Braga

Reggelire most is tipikus helyi sütit kaptam, ez épp Mézes kenyér fedőnévvel futott. Mivel Hugo egy bútorboltban dolgozik, a vasárnap sem szent neki, de szerencsére a délelőttöt szabaddá tudta tenni nekem, így a barátnőjével hármasban kiruccantunk a szomszéd hegyekbe, templomot nézni:

először a Bom Jesus templomot,

világhíres lépcsősorával.

Az igazi hardcore zarándokok térden másznak fel, én végül a sima lépcsőzést választottam, míg házigazdáim a szemerkélő esőre való tekintettel kocsiba ültek.

Maga a környék is nagyon romantikus, vízeséssel, tóval, parkkal, (jezsuita tortával :) ) és egy varázslejtővel, ahol felfelé gurulnak az autók!!!

A köd és eső ellenére sem csüggedtünk, mentünk tovább, ezúttal a Sameiro templomhoz.

Sajna kilátni itt sem lehetett, pedig állítólag a felhő mögött már az óceán is befigyel!

A várost védő angyalok azért szorgalmasan őrködnek,

bár van ahol a felső felük már hiányzik :)

Ezek pedig pont úgy néznek ki, mint a Doctor Who gonosz, harcos angyalszobrai - brrr...

Gyors ebéd után Hugo munkába, én városnézőbe indultam. A helyi tourinfonál lehet idegenvezetést rendelni, ezen a szép esős januári napon csak én voltam ilyen vállalkozó szellemű, úgyhogy privát vezetőm volt, Isabel személyében. Braga az egyik legvallásosabb portugál város, ráadásul érseki székhely, ennek megfelelően úgy nőnek itt a templomok, mint máshol a gomba - mindenféle stílusban és méretben. A templomok neveit esélyem sem volt megjegyezni, és bár a túra csak szűk másfél órás volt, jól tele volt tömve infóval/érdekességekkel, ebből következik most egy ízelítő:

a középkori városfal köveit a kőfaragó mester emblémája díszíti

 - ugyanis kövenként kaptak fizetést a nap végén

szobrok az érsekség tiszteletére

Santa Barbara kert, háttérben a ma már könyvtárnak használt érseki palota

városháza

városkapu

"álkapuk": a Passió egyik lépését ábrázoló festményt rejt, 

12 van a városban, a húsvéti körmenetkor nyitják ki

keskeny utcácska; régi városfalhoz tapasztották a keskeny házat, 

így egy falat nem kellett megépíteni és kevesebb adót fizettek

Santa Maria de Braga Sé: Portugália legrégebbi katedrálisa, már a 11. században celebráltak itt misét, belülről csodaszép (brazil arany); innen indul a Bragából induló Caminho

magántemplom is akad

Igreja de Santa Cruz: ha a falán (facade) valaki meglátja a két barcelosi kakast

 = vissza fog térni és ebben a templomban házasodik

december 24-én összegyűlnek a helyiek az utcán inni és banánt enni :)

Ezután tartottam egy kis pihenőt a Frigideiras do Cantinho-ban, és még egy királykenyér is lecsúszott mielőtt továbbindultam még egyszer megcsodálni a karácsonyi fényeket,

ezúttal zenei aláfestés mellett.

Otthon pedig - meglepetés! - tőkehalvacsora várt, karácsonyi sütivel és filmezéssel kiegészítve :)

Évora és egyéb katasztrófák

Kora reggel indultunk Évora-ba, ami nem messze esik Lisszabontól, és a világörökség része, gondoltuk érdemes megnézni. Nekem már csak azért is különösen tetszett az ötlet, mert az odajutáshoz át kell kelni a Vasco de Gama híd mind a 17 km-én, ami mégiscsak klassz élmény! Látni azonban nem sokat láttunk, mert végig esett az eső, ami Évorába érve csak fokozódott. Hogy erőt merítsünk, kávéval és a helyi süti tesztelésével kezdtünk, majd jöhetett a versenyfutás az idővel és az esővel.

Az első a listán a San Francisco templom volt a híres Csontkápolnával.

Bármennyire is bizarr az ötlet, nekem tetszett!

Aztán futás a Graca templomhoz, hát bizony zárva. Futás tovább a Giraldo térre, ott meg mise van a templomban. Futás hát a római romokhoz, Diana templomához. Mire odaértünk, hihetetlenül rázendített, kitaláltuk hát hogy a Katedrálisban keresünk menedéket. Gondolom már sejtitek hogy ez nem jött össze, ebédszünetet tartottak... Véletlenül azonban tök jó magánkápolnára bukkantunk:

S. Miguel kápolna gyönyörű csempékkel és aranyoltárral!

Az ötperces esőszünetben gyorsan lefotózkodtunk Diana templomával, aztán futás vissza a kocsihoz, hogy elázva és elgyötörve visszatérjünk Lisszabonba.

Lepakoltuk az autót, gyorsan haraptunk valamit és már döcögtünk is a metrón a városba, ahol sajnálatos módon úgy elkavarodtunk, hogy végül nem sikerült megnézni az Azuleju múzeumot :(

Az eső viszont elállt, kisütött a nap, és azonmód el is kezdett
eltűnni az Április 25-e híd mögött,

mely látványt egy hatalmas gömb Ferrero Rocher ízű fagyival sikerült megkoronázni :)

Ezután már csak egy tucat metróállomás és 4 óra vonatozás választott el, hogy Braga-ban megölelgethessem másik comeniusos barátomat, Hugot. Aki nem is hazudtolta meg önmagát, az állomásról egyenesen egy kocsmába vitt, ahol kötelező jelleggel megkóstoltam a helyi likőrt és valami mézes felest :)

Belém

A mai napom reptéri várakozással kezdődött, német kanapészörfös barátaim, Frank és Melanie ugyanis szintén Portugáliába látogattak, úgy döntöttünk hát együtt töltünk pár napot. Egy órás késéssel meg is érkeztek, szereztünk autót és irány Belém!

Ez a városrész, ami már egész közel található a Tejo folyó torkolatához, arról volt nevezetes, hogy innen indultak nagy útjukra a felfedezőhajók. És nem mellékesen ide is érkeztek, a gazdag szállítmány egy részét gyorsan partra is hajítva, így a 15. század végétől gombamód szaporodtak itt a szebbnél szebb épületek. Az egyik leggyönyörűségesebb ezek közül a Szent Jeromos monostor, ezt céloztuk meg elsőnek mi is.

Kicsit csepergett sorban állás közben, úgyhogy váltásban beosontunk egy jobbra nyíló kis kápolnafélébe, ami mint kiderült az egyik legnagyobb látványosság.

Igaz, hogy itt van Vasco da Gama sírja,

de ami a fotókon gazdag aranybevonatnak tűnik, valójában csak napsütés, minden egyszerű kőből van... Számomra a monostor többi belső tere is csalódás volt,

bár a kerengő és az épület kívülről tényleg lélegzetelállító!

Korgó gyomorral kerestük meg Lisszabon leghíresebb kávézóját/pékségét, ahol az azuleju-s nagyteremben kaptunk asztalt. Választék nincs igazán, néhány kávéfajta, sütinek pedig kizárólag Pastais de Belém,

az viszont tényleg isteni, le is nyomtunk fejenként hármat! :)

Mire belaktunk, az eső is elállt, sőt néhol még a kék ég is előbukkant! Tökéletes időzítés a Felfedezések Emlékművéhez, bámészkodtunk is szorgosan

fent is

lent is :)

Aztán kisétáltunk a Torres de Belémhez, ahol azért már rendesen lemenőben volt a Nap. Nem is maradt időnk bent is körülnézni, de egy-két fotó azért készült, háttérben már az óceánnal!!!

 Belém Torony

 Kék-sárga 1.

Kék-sárga 2.

Hazafelé menet persze azért biztos ami biztos eltévedtünk egy kicsit, de végül csak meglett az a fránya hotel, én pedig hazabattyogtam portugál pótcsaládomhoz vacsorázni: ezúttal a halas-krumplis krokettet kóstolhattam meg :)

Lisszabon felfedezése

Gondolom senkinek nem okoz meglepetést, hogy Lisszabon alaposabb megismerését egy free walking tour segítségével kezdtem, amire Lúcia is elkísért (és még ő is sokat tanult, noha itt született!). Az idegenvezetés a Chill-out Tour fedőnéven futott, ami igazán félrevezető elnevezés, tekintve hogy Rita 4 órás talpalást diktált a városban! Sokmindent megtudtunk, röpke szemezgetés a javából:

A túra Camoes szobránál kezdődött, akit kalóz-költőnek is hívnak, mert egy harcban elvesztette az egyik szemét :) amúgy ő a nagy portugál nemzeti eposznak a szerzője.

Jártunk a bulinegyedben is,

Passoe szobránál (közel 70 személyiséggel bíró író!),

a Diadalívnél, 

a gyémántháznál és a tető nélküli templomnál, tanultunk az azuleju-ról (a tipikus portugál kék csempe) és a helyi konyháról, valamint az 1755-ös nagy földrengésről (ami után egy márkit neveztek ki az újjáépítés és városrendezés lebonyolítására, erről emlékezik meg a Praca de Comercio tér, ahol a Diadalív áll, hoppá hogy összeér a sztori!),

végül bóklásztunk egyet az Alfama bohémnegyedben, 

aminek tetején, a csodaszép Miradouro da Graca kilátónál fejeztük be a túrát.

Két csajszival kiegészülve négyesben ültünk be egy kis portugál étterembe ebédelni (tipikus zöldségleves, szardínia és méregerős espresso),

aztán képeslapíró-szünet következett. Egy német lánnyal, Sarah-val úgy döntöttünk kipróbáljuk a híres, ősrégi, hangos, döcögős, túlzsúfolt 28-as villamost, ami sok látnivaló mellett elrobogva egészen az Estrella (Szent Szív) Bazilikáig vitt minket.

A templom is mutatós, de nekem különösen a parkja tetszett, itt ücsörögtem a papagájokat hallgatva, míg rám nem sötétedett.

Otthon újabb halvacsora várt (ezúttal kardhal és rák), majd Lúciával visszaindultunk a városba, fado koncertre. A Tasca do Chido nevű helyre mentünk, ún. fado vadio estre, amikor 3 énekes lép fel egy este alatt, kicsit egymással is versenyt énekelve. Aztán sétáltunk még egyet a bulinegyedben, találtunk egy szuper kilátóhelyet (Elevador de Santa Justa)

és a koronaherceg parkját egy hatalmas fával, majd a változatosság kedvéért kilátóhellyel zártunk, az Április 25-e (vagy ahogy a helyiek nevezik, San Francisco) hídra.

Otthon teáztunk-nassoltunk még egyet, majd Lúcia házi fado koncertet tartott - egy playback erejéig én is beszálltam, mondanom sem kell elsöprő sikerünk volt :)

Újév Portugáliában

Mint ismeretes, az év első napja meghatározó az egész év szempontjából, úgyhogy biztos ami biztos nagy alvással kezdtem :) Sikerült is átaludni a reggelit, egyből ebédre keltem, amikor is az ún. hal az udvarról volt terítéken, ami igaziból nem más, mint rántott bab. Portugál logika ;)

Délután ötösben (José, Paula, Lúcia, Mafalda és én) autóba pattantunk, és kirándulni mentünk. Először a kontinentális Európa legnyugatibb pontját, a Cabo de Roca-t mutatták meg nekem, ami a kissé szürke és ködös időjárás ellenére, talán pont a szélnek és a nagy hullámoknak köszönhetően hihetetlenül látványos volt!!!

Portugál családom: Paula, Lúcia és José

A csajok: balról jobbra Mafalda, én és Lúcia

A legnyugatibb ponton

A csajok még egyszer :)

És persze a kilátás

Repülééééés!!!

Melegedés céljából betértünk egy tengerparti kis étterembe kávézni és sütizni, majd a bohó fiatalság felbuzdulva a frissen szerzett energián, térdig gázolt az óceánban!

 

Azok a kis bábok bizony mi volnánk

Lúciával művészkedünk

Kezdett ránksötétedni, úgyhogy lassan hazafelé vettük az irányt, útközben persze még megállva egy-két helyen. Először a Pokol kapuja nevű természeti képződménynél, ami egy tetőtlen barlangszerű üreg a sziklafalban, ahova a kapuján keresztül egy-egy nagyobb hullámnál hihetetlen erővel csap át a víz. A szürkületben ez csak még kísértetiesebb, főleg a robaj no és a korlátok hiánya miatt...

Csak úgy a kocsiból megnéztük még Lisszabon két, strandjairól, villáiról és kaszinóiról híres üdülővárosát, Cascaist és Estorilt. Utóbbiban sétáltunk még egy utolsót az óceánparton, és elégedetten térhettünk haza. Útközben sem maradtunk azért móka nélkül, Mafalda barátaival telefonbetyárkodtunk: a legtöbben azt hitték a magyarra, hogy kínai! Lehet hogy kicsit gyerekes, de mi nagyon jól szórakoztunk, ahogy vacsora után a videonézegetésnél is. Kérem szépen, így kell új évet kezdeni!