Sintra

A tavaszias időjárás úgy döntött, hogy még utolsó napomon is megtisztel, így Lúciával Sintrát vettük célba. Ez a Lisszabontól kb 45 percre fekvő kisváros a várak és paloták gyűjtőhelye, amik közül nekünk végül kettőt sikerült meghódítani.

A jó időre való tekintettel vakmerően a gyalogutat választottuk, ami csodaszépnek is bizonyult, leszámítva hogy alig kaptunk levegőt mire a mór várhoz értünk :)

vagyis inkább várromhoz, tekintve hogy a hely a 12. században virágzott. Nem maradt túl sok belőle, csak falak és tornyok, de azok megmászhatók és pazar kilátást nyújtanak:  

A fejemtől kicsit jobbra Sintra városka a Nemzeti Palotával (Palácio Nacional de Sintra), ami közelebbről, lentebbről valahogy így festett:

Közben már új célpontunkat, a Pena palotát is megpillanthattuk:

(az a paca az ott a jobb oldalon, ne a nyelvemet figyeljétek...)

Újabb negyedórás séta után pedig már ott is voltunk a hatalmas parkban, ahol rém ügyesen megtaláltuk a Királynő trónjának nevezett, a lisszaboni túravezetőnk, Rita által csak kőkanapénak hívott kilátóhelyet,

ahol ilyen rálátásunk volt a kastélyra, míg a helyi specialitás péksütiket ebédeltük (gasztronómiai szempontból is klassz hely Portugália, szinte minden régiónak, városkának, sőt akár falunak saját finomságai vannak, alig győztem végigkóstolni őket!)

Rövid szieszta után közelebbről és belülről is szemügyre vettük a palotát, ami engem különösen elkápráztatott színeivel, összevisszaságával és arabos motívumaival.

 

 

Miután kibámészkodtuk és -fotóztuk magunkat, visszabattyogtunk a városba, bevásároltunk sütiből az otthoniaknak is, és búcsút vettünk Sintrától.

A változatosság kedvéért tőkehal volt vacsorára, már megint egy újabb módon sütve - állítólag több száz recept létezik a portugálok kedvenc eledelének elkészítésére. Lúcia szülinapra volt hivatalos, úgyhogy míg ő bulizni, mi a szüleivel portugál gitár koncertre mentünk. Amúgy is nagyon szeretem a gitár hangját, de a klasszikus a portugál gitárral kombinálva egyszerűen tökéletes! Koncert után még betértünk egy friss sütire a Pastais de Belém szülőhelyére, ezzel méltón zárva szuper, és tuti nem utolsó portugál utamat.

Coimbra

Mikor tegnap Luso-t kerestük, lépten-nyomon a Bucaco-t jelző táblákba botlottunk, gyorsan meggugliztuk hát, és kiderült, hogy kevesebb mint 10 percre vagyunk

Portugália egyik legszebb kastélyszállójától! Ami mellesleg egy bámulatos erdő közepén található, így reggel az első utunk természetesen ide vezetett.

Gyönyörű napsütésben mászkáltunk körbe, és a téli holtszezonra való tekintettel még bent is szétnézhettünk :)

Aztán vissza a szállásra, gyors reggeli és irány Coimbra! Coimbra az egyeteméről híres, azon belül is a világ egyik legszebb egyetemkönyvtáráról, ez volt az első a mi listánkon is. Persze ha már ott voltunk, az egyetemi kápolnát és a belső (dísz)termeket sem hagytuk ki - az egyikben még doktori védést is láttunk! Vicces volt, ahogy a taláros főméltóságok mellett ott sorakoztak a mobil fűtőtestek :P

 

 A campus - a legbalszélsőbb épület a nevezetes könyvtár

Aminek azért a belsejéről is sikerült lopni egy képet :)

A részletek szerelmeseinek pedig íme a díszkőburkolat egy darabja

Ezután elváltak útjaink, ki-ki maga járta be a várost: én a kötelező

 régi katedrális,

új katedrális vonal után

a Matematika útját (vagyis inkább útjait) és

a Botanikus kertet választottam, közte még gyorsan visszalógva az egyetemre,
hogy mint a helyi diákok, a menzán ebédeljek :)

A többiekkel a Portugal dos Pequenitos-nál volt randink, ez egy szabadtéri múzeum, ahol a portugál nyelvű országok, Portugália, azon belül is külön Coimbra nevezetes épületei, építészeti stílusai vannak összegyűjtve, lekicsinyített, de azért még így is jópár méter magas modellekkel. Nekem főleg Coimbra tetszett, na meg az ingyenfagyi :)

A dicső Felfedezések Kora

Itt se csúnya a díszkő :)

Portugál vármix

Dombra mászva

Nézzétek milyen magas vagyok!

Kicsit könnyebben belefért most az egyetem :)

A régiók tipikus házikói is nagyon cukik voltak

Kifelé menet még a helyi bohóc is elcsípett, trükköket tanítani meg egyensúlyozó-mutatványokkal szórakoztatni és tesztelni, szuperédes volt, nagyölelést és puszit is kapott a végén :)

Eddigre sajnos CS németjeim már annyira az agyamra mentek, hogy búcsút vettem tőlük, és a tervezettnél egy nappal korábban tértem vissza Lisszabonba, Lúcia barátosnémhoz.

Puffogva az állomásra menet is lenyűgöző Coimbra látképe

Újabb isteni halvacsora, ezúttal vagy 2 kiló sóban sütve, majd irány a család titkos kilátóhelye: egy hostel a Tejo folyó túlpartján. Bár a bő félórás autókázás végefelé már kételkedtem, hogy megéri-e a kiruccanás, de a látvány simán eltörölte a kétségeimet:

Jó újra Lisszabonban lenni :)

Foz Douro és Aveiro

Reggel könnyes búcsút vettem Hugo-tól és Pipa-tól, és Santo Tirso felé indultam. Útközben volt egy 45 perces átszállásom Lousado-ban, ahol egy szuperkedves pasas, aki a vasúttörténeti múzeumban dolgozik, elirányított a kávézóhoz, közben csomagmegőrzött és a végén még brossúrát is kaptam Portugália legszebb vasútvonalairól :D

Santo Tirso-ban már várt Frank és Melanie, kocsiba pattantunk és meg sem álltunk Portóig, a Douro folyó torkolatáig.

Mindössze két napja körülbelül 12 méteres hullámok mosták itt el a partot, a pusztítással voltak tele a hírek (még sebesült se volt, de a víz autókat is besodort az óceánba!)

Persze én lelkesen fotózkodtam a hullámokkal,

sőt a világítótoronyba is felmásztam!

Aztán autós városnézés következett: át Gaia-ba, oda-vissza kocsikáztunk a hídon, hogy mindent megcsodálhassunk. Egy pláza tetején ebédeltünk gyorsan

(gyönyörű kilátással Portóra!), és már úton is voltunk Aveiro-ba.

Aveiro nagyon hangulatos kisváros, főleg az óvárosa, tele pálmákkal és színes házakkal.

Ahogy a Nap előbukkant, még egy hajókázásra is beneveztünk a csatornákon. A csatornák amúgy tele vannak szépséges csupaszín fahajókkal,

rajtuk néha vicces festésekkel és még viccesebb kapitányokkal :)

Láttuk a belvárost, 

a sóföldeket,

sőt még vezethettünk is :)

Lemenőben a Nap

Már alkonyatkor kezdtük meg a kihagyhatatlan templomtúrát:

katedrális,

kolostor

és még vagy három-négy templom és kápolna, ami épp útba esett az autóhoz menet :) Este pedig már finom vacsora után Luso-ban hajtottuk álomra a fejünket.

Guimarães

Fura jelenségre ébredtünk reggel: sütött a Nap Bragában!!! Még előző nap kinyomoztuk az egyetemeket összekötő buszt (a napi 2 hivatalos busz 24 euróért vitt volna oda-vissza, ez mindössze 2,20 volt!), úgyhogy semmi sem tarthatott vissza, hogy Guimarães-be látogassak. Úgy fest a portugál élethez hozzátartozik az eltévedés, így az én portugál napjaimhoz is: noha a város nem éppen nagy, több mint egy órát bolyongtam, mire megtaláltam (két helyi segítségével, kézzel-lábbal magyarázva) a Turismo-t, és szereztem térképet. Ezután bóklásztam még egy kicsit az óvárosban, majd beültem reggelizni egy icipici helyre, ahol sikerült (portugálul!) tejeskávét és a tipikus portugál édeskenyérből készült melegszendvicset rendelnem :)

Közben rendületlenül váltakozott az időjárás a borús-esős-napos szentháromságban, kivártam egy napos periódust és újra nyakamba vettem a várost.

Ugyan lassan már templom-túladagolásban szenvedek, azért csak nem tudtam elmenni az Igreja de Saõ Francisco mellett, és milyen jól tettem! 

Egyrészt tök jól néz ki belülről, másrészt pedig újabb tüneményes portugál emberrel találkoztam :) Már épp kifelé tartottam, amikor leszólított egy férfi, hogy nézzem meg a sekrestyést is. Bár közös nyelvet nem találtunk, valami nagyon fura portugál-német-angol-ukrán-cseh-francia keveréken klasszul elbeszélgettünk, és még a kolostoron is körbevezetett. Hatalmas mosollyal az arcomon indultam tovább, egyből bele is botlottam

egy cipőpucolóba

és az "Itt született Portugália" falba - a legenda szerint ugyanis Guimarães-ben született az első portugál király, I. Afonso.

Épp az egyik cuki teret fotóztam a hirtelen kitörő napsütésben, amikor egy bácsika úgy döntött, rögtönzött kiselőadást tart nekem a város történetéről, látnivalóiról. Olyan lelkes volt, nem volt szívem félbeszakítani és megmondani, hogy egy mukkot sem értek abból amit mond...

Guimarães az óvárosán kívül (ami amúgy UNESCO világörökség része), a váráról híres, persze én is megnéztem magamnak:

Be is lehet menni, bár sajnos a várfalra építkezés miatt tilos felmászni, de azért így is tetszett. A szomszédságban áll (minő meglepetés!) egy újabb templom,

ezúttal Szent Antalnak ajánlva, és egy palota is. Kiállítás is van benne, de úgy gondoltam a

legomodellnél többet úgy sem mutathat, így inkább kiültem egy padra és élveztem a napsütést. Újabb melegszendvics és tejeskávé után úgy éreztem, Guimarães már nem tartogat számomra több csodát (a Monte da Penha-t még jó lett volna megnézni, de télen sajnos nem működik a libegő, én meg térkép nélkül nem mászok sűrű erdős hegyeket), úgyhogy visszabuszoztam Bragába és sziesztáztam, míg Hugo haza nem ért.