Blue Mountains

Hétfőn sajnos nem ébredtünk annyira ragyogó időre, de azért tartottuk magunkat a tervhez, és a Kék Hegységbe kirándultunk. Közel másfél óra autókázás után megérkeztünk Katoombába, ahonnan a leghíresebb kilátás tárul az ember szeme elé (a mi esetünkben kicsit ugyan ködösen, de ez állítólag csak kihozza a hegység névadó kékségét):

Balra a Three Sisters, háttérben a Mount Solitary

Ez a rész könnyedén megközelíthető bármiféle járművel, tízpercenként érkeztek is az újabb és újabb kirándulóbuszok. Hogy elmeneküljünk Echo Point tömegétől, akárcsak tegnap, most is a túrázást választottuk, és gyalog indultunk a Scenic World felé, aminek alsó állomásához röpke két órával később meg is érkeztünk :) Persze az odaút is tele volt kalandokkal:

 Ilyen sziklákat kerülgettünk

 Kanyar kilátással - Cliff View Lookout

 Kövek közel s távol

Ott a cél a túloldalon

Borongós

Ebony and Ivory

Katoomba Falls

Igazi trópusi hangulat lent a völgyben

Újra fent a peremen

Witches Leap/Boszorkány Vízesés - ugye ti is látjátok a fejét a sziklában?

(nyelvészeti érdekesség: a leap egy régi skót kifejezés a vízesésre)

 A Katoomba Falls alsóbb szakasza

Zuhanás

Visszamászás :)

Scenic World a legek gyűjteménye: a déli félteke legmeredekebb kábelvasútja és a világ legmeredekebb sima vasútja is itt található! Kiegészítve egy tanösvénnyel, amit biztos szintén mint legérdekesebb vagy leghosszabb vagy valami más leg reklámoznak, és végül is tényleg egész jópofa: lehet régi bányát látogatni, izgi dolgokat megtudni mindenféle fákról, piknikezni, a végén pedig a már emlegetett vasúthoz is elvezet: (Illusztrációnak nézzétek meg mondjuk ezt a videót.)

Induláskor egy vidám fiatalember elmagyarázza a biztonsági előírásokat, lelkesen elmeséli mekkora különleges élményben lesz részed, jó utat kíván és egyúttal további szép napot, arra az esetre ha élve eléred a célállomást...

Tényleg kapaszkodni kellett rendesen, hogy a rekord, 

52°-os szakaszoknál se essen ki/előre az ember lánya...

Azért nem kell aggódni, épségben fölértünk és visszasétáltunk a már ismert Prince Henry Cliff Walk útvonalon az Echo Pointhoz. Ott tettünk még egy kísérletet, hogy közelebb jussunk a Three Sisters-höz:

Az egyik nővér oldalról, messzebbről azért látványosabb volt

Ezután már csak a hazaút volt hátra, ami alatt én szundítottam is egy jót :) Otthon megismerkedtem Mary öccsével, Kevinnel, és egy finom pizzavacsora után megnéztem első teljesen ausztrál filmemet: Priscilla, Queen of the Desert címmel. Ha szeretitek a keserédes roadtripeket transzvesztita előadóművészekkel és sok zenével, amihez a csodaszép hátteret az ausztrál Outback szolgáltatja, ez a ti filmetek! Tényleg érdemes megnézni :)

Manly Beach

Utazás közben az ember könnyen elfelejti, milyen nap is van, ezért nagyon meglepődtünk a kígyózó sor láttán, ahogy a kompkikötőbe, Circular Quay-be értünk. Aztán persze egyből értelmet nyert a tömeg, mikor leesett, hogy hát vasárnap van... Csodával határos módon azonban így is felfértünk az első kompra, és 20 perccel később már Manly Beach felé suhantunk.

Valahogy így fest ahogy az ember elhajókázik az Operaház mellett

Sydney összefoglalva egy képen

Jobbra a kis szigetecske az erőddel (összefoglaló néven Fort Denison) volt hivatott védeni a kolóniát a kezdeti időkben. Akkor építették nagy pánikkal, mikor egyszer csak a semmiből francia hajók érkeztek a kikötőbe, úgy, hogy senki nem vette észre a közeledtüket. Az ausztrálok szerencséjére békés szándékkal jöttek, de azért hazavitték a sebezhetőség hírét; Napóleon fejében meg is fordult, hogy végül is menő lenne egy másik kontinenst is meghódítani, de végül annyi fronton harcolt, hogy erre már nem maradt ereje, az ausztráloknak megint csak szerencséjére. Később az erőd börtönként is üzemelt (soha senki nem szökött meg innen, gondoltátok volna?), most már turistalátványosság, és népszerű a horgászok körében is.

Visszanézve

Már majdnem kikötve

Sétáltunk egyet a városkában (amit fantáziadúsan amúgy Manly-nek hívnak), láttunk egy tegnapihoz hasonló bájos kirakodóvárost, persze azon is végigmentünk, aztán kikukkantottunk a strandra, de a tömeget látva egyből vissza is hőköltünk...

Mások is úgy gondolták, nagymelegre legjobb gyógymód a tengerpart

Úgy döntöttünk inkább előre hozzuk a túrát, és egy isteni finom sütőtökös-fetasajtos pite elfogyasztása után neki is vágtunk a North Head Walk-nak. Idilli kis túraútvonal ez, ha az első aszfaltos szakaszt túléli az ember, eldugott kis strandok, sziklák, gyönyörű kilátás és egy meglepi-tó lesz a jutalma :)

Little Manly Cove

 Hűsölés

 Csak egy húszcentis virág

A bozót mögött feldereng a metropolisz

 Kilátás North Head-ről (ami amúgy a környék legdélibb pontja, 

de hát az ausztrálokat nem megérteni, csak szeretni kell :) )

 Érdekes sziklák itt is vannak

Lenézve

Balra nézve

Egy ilyesmin ácsorgunk mi is

Emlékeztek amikor panaszkodtam, hogy bizonyos állatokat csak a veszélyjelző tábláról ismerek (mint kazuár vagy krokodil), de élőben csak állatkertben láttam?

Ezúttal nagyobb szerencsénk volt, egy bandicoot (ha valaki tudja, hogy hívják őket magyarul, ne tartsa magában!) nem sokkal ez előtt a tábla előtt keresztezte az utunkat! Cuki és pici és meglepően gyors, így a találkozásról fotó nem készült, de emlékeinkben örökké él :)

Ez pedig a meglepetés-tavacska,

Szépséges tükröződéssel és Mary-vel :)

Később a kedvenceim, a gyíkok is előkerültek!

Közben pedig olyan témákról folyt a társalgás, mint történelem, feminizmus, vagy éppen matematika (miután a fiúkat már kitárgyaltuk...), visszahozva a régi szép sheffieldi napokat, csak persze sokkal több napsütéssel :) Ami lassan enyhült ahogy utunk végéhez, a strandhoz közeledtünk, így a fürdést végül kihagytuk, de a homokban mezítláb mászkálást természetesen nem :)

 Shelly Beach

 :D

Manly Beach, ezúttal nyugisabb kiadásban mint délelőtt

Megérdemelt fish and chips után bóklásztunk még egyet a főutcán, majd hazaindultunk, ezúttal is a kompra szavazva.

 Lemegy a Nap a kikötőben

Esti fények

Zizz

Belváros

Belvárosi zizz

Megjelent az Operaház

Búcsúzóul egy kis illusztráció, milyen volt visszafelé elhaladni mellette :)

Sydney - Szombat

A hétvégét tehát Mary családjánál töltöm (bár egyelőre még senkivel sem találkoztam), akik Sydney egy szép, bár kissé távoli külvárosában, Parramattában laknak - majd' másfél óránkba telt bebumlizni az Operaházhoz. Előző nap már jártam itt, akkor végül körbesétálni se sikerült, most viszont még egy túrára is bejutottunk! Ágica szuper kis beszámolót írt az Operaházról, én se tudnék jobbat, akit tehát érdekel az épület és története, itt olvashat róla. Számunkra talán annyival volt izgibb a dolog, hogy a Stúdió teremben épp arra az előadásra készültek, amire már hetekkel ezelőtt beszereztük a jegyeket, így külön érdeklődéssel lestük meg a részleteket :)

Hangolódunk az estére

Az ég éppen kezdett kitisztulni mikor kijöttünk, mire végeztünk a pitéinkkel már kifejezetten biztató volt a helyzet, úgyhogy átsétáltunk a Circular Quay másik oldalára, a The Rocks nevű városrészbe. Anno az első telepesek vertek itt tanyát, és később is mindenféle szedett-vetett népség élt itt összezsúfolódva, de pár évtizede a városvezetés úgy döntött, rehabilitálja a környéket, így most ez az egyik legmenőbb és legdrágább negyed. Ezen kívül a Harbour Bridge egyetlen gyalogos megközelítési lehetősége, és hétvégente egy klassz kis vásár színhelye - ezeket céloztuk meg mi is, bár fordított sorrendben.

 Vásári sokaság

 Kenguruverseny versenykengurukkal!!!
Le is játszottunk egy futamot Mary-vel, persze én nyertem :)

Igazi ausztrál bumeráng, arról ismerszik meg hogy a helyiek jellegzetes
kifejezéseit vésték bele: G'day, vagy mondjuk No worries, Mate! :)

 Szépséges nyakláncok régi órákból

Aztán végre a város egyik jelképének számító hídra is felmásztunk, és lépten-nyomon megálltunk csodálni a kilátást, mire átértünk a túloldalra, Kirribillibe (hihetetlen jó neveket tudnak kitalálni az ausztrálok - persze főleg az őslakosoké az érdem).

Nagy kedvenc volt az (éles fényben sokkal fehérebbnek tűnő, és ezáltal szerintem szebb) Operaház, és a hajókkal, kompokkal, vitorlásokkal teli kikötő.

Olyan, mintha versenyeznének, pedig ez csak a normális forgalom

Fehér csíkok mindenfelé

 Itt sétálunk épp

Lentről nézve azért sokkal szebb...

Kirribilli partján állva

Itt jól látszik, miért hitték a dizájnra, hogy vitorlák ihlették, 

noha valójában "egyszerűen" gömbcikkek

Körülbelül 100 fényképpel és egy órával később visszasétáltunk, és meglepődve tapasztaltuk, mennyien gyűltek össze az Operaháznál:

Mi is megvacsoráztunk,és lelkesen indultunk az esti előadásra, egy amerikai kabaréra, Club Swizzle címmel. Nem könnyű leírni, hogy milyen is volt, mert a tökéletes közel sem adja át azt a hangulatot, ami a Stúdiót betöltötte pár órára: egyszerűen szenzációsak voltak, vérprofik, az akrobaták, a zenészek, a táncosok, az énekesek, és persze a díszlet is: egy igazi bárban találtuk magunkat, ahol a szünetben a szuperszexi akrobata srácok öntötték a pezsgőt :) A közönségre sem lehetett panasz, mindenki lelkesen táncolt, énekelt, tapsolt és ivott, vagy épp rúdtáncot lejtett az amatőr versenyben :) Annyit vigyorogtunk Mary-vel, szinte fájt az arcunk mire vége lett a shownak. Hogy egy kicsit jobban el tudjátok képzelni, itt van a hivatalos trailer.

Sikerült elcsípnünk a műsorvezetőt :)

Kint közben ugyan besötétedett, de a tömeg nem oszlott :) 

Ezúttal azonban nem csatlakoztunk, inkább hazamentünk, hogy nagyot aludjunk és energiát gyűjtsünk másnapra...