A portugáloknak két fő zarándoklati célpontja van: Fátima, és a már Spanyolországban található Santiago. Előbbi olyan 140 km-re található Lisszabontól, és arról nevezetes, hogy 1917-ben Szűz Mária megjelent három pásztorgyereknek hat egymást követő hónap 13. napján. Azóta hívők ezrei zarándokolnak Fátimába, különösen május és október 12-13-án. Santarémben végül én is úgy döntöttem, hogy elhagyom a királyi utat és kitérőt teszek Fátima felé. A két célpont elérésére amúgy a portugálok különböző igéket is használnak, egyikük így fordította le nekem angolra: going to Fátima & doing the Santiago. Vagyis Fátimába meg az ember, Santiago-t pedig "csinálja". Ez leginkább arra utal, hogy előbbibe az ember időre megy, és illik menet közben szenvednie is kicsit, utóbbit sokkal inkább a belső útra koncentrálva teszi meg az ember.
Hát, szenvedésből akadt bőven, de szerencsére segítségből is :) Szombat reggel 7-kor már el is hagytam Santarémet, és noha még csak térképem se volt, csak egy listám az útba ejtendő helységekről, kifejezetten jó időt mentem, és Santos-ig minden gond nélkül eljutottam.
Kissé ködös, de egyértelmű jelzések ;)
Közben is találkoztam már több zarándokcsoporttal, de eddig mindet simán lehagytam, Santos után nem sokkal viszont olyan társaságba botlottam, akik hihetetlen tempót diktáltak, és rövid unszolás után beadtam a derekam és csatlakoztam hozzájuk. Röpke egy óra múlva egy tisztáson elköltött három fogásos ebéd igazolta a döntésemet :) A csoport ugyanis segítőkkel ment, egy kisbusz vitte a cuccokat, néhány lelkes asszony pedig minden nap utánuk jött Almadából a friss meleg ebéddel, és utánpótlással vacsorához, reggelihez; a zarándoknak csak a gyaloglásra és a rózsafüzérre kellett koncentrálni (amit kétszer is végighallgattam portugálul, meglepően meditatív hatású!).
Az estét Monsanto-ban töltöttük, egész konkrétan egy templomban,
Bár már szombaton is zokon esett egy kicsit a 32 km, az igazi szenvedés csak vasárnap jött, amikor szintén reggel 7-kor, ráadásul ezúttal esőben indultunk útnak.
A cél felé közeledve sűrűsödnek a jelzések is
A csapat nem viccelt, akár fújt akár szakadt, mi csak meneteltünk rendületlenül. Nélkülük tuti nem értem volna oda, ráadásul a cuccaim is biztonságban voltak a buszban, csak én és a rajtam lévő ruhák áztak el menthetetlenül... Arról nem is beszélve, hogy tízórai és közvetlenül Fátima előtt ebéd is várt minket.
Aztán elváltak útjaink, ők a lefoglalt hotelbe mentek, én pedig zarándokszállást vadászni. Szerencsére külön házat tartanak fenn a santiagoi zarándokoknak, úgyhogy még volt hely, egész konkrétan egyedül voltam :) Sőt még ingyenleves is jár a megfáradt zarándokoknak és forró fürdő is, egy órával később megint embernek éreztem magam és minden száraz ruhámat magamra öltve késznek éreztem magam az estére. Szereztem még egy új esőkabátot a szakadt helyett és gyertyát, mint mindenki más, és 9-kor megint a Szentélyben voltam,
Mária körmenetre és misére. Nagyon látványos és megható volt, még ha az eső bele is rondított...
A szállásról még lehetett hallani az éjszakai történéseket, virrasztás volt, mindig történt valami, de én inkább álomba zuhantam. 7-kor a Bazilika misére hívó harangszava ébresztett, de nem tudott meggyőzni hogy kidugjam az orrom az esőben, végül csak 9-re értem oda, egy újabb nemzetközi rózsafüzérre, majd újabb Mária-körmenet és a zárómise következett úrvacsorával. A háromórás szertartás első órájának végén megint eleredt az eső, onnantól tényleg csak azt vártam már hogy vége legyen, lelépni ugyanis nem lehetett - próbáltatok már elhagyni egy 2000 emberrel és 1000 esernyővel zsúfolt teret? Segítek, nem lehet.
Azért valahogy csak véget ért a mise, és csodával határos módon még zarándok barátaimat is sikerült megtalálni, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk egy ebéd erejéig.
Még egyszer együtt a nagy csapat :)
Aztán pakolás, és a röpke esőmentességet kihasználva vissza a Szentélybe, megnézni a mindenféle templomokat és kápolnákat, majd irány Tomar, hogy egyedül, és sokkal nyugodtabb tempóban folytathassam az utam. Camino Márta style :)
