Mt Lofty, Cleland Park

Egy punnyadós, ugyanakkor eseménydús hétvége után (Alison barátai sorban bukkantak fel nálunk és töltöttek órákat a teraszon a közelgő koncertekre/fesztiválokra alapozva, és a szülinapi vacsorám közel 20 kiló csomagolt maradékát fogyasztva - egyikük odáig ment, hogy a kezemet is megkérte, csak beköltözhessen Olga néni házába és minden nap a rántott csirkéjét ehesse :) ) hétfőn aktivitásra szántam el magam, és míg Alison munkába, én kirándulni mentem.

Némi kavarodás után reggel kirakott az Adelaide-től olyan 20 percre lévő Mt Lofty-nál, ahonnan egész pofás kis kilátás nyílik a városra:

 És valami rejtélyes oknál fogva még világítótornya is van:

Innen többféle túraútvonal indul lefelé, én a Cleland Park felé vezetőt választottam, hogy koalákat simogathassak és kengurukat etethessek - ha tudtam volna mi minden vár még rám, biztos jobban sietek, de így legalább útközben is fotóztam :)

Fák, fák mindenütt

És persze (nem is olyan túl) régi bozóttüzek emlékeztetői

Élet vs. Halál

 Már nagyon közel a cél

Megérkeztem :)

Alig hogy jegyet váltottam, kérdezi a pénztáros néni, hogy szeretem-e a hüllőket. Mondom nagyon. Mondja hogy akkor jókor jöttem, mert épp most alakítják ki a hüllősimogató sarkot, ahol majd jó sok pénzért fényképezkedni lehet kígyókkal, de mivel épp segítségre van szükségük a fények beállításához, ezért ingyen részt lehet venni és saját géppel is ellőni egy-két képet! Mondanom sem kell, egy percen belül ott voltam, és ezt a cuki gyönyörűséget kaptam a tenyerembe:

Pici ugyan, de nagyon kis erős, és csikis ahogy tekereg :)

Ezúton szeretnék bocsánatot kérni gyenge idegzetű családtagjaimtól, 

de a történet meséléséhez kellettek a képek...

Ha már egyszer a hüllőházban voltam, először ezt vettem alaposan szemügyre, és bizony rá kell jönnöm újra és újra, hogy én kifejezetten megszerettem ezeket a csúszómászókat, főleg nézni ahogy mozognak, vagy hogy milyen elképesztő módon tudnak alkalmazkodni a környezetükhöz.

Vegyük például a sivatagi ásóbékát. Szerencsétlen évekig vár a földbe ásott kis üregben, míg végre jön valami nagy esőzés, akkor a felszínre verekszi magát és rohamtempóban szaporodik, hogy az új generációnak is legyen esélye üreget ásni, belemászni, bevonni magát valami fura réteggel, és átadni magát a várakozásnak...

Így néznek ki begubózva

Aztán a lórifélék (lorikeets) etetését néztem meg, nagyon mókás volt: jön egy gondozó, két kiszáradt farönkre letesz tálakat, valami tejbepapi-féle trutyit önt bele, mire mindenfelől elkezdenek röpködni a kis szivárványszínű madarak, és fél óra alatt nagy harcok és pletykálás mellett szépen bezabálják az egészet, a fényképező turistákra fittyet sem hányva:

Színes tömeg

Tumultus a tálaknál

Közben két dacelo is megérkezett (angolul amúgy kookaburra, 

nem értem ezt miért kellett dacelóra "magyarosítani") és felülről szemlélte a lakomát

Ezt a kis dögöt pedig az én sütőtöksalátám érdekelte igazán

Az egész parkban amúgy lépten-nyomon potorousba (potoroo) botlik az ember, akiket etetni is lehet ám:

Bájos kis patkánykenguru-félék

Kézből is esznek :)

Akárcsak igazi kenguru rokonaik

És hangyászsünit is láttam! :)

Következő programpont az erszényes ördögök (tasmanian devil) etetése volt. Ezek az ártatlannak látszó kis szőrmókok amúgy annyira elvetemültek, hogy a nőstényeket és a hímeket nem is lehet egy ketrecben tartani, mert szó szerint széttépik egymást... Az etetés sajnos nem volt valami látványos, jött a gondozó, mesélt az állatokról, bedobta a húst, azok felkapták és elrohantak vele, utána már színűket sem láttuk.

Futás közben azért egyet sikerült elcsípnem :)

Kísérteties módon itt is megjelent két dacelo...

Újabb kutyaszerű lények jöttek, ezúttal a Fraser szigetén annyira hiányolt dingók!

Tényleg inkább emlékeztetnek Csutira mint egy vadállatra

Azért mégsem lehetnek piskóták, ha a világ leghosszabb kerítését miattuk húzták fel...

Ezután átnyergeltem a madarakra, akikért amúgy túlzottan nem rajongok, de kifejezetten tetszettek!

Az elegáns fekete hattyúk

A vicces pelikánok - méretaránynak ott a gyerek :)

És a sunyi kormoránok - merthogy elvileg pelikánetetés zajlik éppen, 

ez a kis komisz csak lopja a halat!

A célszemélyek is gyülekeznek és kéregetnek :)

Repülarepüla haaaaaal

Hát nem cuki? :)

Zárás előtt sikerült elcsípnem még egy utolsó attrakciót, a koalasimogatást!!! 

Ismerkedünk

Pózolunk - mármint én, a koala le se tojja hogy ott vagyok :)

 

Fél óránként újabb koala van műszakban, az éppen pihenőket ide akasztják vissza táplálkozni és szunyókálni:

Csak semmi stressz

Nagy ritkán azért egy kis aktivitás is megfigyelhető :)

Miután kitették a szűrömet, tovább folytattam az utat lefelé, a Bilba Track-en a Gully vízesések felé.

Megtaláltam az elsőt

Lenéztem a második tetejéről

Majd szemügyre vettem alulról is, és hazabattyogtam.

Szülinapom :)

Nem tudom említettem-e már, hogy Alison félig magyar (apukája 56-os menekült), és a családjával kitalálták, hogy magyar vacsorát rendeznek a szülinapomra, hogy ne legyen honvágyam a nagy napon :)

A társaság: Rosemary, Olga néni, Vili, Alison és én

Rosemary-től még ajándékokat is kaptam, ausztrál filmeket DVD-n és egy AC/DC koncertfelvételt - ez ugyanis a kedvenc együttese, akik amúgy szintén ausztrálok, sőt anno Adelaide-ben kezdték később gyorsan felfelé ívelő karrierjüket!!!

A kajáról Olga néni gondoskodott (életem legfinomabb rántott csirkéjét és krémesét neki köszönhetem), a hangulatot Vilinek köszönhettük, aki felettébb élvezte, hogy úgy mondhat huncut vicceket, hogy a felesége nem tud rá szólni, mert nem érti mit mondott :) Nagy mókamester ám az öreg!

Alison pedig egy névre szóló tortával lepett meg :)

Glenelg

Talán még emlékeztek rá, hogy mikor decemberben megérkeztem, Alison egyből kivitt Adelaide tengerpartjára, a Glenelg nevű városrészbe. Akkor valahogy így festett:

Most újra próbálkoztam, és ezúttal kicsit barátságosabb arcát mutatta:

A főtér

Városháza

A hajózásról persze folyton meg kell emlékezni

Csak egy ugróiskola a stégen :)

Balra néz

Jobbra néz - a vízben amúgy tesióra folyik!!!

Alternatív pénzkereseti lehetőség

Végül ilyen kilátás mellett napozgattam, olvasgattam pár órát, aztán hazavillamosoztam (bizony, Adelaide-nek villamosa is van, igaz csak egy, de az biztos ami biztos a strandot köti össze a központtal!)

Este Alisonnal újabb Fringe műsort vállaltunk be, a helyszín ezúttal a Belgian Beer Garden:

Szeretjük a belga sört :)

Az előadás pedig: Best of Fringe International Comedy - négy stand up comedy-s csávó, plusz egy műsorvezető. Plusz Alison és én :) Történt ugyanis, hogy a konferanszié a közönség bemelegítése céljából elkezdte kérdezgetni, ki merről jött, a tengerentúl opcióra pedig csak én reagáltam, a pasas rendesen meglepődött hogy az egyedüli idegenlégiós egyenesen Magyarországról érkezett! Kérdezte is, mi szél hozott ide, mondom a barátnőm, Alison, aki itt ül mellettem. Alisont is kérdezi, no ő meg helyi, hát akkor hogy is találkoztunk. Erre Alison nagy ártatlanul meséli (az amúgy színtiszta igazságot): egy vonaton találkoztunk Csehországból Lengyelországba menet, aminek kigyulladt a mozdonya, mire kalandok árán 13 órás késéssel Krakkóba értünk, már hatalmas barátok lettünk. Történt mindez vagy 4-5 éve, és most eljött az idő hogy én látogassam meg őt. Nagy sikerünk volt, a műsorvezető gratulált hogy már ennyi ideje nem buktunk le hogy fölgyújtottuk a mozdonyt, szünetben meg random emberek jöttek oda hozzánk kérdezősködni, nagyon menő volt :)

Aztán benéztünk még egy helyszínre, ami a következő hetekben törzshelyünkké vált a finom kaják, a hangulat, és nem utolsó sorban a fantasztikus Fringe show-k miatt!!!

A Mennyei Gyönyörök Kertje :)

Valentin-nap és más apróságok

Csütörtökön tehát visszatértem Adelaide-be, ahol Alison barátnőmnek épp új szállóvendége akadt Andrew személyében. Nem is hagyták hogy kipihenjem az utat, hajnalig boroztunk a teraszon :)

Pénteken pedig végre megkezdődött a várva várt Fringe Festival!!! Bár a felvonulásról szinte teljesen lemaradtunk, mert menni kellett az első előadásra, a Luminouos-ra, ami igaziból egy amatőrke társulat vonaglása volt UV-fényben világító mutatós testfestékkel egy majdnem sikeresen elsötétített sátorban. Mi azért nagyon élveztük, de ez inkább az alapozásnak volt köszönhető, és annak, hogy ausztrálék bizony 3 üveg pezsgő / 5 fővel számolnak egy 55 perces műsorra :) Bizony, a májam nagyon fogja szeretni az itt töltött heteket :)

Aztán átmentünk egy 80-as évek buliba, és elkészült az első partyfotónk Alisonnal:

Hétvégére Yankalilla volt a terv, Andrew végül nem bírta kivárni mire összeszedjük magunkat, előrement, mi meg követtük Alisonnal mikor kivakartuk magunkat az ágyból... Lent amúgy nem is csináltunk semmi különöset, volt nagy sütés-főzés, néztünk krikettet (már egészen értem a szabályokat!), délután persze aludtunk egyet, biztos ami biztos, de szerencsére időben fölkeltünk hogy megcsodáljuk a Yankalillában mindig olyan gyönyörű naplementét:

Kilátás a nyaralóból 

Az este hátralevő részét pedig a jakuzziban töltöttük hármasban, bámulva a csillagokat, énekelve, és persze kellő mennyiségű alkoholt fogyasztva :) Ahogy Andrew fogalmazott: Best Valentine's Day Ever!!!

Másnap Andrew útra kelt Canberra felé, mi Alisonnal szülinapi ebédre voltunk hivatalosak, aztán sziesztáztunk egyet, megvártunk még egy naplementét, és rockballadákat énekelve hazakocsikáztunk.

Canberra

Reggel tehát újra nyakamba vettem a várost, és utolsó pillanatban be is estem a parlamenti idegenvezetésre, ami azonban ekkorra sajna betelt. Következő időpont: másfél óra múlva. Gondolom már érzitek, hogy ennyi idő alatt esély sincs máshová eljutni és vissza, de szerencsére a Parlamentnek jó a kávézója, ingyenes a wifije, sőt még a tetőre is fel lehet menni:

Csupa zászló és gyep, itt például még a füvet is nyírják. Az elképzelés amúgy az volt, hogy bárki felmehessen a tetőre, ami nem is olyan magas, inkább az épület van besüllyesztve a dombocskába, és lenézhessen az ablakokon a politikusokra, ezzel is emlékeztetve őket, hogy bizony a nép az úr.

A zászló pedig természetesen Canberra legmagasabb pontja

Kilátás - háttérben a hegy lábánál a Háborús Emlékmű, holnapi célpontom

A következő vezetésre tehát szerencsésen befértem, egy szuperlelkes német nő, Susan tartotta, aki már vagy 25 éve itt él, de még mindig bájos akcentussal beszél :) Vagyis inkább hadar, mert egy óra alatt annyi információt próbált megosztani velünk, ami másnak simán két órájába telne :) Beszélt az épületről (ami az egyik legújabb a világon, 1988 óta üzemel, a fenti képen a gyep végén álló fehér épület, a Régi Parlament helyett épült amikor azt kinőtték), természetesen Ausztrália történelméről, az 1901-es szövetségkötésről, a Parlament működéséről, a végén még a Szenátusba is bementünk vitát nézni, nagyon viccesen beszólogatnak ám a szenátorok egymásnak :)

Sokkal izgibb volt mint amire számítottam, bár így utólag ezt mindenről el tudnám mondani Canberrában - typical underrated tourist destination... Szóval miután megtelt az agyam, sétálni indultam, és lámlám, tüntetésbe botlottam:

Balra az őslakosok jogaiért harcolók, jobbra a parlamentet teljes erőbedobással

 védő rohamrendőrök. Hát, nem volt túl nagy a feszültség ;)

Őslakos Követség

És a híres Tent Embassy (Az őslakosok "Sátorkövetsége"), benne egy netező (amúgy fehér) emberrel, előtte a Sovereignty (Szuverenitás) felirat, szemben a régi Parlament.

Sétám során eljutottam végül a National Gallery-be, ahol hoztam a szokásos formámat, és egyedül voltam kíváncsi a tárlatvezetésre - így idegenvezetőm, Meryl a kérésemre csak ausztrál alkotásokat mutogatott, többek között Sidney Nolan Ned Kelly sorozatát (Ned Kelly az ausztrálok Robin Hood-ja, a szerk.), és egy hatalmas csodaszép festmény/montázs/kompozíciót egy lett származású művésztől.

Innen hullafáradtan értem haza, de alig volt idő ejtőzni, Mary is végzett, és bevetettük magunkat a méltán híres Pancake Parlour-ba:

Alkalomhoz illő búcsúvacsi :)

Azért még volt egy fél napom Canberrában csütörtökön, végül az egészet a Háborús Emlékműben töltöttem, szerencsére ez csak fél óra sétára volt Mary-től :) Kint szemerkélt az eső, bent meg nem lehetett fotózni, úgyhogy kép nem készült, de higgyétek el hat óra alatt mindent megtudtam az ausztrálok háborús szerepvállalásáról, amit akartam, és kicsit azt is amit nem ;)

Délután aztán Mary kivitt a reptérre, könnyes búcsút vettünk viszontlátós ígéretekkel, aztán én elrepültem Adelaide felé.

South Australia, here I come!!!

Roadtrip nyugat felé

Mary szabadságának végefelé közeledtünk, úgyhogy kedden autóba pattantunk, és Canberráig meg sem álltunk. Na jó, megálltunk, háromszor is.

Bowral

Első pihenőnk egy bájos kisváros volt Sydneytől olyan másfél órányira. Az egész mindössze egy hosszú főutca cuki üzletekkel, vettem kalapot mert hát az első sikerült elhasználnom, és megkóstoltunk egy ausztrál specialitást is: disznóhúsnyesedék almaszósszal, egy hatalmas zsemleféleségben tálalva. Végülis finom. Ja, és vettünk csokoládé ízesítésű teafüvet is :)

Mount Gibraltar Lookouts

A Gibraltár-hegyre néző kilátók sora, egy laza kis sétaútvonallal összekötve, Bowral határában. Legnagyobb erőssége az volt, hogy jól esett az ebéd után egy kis mászkálás, legnagyobb hátránya, hogy elvesztettük a GPS jelet, és fél óránkba telt, mire jó irányba visszakeveredtünk az autópályára...

Goulburn

A nap abszolút fénypontja, a The Big Merino székhelye!!! A Nagy Dolgokról már meséltem korábban, azt hiszem a Noosáról szóló bejegyzésben, ez a hatalmas bárány az eddigi legnagyobb amit láttam, és egyből beleszerettem :)

Tornyosul

A másik ok, amiért különösen a szívünkbe zártuk, hogy ebbe a monstrumba bizony be is lehet menni, egész pontosan az ausztrál báránytenyésztésről és gyapjúiparról szóló múzeum található benne!

Sőt, ki lehet látni a bari szemein is, és még ajándékboltja is van!

 Shaun the Sheep persze itt is sztár :)

 De Big Merino mellényes hűtőmágnes-birkákban sincs hiány

Ó és persze én is pózoltam :)

Ezután már tényleg egyenesen Canberrába hajtottunk, megismerkedtem Mary lakótársaival, berendezkedtem a kuckómban, és sötétedéskor nekiindultam, hogy megnézzem a kivilágított Parlamentet. A többiek próbáltak ugyan figyelmeztetni, hogy a távolságok itt bizony nagyobbak, mint a térkép alapján tűnnek, de én bohó módon nem hittem nekik. Mikor egy órával később végre megérkeztem a Parlamenthez, kezdett leesni hogy bizony igazuk van... Canberrát az 1901-es Föderáció alkalmával jelölték ki az állam fővárosának (elég messze van mind Melbourne-től, mind Sydney-től, a két nagy esélyestől, messze a tengerparttól, így védett és elszigetelt - ez utóbbi rejtély, hogy miért volt az előny oldalon...), ami akkor még csak egy kis porfészek volt, így pályázatot írtak ki a várostervezésre. A győztes pályázat lényegében egy hatalmas parkot képzelt el város helyett, egy nagyobbacska (mesterséges) tóval a közepén, aminek egy-egy pontján kibukkannak a lényeges épületek, mint Parlament, Legfelsőbb Bíróság vagy a Háborús Emlékmű, de a házak és kisebb épületek többnyire rejtve maradnak a fák alatt/között. No de nem panaszkodom tovább, inkább lássuk mit láttam mikor odaértem:

Egyszerű, modern, szabályos - nekem bejött!

Ezt pedig (valaki más) a tó partjáról fotózta, előtérben a régi parlament, 

háttérben az új, tetején az ausztrál zászlóval

Visszafelé már végképp nem voltam lelkes gyalogló, főleg hogy rájöttem, másnap reggel bizony megint meg kell tennem a távot, parlamentlátogatásra voltam ugyanis hivatalos. Folytatás következik.