Agnes Water

Lassan egy hónapja Ausztráliában vagyok már, és ma volt az első olyan napom, hogy nem volt szükségem naptejre. Eddig is találkoztam párszor az esős évszak csodájával, de az a felhőszakadás, ami tegnap a buszraszállásom óta tart, simán lepipál minden korábbit.

Amúgy sem sikerült kifejezetten sokat pihennem a buszon, de ha szétrobbannék az energiától, akkor se nagyon lehetett volna ennél aktívabb napom. Szóval megérkeztem, szerencsére a hostelből értünk jöttek, így csak félig áztunk bugyiig... kiderült, hogy a csajszi (Dia Németországból), akivel egymás mellett ülve végigszenvedtük az éjszakát, ugyanabban a hostelben száll meg, ráadásul szobatársak is lettünk egy belga nővel, Christellel kiegészítve.

Átbeszélgettünk a délelőttöt, megebédeltünk, aztán amikor úgy tűnt kezd enyhülni az eső, én csak nekiindultam felfedezni a környéket.

Agnes Water Queensland legészakibb szörfstrandja, ennek megfelelően minden a vízi sportok köré szerveződik, rossz időben alig van mit csinálni.

Azért találtam egy múzeumot, ami a felfedezések korától kezdve meséli el Agnes Water és a szomszédos kisváros, Town of 1770 történelmét. Utóbbinak amúgy azért van ilyen fura neve, hogy megemlékezzen Cook Kapitány 1770-ben történt partraszállásáról, mely Ausztrália történetében a 2., Queenslandében viszont az első volt, ezért a városkát Queensland bölcsőjének is nevezik. Sokmindenről szólt még a kiállítás, többek között a környéken elsüllyedt hajókról, Agnes Water például egy Agnes nevű eltűnt vitorlásról kapta a nevét. Nagyon zsúfolt egy múzeum volt, kurátora (ha van neki), biztos nem hallott még a kevesebb néha több elvről, így amikor végre elállt egy picit az eső, boldogan indultam a kilátópont felé.

Útközben találtam egy tavacskát, ahol valami nagyon vicces békák élnek, mert ahogy csapatostul rázendítettek, olyan hangjuk volt mint a pattogó kukoricának a mikróban :)

Kicsit felhős volt ugyan a táj, és újra elkezdett csepegni, de szerencsére ez a part is megfelelően sziklás volt, úgyhogy nagyon tetszett :)

Ezt is ott fotóztam, meglátjátok vajon miért?

Segítség :)

Mire kaját is szereztem már olyan elánnal esett, hogy fél órát kellett biztos fedél alatt malmoznom mire haza tudtam menni, és úgy döntöttem ennyi kaland (és víz) elég is volt mára.

No de ha már egyszer itt vagyok, eső ide vagy oda, én bizony kipróbálom a szörfözést. Be is iratkoztam egy órára a Lazy Lizzard Surf School-nál , 10-kor már úton is voltam hatodmagammal és két oktatóval egy eldugottabb strandra. (A társaságból amúgy összesen öten németek voltak és még ketten beszéltünk németül, sőt a hostelben is többet használtam a németet mint angolt!) Mire lecipeltük a deszkákat a partra (egy jó kacskaringós erdei ösvényen kellett menni, rengeteg pókkal, brrr...), már megint szakadt rendesen, de hát úgyis vizes lesz az ember ha bemegy az óceánba, miért ne kezdjük már a parton. Az első fél órában még csak kint a homokon gyakoroltunk, leginkább azt, hogy fogunk majd hipp-hopp szuperügyesen felállni a deszkára, ha már elkaptuk a hullámot. Amikből amúgy nem volt hiány, a szél és a dagály megtette a hatását. Mire kellően elfáradtunk az ugrálásban, Freddie és Lucas megadták az engedélyt, irány a víz!

Mivel hullámot elkapni a legnehezebb (egyrészt észrevenni hogy melyik hullám lesz jó, másrészt eléggé felgyorsulni mire ideér), instruktoraink nemes egyszerűséggel beletoltak minket a hullámokba, majd elkezdtek utánunk kiabálni, hogy Stand up, stand up! Ami vagy sikerült, vagy nem. Inkább nem. Mire másfél óra múlva pihenőt kaptunk, már elvesztettem egy kontaktlencsét, lehorzsoltam a térdeimet, fájtak a bordáim, és lenyeltem vagy egy liter tengervizet... de legalább háromszor két másodpercet álltam a deszkán, úgyhogy a lelkesedés még töretlen volt! Az egyik deszka orrára speciális fényképezőt szereltek, így készültek az alábbi fenomenális fotók:

 

Ez például körülbelül 10 másodperccel azelőtt, 

hogy egy hullám rendesen az arcomba vágja a deszkát...

Szépen el is kezdett vérezni az orrom, bár a többiek szerint a szemem alatt rohamos sebességgel terjedő monokli ijesztőbb volt, úgyhogy végül a helyi orvosnál kötöttem ki, aki azt mondta ha nem hányok vagy ájulok el a délután folyamán, akkor fájdalomcsillapítóval és jeges borogatással rendben leszek. Szerinte nem tört el az orrom, de hát biztosat csak röntgen tudna mondani, a legközelebbi kórházba vezető út viszont az esőzések miatt le van zárva, a legjobb esélyem ha tovább indulok délnek, és ha másnap is nagyon fáj, keresek ott egy kórházat. Komolyan, mintha valahol a világ végén lennék, nem egy olyan fejlett országban mint Ausztrália. Megnyugtatásul megjegyzem, hogy miután órákig jéggel az arcomon rohangáltam, vagyis inkább feküdtem, az éjszaka is jól telt, kicsit csúnya, de egészséges vagyok :)

No azért nem bírtam egész délután ágyban maradni, főleg miután a Nap is olyan szépen kisütött, úgyhogy újra kisétáltam a kilátóhoz, naplementét nézni.

 

 

 

 

 

Whitsunday Islands

A Whitsunday, vagyis Pünkösd Szigetek arról kapták a nevüket, hogy anno Cook Kapitány Pünkösd vasárnapján vitorlázott át közöttük - azóta ezt már az év bármely napján több száz, akár ezer turista is megteheti, köztük szerencsére én is :)

Egy Siska nevű vitorlásra foglaltam helyet, ami 3 fős legénységével és 24 vendéggel ki is futott Airlie Beach kikötőjéből kedd reggel.

Kapitányunk, Frosty a kormánynál, háttérben Airlie Beach

Kifelé menet még csak motort használtunk, de itt az ideje felvonni a vitorlákat!

Lelkes amatőröket is befogtak a munkára :)

És már dagad is a fővitorla!

A mi feladatunk csak annyi volt, hogy a túloldalon lógassuk a lábunkat a vízbe

Visszanézve

Első megállónk a tervek szerint a szigetcsoport leghíresebb pontja, a Whitehaven Beach lett volna, de sajna a motor vacakolni kezdett, ezért már a Hook szigetnél lévő Ravens Cove-nál megálltunk merülni egyet.

A nagy melegben jól esett csobbanni, és legalább a kapitány is megjavította a hajót, de a korall nem volt különösebben szép. Ha már úgyis ez lett a pipásbúvárkodó nap, finom ebéd után megkerültük a szigetet, és Macherel Bay-nél újra merültünk.

Útközben száradnak a szexi kezeslábasok :)

No ez viszont leírhatatlan volt! Alig hogy a vízbe értünk, egy hatalmas teknős úszott el mellettünk nagy nyugalommal, rengeteg halat láttunk, akik kicsit sem zavartatták magukat a betolakodóktól, néhol a csupaszín korallok pedig annyira a felszín közelében voltak, hogy még uszony nélkül sem mertem átúszni fölöttük, nehogy véletlenül hozzáérjek. Sokaknak volt víz alatti kamerája, lehet sikerül majd egy-két felvételt megszereznem, de addig is higgyétek el, csodálatos volt!

Éjszakára a Hook Passage-nél horgonyoztunk le. Már vacsora alatt is gyűltek a viharfelhők, amik a naplementét ugyan gyönyörűvé,

az esti dekken beszélgetést viszont lehetetlenné tették (a szabadban alvásról nem is beszélve). De a jó társaságnak hála így is remek kis este volt :) Beszélgettem csehül (bizony, öten is csehek voltak a csapatból!), németül (a németek mindenhol ott vannak) és persze angolul (több brit és kanadai útitárs is akadt), az est sztárjai azonban, kétség sem fér hozzá, a brazil pár, Leo és Igor voltak :)

Reggel felkeltem ugyan napfelkeltét nézni, de sajnos nem sokat lehetett látni belőle :( Reggeli után gyorsan felszedtük a horgonyt, és irány a strand! Hihetetlenül rázós egy órás út volt, páran meg is etették a teknősöket a hajó oldaláról, de végül szerencsésen kikötöttünk Tongue Bay-nél.

Innen egy könnyed kis séta vezet az erdőn át először egy kilátóhoz, majd kis kerülővel a sziget túloldalán lévő Whitehaven Beachre.

Sajnos repülőre ugyan nem ültünk, de a kilátóból is majdnem ilyen! :)

A strand a homokjáról híres, mely 98%-ban szilícium-dioxid, ezzel a világon egyedülálló tisztaságú!

(és vakítóan fehér, annyira, hogy még 40°C-ban sem melegszik fel, igazi élmény mezítláb mászkálni benne!) Ajánlották is hogy ez milyen jót tesz a bőrnek, a sekély vízben ücsörögve dörzsöltük is vele magunkat rendesen, a bátrabbja még a fogát is :)

Megpróbáltunk egy kicsit kintebbi homokpadra is kijutni, ahol állítólag sokszor látni ráját, de a dagály miatt több mint derékig kellett gázolni az igencsak hullámzó vízben, úgyhogy végül visszafordultunk és úgy döntöttünk megelégszünk a part közelébe merészkedő bébicápákkal :)

mert bizony olyanok is voltak, nem is kevesen, és a sekély vízben zavartalanul keringtek a lábaink között!

A part egyik végén emelkedett egy kisebb sziklakupac, természetesen nem bírtam ki, és megmásztam, hogy aztán a tetején ücsörögve a sziklának csapódó hullámokat nézegessem.

Végül pedig csoportképek készítésével szórakoztattuk magunkat, míg mindenki megérkezett a találkahelyre.

 

A hajón már kész ebéd várt minket, aztán pedig egy majd' négyórás út vissza a kikötőbe - aminek a végére újabb vihar kapott el minket, mikor kiszálltunk, még egy órát olvasgattam a kikötőben, hogy legalább a nagyját megússzam.

Csak éjfélkor indult tovább a buszom, addig még szereztem képeslapot, visszalógtam a hostelbe zuhanyozni, aztán pedig csatlakoztam az afterpartyhoz:

a csapat közel fele a Down Under Bárban vacsorázott, iszogatott, sőt még egy pub quiz-re is beneveztünk!  (Katasztrofális sikerrel, de sok nevetéssel) 11 körül a többiek táncolni indultak, én pedig a buszmegállóba, abban a reményben, hogy elég fáradt vagyok hogy átaludjam az éjszakai utazást.

Airlie Beach

Kora reggel tehát búcsút vettem Maggiéktől, és délre már Airlie Beachen voltam. Maga a település nem túl nagy szám, igazi turistaváros: tele szuvenírrel, éttermekkel, utazási irodákkal. Ezek közül látogattam meg én is egyet, hogy becsekkoljak a másnapi vitorlázásra, aztán sétáltam még egyet az öbölben, 

láttam tevét!!!

majd a délutánt a szállás udvarán a függőágyban töltöttem.

Estefelére szépen összegyűltek a felhők, csobbanni nem volt kedvem, inkább kisétáltam a kikötőbe naplementét nézni:

 

 Benzinkút a vízen :)

 

A középső hajóval, a Siskával fogok holnap vitorlázni

 

Hazafelé jövet azért csak a lagúna felé kerültem, a gyönyörű eget és a majdnem üres medencét látva meg is kívántam a fürdőzést :) Lubickoltam egy órácskát, aztán korai takarodót tartottam, hogy elég energiát gyűjtsek a következő kalandhoz. 

Townsville

A legtöbben a Magnetic Island miatt mennek Townsville-be, én inkább régi sheffieldi barátnőmet és a családját látogattam. Mikor megismerkedtünk Maggievel, még szingli volt, mikor következő ősszel meglátogattuk egymást, már együtt volt Josh-al, mire Prágában újra találkoztunk, már a 15 hónapos kislányával, Brie-vel járta Európát, mostanra pedig már a kisfia, Baby Tom is megszületett. Úgy fest jó hatással vagyok a család növekedésére :)

A buszhoz Maggie jött ki értem a gyerkőcökkel, Brie egész élénken emlékezett rám, vagy legalábbis arra hogy azóta is sokat beszélgettek rólam :) a hétvége sztárja, a Baba ekkor még békésen aludt. Ki is használtuk a helyzetet, rövid autós városnézésre mentünk, majd haza, hogy csak a sötétedés juttassa eszünkbe hogy már órák óta csak beszélgetünk :)

Megismerkedtem végre Josh-al is, aki volt olyan tündér és vacsorát főzött, míg mi Maggievel a kicsikkel játszottunk - Brienek hihetetlen dumája van már három évesen is, Tom pedig egy kisfiú bőrébe bújt angyal, nagyon jó kis este volt.

Másnap sajna elmaradt a családi kirándulás, Joshnak az új munkájára, Maggienek pedig a másnapi piacra kellett készülnie (a heti piacon árul saját készítésű sütiket), úgyhogy végül egyedül mentem az Akváriumba. Townsville akváriuma egy kifejezetten kicsi darab, viszont két szempontból is egyedülálló: látogatható teknős-kórház üzemel benne, és itt tekinthető meg egyedül élő korallzátony. Programokban is bővelkedik a hely, én egyből a teknősöknél kezdtem.

A következő két előadás, a mangrove területekről és a ragadozókról szóló sajnos rémesen unalmas volt, de az utolsó attrakció, az etetés kárpótolt mindenért: két vicces gondozó etetett mindenféle halakat, rákokat, egy cuki bébikrokodilt, végül pedig egy hatalmas teknőst és a cápákat!

 

Időközben jó kis vihar kerekedett, de azért ügyesen hazataláltam, és újabb családias kis estét töltöttem vendéglátóimmal, aminek nagy részében Tom az ölemben ücsörögve azzal foglalatoskodott, hogy lerágja valamelyik ujjamat :)

Itt kivételesen a sajátját rágja

Másnap jó korán kellett kelni, 8-kor már kezdetét is vette a piac, előtte nekem viszont még más dolgom volt: a nagy meleget megelőzve szerettem volna megmászni a város közepén magasodó Castle Hillt.

Könnyű kis sétára számítottam szép kilátással a végén - az utóbbi be is jött, az előbbi kevésbé... rajtam kívül mindenki sportszerkóban volt és úgy tűnt az a napi edzésük, hogy felgyalogolnak a dombon - hát én is megizzadtam egy picit mire felértem.

Ha már az ember a tetején van, tényleg könnyű séta végigjárni a kilátópontokat, csak az előző több száz lépcsőfokról nem szólt senki... de hát rám is fért az edzés, a látvány meg tényleg klassz, úgyhogy nem panaszkodom tovább :)

 

Lefelé másik útvonalat választottam, hogy a Flinders Street Market-hoz közelebb érjek le, és beugorjak Maggiehez megnézni, hogy megy a biznisz.

Tom is segített neki árulni, Maggie ki is volt már purcanva hogy a dögmelegben még egy baba is rá van kötve, kölcsönvettem hát a csöppséget és együtt fedeztük fel a piacot - közben számos bókot kaptam, hogy milyen szép fiam van :) megkóstoltam valami török palacsintát, aztán tovább indultam, hogy a partot is felfedezzem.

 

 

Strandnak hívják, vagy 3 km hosszú, pár helyen biztonsággal lehet úszni is, amiből nekem legjobban a Rock Pool tetszett, itt vártam be mire Maggiék értem jönnek.

A ragyogó napsütésre való tekintettel otthon is fürdőzés volt a program 

(legalábbis a nagyoknak, Tom inkább szundikált)

Íme a házigazdáim a medencéjükben :)

Brie rendesen kimerült a nap folyamán, hamar el is aludt, mi meg még beszélgettünk-borozgattunk-nosztalgiáztunk pár órát (ami alatt én persze végig babáztam, mondtam is a szüleinek, ne csodálkozzanak ha reggelre eltűnik a gyerek - velem együtt :) ), aztán mi is elmentünk aludni, hogy legyen esélyem elérni a reggel 6:30-as buszt...