2012. július 7., szombat

Workcamp Jizbicén

Vasárnap tehát kiköltöztünk Jizbicére, egy kis faluba Nymburktól olyan 10 km-re, a tábor helyszínére, hogy belevágjunk a munkába. A napok eléggé egyformán teltek, sok-sok munkával, éjszakai hatalmas viharokkal, napközben hőséggel, strandolással a szieszta idején és persze esti sörözéssel. Ja, és persze folytatódtak a nemzetközi napok, spanyol, cseh, koreai és hongkongi finomságokkal :) De most beszéljenek inkább a képek:
Zaneta vonzónak tartja az egy éves koszt
Az elején még mindenki lelkes :)
Készül a spanyol vacsora
Persze én is dolgozom
Megy a kooperáció
A gyerkőcöket is befogtuk
Kímélő munka a megfáradtaknak
Megérdemelt pihenés
És a megérdemelt sörök
Martina ablakait is megpucoltuk, "önként"
Mi dolgoztunk, Zaneta művészkedett
Kis fotósok :)
Hamupipőkék ceruzákat és filceket válogatnak
Ázsiai kaja, a hét egyik fénypontja!
Közben Pavel sem volt rest, és Kuba segítségével valódi kalandparkot épített a telken

Babysitterkedünk Zanetával a strandon

2012. július 4., szerda

Kirándulás Loučeňbe

Azért a következő hét sem csak a munkáról szólt, még egy szabadnapot kaptunk a cseh kultúrával való ismerkedésre, amikor is Loučeňbe, egy közeli faluba kirándultunk. Mivel tavaly az autista tábor alatt én már egyszer jártam ott, ki lettem nevezve túravezetőnek. Én. Igen, lehet nevetni, bizony rémesen eltévedtünk. 

A falucska kb 3-4 km-re van Jizbicétől, de az út az erdőn át vezet, turistajelzés nincs, és a google maps nem ismeri az utat. Először akkor jöttünk rá, hogy nem jó helyen járunk, amikor bő fél óra séta után újra megláttuk Jizbice házait... Szerencsére velünk volt Markéta barátja, Jirka, és a mobilinternet, úgyhogy második nekifutásra, jó nagy kerülővel, a végén egy búzaföldön toronyiránt átvágva, 
de eljutottunk a célhoz! Ami amúgy nem más, mint egy pofás kis kastély, egy hatalmas parkkal, amiben 13 labirintus várja a lelkes látogatókat.
Gyors ebéd után Irwinnel és a spanyol lányokkal felfedezőútra indultunk, 
a többiek pedig pihenéssel ütötték el az időt az idegenvezetésig. Ugyanis a kastély épülete is látogatható, egy vicces öreg bácsi vezetésével. Bármennyire is felkapott a hely (az 5. legfelkapottabb kastély Csehországban, pedig csak 2007 óta látogatható), a külföldiekre nincsenek felkészülve, úgyhogy mi csak Markéta villámtolmácsolásában kaptuk az infókat. Azért így is megérte :)

A hazaút már zökkenőmentes volt, mert arra emlékeztem, hogy Loučeň felől hol kell nekivágni az erdőnek, és még épp a vihar előtt szerencsésen haza is érkeztünk.

2012. július 1., vasárnap

Workcamp Nymburkban


Csütörtökön elkezdtek hozzánk fiatalok szállingózni a világ minden részéről, egész pontosan Csehországból, Németországból, Angliából, Spanyolországból, Hongkongból és Dél-Koreából, hogy kezdetét vehesse a Centrum történetének harmadik építőtábora. Most először hímnemű résztvevőnk is volt, CsiCsong személyében! Ismerkedés, körbevezetés, prezentáció a központról, gyors vacsora a tábortűznél, és máris mehettünk sörözni, hogy kötetlenebbül ismerkedhessünk, és a háttérben nézzük az olasz-német meccset. Mármint Zaneta és én néztük a meccset is, a többiek csak ismerkedtek :)
A nagy csapat (balról jobbra: Milena, Markéta, én, Zaneta, Yeayoung, Youyeong, Irati, Laura, Sophie és Irwin)

Pénteken hajnali ébredés után 7-re már Podebradyban voltunk, hogy körbenézhessünk az iskolában. Mivel ez volt az évzáró napja, még a gyerekek érkezése előtt szerettünk volna legalább egy első benyomást szerezni, ami sikerült is az igazgatónő és Radka segítségével. Persze sokkal jobb lett volna működés közben látni a helyet, de ez is több volt mint a semmi, és később az ünneplőbe öltözött, virágokat cipelő gyerekhaddal is találkoztunk.
 Egy újabb csoportkép, az iskola lépcsőin (rengeteg csoportkép készült, mert valami pályázatnak egyszer majd be kell bizonyítanunk, hogy merre is jártunk)

Az Elba mentén sétáltunk le a várhoz, ahol Katkával találkoztunk, egy önkéntessel a központból, aki Podebradyban él, és vállalkozott rá, hogy az idegenvezetőnk lesz. A szokásos helyeken jártunk, a várban, a főtéren,
egy klassz kis parkban, aztán beültünk egy pizzára/hamburgerre. A vonatot az állomás melletti gyönyörű parkban vártuk, ahol Irwin sikeresen beleesett a szökőkútba :) Az estét rövid alvás után Nymburkban töltöttük, ismerkedéssel, kártyázással.

Szombaton reggeli után megérkezett a másik táborvezető, Zdenka is, és a csapat felkerekedett megismerni Nymburkot és környékét. Én a konyhában maradtam, és nekiláttunk gulyást főzni, ugyanis ez lett kinevezve magyar napnak. Ebéd után a többiek a helyi sörgyárat látogatták, mi meg Zanetával a pincébe mentünk gyakorolni egy kicsit. Délután ugyanis rúdtánc-bemutatót, majd workshopot tartottunk, jól lefárasztva a bátor jelentkezőket :)
A kevésbé bátrak közben több száz kerámia érmét gyárthattak. Vacsorára mákos tésztát főztünk, aztán pedig Vsechlapyba mentünk bulizni, a helyi Country Saloonba! Jót táncoltunk, főleg Martina vezetésével, és megkóstoltam a grapefruitos Staroprament is :)

Vasárnap reggeli után költöztünk Jizbicére, és kezdetét vette a workcamp work része.

Képek a workcamp első hetéről itt.

2012. június 28., csütörtök

Látogatók Nymburkban

Kedden délután megtartottuk az utolsó kerámia foglalkozást (a csütörtöki csoportnak, ugyanis szegény kis elfoglalt gyerekeink csak ekkor értek rá), minden maradék kerámiát gyönyörűen befestettünk, és még bizonyítványosztás is volt! Na jó, csak emléklap, de én is aláírtam mint tanár, és ez a lényeg :)

Este pedig újabb vendégeim érkeztek, Zoli és Iló személyében. Miután lepakoltunk, szusszantunk egyet, megterveztük a másnapot és én megvacsoráztam (bizony, én nem adok ám a vendégeimnek enni!), a törzshelyemre mentünk sörözni. Az Eliškában csak a helyi sört, a Postřižinskét csapolják, úgyhogy Ilóéknak igazi autentikus élményben lehetett részük :) Én persze a szokásos Frisco-t ittam, már ott tartunk, hogy a pultos meg se kérdezi mit kérek, csak rám néz, bólintok, és felírja a számlánkra az italomat :)

Szerda reggel én szokás szerint korán keltem, és irány Poděbrady. Ez volt az utolsó előtti komoly tanítási nap, pénteken már évzáró, nem is lehetett érdemben semmit se kezdeni a gyerekekkel. Elővettük az összes iPad-et, játékot, ami csak érdekelte őket, és kreatív szabadfoglalkozás volt egész nap.

Ebéd után Zoliékkal volt randim az Elba parton. Még kedd este sikerült kölcsönkérni Zaneta bicaját (3-4 cseh sms, és életem első cseh telefonbeszélgetése után) és Martina görkoriját, úgyhogy a többiek is kerekeken érkeztek Poděbradyba. Kényelmes kis piknikezés, kacsaetetés, városnézés és fagyizás után bicajtúrára indultunk. Már régóta tervezem hogy megnézem mit is találok ha továbbmegyek az Elba-menti bicikliúton, de eddig valahogy nem jött össze. Igaziból semmi különöset, szép tájat, erdőt, persze egy kocsmát, és 5 km után, az első településnél templom és várromokat. Vagyis inkább csak utalásokat arra, hogy régen hol is állhattak a falak. Nem volt kifejezetten mutatós a kőegyüttes, de három csajszi azért rendesen fotózgatta magát a háttérrel  :)

Hazagurulva Nymburkba előbb a hódokat (Iló segíts, mik is pontosan azok a jószágok?), majd magunkat etettük meg, Ilóék persze knédlit kaptak :) A lusta-nap folytatásaként kávézás mellett kerámiáztunk egy jót, csigák, zsiráfok és egy bogár a bizonyíték. Aztán persze irány az Eliška, meccset nézni. A csehek lelkesedését mutatja, hogy mikor odaértünk, a tv-ben épp pankráció vagy mi ment, és mikor kértem hogy kapcsoljanak át a focira, a pultos csaj csak azt kérdezte, hát az még mindig megy? Végül képet kaptunk csak, a háttér-rádió megmaradt, de úgyse sokat értettünk volna a cseh kommentárból. Sajnos a spanyol-portugál összecsapás kifejezetten eseménytelennek bizonyult, és egészen a tizenegyes-párbajig kellett várni mire végre továbbjutottak a spanyolok (éljen!), de legalább beszélgettünk egy jót.

Csütörtök reggel Zoliék továbbindultak Prága, onnan pedig Budapest felé, én pedig belevetettem magam a workcamp utolsó lázas előkészületeibe.
Képek majd lesznek. Egyszer.

Fejlemények: Zoliék beszámolóját itt, a tőlük lopott képeket pedig itt láthatjátok!

2012. június 25., hétfő

Nagy fellépés

A csütörtöki fellépés után is ezerrel folytatódtak a próbák, főleg Zanetával és Mísával, mert össze kellett raknunk még egy rúdtánc koreográfiát, csak úgy hirtelenjében. Én közben a többit is gyakoroltam, leginkább videók segítségével, amiket a próbákon készítettem, mert bizony a spanyol út alatt jócskán lemaradtam a többiektől. A napi 2-3 óra edzés után csoda, hogy hétfő este egyáltalán meg tudtam mozdulni, nem beszélve a hatalmas izgalomról. Az est folyamán Martina összes csoportja bemutatta, mit tud, sőt még vendégelőadóink is voltak, így összesen 22 produkció ment le, több mint 2 óra alatt. Én végül ötben szerepeltem, (nem túl jó minőségű, de hátha később szerzek hivatalosakat is) fényképes beszámoló következik:
Bollywood dance a Gettó milliomos zenéjére
Flirt dance Shakira Merenge című számára
 Flamenco - hastánc (a kép sajnos csak illusztráció...)
 Lady Marmalade, épp a Zaneta-Marta duó pillanatában
 A Lady Marmalade záróképe. Bár a koreográfia több mint felét én ügyködtem, erre vagyok a legbüszkébb :) (No és Zanetára és magamra, hogy a kivitelezés is összejött!)
És a már jól ismert Rózsaszín Párduc trió :)

2012. június 21., csütörtök

Kicsi fellépés

Megvoltak az utolsó hivatalos táncpróbák, és ma megkezdődtek a fellépések. A main csak négyen voltunk, Martina (a főnököm), Anicka, Zaneta és én. Előbbi kettő profi táncos, utóbbi kettő lelkes amatőr, tippelhettek ki rágta tövig a körmét idegességében a fellépés előtt :)

Az ELCO nevű elektronikai cég mulatságára mentünk, és végül is egész szép kis sikerünk volt. Először a vicces darabot adtuk elő, a Rózsaszín Párduc zenéjére Anickával és Zanetával hárman, aztán Martina lenyűgöző szólója következett a Roxette tangójára. Hogy utána egy kis levegőhöz jusson, versenyt hirdettünk a nézők között, hogy ki tudja a legtovább fenntartani magát a rúdon csak kézzel kapaszkodva, és legnagyobb meglepetésünkre egy 8 éves forma kislány nyert!

Utolsónak a Lady Marmalade-ra táncoltunk, Martina, Zaneta és én. Bár soha nem próbáltuk el előtte együtt végig (ami tipikus, ha Martina érintve van), közben már nagyon élveztük, és hatalmas tapsot kaptunk :)
Rózsaszín csoportkép, "álrúddal" :)

2012. június 20., szerda

Podebrady Specka

A tanév vége közeledtével felgyorsultak az események, és most már csak egy napot töltök minden osztályban. Ma is enyhe fogyatékos gyerekeknél voltam, de most fiatalabbaknál, elsőstől harmadikosig terjedt a skála. A szokásos énekléssel, zenéléssel kezdtünk, aztán játék következett. A terem hátsó harmada van lekerítve erre a célra, 
itt vannak amúgy az énekórák is, és a polcok tömve vannak fejlesztő játékkal, ezek közül válogathatnak szabadon a gyerekek. Egyikőjükkel komoly pexeso (memóriajáték) bajnokságba kezdtünk, és bár végül én nyertem, azért eléggé megszorongatott.

Tízórai után kezdődött a komoly munka, a hat gyerkőc elfoglalja a helyét, vagy épp a táblánál dolgoznak, és írnak, olvasnak, számolnak szorgosan. 

Vagy éppen nem olyan szorgosan, a koncentrációval és kitartással kifejezetten nagy gondok vannak, nem is véletlen hogy folyamatosan két gyógypedagógus és egy asszisztens foglalkozik velük. Így van lehetőség az egyéni fejlesztésre is, itt épp a v hangot gyakorolja az egyik fiú:
Utána én lettem hozzá beosztva hangos olvasásra, bizony nem egyszer néztem ki én is úgy közben, mint egy nyúl :) Aztán együtt számoltunk is, a srác nagyon ügyes, de következetesen a számok tükörképét írja. Nem tudtam megkérdezni, hogy ennek lehet-e köze a balkezességéhez, és az is érdekelne, hogy a fogyatékos gyerekek között tényleg nagyobb-e a balkezesek aránya, vagy csak nekem tűnik úgy, talán legközelebb viszek tolmácsot is :)

Búcsúképnek pedig álljon itt az osztály házirendje: