Wellness maraton

Szombaton különleges módját választottuk a munkának: Prágába mentünk, egy wellness maratonra, árulni. Nem is akármit, a művészeti terápia foglalkozások eredményeit: kerámia cicákat és batikolt selyemsálakat, valamint támogató-kitűzőket. Négyen csajok, az áruval megpakolva jártuk körbe-körbe az arénát, hogy elcsípjük a zumba-maraton épp pihenő résztvevőit, és lehúzzuk őket néhány koronával. Vagy épp euróval, ugyanis rengeteg külföldi jött megnézni a zumba alapító atyját, Beto nemtomkit, ilyenkor persze én beszéltem, már remekül árulok angolul is, németül is, sőt egyszer magyarokat is sikerült elcsípni :)

Közben persze rengeteget fotózkodtunk, Martina ismert majdnem mindenkit, még aerobic világbajnokokkal is találkoztunk! Ja, és persze vásárolgattunk is, vagyis vártunk, amíg Martina őrültebbnél őrültebb ruhákat próbált fel, és sikerült kiválasztani az egyenpólót a június végén esedékes fellépésünkre, de erről majd később…

Miközben az arénában a zumbáé volt a főszerep, egy kisebb táncteremben mindenféle workshopok zajlottak, és miután úgy éreztük elég pénzt kerestünk, Zaneta és én leléptünk afrikai táncokat tanulni, és nagyon jól szórakoztunk :) Összességében is sikeres volt a nap, több mint 4000 koronát gyűjtöttünk!

Školení dobrovolniku

A táborok közeledtével eljött az ideje a leendő asszisztensek fejtágításának, amire 3 teljes napot szántunk. Csehül. Na jó, azért én is tanultam valamit :)

Fotók itt.

Barcelona

Vasárnap

Reggel tehát búcsút intettünk Andalúziának, és miután sikerült a túlsúlyos, de szerencsére méreten belüli kézipoggyászainkat felcsempészni a gépre, sikeresen landoltunk Barcelonában.  Hogy kipihenjük a kalandokat, csak egy programot szerveztünk, ami nélkül állítólag nem is nyaralás a nyaralás Spanyolországban: focimeccsre mentünk. Most volt a spanyol bajnokság utolsó fordulója, és már csak a másik barcelonai csapat, az Español meccsére kaptunk jegyet, de azért ez is több mint a semmi, nem? :) Szóval kibumliztunk a stadionba, szereztünk szotyit, és kényelembe helyeztük magunkat a legfelsőbb sorok egyikében, hogy onnan élvezhessük az Español-Sevilla végül 1-1-re végződő csatáját. Persze mindkét gólt az előttünk lévő kapuba rúgták :)

Hétfő

Anyuék annyit meséltek az őszi látogatásuk során tett túráról, hogy gondoltam ez nekem sem maradhat ki, és én is meghódítom Montserrat-ot. Nem is tudom pontosan, ez csak a kolostornak, vagy a helynek a neve, mindenesetre mindössze 50 km-re Barcelonától gyönyörű sziklák emelkednek, ahova évszázadokkal ezelőtt szerzetesek pofás kis kolostort építettek.

Reggel vonatra szálltam hát, és egy órás ringatózás után csodás látvány tárult elém.

Libegővel mentem fel a kolostorhoz, körbenéztem, megreggeliztem a remény lépcsőjének lábánál,

és még épp időben értem a templomba, hogy meghallgathassam a helyi fiúkórus híres Ave Maria előadását.

Aztán elindultam felfelé, egy régi kolostor romjaihoz. Útközben többször is megálltam csodálni a kilátást, és harcolni az elemekkel, ahogy ugyanis kiértem a sziklák védelméből, hatalmas szél kerekedett és az eső is csepergett.

Végül sikeresen felértem, és Balázs tanácsát megfogadva egy másik útvonalon indultam vissza, ami egy ideig nem is vissza volt, inkább még magasabbra, még sziklamászókkal is találkoztam. Aztán a civilizációhoz közeledve összefutottam egy eltévedt párral is, akik sajnos semmilyen normális idegen nyelvet nem beszéltek, de kiderült hogy oroszok, úgyhogy csehül végül szépen irányba állítottam őket :) Szép nap volt, és hazafelé egy amerikai családdal szóba elegyedve még tippeket is kaptam, honnan lehet menő, vicces kindle-tokot rendelni :)

Balázs a napot az egyetemen töltötte, így csak este futottunk össze, moquito-zni mentünk egy helyes kis bárba.

Kedd

A szülinapom :) Na jó, nem igaziból, de még karácsonykor Balázzsal úgy döntöttünk, hogy majd májusban köszöntjük meg egymást, és most jött el a nap. A délelőttöt bandukolással és vásárolgatással töltöttem, aztán ebédelni „A Pezsgős Helyre” mentünk, ahogy Balázs hívja :)

Ez egy nagyon népszerű bár, ahol kizárólag pezsgőt és szendvicset lehet kapni, még csak le sem lehet ülni, mégis folyton tele van. Finom volt a pezsgő is, meg a halas-kéksajtos szendvicsem is, de lényeg még hátra volt. Szuper ajándékot kaptam, a barcelonai akváriumba mentünk :) 

Láttunk rájákat, cápákat, pingvineket, sőt még tengeri sárkányt is! :)

  
Szerda

Szerdán újabb kihagyhatatlan dolgot tettem: kirándulást a Barcelona stadionjába, a Camp Nou-ba. Magam is meglepődtem mennyire élveztem, bár guided tour nincs, mint anno Manchesterben, az audio guide és az interaktív kiállítás megtették a magukét.

Láttam a klub legszebb 50 gólját, meghallgattam a himnuszukat több nyelven, és végignéztem az összeállítást az utóbbi évek fantasztikus sikersorozatáról. Ja, és persze kézbe vehettem az egyik kupájukat is :)

A stadion mellett pedig felfedeztem egy fura temetőt, ami engem leginkább valami archívumra emlékeztetett, görgős létrákkal, amikkel elérhetik a gyászolók az emeleti sírokat. Elég bizarr megoldás…

Délután kisétáltam a tengerpartra, sétálni és lábat áztatni, amiből végülis a nagy szélnek köszönhetően szörfös-bámulás és fotózás lett.

A miheztartás végett bokáig persze belementem :)

Aztán kaptam egy üzenetet Balázstól, hogy valami borzasztó unalmas előadás után a csoporttársaival beültek valahova sörözni, úgyhogy én is csatlakoztam hozzájuk. Azzal a különbséggel, hogy sör helyett én a helyi pezsgőre, a cava-ra szavazok. Szerencsére Balázsnak jó fej barátai vannak, kifejezetten jól szórakoztunk, és miután hazaszaladtunk melegebb ruhákért, újra csatlakoztunk hozzájuk. Miután az olasz srácok női pulcsiban próbáltak csajokat felszedni, és nekünk is jutott a virágokból, egy bárban kötöttünk ki koktélozni, és csak jócskán éjfél után indultunk haza, biciklivel. Egy biciklivel. Ketten.

Csütörtök

A tervek szerint ma reggel együtt reggeliztünk volna Balázs kedvenc reggelizős helyén, ahonnan ő focizni, én meg túrázni mentem volna, de hát végül 10-kor sikerült csak fölkelni. Amúgy is számomra Barcelona inkább a nyugalmat, laza nyaralást jelenti, úgyhogy úgy döntöttem inkább visszasétálok abba a parkba, ami tavaly a legjobban tetszett, és olvasással múlatom az időt, míg Balázs tanul. Ja, és pár napja felfedeztem néhány fantasztikus gyöngy-boltot, ahova feltétlenül vissza kellett néznem :)

Este pedig Balázs elvitt az egész nyaralás fénypontjára, ahol életem legfinomabb szendvicseit ettem!

És ha már nosztalgia-nap, tavalyról még egy másik program várt ismétlésre: a Magic Fountain, azaz a Varázsszökőkút varázslatos előadása :) Ja, és persze a hazabicajozás. Egy biciklivel. Ketten. :)

További képek itt.

Sevilla

Ma reggel utolsó autózásunkra indultunk, sajnos kicsit későn értünk Sevillába, úgyhogy engem csak kiraktak kábé a város közepén, és egyedül indultam a katedrális felé, a városnéző séta indulópontjához. Anyuék ugyanis előző hétvégén (amikor én még a cseh hegyekben dolgoztam), már töltöttek vagy másfél napot Sevillában, és részt vettek az ingyenes túrákon, így más terveik voltak. 

Szóval 11-kor Juan, az idegenvezető és még vagy 20 turista társaságában nyakamba vettem a várost, és megismerkedtünk az elmúlt 500 év történelmével, emlékeivel, épületeivel. Mivel ez már a harmadik hasonló túrám volt a Pancho Tours szervezésében, a történetek már igencsak ismétlődtek, de Juan hihetetlen lelkesedése, humora és vicces akcentusa bőven kárpótolt :) Azért nem bántam, amikor bő két és fél óra után elértük a végállomást, a Plaza de Espanat. Ez egy gyönyörű tér, egy palotaszerű épülettel, Spanyolország bemutatásának szentelve. Ennek megfelelően minden régió vagy nagyobb város kapott egy saját kis falrészt, paddal, ahol egy mozaik mutatta be a hely jellegzetességét, vagy jellemző történelmi pillanatát. Természetesen az összes hellyel lefotózkodtunk, ahol már jártunk :)

Megj: itt forgatták a Star Wars Naboo-ban játszódó jeleneteit, pl. ezt!

Aztán még körbesétáltunk a parkban, és én hazaindultam a 41 fokos hőségben, hogy még sziesztázzak egyet a délutáni túra előtt.

6-kor tehát felfrissülve, átöltözve és kipihenten álltam a Giralda torony lábánál, és örömmel konstatáltam, hogy ezúttal is Juan lesz a vezetőnk :) Az útvonal is hálásabbnak bizonyult a délelőttinél, az óvárost és a zsidó negyedet céloztuk meg, és a már negyedjére hallott általános történelmi ismertetőn kívül rengeteg legendát hallhattunk, sőt Howard Wolowitz spanyol ikertesóját is láttuk :)

A túra után betértünk egy Huelva 8 névre hallgató bárba, ahol már sangriával várt a családom, és végül egy flamenco esttel ünnepeltük meg az utolsó andalúz esténket. Egy gitáros, egy énekes, és végül összesen 4 táncos (1 nő és 3 férfi) adta a közel másfél órás műsort. A táncosok mindenféle kombinációban léptek a színpadra, nem több mint fél méterre tőlünk (bizony, még izzadságcseppeket is kaptunk 1-1 lendületes pörgésnél), és a végén egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy az első férfi szólista volt a kedvencünk. Éjfél előtt nem sokkal sétáltunk haza, 29,5 fokban (!), részemről nagyon boldogan az elmúlt néhány nap fantasztikus élményeitől.

Cádiz

Reggel tehát villámtempóban elhagytuk Algecirast, hogy Spanyolország legdélebbi pontján, Tarifán reggelizzünk. Olvastuk ugyan, hogy itt mindig fúj a szél, de a valóságra azért még így sem voltunk felkészülve. Megérkezve mindenki gyorsan hosszú nadrágot és széldzsekit kapott magára, a szokásos tejeskávé-croissant reggeli után megkerestünk egy kilátópontot, majd megküzdve az elemekkel, visszamentünk az autóhoz, hogy Cádiz felé vegyük az irányt, útközben megcsodálva több száz szélerőművet és bocit.

Cádizban újabb ingyenes túra várt ránk, ezúttal egy lengyel lány, Karolina vezetésével. Cádiz közel sem akkora, mint Malaga, s bár a történelme ugyanolyan változatos (föníciaiak, mórok, stb., stb.), az idegenvezetés ezúttal nem volt annyira lenyűgöző. Azért láttunk római színház maradványokat, katedrálist, piacot, virágpiacot, óriás fikuszokat, amiket még Kolumbusz ültetett, és a naptól kitikkadva értünk utolsó állomásunkhoz, ami szerencsére pont az óváros egyetlen strandja volt.

Kis családommal úgy döntöttünk, ha már helyben vagyunk, gyorsan fürdőruhára váltunk, és pihenéssel töltjük a délutánt. Már fél4 volt, mire a partra értünk, de a nap még így is erősen tűzött, a strandolást én személy szerint egy jó kis szunyókálással nyitottam az árnyékban. Aztán persze csak bemerészkedtem a vízbe, és nem ám csak térdig, egészen nyakig megmártóztam az óceánban! A szél elég erősen fújt végig, mindenünk telement homokkal, a fiúk haza is mentek lezuhanyozni, de mi anyuval hősiesen tovább napfürdőztünk.

Vacsorázni pedig egy helyi kis étterembe ültünk be, a Virgen de la Palma nevű gyönyörű utcácskában, ami tele van pálmával és falakra aggatott virágokkal, és finom halakat ettünk. Utána kisétáltunk az óceánpartra még egyszer, megnézni a naplementét, és persze elkészíteni a kihagyhatatlan csoportképet :) Aztán már csak hazabuszoztunk, és bedőltünk az ágyba.

Gibraltár

Említenem sem kell, már megint vagy 2 órát kanyarogtunk le-föl, jobbra-balra, és már félúton megpillantottuk a végcélt, Gibraltár kimagasló szikláját. Egyszer még fénykép-szünetet is tartottunk, és bár akkor még nem voltunk biztosak benne, utóbb kiderült, hogy bizony Afrikát is sikerült lencsevégre kapni!

Végül az autót La Línea de la Concepciónban hagytuk, és gyalog sétáltunk át a határon, mert ugyebár Gibraltár brit felségterület. Már a határon elcsípett minket egy pasas, autós idegenvezetést ajánlva, amit el is fogadtunk. Autóba pattantunk hát, és vezetőnk, Paul segítségével nekiálltunk felfedezni a félszigetet. Első állomásunk az Európa pont volt, a legdélebbi csücsök, itt már biztosak voltunk benne, hogy a túloldalon Marokkót látjuk, és az idővel is mázlink volt, sehol egy felhő, tekintetünk csak úgy siklott át a vízen a szomszéd kontinensre!

Következőnek a St Michael cseppkőbarlangnál álltunk meg, itt már megjelentek a sziget jellegzetes majmai, akik pofátlanul lopkodják a turisták kezéből az édességet, például fehér csokis magnumot :) A barlang sem volt semmi, bár csak egész kis része volt látogatható, szívesen bámészkodtunk a jóleső hűvösben. Legközelebb már olyan magasan szálltunk ki, hogy átláttunk a túloldalra is, alattunk meredeken zuhant a szikla a tengerbe. Itt Paul összebarátkoztatott minket a majmokkal, akik rendesen be vannak idomítva az emberek szórakoztatására és fényképeken való pózolásra, mi is készítettünk néhány csoportképet :)

Paul amúgy kifejezetten jó vezetőnek bizonyult, érdekességekkel bombázott minket miközben a legelképesztőbb kanyarokat vette be könnyedén, és türelmesen várt, míg szorgosan kattintgattunk. Utolsó állomásunk, egy ágyúk álcázására szolgáló mesterséges alagút megtekintése után levitt minket a tengerpartra, hogy a délután hátralevő részét lubickolással és sziesztázással tölthessük. A lubickolásból végül nem sok lett a jéghideg víz miatt, de fél7ig kint punnyadtunk, sütkéreztünk a napon, és gyönyörködtünk a kilátásban.

Aztán visszabuszoztunk a határhoz, autóba pattantunk, és még egy kitérőre szántuk el magunkat, Castellar de la Frontera felé. A faluban tett kétperces látogatás után végül is megtaláltuk a hegy tetején álló mór erődöt, melynek falai közé állítólag 70 házikót zsúfoltak, és az összhatás kedvéért még egy mutatós kis mesterséges tavat is biggyesztettek a hegy lábához. Naplementekor indultunk tovább, most már a szállásunkhoz, Algecirasba. Kisebb autópályás kavargás, és 2-3 visszafordulás után megérkeztünk a vörös lámpás negyedben található hostelünkhöz, ahonnan reggeli nélkül indultunk is tovább másnap, ezzel szerintem az egyetlen olyan érintett településsé téve Algecirast, ahol nem készült fénykép…

Ronda

Kacskaringós hegyi utakon vezetett az utunk, közel 2 órán keresztül, mire végre délután 6 körül megérkeztünk Rondába. Kis szusszanás után nyakunkba is vettük a várost, a cél természetesen a várost átszelő szurdok, a Tijo volt. A hídról készült rengeteg fénykép után a fiúk visszaindultak kocsmát keresni, mert kezdődött az Európa Liga döntője, ráadásul 2 spanyol csapat (Atlético Madrid és Athletic Bilbao) játszott, remélem mindenki megérti hogy ez kihagyhatatlan :) Mi anyuval tovább bóklásztunk a városban, láttunk városházát, templomot, virágos erkélyeket, aztán pedig megtaláltuk a lépcsőt amin le lehet ereszkedni a szurdokba. A nap már lemenőben volt, úgyhogy végül csak félig jutottunk, de természetesen így is készült temérdek kép :) Aztán csatlakoztunk a többiekhez a meccs második félidejére egy helyes kis kocsmában, ettünk finom kis halas melegszendvicset, és míg a fiúk a meccsen izgultak, mi anyuval a helyi Atlético Madrid szurkolókon szórakoztunk :) Végül az ő csapatuk nyert, és láthattuk az egyik gólörömöt is, ahogy egymás nyakába borultak, úgyhogy még én is élveztem a meccset :)

Reggel még egyszer nekiindultunk a városnak, és ezúttal olyan közel mentünk a szurdok alján folyó kis patakhoz, amennyire csak lehetett, bár sajnos ez sem volt túl közel… Újabb 100 fénykép és ámulás-bámulás után megint csak vissza a szálláshoz, gyors pakolás, és irány Gibraltár!