Sydney - Péntek

Újabb borongós reggelre ébredtem, de úgy döntöttem nem hagyom hogy ez eltántorítson, és a napot a Botanikus Kertben kezdtem, újabb idegenvezetéssel. Mire odaértem, az ég is kitisztult, ráadásul mindenfelé frissen nyírt fű illata terjengett, amitől nekem is nagyon jó kedvem lett :)

Őszi hangulat útközben

Nyári hangulat megérkezve

Két német és egy új-guineai turistával vállalkoztunk a túrára, amit ráadásul ketten tartottak, másfél órával később kimelegedve és új tudással telve ültem le egy árnyékos padra a kikötőt és egy vitorlásversenyt bámulni.

Megtudtam például, hogy miért zöld-arany az ausztrálok színe, noha egyik sem szerepel a zászlón:

egész konkrétan ennek a növénynek a színei miatt!

Minden, amit tudni szerettél volna az akáciákról - különös tekintettel az 

Arany Akáciára, Ausztrália virág-jelképére
(ennek kapcsán utánanéztem, tudtátok, hogy Magyarországé pedig a tulipán?)

Rövid pihenő után gondoltam megnézem magamnak a híres Operaházat,

de sajnos zenekari fotózás miatt épp nem lehetett körbesétálni, és amúgy is elbújt a Nap (ami nélkül szerintem kifejezetten koszosnak tűnik az épület), így inkább ebéd után néztem, aztán pedig a belvárosban sétálva új projektbe kezdtem: felhőkarcolók felhős időben címmel.

Mikor azonban az esőcseppek is megjelentek a lencsén, inkább egy random múzeum, a Museum of Australian Currency felé vettem az irányt - és nem is csalódtam, sőt! Az ausztrál érmék és bankjegyek fejlődésén keresztül egyúttal az ország történelmét is bemutatta a kiállítás, a First Fleet 1778-as érkezésétől kezdve napjainkig. Abszolút kedvenc az 1966-os, a dollár népszerűsítését szolgáló Dollar Bill videó volt, ami zenés-vicces módon magyarázza el, miért is jó a decimális rendszer, és próbálja megkönnyíteni a fontról való átállást/átváltást. Mindenképp érdemes megnézni, mondjuk itt.

Mire kiértem (meglepő módon kicsivel zárás után, annyira élveztem), a felhőkarcolós projektem már így nézett ki:

Eljött hát az idő, hogy felmásszak a jobb alsó sarokban látható toronyba, a Sydney Sky Towerbe, ami 360°-os panorámát ígér. Ha már megvan a jegy, még egy ötperces 4D filmecskén kell átesnie az embernek hogy a lifthez érjen - egész jópofa volt, de én a kilátásért jöttem, és nem akartam elszalasztani a napsugarakat. Szerencsére az időjárás kegyes volt, és ráérősen kibámészkodhattam magam.

Hyde Park, Sydney Harbour

Kikötő közelebbről, az elmaradhatatlan vitorlásokkal

A felhőkarcolók sokaságában igazi kincsek bújnak meg:
Balra a park közepén a Háborús Emlékmű

Jobb alsó sarokban a Városháza, vele szemben pedig a tegnap már 

megmosolygott rossz irányba néző anglikán katedrális

Mindenféle fura ausztrál sportok helyszínei

A déli félteke legnagyobb Coca Cola hirdetése

Vissza a hostelbe, fölvettem a csomagomat, de még mindig volt egy órám a vonat indulásáig, így Chinatown főutcájának forgatagát választottam, ahol mindenféle csodával találkoztam:

Desszertnek pedig még a Dragon Beard Candy-t (Sárkányszakáll édességet) is megkóstoltam:

Mire a Nap lement, már Parramatta felé robogtam, ahol egy másik sheffieldi barátnőm, Mary várt, hogy a következő napokat együtt töltsük. Biztos ami biztos átbeszélgettük magunkat szombatba, aztán pedig nyugovóra tértem (pihepuha ágyikómba egy csodaszép vendégszobába!)

Sydney - Csütörtök

Egy fenomenális (és meglepően hideg) éjszakai buszozás után esőben érkeztem meg Sydneybe (akárcsak még decemberben az előörs csapat, úgy fest nekünk nem akarja megmutatni a nyári arcát...), elfoglaltam a szállást, és belevetettem magam Chinatown forgatagába, ha már ott laktam. Eredetileg csak ebédet szerettem volna szerezni, végül egy pólóval, hűtőmágnesekkel és fél kiló sárgabarackkal gazdagabban tértem haza, hogy aludjak egyet az idegenvezetés előtt.

Délután lelkesen várakoztam a Városháza mellett, hogy aztán fél 3-kor Lisával, az idegenvezetővel és másik 30 turistával együtt az általam annyira szeretett Free Walking Tour-on vegyek részt. Az a fajta trutymós-felhős idő volt, amiben még a Parlament is csúnya és unalmas, úgyhogy inkább csak füleltem mint fényképeztem. 

Tudtátok például, hogy a Városházát (ami amúgy egy régi temető helyére épült, és minden egyes felújításánál vagy bővítésnél még mindig újabb és újabb maradványok kerülnek elő alóla) ma már bármiféle célra ki lehet bérelni: nemrég egy háborús hős búcsúztatása zajlott itt, ugyanakkor Lady Gaga kizárólag itt hajlandó koncertezni, ha a városban jár... A szemközti templom, a St Andrew's Cathedral a város legrégebbi temploma (1868-ban fejezték be), és fura mód a fenekét mutatja Sydney főutcájának, a George Street-nek, egész egyszerűen mert az utcát, amire nézett, azóta felszámolták...

Ez a kutyus, Islay Viktória királynő kedvence volt, akkor állították a szobrot, mikor 29 éve a királynő szobrát is felavatták a Victoria Square-n. Az érdekessége, hogy beszél: egy ismert rádiós személyiség hangján magyarázza el, hogy minden adomány, amit a lábánál lévő kútba dobnak, a vakok és gyengénlátók megsegítésére megy, a végén pedig még ugat is köszönetképpen :)

Stílusosan a Queen Victoria Building előtt áll, ami egy nemrég majdnem lerombolt, de inkább felújított piaci épület, azóta a legdrágább bevásárlóközpont. Maga II. Erzsébet nyitotta meg, aki egyúttal egy levelet is írt Sydney (vagy egész Ausztrália, erre nem emlékszem) lakosságának, de meghagyta, hogy még 99 évig nem szabad felbontani...

Persze elhangzottak a szokásos sztorik az őslakosokról, Captain Cook 1770-es útjáról, az első kolóniáról és vezetőjéről, Captain Arthur Philipről, a fegyencekről, az aranylázról, a kolóniák 1901-es egyesítéséről, Australia és Anzac Day-ről, Harbour Bridge-ről, Opera House-ról, ésatöbbi, ésatöbbi. Amiért ezek a túrák annyira jók, azok inkább a város rejtett kincsei, mint például ez a csávó, aki nem tudni kit ábrázol, vagy mit jelképez, de egy 1901. január 1-i újság (tökéletes másolatát) olvassa a város közepén:

Vagy mondjuk ez a street art projekt, ami eredetileg ideiglenesnek indult, de a lakosok annyira megszerették, hogy itt maradt végleg. A címe: Forgotten Songs

Minden kalitka egy Ausztráliában őshonos madárfajt jelképez, ami azóta már eltűnt Sydney-ből (esetleg máshol az országban még megtalálható); ahogy elsétál alattuk az ember, a hangjukat is lehet hallani: nappal a nappali, éjjel az éjjeli madarakét. Csuda bájos!

Végül pedig egy kép a legekről: jobbra a St James templom, melynek keresztje hosszú ideig a város legmagasabb pontja volt, szerepét ma már a Sydney Sky Tower tölti be, a képen balra (másnap persze fel is másztam!)

Csütörtökön este 9-ig van nyitva a Contemporary Art Gallery, gondoltam ezt érdemes kihasználni, de rövid nézelődés után rá kellett jönnöm, hogy túl fáradt vagyok a kortárs művészethez, úgyhogy hazasétáltam, és eltettem magam másnapra.

Byron Bay

Byron Bay a Keleti Part hippiparadicsomaként ismert, de őszintén nekem kicsit csalódást okozott. Tele ugyan a városka mezítlábas-rasztahajú fiatalokkal, ugyanakkor az ismertebb áruházláncok boltjai, sőt McDonald's is van minden sarkon, ami azért rombol egy kicsit az illúzión... Néhány jel persze azért lazaságra utal:

Brekky-t (ahogy az ausztrálok a reggelit mondják, mert hát a breakfast túl hosszú...) 

a szokásos 11 helyett délután 3-ig szolgálnak föl!

 

A strand homokjába rajzolás itt nem hobbi, hanem hivatás

A hippiken kívül a Világítótorony is vonzza ide a turistákat, amihez ráadásul egy nagyon szép tengerparti (túra)útvonal vezet, hiába lógott az eső lába, csak nem hagyhattam ki.

A rossz idő ellenére egész sokan voltak a parton

Palm Valley

:)

 Watego Beach

Gyönyörű kilátópont

 És a híres világítótorony

 Már majdnem kisütött a Nap, ideje volt fölmászni a toronyba

 Lenézve

 Balra

 Jobbra - látjátok azt az esőpamacsot ami épp közeledik? 2 perccel később akkora szél volt, majdnem levitt minket a toronyról, mire leértünk, a viharnak vége is volt,
de akit kint ért, bőrig ázott...

Visszafelé, még mindig erős szélben, megtaláltam a
kontinentális Ausztrália legkeletibb pontját

A sétám közben pedig a műalkotás is elkészült

Másnap kajakozni szerettem volna, egy társaság delfintúrákat szervez egy közeli öbölben, de a viharos idő és a kiszámíthatatlan áramlatok miatt sajna lemondták a kirándulást... Egy másik csapat hippinéző sétát ajánl (mint wildlife tour-t :) ), de nem szívesen mászkálnék fényképezővel és a térképpel a kezemben, míg egy idegenvezető jobbra mutat: Hölgyeim és Uraim, hippisétánk következő látványossága a 42 éves Jimmy, aki 27 éve döntötte el, hogy hippi lesz, és azóta sem fürdött. Kedvenc színe a lila, és naponta háromszor szív...

Azért ha már hippiparadicsomot ígértek, és Byron Bayben nem épp azt találtam, kirándultam Nimbinbe a Happy Coach fedélzetén :)

Egy cuki ősrégi szivárványszínű busszal utaztunk, ami tele volt olyan matricákkal, mint Why drink and drive when you can smoke and fly, If it is too loud, you are too old!, Riot not diet, vagy Rehab is for quitters :)

Útközben megálltunk egy vízesésnél is, ami ugyan nem volt különösebben extra, de az oda vezető ösvényen láttunk egy hatalmas kígyót!!! :) Nem kell aggódni, teljesen ártalmatlan, és nem mellesleg kifejezetten fotogén ;)

Carpet Python - szőnyegpiton

 Killen Falls

 Zubogás

Egy ritka, gyönyörű kék pillangó, végre megpihent egy pillanatra

Nimbin egy kábé 350 fős falucska olyan másfél órányira az óceántól, ami arról lett ismeretes, hogy 1973-ban (valami random oknál fogva) itt tartották a híres/hírhedt Aquarius fesztivált, ami után jópár hippi elfelejtett hazamenni, és a saját képükre formálták a falut. Azóta több ezer írót, festőt, (élet)művészt vonzott a hely, Ausztrália legnagyobb MardiGrass fesztiválját is itt rendezik, és persze a fű legalizálásáért folytatott harc is itt a legintenzívebb. Az egész nem több, mint egy bájos, csuromszínes főutca, amit persze jellegzetes illat leng be, a lépten-nyomon sütit kínáló helyiek már csak a ráadás :)

 A jövő balra, a belső béke jobbra található

 Bölcsesség úton útfélen

 A főutca

Nyitvatartás :)

Illemkódex - itt mindenre gondolnak

Így dobban a hippiszív :)

Ebédre hamburgert kaptunk, Australian Style, nem találjátok ki mi volt benne: ananász! És finom volt! Komolyan. Ebéd után a helyi gyertyagyárba látogattam, ahol még mindig kézzel készítik a gyertyát:

A falu látványosságait ezzel ki is végeztem, de még volt egy kis időm indulásig, random betértem egy boltocskába, és csodát találtam. Ennyire bájos káoszt kívánni sem lehet, ahol a legőrültebb kombinációk is békésen megférnek egymás mellett:

 

 

 

Persze hasznos szakácskönyvekben sem volt hiány :)

Miután a Go the Fuck to Sleep című klasszikust is kiolvastam, ideje volt hazaindulni, de hoppá, valaki elfoglalta a helyem:

 Tigga aztán nem zavartatta magát

Az út végére pedig nagy barátok lettünk :)

Utólag visszanézve olyan, mintha a Byron Bayben töltött napok nem is 24, inkább 30-32 órából álltak volna, mert noha egyszer sem keltem korán, mintha többet láttam volna mint máshol egy-egy nap alatt. Lehet kevertek valamit az ivóvízbe :) A lényeg, hogy Nimbinből visszaérve még bőven belefért egy tengerparti séta, a közelebbi, Tallow Beach nevű strandra mentem, ami az Arakwal Nemzeti Park része.

Szépséges villanegyeden át vezet az út, itt aztán semmi nem emlékeztet a hippi létre

Hacsak nem a vezetékeken lógó tornacsukák :)

Szerencsémre az idő szép volt, a part majdnem teljesen elhagyatott, boldogan andalogtam a homokban, míg csak el nem tűnt a Nap a fák mögött. (Ugye milyen romantikus tudok lenni ha akarok? :P)

 Megérkeztem

 Reflexió

 Like a superhero :)

 Ott a puklin a tegnap látogatott Világítótorony

Egész közel merészkedtem :)

 Távolodok

Elbúcsúzok

Nem csak a strandtól, de Byron Baytől is. Este még Antoine sütött nekem igazi francia palacsintát vacsorára (az előző napi reggeliért cserébe), aztán újabb éjszakai buszozásra vállalkoztam, hogy reggel már Sydney-ben ébredjek.