Péntek reggel 3:33-kor csörgött az óra, és 5 előtt már Alisonnal együtt úton voltunk Port Lincolnba, hogy meglátogassuk Andy és Alison barátját, Booga-t (becsületes nevén Paul-t, de arra nem nagyon hallgat...) Csúnya felhős időben indultunk, de olyan hat óra múlva már kezdett is kitisztulni, igaz innentől már nem volt olyan izgi a kilátás, eddigre hátunk mögött hagytuk a Flinders Ranges-t...
Az utolsó két órában kábé ezt láttuk
A nagy igyekezet oka pedig nem volt más, mint hogy 1-kor indult is a hajónk a port lincoln- kikötőből, hogy másfél óra kellemes kis ringatózás után közelebbről is megismerkedhessünk a Hopkins sziget oroszlánfókáival! :)
Indulandusz
Mindenféle szárazföldek előttünk,
aztán meg mögöttünk
Cape Donington a világítótornyával
Balra pedig a September Beach
(utóbbi két hely még említésre kerül majd a hétvége folyamán)
Van ám öröm és boldogság :)
A jobb oldali hupli pedig már a Hopkins Island
Bemelegítés :)
És merülésre kész!
Az ausztrál oroszlánfóka veszélyeztetett faj, olyan 6-7000 példány van még belőlük, mert jól levadászták őket a bundájukért. A gyilkolászás a 20. század elején abbamaradt, azóta a számuk közel változatlan - mivel csak 3-4 évente hoznak világra kicsinyeket, a tudósok még nem jöttek rá hogy lehetne felszaporítani őket, de legalább már nem is fogyatkoznak. A környező szigeteket nagyon szeretik, amit mi látogattunk, amolyan óvoda-féleség, ahol az anyukák gyűlnek össze a kölykökkel, amikor azok már elég nagyok, hogy elhagyják a biztonságos kis öblöt ahol születtek. Az átlagéletkor tehát kifejezetten alacsony, a legtöbb kis fóka nagyon aktív és játékos, hatalmas élmény volt mókázni velük! (azért vigyázni kell ám, mert a kis huncutok ravaszul megpróbálják kicsábítani a gyanútlan emberfiát a nyílt vízre, észnél kell lenni hogy mi maradjunk a főnökök :) )
Egy kis pózolás, háttérben a hajónkkal, a Calipso Star-ral
És így festenek a víz alatt - megérinteni nem szabad őket,
de néha ők maguk jönnek neked, ahogy a trükkjeiket mutogatják :)
A hajóról amúgy kis motorcsónak vitt ki minket a sekély vízre, ahol maga a búvárkodás zajlik. Ahogy indultunk volna, nekem problémám akadt az uszonyokkal, így csak a harmadik körben jutottam ki - ami végül hatalmas előnynek bizonyult, mert visszafelé is az utolsó körbe kerültem, amikor is a kapitánnyal és egy videóssal még plusz köröket tettünk és a sziget más csücskeit is meglestük, egy-egy jó felvétel reményében :)
Búcsú a fókáktól
A hajóra visszaérve forró zuhany és uzsonna várt minket, aztán a napi alkoholmennyiség fogyasztásának is nekiláttunk ahogy a legénységgel (és egy nászutas párral) csevegve hazaindultunk. Persze kiderült, hogy az egyik nő (Brooke, aki a videót is csinálta) részállásban osztrigát tenyészt, rendeltünk is tőle pár tucat szuperfriss Coffin Bay osztrigát (történetesen a világ legjobbja, mert megérdemeljük), amit később házhoz is szállított!
Alison
Random madárkolónia
Ez pedig már a szárazföld, ahol a győzelmi italokat fogyasztjuk a jól sikerült
kirándulás után. Bizony, Ausztrália nem csak játék és mese a májnak!
És ha már alkohol, hazaérve nekiláttunk osztriga-feleseket gyártani :)
Hozzávalók: osztriga (hú de meglepő), vodka, paradicsomlé és Worcestershire szósz
Pohárban összekeverve enyhén gusztustalan
De így tálalva mutatós és jól is csúszik :)
Vacsorázni egy tengerparti kocsmába mentünk, a Pier Hotelbe, és persze
én ettem a legfinomabbat: Devil on Horseback (Ördög lóháton = rák isteni szószban)
én ettem a legfinomabbat: Devil on Horseback (Ördög lóháton = rák isteni szószban)
Péntek este lévén élőzene is volt, Rusty Bonnett szolgáltatta a talpalávalót
Az éjszaka folyamán készült még néhány felvétel, maradjunk abban hogy mutatok
egy még egészen vállalható csoportképet, a többit pedig a fantáziátokra bízom ;)



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése