2010. április 6., kedd

London - kedd

Kedden olyan ragyogó napsütésre ébredtünk, hogy elhatároztuk, a Buckingham palotánál kezdünk, az kb. az egyetlen szabadtéri program, amit semmiképp sem akartunk kihagyni. Az őrségváltás 11:30-kor kezdődik, mi 10 előtt valamivel már ott voltunk, de még így sem elég korán, csak második sorba kerültünk. Azonban isteni szerencsére Gordon Brown úgy döntött, ideje elhagyni a palotát, és mindenki gyorsan odarohant az oldalkapuhoz megcsodálni a kocsiját, mi meg lecsaptunk a helyükre :)
Nagyon jó móka ám az őrségváltás, kb. 45 percig tart, mindenféle egyenruhás emberkék vonulnak ide-oda, gyalog, lóval, puskával, karddal, az egész amúgy arra megy ki hogy valami kulcsokat kicseréljenek, de ennek érdekében megsétáltatnak mindenféle zászlókat, fegyvereket, szólóban, párban, kiscsoportban, nagycsoportban, zenére, zene nélkül, csak hogy legyen mit nézni a túristáknak :)
Néztük is és fotóztuk is rendesen, a kedvencem a katonazenekar volt, mindenféle menő indulókat játszottak, aztán meg bevonultak középre és elkezdtek Beatlest játszani :)

A képen éppen a viccessapkások vannak :)

Utána ha már ott voltunk, benéztünk a St. James' Parkba, hatalmas volt a tömeg, de nem is csoda, piknikezett meg fagyizott mindenki (mi is!!!), ücsörögtünk egy padon, és néztük a fákat, a virágokat, a tavat, a galambokat, a mókusokat, a kacsákat, a pelikánokat... (utóbbiak amúgy újabban elkanászodtak, és galambokat esznek, erős idegzetűek megnézhetik itt)

Kormányépületek a St James' Parkból fotózva

Aztán átsétáltunk a Hadtörténeti Múzeum épületei között a Trafalgar Square-re, picit szemerkélt az eső, de hősiesen a szabadban ebédeltünk :) Tesco kaja volt a menü, de nem akármilyen desszerttel, narancsformájú, gerezdekre szedhető narancsos csokival! Már megérte fölkelni :)

National Gallery a Trafalgar téren

Aztán ha már ott voltunk, és úgy is ingyenes, gondoltuk beugrunk a National Gallerybe, de hát pont mert nem kellett fizetni nem számítottunk valami nagy durranásra, jelentem tévedtünk! Engem igazán az impresszionisták érdekeltek, vagy másfél órát biztos elmászkáltam a szekcióban, rengeteg Monet, Manet, Van Gogh között, itt van az eredeti Sunflowers, az egyik kedvenc festményem Van Goghtól! Csodaszép volt :)

Indulnunk kellett azonban, hogy elérjük az ötórás Evensongot a Westminster Apátságban. Lenyűgöző élmény volt, csodaszép az épület maga, és a szertartással együtt tényleg teljesen elvarázsolt minket...

Aztán hívtak a többiek, hogy berendezkedtek, egy újabb hétfős különítmény érkezett ugyanis Sheffieldből, bár ők egy másik hostelban laktak, a Hyde Park környékén, úgyhogy szépen visszasétáltunk, hogy találkozzunk velük. Újabb park, újabb madarak, újabb mókusok, ezúttal naplementében.
Kis kavarodás után meg is lettek, és kitalálták, hogy menjünk el a Parlamenthez. Na remek, csak úgy tájékoztatásul, az apátság és a parlament egymás mellett vannak, a Hyde park meg kábé egyórányira... Szóval mikor visszaértünk, kitalálták hogy éhesek, de az egyik srác kapott vmi tippet a haverjától, hogy a Sohoban van egy nagyon tuti kifőzde, hát megint felkerekedtünk. Közel 2 óra múlva ismerték el, hogy a hely valszeg megszűnt azóta, és végre farkaséhesen beszabadulhattunk egy mekibe... Na ekkor döntöttem el, hogy 9 ember egy turistacsoportban, vezető nélkül, nekem bizony nem pálya.

2010. április 5., hétfő

London - hétfő

Utazásom Húsvét hétfőn kezdődött, nem is kis meglepetéssel... Elfelejtettem ugyanis, hogy a 120-as busz vasárnap nem jár, ünnepnapokhoz meg hát az a menetrend dukál, úgyhogy szépen végigbaktattam bőröndöstül a fél városon, na jó csak a villamosig, de az is 25 perc! És hát persze igyekeznem is kellett, hogy tuti elérjem a buszt, sikerült is, szépen röpke 3 és fél óra alatt már Londonban is voltam. Szerencsére már volt egy kis tapasztalatom a Victoria Station környékéről, megtaláltam a metrót, jóra szálltam föl, jó irányban, simán megtaláltam a szállást, bejelentkeztem a kellemes kis 16 ágyas szobába, és eldőltem :) Lilly és Mary már előző este megérkeztek Párizsból, amíg vártam őket meg is tudtam ebédelni.

Barátnéim röpke körutat tettek az előző 2 hétben (Dublin-Edinborough-Glasgow-Párizs útvonalon), volt miről mesélniük, majdnem le is késtük az esti programunkat, a
"Grim Reapers of London: the East End's dark secrets" túrat, Hasfelmetsző Jack nyomában! :)

Egy nagyon eleven srác volt a vezetőnk, szemmel láthatóan élvezettel ecsetelte a kivégzések és gyilkosságok sorát, amiből hát volt bőven, a járványok és tűzvészek rengeteg áldozatát már ne is említsük... Láttuk a prostik templomát, hol laktak Hasfelmetsző Jack áldozatai, honnan indultak a rabszállító gályák Ausztráliába. A kikötőben tudtuk meg például, hogy a mai ausztrál miniszterelnök ük-ük-üknagyanyja 11 évesen abból élt, hogy még nála is fiatalabb leányzókat gyilkolt meg és eladta a ruhájukat, már épp kivégezték volna, amikor az akkori angol király rájött hogy szifiliszes lett valamelyik örömlánytól, és akkora haragra gerjedt a női nem iránt, hogy rájuk se tudott nézni, és gyorsan úgy rendelkezett, a börtönből minden nőnemű lénynek azonnal Ausztráliába kell vándorolnia... A másik kedvenceim a kivégzéses sztorik voltak, tudtátok hogy a halálraítélt jó kis pénzt adott a hóhérnak a kivégzés előtt, hogy lehetőleg egy csapással végezze munkáját? A halálra neveti magát kifejezés pedig onnan ered, hogy az egyik kivégzésre annyira sok ember összegyűlt, mert hát barátok közt nem lévén valamivel szórakoztatniuk kellett magukat, hogy az egyik lelátó összedőlt, és vagy 20 ember meghalt nyomban, a halálraítélt meg ezt olyan murisnak tartotta, hogy még halála pillanatában sem tudta abbahagyni a röhögést :)

Hogy kísérteties legyen az egész, persze este volt a túra, úgyhogy mire vége lett, csak vacsiztunk gyorsan és mentünk haza aludni.

2010. április 4., vasárnap

Castleton

A kozeljovoben csak ekezetmentes bejegyzesre szamitsatok, ugyanis egy pocsek het melto megkoronazasakent reggel a gepem ugy dontott, megkezdi teli almat, es szepen kikapcsolta magat, ugy fest hosszu idore...

Szoval a szunetem masodik hete. Brrr. Ami rossz csak tortenhetett, megtortent. Vegig esett az eso, lerobbant a busz a kirandulason, maskor meg rossz iranyba szalltam ra fol, elaludtam, megegettem a kezem, egz srac spontan megmutatta nekem a feneket a nyilt utcan, fenyes nappal (csak hogy meg tisztabban lathassam...), es vegul a laptopom is elromlott... Azt hiszem nincs mit csodalkozni rajta, ha ezek utan pesszimistan alltam neki a vasarnapnak, es ha mar mindenkepp ki akartam mozdulni, hat olyan helyet terveztem be, aminek az eso se art: Castletonba mentem.

Ez egy nem tul tavoli falucska, kabe 45 perc busszal Sheffieldbol. Eredetileg csak annyit tudtam rola, hogy van egy Peak Cliff Tavern nevu barlangja, ahol a vilaghires Blue John Stone nevu cuccot banyasszak. Hat gondoltam ebbol baj nem lehet, ha esik az eso legfeljebb ketszer is vegigmegyek es szepen hazabuszozok. Aztan ahogy odaertem, kiderult hogy Castleton sokkal tobbet tartogat am a szerencses turista szamara: van kastelya is, meg 4 (!) barlangja, a falu maga is csodaszep, kis patakkal, viragos hazakkal, es a kozelben minden tele van birkakkal es hatalmas hegycsucsokkal :)

Szoval eloszor is szetneztem a faluban, biztos ami biztos, amig jo ido van, mert bar utkozben eleredt az eso, verofenyes napsutesben erkeztem meg.

A falucska

Utana felmentem a leghiresebb barlanghoz, a Peak Cliff Cavernhez, az eloterben kivartam egy zaport, es vegulis kis csoporttal, lelkes idegenvezetovel fedeztem fel a hegy gyomrat. Utunk soran ki massal is talalkozhattunk volna, mint a Husveti Nyullal? :) Egy nyuszinak oltozott/sminkelt neni vart minket, es tojasvadaszatot rendezett kicsiknek-nagyoknak, harom kulonbozo finomsagot sikerult begyujtenem :) A barlang maga nem tul nagy, de tenyleg nagyon szep, tele van cseppko-szeru kepzodmenyekkel:

Ez a legnagyobb beloluk, nem tul jo a szog, de ott a hatterben egy birka feje log le a plafonrol

Es persze mind a mai napig folyik itt banyaszat, ilyesmikkel vannak tele a falak:

Blue John Stone

A nap hatralevo reszeben nagyon szep ido volt, felmereszkedtem hat a barlang bejarata folott indulo turistautra, es nehany perc mulva gyonyoru kep tarult elem:

Mam Tor

Meg hofoltok is latszodtak rajta, hirtelen otlettol vezerelve ugy dontottem, hogy megmaszom! Egesz sokan voltak rajtam kivul, es az utak szepen vannak jelezve, ugyhogy konnyeden odataltam, kevesbe konnyeden megmasztam, es kifejezetten nehezen maradtam font! Eszmeletlen szelt fujt, meg kellett kapaszkodni a csucskoben, hogy ne repuljunk le, volt aki nem is vallata hogy csinal rolam fotot, mert mi van ha a gepemmel a kezeben esik el... Vegulis kisse lentebb fogyasztottam el jol merdemelt csucs-csokimat, a kilatasban gyonyorkodve:

Castleton a Mam Tor tetejerol

Egesz kis hegylanc kezdodik am a Mam Tor tuloldalan, most meg csupa ho volt, de nem voltam epp turahoz oltozve, ugyhogy vegul kis bolyongas utan visszafele vettem az iranyt, azert tisztesseges kerulovel, egy gyonyoru volgyon keresztul:

Uton Castletonba

Vegulis kimerulten, de boldogan ertem haza, szepen osszecsomagoltam Londonra, es nyugovora tertem.

ui: a kepek illusztraciok, netrol loptam mindet, mert az egyetemi gepekre nem tolthetunk fel kepeket fenykepezorol, elobb-utobb picasa-n megjelennek majd az eredetiek...

2010. április 3., szombat

Villámlátogatás

Ma délután végre úgy tűnt, kisüt a nap, szóval gyorsan felöltöztem, és nekiindultam meghódítani az Endcliffe Parkot.

Sajnos hétfőn lemaradok a gumikacsa-úsztatásról, de így is tele volt a park gyerekzsivajjal :)
(és persze mókusokkal!)

Röpke séta után persze hirtelen szürke felhők jelentek meg az égen, kiadós jégesővel kényszerítve minket megfutamodásra...

Vigaszdíjként megajándékoztam magam egy olvasztott sajtos pirítóssal, és míg a konyhában ügyködtem, újabb kis barátra lettem figyelmes :) (a nyuszink is elugrált a háttérben, de ő sajnos túl messze volt...)

2010. április 2., péntek

Ezek az angolok...

Ma megpróbáltam zsebkendőt venni. Nem tűnik nagy kihívásnak, ugye? Hát az. Pontosabban lehetetlen. Legalábbis a hagyományos 100-as kiszerelést nem ismerik. Az is rengeteg energiámba, és legalább 5 boltba telt, mire találtam 10-es csomagokat, és nem csak az amcsi filmekben látható kötelező romantikusfilm-kelléket, amikor egy dobozból húzogatod elő a használhatatlanul vékony popsitörlő-utánzatokat... Azt hiszem ez lesz a következő termék a Túró Rudin kívül, aminek az importálásából meggazdagszom :)

Második felvonás: a közlekedés. Na jó, beismerem, most nem csak ők a hibások :) Az történt ugyanis, hogy elbambultam, és az út rossz oldalán vártam a buszt, és csak 2 megálló múlva vettem észre a tévedést. Addigra viszont már kifizettem az 50 pennyt, amit azért csak nem hagyok harc nélkül elveszni, gondoltam legalább leutazom az árát, és megnézem meddig is megy ez a 120-as busz. Hát k*a messzire. Végül is kb. 40 perc múlva, amikor már egy mezőn is átvágtunk, és egy hatalmas bevásárlóközponthoz értünk, feladtam és leszálltam. Addigra már megcsodáltam a lakótelepet, a kertvárost, láttam pálmafát (!) és tehénnek öltözött embereket egy western-kocsma előtt. Röpke másfél órás kitérő után már itthon is voltam :)

Na jó, pozitív csalódások is érnek néha. Ma hívtak az egyetemről, hogy mivel gondok voltak a Lake District-es úttal (aki nem emlékezne: 2 órát álltunk, mert lerobbant a busz), ezért az út árából 5 fontot visszakapunk, amit itt és itt, eddig és eddig átvehetek. Hát nem édesek? Egyből el is költöttem a pénzt, 2 harisnyára :)

2010. március 31., szerda

Lake District

Borongós napok után tegnap végre rávettem magam, hogy kimozduljak: újabb egynapos kiránduláson vettem részt. Ezúttal a Lake District nevű nemzeti parkba mentünk, ami Anglia északnyugati csücskében található, tele tavakkal, hegyekkel, völgyekkel és az elmaradhatatlan birkákkal :)

Az eső persze már Sheffieldben elkezdett esni, és egészen ma délelőttig abba se maradt, rendesen megalapozva ezzel a kirándulás hangulatát... Reggel 7-kor indultunk, fél11-re már oda is értünk Windermere falucskába, ami a nevét a Windermere nevű tóról kapta, ami a legnagyobb az egész parkban (nevének eredete: Winder Mere, azaz a Winder nevű viking uralkodó tava). Újabb furcsaság amúgy az angoloktól: a parkot tóvidéknek hívják, 16 tó és tucatnyi tavacska meg tengerszem van benne, mégis egyetlen tónak van "tóneve", azaz egyetlen tónak a nevében szerepel a Lake szó, a többi Mere vagy Water. Állítólag ez az egyik legkedveltebb beugratós kérdése a kvízjátékoknak Angliában, hogy hány tó van a Lake Districtben, most már tudjátok a választ: mindössze egy.

A vidéket amúgy nagyon sokáig elátkozott helynek tartották, óriások lakóhelyének, mert sok szikla (amiket amúgy gleccserek hagytak hátra), úgy nézett ki, mintha dühös óriások dobálták volna szét. Ráadásul veszélyes volt, tele vadállatokkal. Ahogy az amúgy isteni idegenvezetőnk fogalmazott, a helyet a térképre Wordsworth tette föl, aki Cockermouthban született, majd 8-9 évesen bentlakásos iskolába küldték, onnan Cambridge-be ment, majd néhány évig Franciaországban élt, ahol is mindenféle lázadó eszméket szedett föl, és végül a Grasmere településen található Dove Cottage-ban (Galamblak) telepedett le, húgával, Dorothyval. Megnősült, gyerekei születtek (5, meg hát egy véletlenül becsúszottat még Franciaországban hagyott...), napjait sétálással és versírással töltötte. Egyik leghíresebb költeménye, a Daffodil (Nárcisz) is egy ilyen séta során keletkezett, az Ullswater tó partján lengedező virágok ihlették. A nárcisz volt amúgy a költő kedvenc virága, lánya emlékére egy hatalmas kertet, a Dora's Fieldet több ezer nárcisszal ültette tele! Teljes családja a grasmere-i templomkertben van eltemetve.

Más dologról is híres ám Grasmere, egyrészt a tóról, másrészt Sarah Nelsonról. Sarah Nelson Lady Farquhar konyhájában dolgozott, előbb konyhalányként, később szakácsként, és saját fejlesztésű süteményeivel hamar elnyerte a Lady kegyeit. Egyik leghíresebb alkotása a Gingerbread (gyömbérkenyér), melynek receptjét azóta is szigorúan őrzik egy bank széfjében, és a világon egyedül itt, Grasmere-ben, Sarah Nelson egykori házában lehet kapni!

Persze egy kicsit előre szaladtam az időben, ott tartottunk, hogy megérkeztünk Windermere-be. Onnan felhajókáztunk a tavon az északi csücsökbe, Ambleside-ba, melynek legnagyobb turista-attrakciója az Old Bridge House, egy hídra épített kétszintes miniházikó, amiben állítólag egykor egy hétgyerekes család lakott!!! Azért építették ám a hídra, mert így sikerült megúszniuk az akkoriban nagyon tetemes telekadót vagy micsodát, mondván, a ház a folyóra épült :)

Innen buszoztunk át Grasmere-be, ahol kábé egy órát császkáltunk a szakadó esőben, majd mikor bőrig ázva visszaértünk a buszba, kiderült hogy a busz bizony nem indul, úgyhogy végül 2 órát töltöttünk az álló buszon... Közben Brenda, az idegenvezetőnk mindent elkövetett, hogy szórakoztasson minket, a kedvencem volt, mikor a már említett Daffodil című verset megpróbálta elrappelni :) Amúgy a rap megtekinthető a youtube-n, itt.

Ha már Wordsworth-nek megköszöntük, hogy felhívta a figyelmet a tóvidék szépségére, meg kell köszönnünk Beatrix Potternek, a híres meseírónak, hogy segített megőrizni azt. Eleinte csak nyaralni járt ide a családjával, de teljesen beleszerelmesedett, úgyhogy végül ide költöztek, és minden pénzüket farmokba és birkatenyésztésbe fektették. Van itt ugyanis egy nagyon különleges faj, a Herdwick Sheep, ami arról nevezetes, hogy az egyik legokosabb birkafaj: nincs szüksége kerítésre, pásztorra, az anyuka szépen megtanítja a piciknek, hol laknak, és minden este hazamennek. A picik amúgy nagyon cukik, feketék, kb. egyévesen bebarnulnak, ami később szürkébe fordul át. Sajnos a szőre túl durva, így egy idő rájöttek, hogy nem érdemes tenyészteni, (bár a húsa kicsit édeskésebb mint a többi birkafajnak, ezért csemegének számított az éttermekben), és már majdnem kihalt, mikor Beatrix Potter felbukkant, és elhatározta, hogy megpróbálja megőrizni a táj arculatát a jövendő nemzedéknek. Élete során 14 farmot sikerült megvásárolni, melyet halálakor a National Trustra hagyott, valszeg ennek köszönhetjük, hogy ma is élnek még Herdwick birkák. (Azóta amúgy szerencsére rájöttek, hogy mégsem olyan haszontalan állatok ezek, bundájukat ma már szigetelésre használják, úgyfest tényleg megmenekültek a kihalástól!)

Az időjárás és a kétórás kiesés miatt végülis a túra valami vízeséshez elmaradt, hazafelé még útba ejtettük az Ullswater tavat (ami arról is nevezetes, hogy ennek a partján kérte meg Paul McCartney második felesége, Heather kezét), aztán jó nagy kerülővel, hogy minél több mindent lássunk legalább a buszból, végülis Sheffield felé vettük az irányt. Átfagyva, hulla fáradtan értem haza, és eldöntöttem, hogy nyár elején még biztos visszalátogatok! :)

ui: szokásos befejezés, fényképek itt.

2010. március 27., szombat

Cambridge

Indulás

Reggel megint találkoztam a nyuszinkkal, aki ezúttal hagyta is magát lefotózni :) Nem tudom amúgy hol lakik, de időről időre elugrál a konyhaablakunk alatt, nagy rohanásra és fényképező-kattingatásra késztetve minket :)





Mathematical Bridge

A legenda szerint Newton építette, amikor a Trinity College hallgatója volt, fából, olyan mértani pontossággal kiszámítva, hogy szögek és csavarok nélkül is megálljon. Évtizedekkel később a kíváncsi lakosság szétszedte, de se a titkát nem tudta megfejteni, se újra összerakni nem tudta, úgyhogy azóta csavarok tartják. Hogy ebből mi igaz, már senki nem tudja megmondani, de nekem nagyon tetszik a sztori :)





King's College

Az egyik leghíresebb College, még IV. Henry alapította 1441-ben, az Eton College-dzsal együtt. Mindkettő 70 szegény sorból származó, de tehetséges fiú oktatását tette lehetővé, ma már az egyik legdrágább bentlakásos magániskolák. Egyike volt az első iskoláknak, akik nőket s felvettek! Sajnos mint majdnem minden College-ban, csak a park és a kápolna látogatható, utóbbi azonban lenyűgöző, ráadásul valaki pont az Ave Maria-t próbálta, mikor bent jártunk! VI Henrik rendelkezése óta amúgy minden nap egy 6 férfiból és 16 fiúból álló kórus énekel itt, sajnos ezt nem sikerült elcsípni...
(híres tanítvány: a közgazdász Keynes)


St Mary's Church


Minden College-nak van saját kápolnája, egész hasonlóak és egész hatalmasak :) Ez viszont a Cambridge University "hivatalos" temploma, azaz egyik College-hoz sem tartozik, a város közepén áll, és itt tartják pl. az évnyitókat.




St John's College

Sajnos a St John's College-ból csak ennyit láttunk, átmenetileg el van zárva a turisták elől, bár lehet hogy csak a városszerte zajló diplomaosztó ünnepségek miatt. Amúgy még VII Henrik anyja, Lady Margaret Beaufort alapította, a Christ's College-dzsal együtt, és ennek udvarán található a Bridge of Sighs, a Sóhajok Hídja.
(híres tanítvány: a költő, Wordsworth)





Trinity College

VIII Henrik alapította, a II Edvard alapította King's Hall helyén. Ide bemehettünk volna, de a világhíres Wren Library sajnos szintén nem látogatható, úgyhogy végül tovább sétáltunk. Ez a könyvtár amúgy a legnagyobb Cambridge-ben közel 55000 1830 előtt nyomtatott könyvével, és olyan ritkaságokat is megtalálhattunk volna itt, mint Milne eredeti Micimackóját!
(híres tanítványok: Newton, Byron - akit amúgy kizártak, mert a szobájában egy medvét tartott!, Károly herceg)
(a Trinity College több, mint 20 Nobel-díjast adott a világnak!)



Magdalene College


Talán ez tűnik a legkevésbé impozáns college-nak, de hatalmas parkja és gyönyörű elhelyezkedése (a Cam folyó partján áll) miatt imádtunk itt lenni! A kápolnát sajnos nem nézhettük meg, mert épp esküvő volt! Nem ez volt ám az egyetlen esküvő amit láttunk, egy másik párt épp a Cam folyón csónakázva kaptam lencsevégre, boldogan pezsgőzve, a násznép pedig tucatnyi puntban követte őket :)


Corpus Christi College

Talán az egyetlen College, melyet nem valami rém gazdag mecénás, hanem a polgárság alapított. Könyvtára szintén világhírű, amikor VIII Henrik feloszlatta a kolostorokat, majdnem az összes kódex ide került!





Queen's College

1448-ban alapította Anjou Margit (VI Henrik felesége), építtetését az őt követő Elisabeth Woodville (IV Edvard felesége) fejezte be, és azóta is élvezi az épp aktuális királynő támogatását, mind a mai napig! Ez a gyönyörűség is a folyóparton fekszik, két fő épületegyüttesét a Mathematical Bridge köti össze. Itt tanult Erasmus is, és itt található Cambridge legrégibb épülete, melyet 1460-ban építettek, és 1590-ben építették át mai formájára, amikor a College igazgatója engedélyt kapott a nősülésre és szüksége volt valami kényelmesebb lakosztályra :)

Pembr
oke College

Az egész épületegyüttesből a templom volt a kedvencem, melyben az útikönyvem szerint "Wren egy római templomot alkotott újra". A lényeg hogy nekem nagyon tetszett, és hosszú ideig bolyongtam a végre napsütéses udvaron (egész nap elég borongós időnk volt amúgy...)
(híres tanítvány: William Pitt, aki végzése után 3 évvel, 24 évesen Anglia miniszterelnöke lett!)





Emmanuel College

Az utolsó College, ami az egynapos túránkba belefért, igazából teljesen véletlenül találtunk rá, és teljesen véletlenül derítettük ki, hogy ez az egyetlen, aminek az étkezője, ha csak rácson-üvegen keresztül is, de megtekinthető a nagyközönség számára! :)





Szerzemény

Mostanában sorra lyukadnak ki a zoknijaim, de már nem kell többé aggódnom, mert a Cambridge Market-en tett látogatásom következtében 3 britzászlós zokni büszke tulajdonosa vagyok :)