Lake District

Borongós napok után tegnap végre rávettem magam, hogy kimozduljak: újabb egynapos kiránduláson vettem részt. Ezúttal a Lake District nevű nemzeti parkba mentünk, ami Anglia északnyugati csücskében található, tele tavakkal, hegyekkel, völgyekkel és az elmaradhatatlan birkákkal :)

Az eső persze már Sheffieldben elkezdett esni, és egészen ma délelőttig abba se maradt, rendesen megalapozva ezzel a kirándulás hangulatát... Reggel 7-kor indultunk, fél11-re már oda is értünk Windermere falucskába, ami a nevét a Windermere nevű tóról kapta, ami a legnagyobb az egész parkban (nevének eredete: Winder Mere, azaz a Winder nevű viking uralkodó tava). Újabb furcsaság amúgy az angoloktól: a parkot tóvidéknek hívják, 16 tó és tucatnyi tavacska meg tengerszem van benne, mégis egyetlen tónak van "tóneve", azaz egyetlen tónak a nevében szerepel a Lake szó, a többi Mere vagy Water. Állítólag ez az egyik legkedveltebb beugratós kérdése a kvízjátékoknak Angliában, hogy hány tó van a Lake Districtben, most már tudjátok a választ: mindössze egy.

A vidéket amúgy nagyon sokáig elátkozott helynek tartották, óriások lakóhelyének, mert sok szikla (amiket amúgy gleccserek hagytak hátra), úgy nézett ki, mintha dühös óriások dobálták volna szét. Ráadásul veszélyes volt, tele vadállatokkal. Ahogy az amúgy isteni idegenvezetőnk fogalmazott, a helyet a térképre Wordsworth tette föl, aki Cockermouthban született, majd 8-9 évesen bentlakásos iskolába küldték, onnan Cambridge-be ment, majd néhány évig Franciaországban élt, ahol is mindenféle lázadó eszméket szedett föl, és végül a Grasmere településen található Dove Cottage-ban (Galamblak) telepedett le, húgával, Dorothyval. Megnősült, gyerekei születtek (5, meg hát egy véletlenül becsúszottat még Franciaországban hagyott...), napjait sétálással és versírással töltötte. Egyik leghíresebb költeménye, a Daffodil (Nárcisz) is egy ilyen séta során keletkezett, az Ullswater tó partján lengedező virágok ihlették. A nárcisz volt amúgy a költő kedvenc virága, lánya emlékére egy hatalmas kertet, a Dora's Fieldet több ezer nárcisszal ültette tele! Teljes családja a grasmere-i templomkertben van eltemetve.

Más dologról is híres ám Grasmere, egyrészt a tóról, másrészt Sarah Nelsonról. Sarah Nelson Lady Farquhar konyhájában dolgozott, előbb konyhalányként, később szakácsként, és saját fejlesztésű süteményeivel hamar elnyerte a Lady kegyeit. Egyik leghíresebb alkotása a Gingerbread (gyömbérkenyér), melynek receptjét azóta is szigorúan őrzik egy bank széfjében, és a világon egyedül itt, Grasmere-ben, Sarah Nelson egykori házában lehet kapni!

Persze egy kicsit előre szaladtam az időben, ott tartottunk, hogy megérkeztünk Windermere-be. Onnan felhajókáztunk a tavon az északi csücsökbe, Ambleside-ba, melynek legnagyobb turista-attrakciója az Old Bridge House, egy hídra épített kétszintes miniházikó, amiben állítólag egykor egy hétgyerekes család lakott!!! Azért építették ám a hídra, mert így sikerült megúszniuk az akkoriban nagyon tetemes telekadót vagy micsodát, mondván, a ház a folyóra épült :)

Innen buszoztunk át Grasmere-be, ahol kábé egy órát császkáltunk a szakadó esőben, majd mikor bőrig ázva visszaértünk a buszba, kiderült hogy a busz bizony nem indul, úgyhogy végül 2 órát töltöttünk az álló buszon... Közben Brenda, az idegenvezetőnk mindent elkövetett, hogy szórakoztasson minket, a kedvencem volt, mikor a már említett Daffodil című verset megpróbálta elrappelni :) Amúgy a rap megtekinthető a youtube-n, itt.

Ha már Wordsworth-nek megköszöntük, hogy felhívta a figyelmet a tóvidék szépségére, meg kell köszönnünk Beatrix Potternek, a híres meseírónak, hogy segített megőrizni azt. Eleinte csak nyaralni járt ide a családjával, de teljesen beleszerelmesedett, úgyhogy végül ide költöztek, és minden pénzüket farmokba és birkatenyésztésbe fektették. Van itt ugyanis egy nagyon különleges faj, a Herdwick Sheep, ami arról nevezetes, hogy az egyik legokosabb birkafaj: nincs szüksége kerítésre, pásztorra, az anyuka szépen megtanítja a piciknek, hol laknak, és minden este hazamennek. A picik amúgy nagyon cukik, feketék, kb. egyévesen bebarnulnak, ami később szürkébe fordul át. Sajnos a szőre túl durva, így egy idő rájöttek, hogy nem érdemes tenyészteni, (bár a húsa kicsit édeskésebb mint a többi birkafajnak, ezért csemegének számított az éttermekben), és már majdnem kihalt, mikor Beatrix Potter felbukkant, és elhatározta, hogy megpróbálja megőrizni a táj arculatát a jövendő nemzedéknek. Élete során 14 farmot sikerült megvásárolni, melyet halálakor a National Trustra hagyott, valszeg ennek köszönhetjük, hogy ma is élnek még Herdwick birkák. (Azóta amúgy szerencsére rájöttek, hogy mégsem olyan haszontalan állatok ezek, bundájukat ma már szigetelésre használják, úgyfest tényleg megmenekültek a kihalástól!)

Az időjárás és a kétórás kiesés miatt végülis a túra valami vízeséshez elmaradt, hazafelé még útba ejtettük az Ullswater tavat (ami arról is nevezetes, hogy ennek a partján kérte meg Paul McCartney második felesége, Heather kezét), aztán jó nagy kerülővel, hogy minél több mindent lássunk legalább a buszból, végülis Sheffield felé vettük az irányt. Átfagyva, hulla fáradtan értem haza, és eldöntöttem, hogy nyár elején még biztos visszalátogatok! :)

ui: szokásos befejezés, fényképek itt.

Cambridge

Indulás

Reggel megint találkoztam a nyuszinkkal, aki ezúttal hagyta is magát lefotózni :) Nem tudom amúgy hol lakik, de időről időre elugrál a konyhaablakunk alatt, nagy rohanásra és fényképező-kattingatásra késztetve minket :)

Mathematical Bridge

A legenda szerint Newton építette, amikor a Trinity College hallgatója volt, fából, olyan mértani pontossággal kiszámítva, hogy szögek és csavarok nélkül is megálljon. Évtizedekkel később a kíváncsi lakosság szétszedte, de se a titkát nem tudta megfejteni, se újra összerakni nem tudta, úgyhogy azóta csavarok tartják. Hogy ebből mi igaz, már senki nem tudja megmondani, de nekem nagyon tetszik a sztori :)

King's College

Az egyik leghíresebb College, még IV. Henry alapította 1441-ben, az Eton College-dzsal együtt. Mindkettő 70 szegény sorból származó, de tehetséges fiú oktatását tette lehetővé, ma már az egyik legdrágább bentlakásos magániskolák. Egyike volt az első iskoláknak, akik nőket s felvettek! Sajnos mint majdnem minden College-ban, csak a park és a kápolna látogatható, utóbbi azonban lenyűgöző, ráadásul valaki pont az Ave Maria-t próbálta, mikor bent jártunk! VI Henrik rendelkezése óta amúgy minden nap egy 6 férfiból és 16 fiúból álló kórus énekel itt, sajnos ezt nem sikerült elcsípni...

(híres tanítvány: a közgazdász Keynes)


St Mary's Church

Minden College-nak van saját kápolnája, egész hasonlóak és egész hatalmasak :) Ez viszont a Cambridge University "hivatalos" temploma, azaz egyik College-hoz sem tartozik, a város közepén áll, és itt tartják pl. az évnyitókat.

St John's College

Sajnos a St John's College-ból csak ennyit láttunk, átmenetileg el van zárva a turisták elől, bár lehet hogy csak a városszerte zajló diplomaosztó ünnepségek miatt. Amúgy még VII Henrik anyja, Lady Margaret Beaufort alapította, a Christ's College-dzsal együtt, és ennek udvarán található a Bridge of Sighs, a Sóhajok Hídja.

(híres tanítvány: a költő, Wordsworth)





Trinity College

VIII Henrik alapította, a II Edvard alapította King's Hall helyén. Ide bemehettünk volna, de a világhíres Wren Library sajnos szintén nem látogatható, úgyhogy végül tovább sétáltunk. Ez a könyvtár amúgy a legnagyobb Cambridge-ben közel 55000 1830 előtt nyomtatott könyvével, és olyan ritkaságokat is megtalálhattunk volna itt, mint Milne eredeti Micimackóját!

(híres tanítványok: Newton, Byron - akit amúgy kizártak, mert a szobájában egy medvét tartott!, Károly herceg)
(a Trinity College több, mint 20 Nobel-díjast adott a világnak!)



Magdalene College

Talán ez tűnik a legkevésbé impozáns college-nak, de hatalmas parkja és gyönyörű elhelyezkedése (a Cam folyó partján áll) miatt imádtunk itt lenni! A kápolnát sajnos nem nézhettük meg, mert épp esküvő volt! Nem ez volt ám az egyetlen esküvő amit láttunk, egy másik párt épp a Cam folyón csónakázva kaptam lencsevégre, boldogan pezsgőzve, a násznép pedig tucatnyi puntban követte őket :)

Corpus Christi College

Talán az egyetlen College, melyet nem valami rém gazdag mecénás, hanem a polgárság alapított. Könyvtára szintén világhírű, amikor VIII Henrik feloszlatta a kolostorokat, majdnem az összes kódex ide került!

Queen's College

1448-ban alapította Anjou Margit (VI Henrik felesége), építtetését az őt követő Elisabeth Woodville (IV Edvard felesége) fejezte be, és azóta is élvezi az épp aktuális királynő támogatását, mind a mai napig! Ez a gyönyörűség is a folyóparton fekszik, két fő épületegyüttesét a Mathematical Bridge köti össze. Itt tanult Erasmus is, és itt található Cambridge legrégibb épülete, melyet 1460-ban építettek, és 1590-ben építették át mai formájára, amikor a College igazgatója engedélyt kapott a nősülésre és szüksége volt valami kényelmesebb lakosztályra :)

Pembroke College

Az egész épületegyüttesből a templom volt a kedvencem, melyben az útikönyvem szerint "Wren egy római templomot alkotott újra". A lényeg hogy nekem nagyon tetszett, és hosszú ideig bolyongtam a végre napsütéses udvaron (egész nap elég borongós időnk volt amúgy...)

(híres tanítvány: William Pitt, aki végzése után 3 évvel, 24 évesen Anglia miniszterelnöke lett!)





Emmanuel College

Az utolsó College, ami az egynapos túránkba belefért, igazából teljesen véletlenül találtunk rá, és teljesen véletlenül derítettük ki, hogy ez az egyetlen, aminek az étkezője, ha csak rácson-üvegen keresztül is, de megtekinthető a nagyközönség számára! :)

Szerzemény

Mostanában sorra lyukadnak ki a zoknijaim, de már nem kell többé aggódnom, mert a Cambridge Market-en tett látogatásom következtében 3 britzászlós zokni büszke tulajdonosa vagyok :)

Cambridge-i virágözön

Ezt a bejegyzést az apukámnak ajánlom :)

Most pedig bebújok gyorsan az ágyba, mielőtt ülve elalszom, és holnap mesélek, a fényképek már elérhetők itt.

Plakáton láttam :)

"If it weren't for electricity we'd all be watching television by candlelight."

George Gobol

Wales Explorer

Említettem már, hogy mázlista vagyok? Az időjárás egyszerűen imád engem :) Tegnap reggel ugyanis szakadó esőben indultunk útnak Wales-be, de félúton már hétágról sütött a nap, és kibírta egészen addig, míg hazafelé indulva buszra szálltunk!

Szóval a hiteles krónika: fél 6-kor keltem... Brrr... 7-re már a találkozón voltam, 2 ismerőssel vágtunk neki a túrának, Sabine-vel, az egyik német lakótársammal, és egy francia barátnőmmel, Alice-szel. A buszutat mindannyian végig aludtuk, 10 után valamivel ébredtünk fel Conwy városában, a Conwy Castle lábainál. Walesről tudni kell, hogy közel 3 milliós lakosságára több mint 400 kastély, és 20 millió birka jut! (Ebből már ki lehet következtetni, miből élnek: turizmusból, és birkákból. Utóbbiak amúgy most még többen vannak, tekintve hogy most születtek a kis barikák, nagyon édes kis szőrgombócok, hatalmas színes számokkal a hátukon, amit azért kapnak, hogy ha elkóborolnak, könnyedén vissza lehessen őket paterolni azonos számot viselő anyukájukhoz.)

Conwy-ban csatlakozott hozzánk Dona (remélem jól írom a nevét), a walesi idegenvezetőnk. Vele jártuk körbe a várat, aztán a városfalat, és megnéztük Nagy-Britannia legkisebb lakóházát is!

Rövid ebédszünet után elindultunk a Snowdonia Nemzeti Parkba, de azért még útba ejtettünk egy Elfelejtettemanevét szigetet, egyrészt hogy megcsodálhassuk Wales legszebb függőhídját, másrészt hogy röpke pihenőt tartsunk a világ leghosszabb nevű településén,

Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch-n
(angolul: The Church of Mary in the Hollow of the White Hazel near the Fierce Whirlpool and the Church of Tysilio by the Red Cave)

Azért nem ez volt ám az eredeti neve, csak a furfangos lakosság szerette volna, ha hozzájuk is mennek turisták, de nincs ott mit megnézni, hát gondolták legyen legalább a neve extra! Nem sokkal később el is terjedt a szokás, hogy utazásaik során az emberek útbaejtették ezt a falut, és szuvenírként őrizték a vonatjegyet, természetesen a falu nevével együtt :)
(Dona szerint hamarosan új testvérvárosa lesz Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllan-tysiliogogogoch-nak, mégpedig a norvég O nevű városka! Hogy egyeseknek milyen bizarr humora van...)

Következő állomásunk a Snowdonia National Park volt, és ha már a neveknél tartottunk, ezt sem véletlenül hívják Snowdonia-nak, tényleg láttunk hatalmas havas hegycsúcsokat! Sajnos nem volt időnk megmászni azokat, de egy rövid sétát tettünk a Llyn Padarn (Padarn-tó) körül, gyönyörű mohás sziklák, vízesések, hétvégi házikók mellett elhaladva, végül megpihenve a tó túloldalán a Quarry Hospital parkjában, közel a palabányákhoz. (Talán nem helyes bányának hívni, inkább kőfejtő, meg feldolgozó egység, ma már bezárták, de régen majdnem mindenki ebből élt, palából épültek a várak, ezt használták a tetőkhöz és a sírokhoz is.)

Snowdonia maradék részét már csak a buszból láttuk, és közben megtudtuk azt is, hogy ezt a térséget tartják a brit hegymászás szülőhazájának, ugyanis itt gyakorlatozott évekig az a brit csapat, akik elsőként mászták meg a Mount Everestet! Gyönyörű környék ám, amolyan igazi vadregényes, hatalmas sziklákkal, patakokkal és őshonos walesi birkákkal tarkítva :) El is határoztuk páran, hogy legközelebb ide jövünk tanulni és bejárjuk mindenestül!

Utolsó állomásunk Betws Y Coed volt, egy bájos kis falucska a hegyek lábánál, és két folyó találkozásánál, kifejezetten turistákra és hegymászókra specializálódva. Sajnálatunkra csak bő félórát tölthettünk el itt, azt is már picit szemerkélő esőben, pusztán egy hídra és egy folyóra volt időm, meg arra, hogy barátságot kössek egy tündéri mókussal :) A mókusok amúgy nagyon szelídek Angliában, simán esznek a kezedből, érdeklődnek, de amint előveszed a fényképeződ, egyből eliszkolnak... Szégyenlősek a drágáim :) Most először sikerült lencsevégre kapnom egyet, megtekinthető itt, az egész napi terméssel együtt, jó szórakozást! :)

Bristol Concert Tour

Nem is tudom hol kezdjem... Ez volt az eddigi legjobb hétvégém Angliában! :)

Szombat

Nem indult valami fényesen, szó szerint értve sem, rémesen esett az eső, ráadásul mire sikerült a hajnal 8-as találkozóra odaérnem, kiderült hogy a buszunk karambolozott az autópályán, és fogalmunk sincs hogy jutunk el Bristolba. Páran próbáltak új társaságot levadászni, mi meg csomagostul, dobostul bevackoltuk magunkat egy egyetemi épületbe és névtanulós játékokat játszottunk. Csodák csodájára másfél óra múlva már meg is érkezett az új busz, és elindultunk. Már a buszon elkezdtünk próbálni, pontosabban tanultunk egy újabb dalt :)

Aztán megérkeztünk Bristolba, 1-2 órát bolyongtunk, lila kiegészítőket vadásztunk a koncerthez, majd beültünk a katedrálisba a Bristol Bach Choir főpróbáját hallgatni. Aztán kibuszoztunk a Stapleton Methodist Church-höz, első fellépésünk helyszínére. 2 óra próba után elsétáltunk Ewan (dobosunk) családjának házához, ahol ez első éjszakát töltöttük. Gyors öltözés után irány vissza a templom, izgulás kezdődik, röpke ismétlés, és irány a pódium! Szerencsére nem volt teltház, úgyhogy az utolsó 3 dalra (14-ből) már nem is volt lámpalázam :) Egész jól sikerült kis este volt, szünetben teázgatással, és a végén nagy megkönnyebbüléssel. Ewan szülei (Joan és Brian) igazi profi házigazdák, egy esküvőnyi kajával vártak minket, majd az éjszakát a szomszédnál töltötték, hogy legyen elég ágy-földre dobált párna az énekesmadaraknak :)

Vasárnap

Újabb hatalmas kajálás (komolyan híztam vagy 2 kilót a hétvégén!), pakolás, és irány vissza Bristol központjába, ahol a további napokat töltöttük, a Bristol International Youth Hostelben. Ami amúgy nem is tűnt igazi ifjúsági szállónak, a földszinten hangulatos kávézó, szuperfelszerelt konyha, étterem, könyvtár, játék- és internetszoba, az emeleteken négyágyas szobák, minden ajtó kártyával nyílik, ráadásul mindez a központban! A szobámat három életvidám francia leányzóval osztottam meg, Emmanuelle-lel, Celine-nel és Adeline-nal. Velük mentem várost nézni is, pontosabban én voltam az idegenvezetőjük :) Megnéztük a katedrálist, felsétáltunk az egyetem főépületéhez, beugrottunk a múzeumba, aztán a szabadidőnk maradék részét egy gyönyörű parkban és kilátónál (Cabot Tower) töltöttük, ott is ebédeltünk, aztán vissza a hostelbe. Gyors öltözés, és irány a St. Aidan's Church. Hangszercipekedés, hangolás, beéneklés, ismétlés, és már jöhet is az újabb koncert! Azt hiszem ez sikerült a legkevésbé jól, a templom hatalmas volt, alig hallottuk a hangunkat, és nagyon buta hibákat vétettünk...

Az egyik kedvencem (bocsánat a tökéletlen minőségért)

Kár hogy pont ez sikerült így, ugyanis vendégeim voltak: Rebekah és Andy, az őszi házigazdáim jöttek megnézni!!! Sajnos nem értek rá túl sokáig, csak a szünetben meg a végén kicsit tudtunk dumálni, olyan jó volt újra látni őket! Remélem még meg tudom őket látogatni májusban valamikor. Koncert után vacsizni mentünk a Zizzi nevű olasz étterembe, isteni finom négysajtos pizzát ettem :) Hulla fáradtan értünk haza, szó nélkül estünk be az ágyba és zuhantunk álomba...

Hétfő

Igazi angol reggeli, és újabb angol esős nap... Reggeli után még visszabújtunk kicsit az ágyba, aztán nekiindultunk meghódítani a világhíres Clifton Suspension Bridge-t (újfent a francia csajokkal, mi alkotjuk a kórus nemzetközi részét Martinával, egy szlovák lánnyal kiegészülve, de neki el kellett menni hétfő reggel, úgyhogy csak mi maradtunk). Odafele buszra pattantunk, de visszafelé elég bátorságot éreztünk magunkban, úgyhogy szépen hazasétáltunk, énekeltünk, táncoltunk, fittyet hánytunk az esőre, csodás volt! Gyors ebéd a hostelben, készülődés, az újabb célpont: Counterslip Baptist Church. Itt aztán fel voltak készülve az érkezésünkre, fények, mikrofonok, keverőpult, eléggé ijesztő volt... Oldódásképp játszottunk egy kicsit: Do you like your neighbours? a játék neve, egy kicsit bonyolított Én még sosem...-ről van szó, nagyon élveztük! A félelem elszállt, és állítólag minden idők legjobb koncertjét produkáltuk! Én még ilyen jól nem éreztem magam a színpadon! Idősecske közönségnek énekeltünk, olyan édesek voltak ahogy bekapcsolódtak, tapsoltak, a szünetben is nagyon sokat beszélgettek velünk, az egész olyan felemelő volt, teljesen feltöltődtem :) Este fish and chipset vacsiztunk és felköszöntöttük Vickyt a 21. szülinapján! :) Aztán hajnal 2-ig játszottunk, nem is emlékszem mikor nevettem utoljára annyit...

Kedd

Hajnali 6:30-kor tűzriadóra ébredtünk, de mire felöltöztünk abbamaradt, úgyhogy visszabújtunk az ágyba.

Ezt még hétfőn tanítottam a csajoknak, a felvétel kedd reggel készült

Újabb angol reggeli, pakolás, Ewan apukája jött a cuccainkért, hogy aztán majd este elhozza őket a buszhoz. A napot ugyanis városnézéssel töltöttük Bath-ban! Sajnos továbbra is szemerkélt az eső, de azért így is sokat láttunk: az apátságot, a város legrégibb épületét, a sétálóutcát, a Royal Crescent-et, a Jane Austen Centre-t (ahol kb. 2 órát töltöttem, és rájöttem hogy totálisan bele vagyok zúgva Mr Darcy-ba :) De ezzel nem lehetek egyedül, mert még a női vécében is van egy Mr Darcy portré, természetesen Colin Firth-féle!), a piacot, aztán az apátság előtt találkoztunk 4-kor, délutáni teára. Eredetileg creme tea-t akartunk inni, de az egyetlen hely, ahol ezt megtehettük volna, tele volt, úgyhogy valami puccos francia étterembe ültünk be. Aztán megérkezett a buszunk, és elindultunk haza. Mindenki nyomban elaludt, aztán szép sorban ébredeztünk, és elkezdődött a party, amolyan gitározós, énekelős, ülvetáncolós :) Mikor megérkeztünk, búcsúzóul mindenki kapott egy csoportképet, ami még Ewan-éknál készült, majd szépen hazasétáltam az esőben és bedőltem az ágyba...

ui: fényképek a szokott helyen, itt.

Chatsworth House

Remélem mindenki tudja miről beszélek! Bizony, ebben a házban lakik Mr Darcy! :)

Rendesen felkészültünk ám a mai napra, tegnap este megnéztük Maryvel a Büszkeség és balítéletek 2005-ös változatát (igaz, mindketten jobban szeretjük a BBC-sorozatot, de az összesen 6 óra, és most csak gyorstalpalóra volt idő).

Napfényes reggelre ébredtünk, egyikünk sem késett a találkozóról (ez tényleg említésre méltó!), szépen elértük a buszt, és félóra bámészkodós utazás után már meg is érkeztünk! Hétágról sütött a nap, úgyhogy úgy döntöttünk, biztos ami biztos először a kertet járjuk végig. Hát ezt látnotok kell, csodagyönyörű és hatalmas a kert, el is határoztuk hogy odaköltözünk :) Van benne sövénylabirintus, szögletes fasor, sziklakert, üvegház, szökőkút, vízesés, tó, patak, hidacska, minden ami kell! Jó sokat mászkáltunk, aztán végre sikerült elszakadni a parktól, és a ház felé vettük az irányt.

Nem sokkal dél után léptünk be, és úgy terveztük, hogy utána (13:05-kor) meghallgatjuk az ingyenes Short Talk-ot a házról és korábbi lakóiról, egy kis történelem, de az épület annyira elvarázsolt minket, hogy az utolsó, 14:05-ös tájékoztatót is lekéstük... Majdnem az egész ház látogatható, ráadásul Deborah Nememlékszemanevére, a jelenlegi Duchess of Devonshire épp most ünnepli a 90. szülinapját, úgyhogy a tiszteletére időszakos kiállítás is van, olyan különlegességekkel, mint a naplója, annál az oldalnál kinyitva, ahol épp elmeséli, 1937-ben hogy kávéztak együtt Hitlerrel...

Nagyon jól meg van csinálva az állandóan látogatható termek sorozata is, majdnem minden szobában kis tájékoztatók vannak kiakasztva, tényleg érdekes infókkal. Így tudtam meg például, hogy ez egyik hálóban látható hatalmas vörös ágy a 6. Duke of Devonshire rendelésére készült, de mire kipróbálhatta volna, meghalt, úgyhogy az ágy egész történetében csak egyszer, 1913-ban aludtak benne, akkor viszont nem kisebb személyiség, mint Queen Mary!

Az étkezőben értük utól az idegenvezetős csoportot, és sutyiban meghallgattuk miket mesél, így tudtuk meg, hogy akkoriban a nők lyukas foga nagyon is vonzó tulajdonság volt, ebből állapították meg ugyanis biztosra az úriemberek, hogy olyan gazdag a hölgyemény, hogy cukorra is futja otthon! Épp ezért, akik bizonygatni akarták, milyen tehetősek, cukorból készült figurákkal díszítették a terített asztalt, és desszertnek azt rágcsálták :) Aztán amikor már nem volt nagy kunszt cukrot szerezni, kínai porcelánra cserélték a figurákat, és azokat kezdték el gyűjteni, aztán meg a legbelső szobában tárolták őket, és nem mutogatták. Fene érti őket. Aztán kitalálták, hogy ananászt termeszteni Angliában iszonyú drága, úgyhogy ráálltak arra, de nem ették meg, hanem tartósították, és néha még a kerítésre is kitették. Újfent fene érti őket.

A ház után a Hunters Towert céloztuk be, ez egy kedves kis épületecske egy dombocska tetején nem messze a parktól, kellemes kis séta volt, és könnyen odataláltunk, aztán jött a meglepetés: én szentül meg voltam győződve, hogy egy kilátóval van dolgunk, de kiderült, hogy lakóház! Épp akkor értek haza a tulajék, egy hatalmas kutyussal! Ha Chatsworth-be nem költözhetek, asszem ezzel is beérem :)

Felfedeztünk egy édes kis hóvirág-ágyást, aztán egy újabb meglepetés: az egyik iránymutató nyílon az állt: Robin Hood másfél mérföld :) Gondoltuk ha már Mr Darcyval nem találkoztunk, Robin Hood is megteszi, úgyhogy nekivágtunk, de végül is letértünk az útról, és árkon-bokron-birkákon keresztül elindultunk a közeli faluba, Baslow-ba. Hát, nem találtuk meg... Komolyan, egyszerűen felszívódott. Visszasétáltunk hát, és buszra szálltunk. Fényképes beszámoló itt.

Isteni szerencsénk volt az idővel, itt most éppen szakad az eső, hulla fáradt is vagyok, minden erőmet össze kellett szednem, hogy elmenjek a maratoni kóruspróbára. Holnap indulunk Bristolba turnézni, erre mivel kezdtük a főpróbát? Gyorsan megtanultunk 2 új darabot! Nem mintha a többit tudnánk... Mindegy, az egyik csaj megígérte, hogy hoz holnap vodkát, úgyhogy az alt szólam tuti jól fogja érezni magát :)

Kedden jövünk haza, addig tuti nem jelentkezem, jók legyetek, és a változatosság kedvéért meséljetek ti, azaz lelkesen várom a leveleket, mi újság otthon! :)