Bali - private tour

Amikor reggel megláttam töpörödött kis öreg sofőrömet, enyhén szólva sem öntött el az optimizmus, de kiderült, hogy ő az eddigi legjobb kísérőm. Nem csak hogy beszélt valamennyire angolul, de úgy tűnt szeretné is nekem megmutatni az országát, és ahol tudott, magyarázott. Sőt már a bemutatkozásnál belopta magát a szívembe: My name is Made. Made, like Made in Bali :) Ja, és hívő hinduként persze áldozat/áldás is volt a kocsiban, bár hogy a műszerfalon elhelyezéstől az istenek miért óvnák meg jobban a balesetektől, az nekem magas, de tényleg jól vezetett, egy percig sem féltem mellette a káoszban amit a helyiek közlekedésnek neveznek.

Összeesküvés-elméletem szerint a sofőrök/túravezetők tuti kapnak jutalékot, attól függően, hogy hova viszik az utasaikat, mert nem tudtam lebeszélni, hogy megálljunk Tohpati-ban, a batikolás őshazájában. Ez nem az amúgy, amit otthon batikolásnak hívunk, inkább vászon/selyemfestés, szigorúan kézzel, ennek megfelelően persze egy vagyonba kerül…

Ez a csávó nagy lazán épp viaszréteget visz fel az anyagra, 

hogy aztán jöhessen a következő szín

A kitérő ellenére is simán odaértünk az első hivatalos programra: Batubulan falujában újabb próbálkozást tettem a helyi tánc megértésére, ezúttal csúnyán elbukva.

Belépéskor kötelező fotó (amúgy a szóló női táncosokat kifejezetten szeretem), aztán első sorból néztem a Barong and Keris táncot. Ebben aztán minden volt: tigris, majom, boszorkány, szörny, törpék, gonosz anya, öngyilkos hajlamú katonák és orrleharapás – még a történetkivonat segítségével sem sikerült követnem mi történik oly erőltetetten és bántóan hangosan a színpadon. Tanulság levonva, ha legközelebb a fiúkkal együtt jövök Balira, táncprogram tuti nem lesz.

Számos falun át vezetett tovább az utunk, a kirakatokból lehetett tudni hogy új helyre értünk, amúgy az egész egy nagy összenőtt massza: Batubulan = kőfaragás, Celuk = arany- és ezüstművészet, Batuan = hagyományos festészet, Mas és Kemenuh = fafaragás. Szerencsére sehol sem álltunk meg :)

Számos túraszervező brossúráját átnyálaztam vasárnap, de csak egy említi, amúgy mellékesen, a Tegenungan vízesést, pedig nézzétek:

 

 

Áldozat persze a vízesés istenének is jár

Made szerencsére tudta hol van, sőt a rengeteg lépcsőt is megmászta velem, így készülhetett ez a kép is:

És még persze további sok-sok, mert nagyon tetszett a hely, legközelebb meg is mártózok!

 

A kalandot fagyizással ünnepeltük, én egy fura zöld ízt kóstoltam, pandan névre hallgatott. A fagyis csak annyit mondott, pandan is a green leaf (a pandan egy zöld levél), Made később mutatott pandan (csavarpálma)-ültetvényt, ezt ettem:

Már előző két nap is láttam majmokat, így nem voltam túl lelkes, hogy Made feltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen az ubud-i Szent Majom Erdőbe, de igaza volt! 2 cuki kölyök is mászókának nézett :)

Annyira jól éreztem magam, hogy több mint másfél órát maradtam, föláldozva ezzel, hogy vulkáni kilátás mellett ebédeljek (Kintamani, északra még vagy 45 percre nagyon népszerű, a büféebéd vulkánra és tóra kilátással minden második túra programjában szerepel – majd legközelebb!) Azért a gyomrom érezte, hogy eljött az ebédidő, és végül Made másfajta kilátásos étteremmel kárpótolt:

Az asztalomnál ráadásul jófej angolok ültek, és a kaja is kiváló volt:

Satay csirke földimogyoró szósszal

A csokis-sajtos grillezett banánról sajnos nem készült kép, mire észbe kaptam, a fele már el is tűnt… Cserébe fotóztam random indonéz snack-et:

A rúd rémesen csípős volt, a rizses-kókuszos golyók viszont megint csak bejöttek

Ezután jött a lényeg, amiért eredetileg saját sofőrt fogadtam: a Tirtha Empul templom Tampaksiringben. A komplexum egy forrás köré épült, melynek vizét szentként tisztelik, itt imádkoznak a víz istenéhez, Visnuhoz.

Némi félreértések után én is megfelelő ruhát öltöttem és csatlakoztam a tisztító rituálét végző (szerencsére nem túl nagy) tömeghez.

A lényeg: 12 helyen jön a víz a falból, mindegyiknél mondasz egy imát, iszol 3 kortyot, 3x locsolod meg az arcod, aztán 3x a fejed, majd beállsz a zuhatag alá. Kicsit hideg, néhol sorbanállós, de mindenképp lenyűgöző élmény, számomra különösen felejthetetlen, mert ima helyett én mindig Papótól köszöntem el, így búcsúztattam őt.

Átöltözés után benéztünk még a templomba is:

 

 

 

 

Éppen szertartás folyt

 

Áldozatok

 

Ünnepi tánc nagyon izguló fiatal fiúkkal

Kifelé menet azért kissé illúzióromboló az árusok kikerülhetetlen sora, tiszta labirintus, mint az IKEA, csak itt az eladók a karodat is megragadják, csak vegyél valamit…

Kissé vizesen, de felfrissülve ültem be a kocsiba és úgy döntöttünk, még egy megálló belefér: a Gunung Kawi Sebatu Temple Tegalalangban. Ez is szent forrásra épült, és bár szerintem sokkal bájosabb, közel sem annyira népszerű. Három helyen lehet benne fürödni: egy medence a szertartásnak van szentelve, a másik kettő viszont nyilvános fürdő, 1000 rúpiáért (kábé 20 forint) az tisztálkodik, aki akar. Kisgyerekek sikongatva ugráltak a vízbe, miközben az egyik hölgy magát cseppet sem zavartatva a fogát mosta az egyik vízsugár alatt.

 May Peace Prevail On Earth

 Az elmaradhatatlan kakas :)

 

 Felül szép, de alul csupa tüske!

 Az egyik nagy épületben még tollaslabdáztak is!

Tegalalang a rizsföldjeiről is híres, gyorsan ott is ellőttünk pár képet, aztán hazaindultunk, hogy másfél órával később már pakolhassam a cuccaimat a reptérre készülődve.

Utolsó energiáimat összeszedve még egyszer megpróbáltam képeslapokat vadászni, de bár egymást érik a szuvenírboltok, ahol az összes létező ausztrál focicsapat mezét lehet kapni száz különböző méretben, a „postcard” (képeslap) szót sem ismerik. Tényleg, el kellett nekik mutogatnom hogy mit akarok… Véletlenül botlottam bele egy ábécébe ahol valami csoda folytán voltak képeslapok, nap megmentve, de a hűtőmágnes már tényleg túl nagy falatnak bizonyult…

Nagy tanulság a történet végére: noha semmi pénzért nem laknék ezen a kaotikus, fülledt szigeten, tuti hogy hamarost megint jövök, a fiúkat is magammal rángatva :)