Karosta - harmadszorra

Reggel csodálatos látvány fogadott, ahogy kinéztem az ablakon:

Hosszú idő után végre eltűnt a köd, és kibukkant a nap! :)

A folyosóra lépve csak tovább nőtt a bizakodásom:

Balra nézve, jobbra nézve

Nem is maradhattam hát a négy fal között, gyors reggeli után biciklire pattantam, és újra próbálkoztam Karosta meghódításával.

Új szerzeményem, egy ócska rózsaszín drótszamár :)

Idáig jutottam legutóbb is, a cél tehát az Északi Hullámtörő!

(jobb alsó sarokban egy madár a hullámok átugrálásával foglalatoskodott nagy bőszen :D )

Első közös képünk :)

A hullámtörőhöz menet találkoztam egy pasassal, aki mezítláb futott a tengerparton! Bizisten!

Igazi mediterrán hatás :)

A helyiek kicsit feldobták a hullámtörőt

A Hullámtörő - a túloldalán tényleg sokkal nagyobbak a hullámok!

Betoncsonkakúpok madárral

Egy idő után biciklivel járhatatlannak ítéltem a hullámtörőt,
pedig menő lett volna 1.8 km-re bebicajozni a tengerbe...

Tovább indultam északnak, ahol állítólag érdemes megnézni a régi erőd maradványait

A homok kissé süppedt, megszenvedtünk mire célba értünk

Itt már lehetett sejteni, mi is lesz a nagy látványosság

A régi erőd darabjai valahogy beleestek a tengerbe, és egész egyszerűen ott hagyták őket

Romok mindenütt

Magányosan, tükröződve

Lépcső vezet sehonnan sehova

Az "épen" maradt épületdarabok

Hű társam kissé távolabbról szemlélte, amíg mindent jól megmásztam

Miután kiborzongtam magam (a napsütés ellenére is kissé nyomasztó a hely), megint északnak indultam, hogy egy másik erőd-szakaszt is szemügyre vegyek. Útközben pedig a hullámok homokba rajzolt mintáit csodáltam (és persze fotóztam)

 A következő adag rom, szélerőművel

Itt a darabok nem árválkodtak a tengerben, inkább még épp csak letörtek, cserébe viszont hatalmasak voltak (csak hogy érezzétek az arányokat, én is belemásztam a képbe)

Búcsúzóul, csak úgy