2012. július 8., vasárnap

Autista tábor - első rész


Szombat

Délelőtt még lázasan folyt a munka, ráadásul nem tudom említettem-e már, Martina megnyert egy jó nagy összegű pályázatot, úgyhogy velünk párhuzamosan mindenféle munkások dolgoztak az elektronikus hálózaton (bizony, most már nem csak a konyhában lesz áram!), valamint betonoztak, tetőt javítottak és megtoldottak, mint egy szorgalmas kis hangyaboly, úgy nézett ki a telek. Közben elkezdtek szállingózni a cseh asszisztensek, és ebéd után megkezdődött a szellemi munka.

A tavalyi hibából okulva, amikor is kissé váratlanul értek minket az események és a gyerekek, most egész rendes felkészítésnek vetettük alá a workcamp résztvevőit. Már az első hét folyamán tartottunk cseh órát, elkészíthette mindenki a saját kis zsebszótárát gyereknevelős kifejezésekkel (gyere ide, nem szabad, éhes vagy? stb.), minden gyerekről profilt készítettünk: fotó, név, kor, diagnózis, kommunikáció, miben kell neki segíteni, mit szeret, mit nem, és mindenféle fontos infó, mint pl. éjszaka bepisil-e, vagy tud-e úszni. Át is tanulmányoztuk őket együtt, és a tábor alatt is bármikor vissza lehetett lapozni, ha valakiben kérdés merült volna fel. Erre a munkára igaziból büszke vagyok, mert az ötlet és a megvalósítás is az enyém volt, és még a cseh asszisztensek is használták a mi kis angol útmutatónkat :)

Szombaton pedig már együtt folytattuk a fejtágítást, ebéd után autizmus workshoppal, általános bevezetéssel a tábor történetéről, menetrendjéről, a feladatokról, beosztottuk az asszisztenseket, és akiknek szükségük volt segítségre, kaptak önkéntest. Gyerekbeosztás ügyileg azt hiszem én voltam a legszerencsésebb, egy Luky nevű Down-kóros kissrácot kaptam, akire tavaly már vigyáztam Eva segédeként. Egy csupaszív, vidám kis srác ez a Luky, 12 éves, és már kamaszodik ám, de még így is bármikor lehet tőle puszit kérni :) Bár tud, de nagyon nehezen jár, így leginkább babakocsiban közlekedik, de az emelgetésen kívül semmi sem igazán nehéz vele, úgyhogy én végül nem kaptam önkéntest.

Az elmélet után gyakorlat következett, a régi asszisztensek belebújtak a rájuk bízott gyerkőc bőrébe, az újaknak pedig le kellett vezényelni egy uzsonnáztatást. Eléggé meg voltak szeppenve, amikor elkezdtünk kiabálni, el-elszaladni, leettük magunkat és dobáltuk a dinnyét, de utólag azt mondták az igazi gyerekcsapat kevésbé veszedelmes, mint mi voltunk, és a sokkterápia bevált :)

Persze voltak mindenféle ismerkedős, névtanulós programok is, este pedig tábortűz, úgyhogy felkészülten várhattuk a másnapot.

Vasárnap

Ebédig még volt egy utolsó nagy hajrá, sátorépítés, rendrakás, söprögetés, de aztán végre megérkeztek a gyerekek, köztük Luky is :) Nem tudom, hogy emlékezett-e rám tavalyról (1-2 szót eltekintve nem beszél, de amúgy ügyesen kommunikál), de nagy szeretettel fogadott, és le sem szállt a nyakamról egy darabig.

A programokról általánosságban is elmondható, hogy kissé monotonul ismétlik egymást, az autistáknak elég szigorú napirendre van szükségük, és itt is megpróbáltunk egyfajta rutint kialakítani. Az 5 (!) étkezés mindig ugyanabban az időpontban, ugyanazzal az étkezésre hívó dallal, ébredés, mosakodás, öltözés, esti mosakodás, fekvés, mind-mind ugyanúgy zajlik minden nap. Közben a programok kicsit variálódnak, kézművesség, séta, és jó idő esetén strand a felhozatal. Vasárnap is sétáltunk egyet, aztán uzsonna, kézműveskedés (elkészítettük a gyerekek kalóz-dobozát, amiben majd a héten gyártott kincseket tarthatják), vacsora, mosakodás, fekvés. Szerencsére én már első nap letudtam az éjszakai ügyeletet, és valami csoda folytán később ebéd utáni felügyeletre sem osztottak be :) Azért izgultam egy kicsit, mert az ügyeletes csoportban én voltam a sofőr, úgyhogy ha bármi baj történik, nekem kellett volna valami idegen autót egy hátsó ülésen minden valószínűség szerint üvöltő gyerekkel a legközelebbi kórházig vezetni, ami valljuk be őszintén, cseppet sem kecsegtető… De végül nem történt semmi, és még aludni is tudtam valamennyit.

2012. július 7., szombat

Workcamp Jizbicén

Vasárnap tehát kiköltöztünk Jizbicére, egy kis faluba Nymburktól olyan 10 km-re, a tábor helyszínére, hogy belevágjunk a munkába. A napok eléggé egyformán teltek, sok-sok munkával, éjszakai hatalmas viharokkal, napközben hőséggel, strandolással a szieszta idején és persze esti sörözéssel. Ja, és persze folytatódtak a nemzetközi napok, spanyol, cseh, koreai és hongkongi finomságokkal :) De most beszéljenek inkább a képek:
Zaneta vonzónak tartja az egy éves koszt
Az elején még mindenki lelkes :)
Készül a spanyol vacsora
Persze én is dolgozom
Megy a kooperáció
A gyerkőcöket is befogtuk
Kímélő munka a megfáradtaknak
Megérdemelt pihenés
És a megérdemelt sörök
Martina ablakait is megpucoltuk, "önként"
Mi dolgoztunk, Zaneta művészkedett
Kis fotósok :)
Hamupipőkék ceruzákat és filceket válogatnak
Ázsiai kaja, a hét egyik fénypontja!
Közben Pavel sem volt rest, és Kuba segítségével valódi kalandparkot épített a telken

Babysitterkedünk Zanetával a strandon

2012. július 4., szerda

Kirándulás Loučeňbe

Azért a következő hét sem csak a munkáról szólt, még egy szabadnapot kaptunk a cseh kultúrával való ismerkedésre, amikor is Loučeňbe, egy közeli faluba kirándultunk. Mivel tavaly az autista tábor alatt én már egyszer jártam ott, ki lettem nevezve túravezetőnek. Én. Igen, lehet nevetni, bizony rémesen eltévedtünk. 

A falucska kb 3-4 km-re van Jizbicétől, de az út az erdőn át vezet, turistajelzés nincs, és a google maps nem ismeri az utat. Először akkor jöttünk rá, hogy nem jó helyen járunk, amikor bő fél óra séta után újra megláttuk Jizbice házait... Szerencsére velünk volt Markéta barátja, Jirka, és a mobilinternet, úgyhogy második nekifutásra, jó nagy kerülővel, a végén egy búzaföldön toronyiránt átvágva, 
de eljutottunk a célhoz! Ami amúgy nem más, mint egy pofás kis kastély, egy hatalmas parkkal, amiben 13 labirintus várja a lelkes látogatókat.
Gyors ebéd után Irwinnel és a spanyol lányokkal felfedezőútra indultunk, 
a többiek pedig pihenéssel ütötték el az időt az idegenvezetésig. Ugyanis a kastély épülete is látogatható, egy vicces öreg bácsi vezetésével. Bármennyire is felkapott a hely (az 5. legfelkapottabb kastély Csehországban, pedig csak 2007 óta látogatható), a külföldiekre nincsenek felkészülve, úgyhogy mi csak Markéta villámtolmácsolásában kaptuk az infókat. Azért így is megérte :)

A hazaút már zökkenőmentes volt, mert arra emlékeztem, hogy Loučeň felől hol kell nekivágni az erdőnek, és még épp a vihar előtt szerencsésen haza is érkeztünk.

2012. július 1., vasárnap

Workcamp Nymburkban


Csütörtökön elkezdtek hozzánk fiatalok szállingózni a világ minden részéről, egész pontosan Csehországból, Németországból, Angliából, Spanyolországból, Hongkongból és Dél-Koreából, hogy kezdetét vehesse a Centrum történetének harmadik építőtábora. Most először hímnemű résztvevőnk is volt, CsiCsong személyében! Ismerkedés, körbevezetés, prezentáció a központról, gyors vacsora a tábortűznél, és máris mehettünk sörözni, hogy kötetlenebbül ismerkedhessünk, és a háttérben nézzük az olasz-német meccset. Mármint Zaneta és én néztük a meccset is, a többiek csak ismerkedtek :)
A nagy csapat (balról jobbra: Milena, Markéta, én, Zaneta, Yeayoung, Youyeong, Irati, Laura, Sophie és Irwin)

Pénteken hajnali ébredés után 7-re már Podebradyban voltunk, hogy körbenézhessünk az iskolában. Mivel ez volt az évzáró napja, még a gyerekek érkezése előtt szerettünk volna legalább egy első benyomást szerezni, ami sikerült is az igazgatónő és Radka segítségével. Persze sokkal jobb lett volna működés közben látni a helyet, de ez is több volt mint a semmi, és később az ünneplőbe öltözött, virágokat cipelő gyerekhaddal is találkoztunk.
 Egy újabb csoportkép, az iskola lépcsőin (rengeteg csoportkép készült, mert valami pályázatnak egyszer majd be kell bizonyítanunk, hogy merre is jártunk)

Az Elba mentén sétáltunk le a várhoz, ahol Katkával találkoztunk, egy önkéntessel a központból, aki Podebradyban él, és vállalkozott rá, hogy az idegenvezetőnk lesz. A szokásos helyeken jártunk, a várban, a főtéren,
egy klassz kis parkban, aztán beültünk egy pizzára/hamburgerre. A vonatot az állomás melletti gyönyörű parkban vártuk, ahol Irwin sikeresen beleesett a szökőkútba :) Az estét rövid alvás után Nymburkban töltöttük, ismerkedéssel, kártyázással.

Szombaton reggeli után megérkezett a másik táborvezető, Zdenka is, és a csapat felkerekedett megismerni Nymburkot és környékét. Én a konyhában maradtam, és nekiláttunk gulyást főzni, ugyanis ez lett kinevezve magyar napnak. Ebéd után a többiek a helyi sörgyárat látogatták, mi meg Zanetával a pincébe mentünk gyakorolni egy kicsit. Délután ugyanis rúdtánc-bemutatót, majd workshopot tartottunk, jól lefárasztva a bátor jelentkezőket :)
A kevésbé bátrak közben több száz kerámia érmét gyárthattak. Vacsorára mákos tésztát főztünk, aztán pedig Vsechlapyba mentünk bulizni, a helyi Country Saloonba! Jót táncoltunk, főleg Martina vezetésével, és megkóstoltam a grapefruitos Staroprament is :)

Vasárnap reggeli után költöztünk Jizbicére, és kezdetét vette a workcamp work része.

Képek a workcamp első hetéről itt.

2012. június 28., csütörtök

Látogatók Nymburkban

Kedden délután megtartottuk az utolsó kerámia foglalkozást (a csütörtöki csoportnak, ugyanis szegény kis elfoglalt gyerekeink csak ekkor értek rá), minden maradék kerámiát gyönyörűen befestettünk, és még bizonyítványosztás is volt! Na jó, csak emléklap, de én is aláírtam mint tanár, és ez a lényeg :)

Este pedig újabb vendégeim érkeztek, Zoli és Iló személyében. Miután lepakoltunk, szusszantunk egyet, megterveztük a másnapot és én megvacsoráztam (bizony, én nem adok ám a vendégeimnek enni!), a törzshelyemre mentünk sörözni. Az Eliškában csak a helyi sört, a Postřižinskét csapolják, úgyhogy Ilóéknak igazi autentikus élményben lehetett részük :) Én persze a szokásos Frisco-t ittam, már ott tartunk, hogy a pultos meg se kérdezi mit kérek, csak rám néz, bólintok, és felírja a számlánkra az italomat :)

Szerda reggel én szokás szerint korán keltem, és irány Poděbrady. Ez volt az utolsó előtti komoly tanítási nap, pénteken már évzáró, nem is lehetett érdemben semmit se kezdeni a gyerekekkel. Elővettük az összes iPad-et, játékot, ami csak érdekelte őket, és kreatív szabadfoglalkozás volt egész nap.

Ebéd után Zoliékkal volt randim az Elba parton. Még kedd este sikerült kölcsönkérni Zaneta bicaját (3-4 cseh sms, és életem első cseh telefonbeszélgetése után) és Martina görkoriját, úgyhogy a többiek is kerekeken érkeztek Poděbradyba. Kényelmes kis piknikezés, kacsaetetés, városnézés és fagyizás után bicajtúrára indultunk. Már régóta tervezem hogy megnézem mit is találok ha továbbmegyek az Elba-menti bicikliúton, de eddig valahogy nem jött össze. Igaziból semmi különöset, szép tájat, erdőt, persze egy kocsmát, és 5 km után, az első településnél templom és várromokat. Vagyis inkább csak utalásokat arra, hogy régen hol is állhattak a falak. Nem volt kifejezetten mutatós a kőegyüttes, de három csajszi azért rendesen fotózgatta magát a háttérrel  :)

Hazagurulva Nymburkba előbb a hódokat (Iló segíts, mik is pontosan azok a jószágok?), majd magunkat etettük meg, Ilóék persze knédlit kaptak :) A lusta-nap folytatásaként kávézás mellett kerámiáztunk egy jót, csigák, zsiráfok és egy bogár a bizonyíték. Aztán persze irány az Eliška, meccset nézni. A csehek lelkesedését mutatja, hogy mikor odaértünk, a tv-ben épp pankráció vagy mi ment, és mikor kértem hogy kapcsoljanak át a focira, a pultos csaj csak azt kérdezte, hát az még mindig megy? Végül képet kaptunk csak, a háttér-rádió megmaradt, de úgyse sokat értettünk volna a cseh kommentárból. Sajnos a spanyol-portugál összecsapás kifejezetten eseménytelennek bizonyult, és egészen a tizenegyes-párbajig kellett várni mire végre továbbjutottak a spanyolok (éljen!), de legalább beszélgettünk egy jót.

Csütörtök reggel Zoliék továbbindultak Prága, onnan pedig Budapest felé, én pedig belevetettem magam a workcamp utolsó lázas előkészületeibe.
Képek majd lesznek. Egyszer.

Fejlemények: Zoliék beszámolóját itt, a tőlük lopott képeket pedig itt láthatjátok!

2012. június 25., hétfő

Nagy fellépés

A csütörtöki fellépés után is ezerrel folytatódtak a próbák, főleg Zanetával és Mísával, mert össze kellett raknunk még egy rúdtánc koreográfiát, csak úgy hirtelenjében. Én közben a többit is gyakoroltam, leginkább videók segítségével, amiket a próbákon készítettem, mert bizony a spanyol út alatt jócskán lemaradtam a többiektől. A napi 2-3 óra edzés után csoda, hogy hétfő este egyáltalán meg tudtam mozdulni, nem beszélve a hatalmas izgalomról. Az est folyamán Martina összes csoportja bemutatta, mit tud, sőt még vendégelőadóink is voltak, így összesen 22 produkció ment le, több mint 2 óra alatt. Én végül ötben szerepeltem, (nem túl jó minőségű, de hátha később szerzek hivatalosakat is) fényképes beszámoló következik:
Bollywood dance a Gettó milliomos zenéjére
Flirt dance Shakira Merenge című számára
 Flamenco - hastánc (a kép sajnos csak illusztráció...)
 Lady Marmalade, épp a Zaneta-Marta duó pillanatában
 A Lady Marmalade záróképe. Bár a koreográfia több mint felét én ügyködtem, erre vagyok a legbüszkébb :) (No és Zanetára és magamra, hogy a kivitelezés is összejött!)
És a már jól ismert Rózsaszín Párduc trió :)

2012. június 21., csütörtök

Kicsi fellépés

Megvoltak az utolsó hivatalos táncpróbák, és ma megkezdődtek a fellépések. A main csak négyen voltunk, Martina (a főnököm), Anicka, Zaneta és én. Előbbi kettő profi táncos, utóbbi kettő lelkes amatőr, tippelhettek ki rágta tövig a körmét idegességében a fellépés előtt :)

Az ELCO nevű elektronikai cég mulatságára mentünk, és végül is egész szép kis sikerünk volt. Először a vicces darabot adtuk elő, a Rózsaszín Párduc zenéjére Anickával és Zanetával hárman, aztán Martina lenyűgöző szólója következett a Roxette tangójára. Hogy utána egy kis levegőhöz jusson, versenyt hirdettünk a nézők között, hogy ki tudja a legtovább fenntartani magát a rúdon csak kézzel kapaszkodva, és legnagyobb meglepetésünkre egy 8 éves forma kislány nyert!

Utolsónak a Lady Marmalade-ra táncoltunk, Martina, Zaneta és én. Bár soha nem próbáltuk el előtte együtt végig (ami tipikus, ha Martina érintve van), közben már nagyon élveztük, és hatalmas tapsot kaptunk :)
Rózsaszín csoportkép, "álrúddal" :)