2015. február 8., vasárnap

Manly Beach

Utazás közben az ember könnyen elfelejti, milyen nap is van, ezért nagyon meglepődtünk a kígyózó sor láttán, ahogy a kompkikötőbe, Circular Quay-be értünk. Aztán persze egyből értelmet nyert a tömeg, mikor leesett, hogy hát vasárnap van... Csodával határos módon azonban így is felfértünk az első kompra, és 20 perccel később már Manly Beach felé suhantunk.
Valahogy így fest ahogy az ember elhajókázik az Operaház mellett
Sydney összefoglalva egy képen
Jobbra a kis szigetecske az erőddel (összefoglaló néven Fort Denison) volt hivatott védeni a kolóniát a kezdeti időkben. Akkor építették nagy pánikkal, mikor egyszer csak a semmiből francia hajók érkeztek a kikötőbe, úgy, hogy senki nem vette észre a közeledtüket. Az ausztrálok szerencséjére békés szándékkal jöttek, de azért hazavitték a sebezhetőség hírét; Napóleon fejében meg is fordult, hogy végül is menő lenne egy másik kontinenst is meghódítani, de végül annyi fronton harcolt, hogy erre már nem maradt ereje, az ausztráloknak megint csak szerencséjére. Később az erőd börtönként is üzemelt (soha senki nem szökött meg innen, gondoltátok volna?), most már turistalátványosság, és népszerű a horgászok körében is.
Visszanézve
Már majdnem kikötve

Sétáltunk egyet a városkában (amit fantáziadúsan amúgy Manly-nek hívnak), láttunk egy tegnapihoz hasonló bájos kirakodóvárost, persze azon is végigmentünk, aztán kikukkantottunk a strandra, de a tömeget látva egyből vissza is hőköltünk...
Mások is úgy gondolták, nagymelegre legjobb gyógymód a tengerpart

Úgy döntöttünk inkább előre hozzuk a túrát, és egy isteni finom sütőtökös-fetasajtos pite elfogyasztása után neki is vágtunk a North Head Walk-nak. Idilli kis túraútvonal ez, ha az első aszfaltos szakaszt túléli az ember, eldugott kis strandok, sziklák, gyönyörű kilátás és egy meglepi-tó lesz a jutalma :)
Little Manly Cove
 Hűsölés
 Csak egy húszcentis virág
A bozót mögött feldereng a metropolisz
 Kilátás North Head-ről (ami amúgy a környék legdélibb pontja, 
de hát az ausztrálokat nem megérteni, csak szeretni kell :) )
 Érdekes sziklák itt is vannak
Lenézve
Balra nézve
Egy ilyesmin ácsorgunk mi is

Emlékeztek amikor panaszkodtam, hogy bizonyos állatokat csak a veszélyjelző tábláról ismerek (mint kazuár vagy krokodil), de élőben csak állatkertben láttam?
Ezúttal nagyobb szerencsénk volt, egy bandicoot (ha valaki tudja, hogy hívják őket magyarul, ne tartsa magában!) nem sokkal ez előtt a tábla előtt keresztezte az utunkat! Cuki és pici és meglepően gyors, így a találkozásról fotó nem készült, de emlékeinkben örökké él :)
Ez pedig a meglepetés-tavacska,
Szépséges tükröződéssel és Mary-vel :)
Később a kedvenceim, a gyíkok is előkerültek!

Közben pedig olyan témákról folyt a társalgás, mint történelem, feminizmus, vagy éppen matematika (miután a fiúkat már kitárgyaltuk...), visszahozva a régi szép sheffieldi napokat, csak persze sokkal több napsütéssel :) Ami lassan enyhült ahogy utunk végéhez, a strandhoz közeledtünk, így a fürdést végül kihagytuk, de a homokban mezítláb mászkálást természetesen nem :)
 Shelly Beach
 :D
Manly Beach, ezúttal nyugisabb kiadásban mint délelőtt

Megérdemelt fish and chips után bóklásztunk még egyet a főutcán, majd hazaindultunk, ezúttal is a kompra szavazva.

 Lemegy a Nap a kikötőben
Esti fények
Zizz
Belváros
Belvárosi zizz
Megjelent az Operaház
Búcsúzóul egy kis illusztráció, milyen volt visszafelé elhaladni mellette :)

2015. február 7., szombat

Sydney - Szombat

A hétvégét tehát Mary családjánál töltöm (bár egyelőre még senkivel sem találkoztam), akik Sydney egy szép, bár kissé távoli külvárosában, Parramattában laknak - majd' másfél óránkba telt bebumlizni az Operaházhoz. Előző nap már jártam itt, akkor végül körbesétálni se sikerült, most viszont még egy túrára is bejutottunk! Ágica szuper kis beszámolót írt az Operaházról, én se tudnék jobbat, akit tehát érdekel az épület és története, itt olvashat róla. Számunkra talán annyival volt izgibb a dolog, hogy a Stúdió teremben épp arra az előadásra készültek, amire már hetekkel ezelőtt beszereztük a jegyeket, így külön érdeklődéssel lestük meg a részleteket :)
Hangolódunk az estére

Az ég éppen kezdett kitisztulni mikor kijöttünk, mire végeztünk a pitéinkkel már kifejezetten biztató volt a helyzet, úgyhogy átsétáltunk a Circular Quay másik oldalára, a The Rocks nevű városrészbe. Anno az első telepesek vertek itt tanyát, és később is mindenféle szedett-vetett népség élt itt összezsúfolódva, de pár évtizede a városvezetés úgy döntött, rehabilitálja a környéket, így most ez az egyik legmenőbb és legdrágább negyed. Ezen kívül a Harbour Bridge egyetlen gyalogos megközelítési lehetősége, és hétvégente egy klassz kis vásár színhelye - ezeket céloztuk meg mi is, bár fordított sorrendben.
 Vásári sokaság
 Kenguruverseny versenykengurukkal!!!
Le is játszottunk egy futamot Mary-vel, persze én nyertem :)
Igazi ausztrál bumeráng, arról ismerszik meg hogy a helyiek jellegzetes
kifejezéseit vésték bele: G'day, vagy mondjuk No worries, Mate! :)
 Szépséges nyakláncok régi órákból
Aztán végre a város egyik jelképének számító hídra is felmásztunk, és lépten-nyomon megálltunk csodálni a kilátást, mire átértünk a túloldalra, Kirribillibe (hihetetlen jó neveket tudnak kitalálni az ausztrálok - persze főleg az őslakosoké az érdem).
Nagy kedvenc volt az (éles fényben sokkal fehérebbnek tűnő, és ezáltal szerintem szebb) Operaház, és a hajókkal, kompokkal, vitorlásokkal teli kikötő.
Olyan, mintha versenyeznének, pedig ez csak a normális forgalom
Fehér csíkok mindenfelé
 Itt sétálunk épp
Lentről nézve azért sokkal szebb...
Kirribilli partján állva
Itt jól látszik, miért hitték a dizájnra, hogy vitorlák ihlették, 
noha valójában "egyszerűen" gömbcikkek

Körülbelül 100 fényképpel és egy órával később visszasétáltunk, és meglepődve tapasztaltuk, mennyien gyűltek össze az Operaháznál:
Mi is megvacsoráztunk,és lelkesen indultunk az esti előadásra, egy amerikai kabaréra, Club Swizzle címmel. Nem könnyű leírni, hogy milyen is volt, mert a tökéletes közel sem adja át azt a hangulatot, ami a Stúdiót betöltötte pár órára: egyszerűen szenzációsak voltak, vérprofik, az akrobaták, a zenészek, a táncosok, az énekesek, és persze a díszlet is: egy igazi bárban találtuk magunkat, ahol a szünetben a szuperszexi akrobata srácok öntötték a pezsgőt :) A közönségre sem lehetett panasz, mindenki lelkesen táncolt, énekelt, tapsolt és ivott, vagy épp rúdtáncot lejtett az amatőr versenyben :) Annyit vigyorogtunk Mary-vel, szinte fájt az arcunk mire vége lett a shownak. Hogy egy kicsit jobban el tudjátok képzelni, itt van a hivatalos trailer.
Sikerült elcsípnünk a műsorvezetőt :)
Kint közben ugyan besötétedett, de a tömeg nem oszlott :) 

Ezúttal azonban nem csatlakoztunk, inkább hazamentünk, hogy nagyot aludjunk és energiát gyűjtsünk másnapra...

2015. február 6., péntek

Sydney - Péntek

Újabb borongós reggelre ébredtem, de úgy döntöttem nem hagyom hogy ez eltántorítson, és a napot a Botanikus Kertben kezdtem, újabb idegenvezetéssel. Mire odaértem, az ég is kitisztult, ráadásul mindenfelé frissen nyírt fű illata terjengett, amitől nekem is nagyon jó kedvem lett :)
Őszi hangulat útközben
Nyári hangulat megérkezve

Két német és egy új-guineai turistával vállalkoztunk a túrára, amit ráadásul ketten tartottak, másfél órával később kimelegedve és új tudással telve ültem le egy árnyékos padra a kikötőt és egy vitorlásversenyt bámulni.
Megtudtam például, hogy miért zöld-arany az ausztrálok színe, noha egyik sem szerepel a zászlón:
egész konkrétan ennek a növénynek a színei miatt!
Minden, amit tudni szerettél volna az akáciákról - különös tekintettel az 
Arany Akáciára, Ausztrália virág-jelképére
(ennek kapcsán utánanéztem, tudtátok, hogy Magyarországé pedig a tulipán?)

Rövid pihenő után gondoltam megnézem magamnak a híres Operaházat,
de sajnos zenekari fotózás miatt épp nem lehetett körbesétálni, és amúgy is elbújt a Nap (ami nélkül szerintem kifejezetten koszosnak tűnik az épület), így inkább ebéd után néztem, aztán pedig a belvárosban sétálva új projektbe kezdtem: felhőkarcolók felhős időben címmel.
Mikor azonban az esőcseppek is megjelentek a lencsén, inkább egy random múzeum, a Museum of Australian Currency felé vettem az irányt - és nem is csalódtam, sőt! Az ausztrál érmék és bankjegyek fejlődésén keresztül egyúttal az ország történelmét is bemutatta a kiállítás, a First Fleet 1778-as érkezésétől kezdve napjainkig. Abszolút kedvenc az 1966-os, a dollár népszerűsítését szolgáló Dollar Bill videó volt, ami zenés-vicces módon magyarázza el, miért is jó a decimális rendszer, és próbálja megkönnyíteni a fontról való átállást/átváltást. Mindenképp érdemes megnézni, mondjuk itt.

Mire kiértem (meglepő módon kicsivel zárás után, annyira élveztem), a felhőkarcolós projektem már így nézett ki:
Eljött hát az idő, hogy felmásszak a jobb alsó sarokban látható toronyba, a Sydney Sky Towerbe, ami 360°-os panorámát ígér. Ha már megvan a jegy, még egy ötperces 4D filmecskén kell átesnie az embernek hogy a lifthez érjen - egész jópofa volt, de én a kilátásért jöttem, és nem akartam elszalasztani a napsugarakat. Szerencsére az időjárás kegyes volt, és ráérősen kibámészkodhattam magam.
Hyde Park, Sydney Harbour
Kikötő közelebbről, az elmaradhatatlan vitorlásokkal
A felhőkarcolók sokaságában igazi kincsek bújnak meg:
Balra a park közepén a Háborús Emlékmű
Jobb alsó sarokban a Városháza, vele szemben pedig a tegnap már 
megmosolygott rossz irányba néző anglikán katedrális
Mindenféle fura ausztrál sportok helyszínei
A déli félteke legnagyobb Coca Cola hirdetése

Vissza a hostelbe, fölvettem a csomagomat, de még mindig volt egy órám a vonat indulásáig, így Chinatown főutcájának forgatagát választottam, ahol mindenféle csodával találkoztam:
Desszertnek pedig még a Dragon Beard Candy-t (Sárkányszakáll édességet) is megkóstoltam:

Mire a Nap lement, már Parramatta felé robogtam, ahol egy másik sheffieldi barátnőm, Mary várt, hogy a következő napokat együtt töltsük. Biztos ami biztos átbeszélgettük magunkat szombatba, aztán pedig nyugovóra tértem (pihepuha ágyikómba egy csodaszép vendégszobába!)

2015. február 5., csütörtök

Sydney - Csütörtök

Egy fenomenális (és meglepően hideg) éjszakai buszozás után esőben érkeztem meg Sydneybe (akárcsak még decemberben az előörs csapat, úgy fest nekünk nem akarja megmutatni a nyári arcát...), elfoglaltam a szállást, és belevetettem magam Chinatown forgatagába, ha már ott laktam. Eredetileg csak ebédet szerettem volna szerezni, végül egy pólóval, hűtőmágnesekkel és fél kiló sárgabarackkal gazdagabban tértem haza, hogy aludjak egyet az idegenvezetés előtt.

Délután lelkesen várakoztam a Városháza mellett, hogy aztán fél 3-kor Lisával, az idegenvezetővel és másik 30 turistával együtt az általam annyira szeretett Free Walking Tour-on vegyek részt. Az a fajta trutymós-felhős idő volt, amiben még a Parlament is csúnya és unalmas, úgyhogy inkább csak füleltem mint fényképeztem. 

Tudtátok például, hogy a Városházát (ami amúgy egy régi temető helyére épült, és minden egyes felújításánál vagy bővítésnél még mindig újabb és újabb maradványok kerülnek elő alóla) ma már bármiféle célra ki lehet bérelni: nemrég egy háborús hős búcsúztatása zajlott itt, ugyanakkor Lady Gaga kizárólag itt hajlandó koncertezni, ha a városban jár... A szemközti templom, a St Andrew's Cathedral a város legrégebbi temploma (1868-ban fejezték be), és fura mód a fenekét mutatja Sydney főutcájának, a George Street-nek, egész egyszerűen mert az utcát, amire nézett, azóta felszámolták...
Ez a kutyus, Islay Viktória királynő kedvence volt, akkor állították a szobrot, mikor 29 éve a királynő szobrát is felavatták a Victoria Square-n. Az érdekessége, hogy beszél: egy ismert rádiós személyiség hangján magyarázza el, hogy minden adomány, amit a lábánál lévő kútba dobnak, a vakok és gyengénlátók megsegítésére megy, a végén pedig még ugat is köszönetképpen :)
Stílusosan a Queen Victoria Building előtt áll, ami egy nemrég majdnem lerombolt, de inkább felújított piaci épület, azóta a legdrágább bevásárlóközpont. Maga II. Erzsébet nyitotta meg, aki egyúttal egy levelet is írt Sydney (vagy egész Ausztrália, erre nem emlékszem) lakosságának, de meghagyta, hogy még 99 évig nem szabad felbontani...

Persze elhangzottak a szokásos sztorik az őslakosokról, Captain Cook 1770-es útjáról, az első kolóniáról és vezetőjéről, Captain Arthur Philipről, a fegyencekről, az aranylázról, a kolóniák 1901-es egyesítéséről, Australia és Anzac Day-ről, Harbour Bridge-ről, Opera House-ról, ésatöbbi, ésatöbbi. Amiért ezek a túrák annyira jók, azok inkább a város rejtett kincsei, mint például ez a csávó, aki nem tudni kit ábrázol, vagy mit jelképez, de egy 1901. január 1-i újság (tökéletes másolatát) olvassa a város közepén:
Vagy mondjuk ez a street art projekt, ami eredetileg ideiglenesnek indult, de a lakosok annyira megszerették, hogy itt maradt végleg. A címe: Forgotten Songs
Minden kalitka egy Ausztráliában őshonos madárfajt jelképez, ami azóta már eltűnt Sydney-ből (esetleg máshol az országban még megtalálható); ahogy elsétál alattuk az ember, a hangjukat is lehet hallani: nappal a nappali, éjjel az éjjeli madarakét. Csuda bájos!
Végül pedig egy kép a legekről: jobbra a St James templom, melynek keresztje hosszú ideig a város legmagasabb pontja volt, szerepét ma már a Sydney Sky Tower tölti be, a képen balra (másnap persze fel is másztam!)

Csütörtökön este 9-ig van nyitva a Contemporary Art Gallery, gondoltam ezt érdemes kihasználni, de rövid nézelődés után rá kellett jönnöm, hogy túl fáradt vagyok a kortárs művészethez, úgyhogy hazasétáltam, és eltettem magam másnapra.