Alice Springs Desert Park

Sikeresen visszaértünk hát Alice Springsbe, és úgy döntöttünk, utolsó délelőttünket a Desert Park nevű állatkertféleségben töltjük.

Íme kis csapatunk a divatos napi belépőkkel :)

Utunk a dingók mellett vezetett el, ez a hím például egész fotogénnek bizonyult :) jó kis információs táblák voltak amúgy mindenütt, én például nem is tudtam, hogy a dingók képesek kutyákkal párosodni, és ezért már alig vannak "tiszta" dingók Ausztráliában. (No de majd Fraser Islanden, pár hét múlva!)

A park a Birds of Prey Show-ról a leghíresebb, és azt kell hogy mondjam, méltán. Szerencsére elértük a reggeli bemutatót, sőt még várnunk is kellett - az unalmas perceket szelfizéssel ütöttük el :)

A kép jól mutatja, hány szúnyoggal töltöttük az előző estét....

Az előadás maga amúgy tényleg szenzációs, ötletem sincs hogy idomítottak be így ezeket a (főleg) ragadozómadarakat, volt olyan, hogy a csávó rámutatott egy korhadt fára, hogy na pl ilyenekben tanyázik szívesen a nemtommilyen bagoly, erre nem megjelent a nyílásban egy bagoly?! Pörgős volt, lenyűgöző, ráadásul informatív. A végén Ágicával megkérdeztük még egyszer, miket is láttunk, úgyhogy kérem szépen őket:

Magpie (talán szarka)

Bagoly (szép fehér)

Bush stone-curlew (ugartyúkféle)

Valami kánya

És az elmaradhatatlan sólyom :)

Aztán nagy örömömre kengurus műsor következett, egy abo vezetővel bemehettünk a kenguruk közé! Mesélt sokat a nagy vörös kengururól, bár sajnos a tömeg kicsit megijeszthette őket, mert nem jöttek túl közel, de azért így is izgalmas volt.

A főnök, vagyis az egy szem hím

Helló Bébi, minden ok odabent? 

A harmadik programpont az őslakos nők életének és feladatainak bemutatása volt,

különös tekintettel a helyi ehető növények begyűjtésére.

A felhozatalban akadt egy gusztusos hernyó is, 

látjátok milyen lelkesek vagyunk Győzővel?

Az előadó egy önérzetes őslakos leányzó volt, majdnem össze is kapott az egyik résztvevővel, mert azt hitte, az arra utal, ő nem is "tiszta" abo. Amúgy akárcsak a csávó aki a fegyverekről mesélt, ő is mindent elismetelt vagy tízszer, és bár mondott jo dolgokat, a végére már alig vártuk hogy mehessünk.

Még éppen belefért egy gyors látogatás az éjszakai élőlények házába, ez nekem megint csak nagyon tetszett,

főleg a gyíkok és a mindenféle cuki rágcsálók :)

Aztán már csak egy gyors bevásárlásra maradt idő és irány a reptér, kocsi lead, csomag felad, viszlát Alice Springs, helló Cairns!

Ágica megint bőbeszédűbb volt (talán mert bigyológus), itt.

Rainbow Valley

Persze sokáig nem tudunk megülni a fenekünkon, kedden már megint úton voltunk, ezúttal vissza Alice Springsbe. Noha légvonalban nem voltunk annyira messze, nagyot kellett kerülni hogy jó úton mehessünk, így botlottunk bele megint a

Red Centre Way "táblába" a Lurilla Road és a Lasseter Highway kereszteződésében,

ahol egyúttal valami kalaptemető is üzemel :)

Már jócskán a Stuart Highwayen süvítettünk északra, mikor úgy döntöttünk belefér még egy kitérő. Bár Ágica rendszeresen hangoztatta, hogy 20 km-t menni csak 4WD autóknak ajánlott úton a gyülekező esőfelhőket látva kívül esik a komfortzónáján, de hát mint tudjuk ott kezdődik az élet, úgyhogy végül csak elmentünk Rainbow Valley-hez, és még az esőt is megúsztuk :)

Ez is egy szép nagy kő, bár a formája és az árnyalatai is eltérnek Ulurutól. A teljes ámulathoz szerintem hiányzott a napsütés,

de a Mushroom Rock egyöntetűen mindenkinek nagyon tetszett különös felszínformáival.

Kifelé menet pedig tehenekkel is találkoztunk, akik gyanítom nem látnak annyiszor autót mint mi tehenet, és jó bátran átvágtak a tízzel menő kocsi előtt, majd meglepődtek hogy megijedtek :) hát, nem ők a teremtés koronái.

Ágica elbeszélése (itt) kicsit részletesebb, és a Kathleen Springs-et sem felejtette el...

Kings Canyon

Egy-két életkép még útközbenről, milyen is autóval átszelni az ausztrál Outbacket:

Szerencsésen megérkeztünk, és megint csak a bevált forgatókönyvet követtük: rövid sétára indultunk, ami a The Kings Creek Walk névre hallgatott.

A bejáratnál összefutottunk gyík komával, aki egész türelmesen tűrte, amíg Ágival kiéljük fényképész-hajlamainkat :)

Győző biztonságos távolságból figyel :)

A túrán engem a sziklafal színei és formái nyűgöztek le legjobban, íme egy kis ízelítő:

Az út vége most is egy vízgyűjtő volt, amit ugyan a kilátóból nem lehetett látni, de állítólag ott van a fák mögött :)

A naplementét pedig már a tábor területéről néztük:

A másnapi napfelkelte opcionális program volt, de végül mind a hárman részt vettünk rajta. Nem volt csúnya, de a reggel igazi izgalma csak ezután jött, mely azóta Ági Nagy Skorpió Kalandja néven került be a történelembe. Történt ugyanis, hogy Ágica éjszaka pisilni ment. És rálépett valamire. Ágica lévén persze nem ám falevélre, hanem skorpióra. Igazira. Félálomban csak kicsit pánikolt rajta, még csak nem is sikított, szépen fogjul ejtette ha esetleg az ellenanyag előállításához majd kellene,

rakott rá bögrét, követ és széket (utóbbi kettőt a dingók ellen), és visszabújt aludni. Másnap reggel azért elmesélte a recepción a történteket, akik megnyugtatták hogy ha a skorpió megcsípte volna, üvöltene a fájdalomtól, úgyhogy valószínűleg nem csípte meg. Ezután már csak a bűnöst kellett eltüntetni

a kötelező dokumentáció után Győző vállalta magára a feladatot,

és egy bottal odébbpiszkálta, pontosabban nekicsapta egy kőnek, hogy még az ollói is kettéálltak szerencsétlennek. De legalább többé nem bántja Ágicát :)

A közjáték ellenére is egész jó időben értünk a Kings Canyonhoz, még a dögmeleg előtt megmásztuk a kaptatót  fel a peremre, utána már "csak" körbe kellett menni :)

A hely gyönyörű. Csodaszép. Fantasztikus. Az abszolút kedvenc eddig :)

Egyszer letértünk kilátópontok egy sorához,

amikhez csak egy hídon keresztül lehetett eljutni, cserébe viszont egy kiszögellésen ki lehetett állni a kanyon fölé!

Na ki volt az az idióta hármunk közül, aki ezt meg is tette? Természetesen én :)

Azért a biztonságos módszert is alkalmaztuk

Utána békésebb kitérő következett,

lépcsők hosszú sora vezetett le egy hűvös tavacskához, ahol meg is pihentunk egy kicsit.

A hely amúgy Garden of Eden névre hallgat :) Miután visszamásztunk a peremre, az utunk egyre inkább lejtett,

a végére pedig felhők is megjelentek, nem is bántuk hogy véget ért a móka, örömmel mentünk haza csobbanni és szundítani - nagyon jó gyerekek vagyunk ám ezekben a napokban :)

Délután belefért még egy rövidebb kirándulás, ezúttal kicsit messzebb mentünk, a Kathleen Springs nevű helyre - nem találjátok ki, ennek is a vízhez van köze! Ránk azonban nagyobb hatással voltak egy korábbi bozóttűz félreérthetetlen nyomai:

szinte minden bokor és fa elszenesedett, fekete csontváz volt csak,

bár valami oknál fogva a tűz megkímélte a régi tehénfarm maradványait.

A víz közelében persze volt élet:

madárka,

esőerdőt is meghazudtolóan zöld növényzet,

és bóbiskoló Győző :)

Zsebibaba ügynök itt mesél.

Kata-Tjuta

Délután tehát a nemzeti park másik híres kavicskupaca, a Kata-Tjuta következett, avagy fehérembernevén az Olgák. Hasonló taktikához folyamodtunk, mint előzőleg: az ismerkedésre egy rövid sétát és naplementenézést terveztünk. Kellemes kis bóklászás volt, bár őszintén szólva sivataghoz képest kissé talán túl sok növénnyel és viharfelhővel...

cikáztak is a villámok rendesen, és ezúttal sem volt nagyobb szerencsénk a naplementével,

bár az ég meglepően szép színekben játszott.

Hazafelé már szakadt is, mintha dézsából öntenék, nem is erőltettük tovább a dolgot, inkább aludni mentünk.

Másnap még az eddigieknél is korábban keltünk (még Győző is!), hogy a változatosság kedvéért ezúttal a Kata-Tjutát láthassuk reggeli fényözönben. Még tegnap megkerestük a Sunrise Viewing Point legjobb helyét, időben érkezve szépen be is foglaltuk azt, és gyönyörködtünk :)

Így kel fel a Nap

És így világítja meg az Olgákat

Jobbra nézve egész az Uluruig ellátni

Közben egészen kivilágosodott

Aztán az elmaradhatatlan piknikreggeli, majd a Valley of the Winds útvonal jött, most már sokkal szebb időben :)

Egész sokáig el is jutottunk mire vissza kellett fordulni, hogy időben ki tudjunk jelentkezni a szállásról, Győző megpróbált fényképtilalmat is bevezetni, természetesen vajmi kevés sikerrel :)

Ezúttal a kék nyilakat kellett követni 

Szépséges színek

És az elmaradhatatlan csoportkép :)

Végül persze összejött a kicsekkolás, csobbantunk még egyet, ebédeltünk, vettünk kaját és szuveníreket, és már úton is voltunk a Watarrka Nemzeti Park felé.

Ágica-verzió itt.