Bali - Legian

Februárban már érintettem Bali szigetét, igaz, csak a reptér transzferfolyosóját... Ideje volt alaposabban szemügyre vennem a helyet, egy igazi ausztrál úgyis eljön ide életében legalább egyszer, én miért is ne.

Vasárnap délután landoltam a Denpasar Nemzetközi Repülőtéren, gyorsan becsekkoltam a hotelbe a Legian negyedben és már rohantam is a Kuta-Legian strandra naplementét nézni. A közlekedés már most kissé trükkösnek bizonyult, a baloldali vezetéssel semmi bajom, de a robogók százai és a folyamatos dudálás azért zavaróak… Arról nem is beszélve, hogy a szerencsétlen gyalogosnak még a zebrán sincs elsőbbsége, vagy egyáltalán joga levegőt venni, simán volt ahol 5 percet is vártam mire sikerült az út túloldalára jutni… Lényeg a lényeg, megtaláltam a partot, és még a naplemente végét is elcsíptem:

 Nagy divat errefelé a homokvár-építés

 Anyuka mossa ki (az amúgy Messi-mezt viselő) fia füléből a homokot :)

A szülők nem voltak túl parásak, simán engedik a hullámokban pancsolni a gyerekeket, pedig a víz amúgy nagyon alattomos errefelé: 10 percig andaloghatsz békésen a parton, a hullámok méterekre vannak tőled, aztán jön egy nagyobbacska, és máris combig vizes vagy!

 Ráadásul egész gyorsan jönnek egymás után

 Ennyi maradt a 2. kép homoképítményéből

 Tiszta báj

És csupa homok :)

Este már csak vacsoravadászatra volt energiám, szerencsére a hotel utcájában volt egy kajaudvar, amolyan streetfood bódékkal körben. Végül egy olyan kifőzdét választottam, ahol be lehetett látni a konyhába (pontosabban szinte átmenet sem volt a konyha és az asztalok között, a grill füstjétől azt sem éreztem, hogy a szomszéd asztalnál rágyújtottak…), és ami még ennél is szimpatikusabb volt, én voltam az egyedüli fehér ember közel s távol! Végül ezeket ettem:

Csípős szószos grillhús gnocchi-szerű körettel

A nemzeti étel, a nasi goreng = sült rizs

Hétfő reggel bevetettem magam a turistanegyedbe (miután már reggel nyolckor olyan melegem volt, hogy a hotel medencéjénél kellett lehűtenem magam), hogy kirándulásokat vadásszak – egymást érik a különböző túraszervezők, gondoltam szerencsét próbálok. Be is jött a terv, ebédidőre már volt délutáni sofőröm, befizettem egy csoportos túrát másnapra és foglaltam vezetőt szerdára. Mindehhez persze kellett egy kis kápé, meg is látogattam egy bankautomatát, ahol a napi maximum limitet sikerült kivennem: 1 500 000 rúpiát (~30 000 forint) – még életemben nem okozott nehézséget bezárni a pénztárcámat a bankjegyek vastagságától :)

Random apró megfigyelések következnek:

 Minden eshetőségre felkészült a hotelem :)

Persze nemzetközi láncot választottam, Ibis hotelben laktam, az átlag indonéz biztonsági sztenderd nem épp EU-konform... Vasárnap este például szó szerint majdnem belebotlottam egy villanyoszlopnak támasztott létrába, aminek a tetején a mezítlábas félpucér villanyszerelő (legalábbis remélem...) srác bütykölt valamit a holdfénynél, láthatósági mellény, vigyázz magasfeszültség, nuku, vagy ötven méterre lejjebb az utcán szemmagasságig lóg be a vezeték, kapcsolótábla tárva-nyitva, és rajtam kívül senkinek a szeme se rebben.

Hébe-hóba látni amúgy plakátokat, hogy a bukósisak életet menthet, de alig van aki ezt megszívlelné, láttam családot egy robogóra zsúfolódni az alábbi felállásban: apuka vezet, lábai között ott a pár éves gyermek, állva, a lezuhanástól csak apa kormányon lévő karjai védik, anyu ül apa mögött, de kapaszkodás helyett inkább a babakocsit egyensúlyozza az ölében/feje fölött. Mindezt tangapapucsban. És ez nem a legcifrább ám.

A robogók nagy számának megfelelően persze benzinkút is akad majdnem minden utcasarkon, de nehogy olyat tessék ám elképzelni, mint otthon, ez az állomás itt például a nagyobbak közül való:

Láttam nénit heti szennyest cipelni a fején egyensúlyozott kosárban, de a kedvencem egy szakadt munkás volt, aki talicskán tolta hazafelé a szerszámait munka után a főutcán, aztán megállt, letörölte az izzadtságot a homlokáról a mocskos ingujjával, és lecsekkolta az okostelefonján a fészbukját. Vagy valami mást. De az okostelefonján.

A lakosság több mint 90%-a hindu, ennek megfelelően egymást érik a templomok és szent helyek (amúgy minden családnak van házi szentélye is, így gyakorlatilag több a templom mint az ember...), ahol naponta háromszor ajánlanak fel áldozatot (semmi véresre nem kell gondolni, ezek többnyire kis tálkák virágokkal, füstölővel, rizzsel, gyümölccsel, esetleg pénzérmével). Vagy inkább bárhol, mint szupermarket előtt,

vagy épp a hídon 

 Ez egy népszerű isten lehet

 Áldozat és virág még a kőtojásoknak is jár :)

A virág errefelé amúgy közel sem feminin szimbólum, sárkányok is bátran viselik

A valóságban persze nem csak az istenek örülnek a felajánlásoknak...

 

A templom mindenkié, kivéve a menstruáló nőket... Pffff

Másik nagy kettősség, ami nekem valahol nagyon fájt, a strand környékén kéregetők, és az észrevételüket tiltó táblák...

A gyönyörű pálmafák előtt arról informálnak, mekkora pénzbüntetésre számíthatsz, 

ha nem csak hogy adakozol egy koldusnak, de egyáltalán figyelemre méltatod :(

Könnyedebb vizekre evezve: egy-két szuvenírbolt mellett még nyitás előtt elsétáltam, ami eszembe juttatta, mennyire is szerettem a ruhacsipeszeket a camino alatt :)

Áru nélkül szerintem sokkal bájosabb :)