2012. november 23., péntek
2012. november 22., csütörtök
Hungarian Flag Feedback
Próbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy a diákok, tanárok, szülők legalább egy-két információmorzsával gazdagodjanak Magyarországról, ha már itt vagyok, és mindenféle tanítási módszerekkel is szeretnék kísérletezni, így jött a Hungarian Flag Feedback ötlet.
Jelentést adtam a zászlónk színeinek, az alábbi módon:
Azaz a piros azt jelenti, segítséget kérnek, nem értik az anyagot vagy a feladatot, a fehér amolyan tartózkodás, vagy egyszerűen csak hagyjam őket békén, mert fáradtak, a zöld pedig azt, hogy mindent értenek, meg tudják csinálni a feladatot önállóan, nem kérnek segítséget.
Ezután legyártottam vagy negyven lapocskát minden színből:
és mutatós kis hármasokba kötöttem őket:
Minden óra elején minden diák kap egy ilyen hármast, és az óra folyamán ezzel tudják jelezni, mennyire követik az órát, önálló munkánál pedig, hogy kérnek-e segítséget.
Egyelőre népszerűnek és hatékonynak tűnik a módszer, és biztos lehetek benne, hogy minden diákom álmából ébresztve is fújni fogja a magyar lobogó színeit :)
2012. november 19., hétfő
Karosta - harmadszorra
Reggel csodálatos látvány fogadott, ahogy kinéztem az ablakon:
Hosszú idő után végre eltűnt a köd, és kibukkant a nap! :)
A folyosóra lépve csak tovább nőtt a bizakodásom:
Balra nézve, jobbra nézve
Nem is maradhattam hát a négy fal között, gyors reggeli után biciklire pattantam, és újra próbálkoztam Karosta meghódításával.
Új szerzeményem, egy ócska rózsaszín drótszamár :)
Idáig jutottam legutóbb is, a cél tehát az Északi Hullámtörő!
(jobb alsó sarokban egy madár a hullámok átugrálásával foglalatoskodott nagy bőszen :D )
Első közös képünk :)
A hullámtörőhöz menet találkoztam egy pasassal, aki mezítláb futott a tengerparton! Bizisten!
Igazi mediterrán hatás :)
A helyiek kicsit feldobták a hullámtörőt
A Hullámtörő - a túloldalán tényleg sokkal nagyobbak a hullámok!
Betoncsonkakúpok madárral
Egy idő után biciklivel járhatatlannak ítéltem a hullámtörőt,
pedig menő lett volna 1.8 km-re bebicajozni a tengerbe...
pedig menő lett volna 1.8 km-re bebicajozni a tengerbe...
Tovább indultam északnak, ahol állítólag érdemes megnézni a régi erőd maradványait
A homok kissé süppedt, megszenvedtünk mire célba értünk
Itt már lehetett sejteni, mi is lesz a nagy látványosság
A régi erőd darabjai valahogy beleestek a tengerbe, és egész egyszerűen ott hagyták őket
Romok mindenütt
Magányosan, tükröződve
Lépcső vezet sehonnan sehova
Az "épen" maradt épületdarabok
Hű társam kissé távolabbról szemlélte, amíg mindent jól megmásztam
Miután kiborzongtam magam (a napsütés ellenére is kissé nyomasztó a hely), megint északnak indultam, hogy egy másik erőd-szakaszt is szemügyre vegyek. Útközben pedig a hullámok homokba rajzolt mintáit csodáltam (és persze fotóztam)
A következő adag rom, szélerőművel
Itt a darabok nem árválkodtak a tengerben, inkább még épp csak letörtek, cserébe viszont hatalmasak voltak (csak hogy érezzétek az arányokat, én is belemásztam a képbe)
Búcsúzóul, csak úgy
2012. november 18., vasárnap
Staro Rīga
Ma ünneplik a lettek a függetlenségük kikiáltását, amire 1918-ban került sor, november 18-án. Igaz, hogy még közel egy évig a fővárosuk, Rīga megszállás alatt volt, ez nem zavarja a helyieket, és a mai napot tartják Lettország születésnapjának. Liepajaban ezt koncertekkel ünneplik, Rīgaban viszont egész hetes ünnepségsorozat van, melynek része a Staro Rīga, azaz fényfesztivál. Sajnos én is lemaradtam róla, de a képek gyönyörűek, nektek is látnotok kell!
November 18. amúgy akkora nagy szám itt, hogy ha véletlenül hétvégére esik, akkor a rákövetkező hétfő lesz szünnap, úgyhogy én még holnap sem megyek dolgozni :)
2012. november 16., péntek
Iskolai ünnepség
Mint az előző bejegyzésben is szerepelt, november 18-a is nemzeti ünnep a letteknél, ekkor ünneplik a függetlenségük kikiáltását. Az iskolában ma voltak a megemlékezések, három turnusban: 1-4. osztály, 5-8. osztály, 9-12. osztály, minden ünnepség mindössze egy tanórát, azaz 40 percet vett igénybe. Mivel én főleg a gimiseknél fogok tanítani, az ő turnusukhoz csatlakoztam. Egy körülbelül 10 perces műsorral kezdtek, főleg az énekkar szerepelt, és még csak nem is volt rémesen unalmas :)
Aztán az igazgató, Gints ragadta magához a mikrofont, és egy hatalmas showműsor keretében mindenféle okleveleket és kitűzőket osztott ki. Amennyire értettem, kiváló tanulmányi eredményért, közösségi munkáért, versenyeredményért lehetett jutalmat kapni, és a tanárokat is díjazták szakmai teljesítmény alapján. A diákok hullámoztak, állva tapsoltak, bekiabáltak, Gints pedig csak tovább fűtötte őket, nagyon jó hangulat volt :)
Legnagyobb meglepetésemre én is kaptam oklevelet, sőt még eminens-kitűzőt is, annak apropóján, hogy Lettország megalakulásának 94. évfordulóját épp az iskolában töltöttem Comenius asszisztensként :)
2012. november 11., vasárnap
Lāčplēsis Diena
Lettországban november 11. nemzeti ünnep, Lāčplēsis Diena (azaz a Medveölő Napja). 1919-ben ezen a napon szabadult fel Riga, noha már 1918. november 18-án kikiáltották Lettország függetlenségét (vagyis inkább megalakulását). Ekkor emlékeznek meg az első világháború halottjairól, és mindazokról, akik hazájukért harcoltak.
A nagyobb városokban naplemente után (azaz már 5 órakor) fáklyás felvonulást rendeznek valamilyen emlékműhöz, itt Liepajában a temető melletti Kalpaka szobor a cél (ha jól hámoztam ki, ő valami fontos generális volt, a már korábban említett híd is az ő nevét viseli, és a róla elnevezett utcán áll a sulink - hogy összefonódnak a szálak, mi?). A Rózsák Teréről indultunk a központból, mindenféle katonák, politikusok, rezesbandák, diákok és polgárok fáklyát ragadtak, és vagy háromnegyed órát sétáltunk a temetőhöz. Itt barátságosan rövid megemlékezést hallgattunk végig, himnuszt, énekeket és beszédeket, majd mindenki virágot és mécsest rakott az emlékmű elé, és már vége is volt a mókának. Szerintem gyönyörű volt a rengeteg gyertya a sírok között, és az eső is csak a hazaérkezésem után eredt el, úgyhogy kifejezetten élveztem az estét :)
Akit nagyon érdekel a dolog, itt megnézhet egy rövid lett összefoglalót az ünneplésről Liepajában, amúgy pedig csodáljátok a fotókat amiket a netről loptam (csak az utolsó saját, amíg ki nem jöttünk a temetőből, tele volt a kezem fáklyával...)
A jobb szélső csávó Liepaja polgármestere, Uldis Sesks
2012. november 10., szombat
Mārtiņi
Mārtiņi - azaz a helyi Márton-nap. Mint általában az összes névnappal, a Márton-nappal s el vannak tévedve a lettek (Márta-nap is július 27-én van július 29. helyett), így november 11. helyett november 10-én ünneplik.
Naptár a Nap Múzeumból, Jāni a Szent Iván éj ünnepe (leghosszabb nappal), Ziemassvētki pedig a Karácsony (leghosszabb éjjel), Mārtiņi napja pedig már évszázadokkal ezelőtt is november közepére esett
Az eredete hasonló, mint otthon, az őszi munkálatok végét, a télre való felkészülést jelenti (bár a szüret és az újbor helyett itt inkább a hal besózása és befőttek elrakása dívik), ugyanakkor pedig mindenféle téli mulatság kezdetét is jelzi. A lettek is előszeretettel öltöznek be, vagy öltenek mindenféle álarcot, november 10-éhez is kapcsolódik egy Halloweenhoz nagyon hasonló hagyomány: gyerekek és fiatalok beöltözve kopogtatnak be a házakba, és Márton-napi mesékért, mondókákért, énekért cserébe édességet kapnak.
Akárcsak Magyarországon, itt is próbálnak időjárást jósolni, de ahelyett hogy az egész tél enyheségére vagy keménységére következtetnének a mai időjárásból (Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható), inkább amolyan Katalin-napként használják: ha Márton-napon nincs hó, szép fehér Karácsonyunk lesz, és fordítva. Ahogy az idei állapotokat elnézem, heves hócsatákra számíthatunk Karácsonykor :)
Az ünnepről tanultunk is Rigában, a lett nyelvi gyorstalpalónkon, sőt még egy dalt is elsajátíthattunk:
Mārtiņš brauca ziemas ceļu,
Mīkstu sniegu putināja.
Mīkstu sniegu putināja,
Rudzu lauku sargādams.
Mīkstu sniegu putināja.
Mīkstu sniegu putināja,
Rudzu lauku sargādams.
(Márton-nap meghozza a telet,
Puha hóval borít.
Puha hóval borít,
Megvédi az elvetett rozst.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





















