sikerült megúszniuk az akkoriban nagyon tetemes telekadót vagy micsodát, mondván, a ház a folyóra épült :)
Innen buszoztunk át Grasmere-be, ahol kábé egy órát császkáltunk a szakadó esőben, majd mikor bőrig ázva visszaértünk a buszba, kiderült hogy a busz bizony nem indul, úgyhogy végül 2 órát töltöttünk az álló buszon... Közben Brenda, az idegenvezetőnk mindent elkövetett, hogy szórakoztasson minket, a kedvencem volt, mikor a már említett Daffodil című verset megpróbálta elrappelni :) Amúgy a rap megtekinthető a youtube-n, itt.
Ha már Wordsworth-nek megköszöntük, hogy felhívta a figyelmet a tóvidék szépségére, meg kell köszönnünk Beatrix Potternek, a híres meseírónak, hogy segített megőrizni azt. Eleinte csak nyaralni járt ide a családjával, de teljesen beleszerelmesedett, úgyhogy végül ide költöztek, és minden pénzüket farmokba és birkatenyésztésbe fektették. Van itt ugyanis egy nagyon különleges faj, a Herdwick Sheep, ami arról nevezetes, hogy az egyik legokosabb birkafaj: nincs szüksége kerítésre, pásztorra, az anyuka szépen megtanítja a piciknek, hol laknak, és minden este hazamennek. A picik amúgy nagyon cukik, feketék, kb. egyévesen bebarnulnak, ami később szürkébe fordul át. Sajnos a szőre túl durva, így egy idő rájöttek, hogy nem érdemes tenyészteni, (bár a húsa kicsit édeskésebb mint a többi birkafajnak, ezért csemegének számított az éttermekben), és már majdnem kihalt, mikor Beatrix Potter felbukkant, és elhatározta, hogy megpróbálja megőrizni a táj arculatát a jövendő nemzedéknek. Élete során 14 farmot sikerült megvásárolni, melyet halálakor a National Trustra hagyott, valszeg ennek köszönhetjük, hogy ma is élnek még Herdwick birkák. (Azóta amúgy szerencsére rájöttek, hogy mégsem olyan haszontalan állatok ezek, bundájukat ma már szigetelésre használják, úgyfest tényleg megmenekültek a kihalástól!)
Az időjárás és a kétórás kiesés miatt végülis a túra valami vízeséshez elmaradt, hazafelé még útba ejtettük az Ullswater tavat (ami arról is nevezetes, hogy ennek a partján kérte meg Paul McCartney második felesége, Heather kezét), aztán jó nagy kerülővel, hogy minél több mindent lássunk legalább a buszból, végülis Sheffield felé vettük az irányt. Átfagyva, hulla fáradtan értem haza, és eldöntöttem, hogy nyár elején még biztos visszalátogatok! :)
ui: szokásos befejezés, fényképek itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése