Uluru

A szállás elfoglalása után még pénteken be is mentünk a nemzeti parkba megnézni Ulurut (vagy ahogy a fehérember mondja, Ayers Rockot, Uluru a helyi Anangu törzs által adott név), ami egy formás kis vöröses homokkőkupac random ledobva az Északi Területre. A kicsi jelző talán nem épp megfelelő, tekintve hogy 348 méter magas és 9,4 km körbesétálni... Egyszóval látványos, no.

A körbesétálást másnapra halasztottuk, de egy rövidebb túrácskát azért még bevállaltunk naplemente előtt, mégpedig a Kuniya Walk nevezetűt, ami egy állandó vízgyűjtőhöz vezet. Gondolhatjátok mennyire nagy szám az állandó vízforrás a sivatagban, szent helyként tisztelik az őslakosok, jó ideig csak a törzs teljes jogú férfitagjai láthattak a helyet... szerencsére én nem vagyok Anangu, úgyhogy simán odamehettem :)

 

A bejárat

Tényleg hihetetlen színei vannak

Ez pedig itt kérem a víz. Látjátok úgy középtájon azt a facsemetét? Az ott lévő tavacskát hívták eredetileg Ulurunak, nem is a követ, de végül az egész hely neve ez lett.

(Már itt megállapítottuk, hogy legnagyobb ellenségeink a legyek lesznek, a táborba visszaérve első dolgunk volt légyhálókat venni, no de ne rohanjunk meg ennyire előre...)

Szóval a fejünk körüli hessegetéssel terhelt túra után a Sunset Viewing Car Parkot kerestük föl, mert itt bizony az is van: a legszebb rálátást biztosító helyre hosszú-hosszú parkolót építettek, mi is beálltunk hát naplementét lesni, de sajna nem volt szerencsénk...

ilyen felhők takarták el a Napot, így a varázslatos színátmenet helyett nekünk csak ez jutott:

Sebaj, majd holnap a napfelkelte!

Másnap hajnalban (miután nagy nehezen Győzőt is sikerült kiverni az ágyból) légyhálóinkkal felszerelkezve indultunk ezúttal a Sunrise Viewing Pointra, gondolom kitaláljátok ez mire való :) Útközben azért lecsekkoltuk a kilátást az előző állomáshelyről is, íme:

Utolsó pillanatban értünk oda napfelkeltére, már jó kis tömeg állt ott:

Ők azok, a Nappal a háttérben

Az Uluru pedig így festett

Közben előbukkant a Nap is

Jobbra a nagy az Uluru, balra az a kupac pedig a Kata-Tjuta, a következő bejegyzés sztárja

Ha már eljöttünk idáig, persze körbe is akartuk sétálni, ehhez erőt pedig piknikreggeli formájában gyűjtöttünk, míg a sok-sok embert néztük, akik megmászni készültek az Ulurut:

Az őslakosok amúgy kifejezetten kérik, hogy ne tegyük, mert ez nekik szent hely,
arról nem is beszélve hányan meghaltak már...

Mi ezt tiszteletben is tartottuk, bár egyszer azért óvatosan megsimogattuk a sziklat

No szóval nekiindultunk, először még árnyékban, később már tikkasztó napsütésben, végig hálaimát rebegve a légyháló feltalálójának :)

A végefelé az egyik vízgyűjtőnél még el is szundítottunk vagy 20 percre, 

mind a hárman, szépen a rácson fekve :)

A melegtől eléggé kimerültünk, főleg a hipóreklámnak is beillő Ági, úgyhogy ő hazament aludni, mi pedig meg Győzővel megnéztünk egy (elég unalmas) 

didgeridoo showt (az őslakosok hangszere) és egy előadást a hagyományos fegyverek készítéséről és használatáról

(a bácsi nagyon lelkesen elemezte hogyan lehet egy dárdával levadászni egy kengurut), és egyúttal találkoztunk az első magyarokkal is! Aztán mi is szundítottunk egyet, megmártóztuk a medencében, és már készen is álltunk az új kalandra.

Ágica bejegyzése itt.

Roadtrip meteoritkráterekkel

Másnap tehát útra keltünk, hogy több száz kilométert autózhassunk az Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Parkhoz.

Csoportkép indulás előtt

A híres Stuart Highway, Darwint köti össze Adelaide-el, közel 3000 km hosszan

De hogy ne legyen azért annyira unalmas a vezetés (főleg ha már négykerékmeghajtású járgányt adtak alánk), olyan 150 km után beiktattunk egy kis aszfaltmentes kitérőt a Henbury meteoritkráterekhez.

Több ezer éve egy meteoritbecsapódás által keletkezett itt vagy 13-14 kráter, a legnagyobb közel 180 méter átmérőjű és 15 méter mély. (A Henbury elnevezést amúgy egy közeli tehenészfarm után kapta...)

Mára már jócskán lekerekedtek a kráterek szélei, és növényzet is sűrűn van bennük, de azért jópofa dolog volt, és legalább rájöttünk hogy simán ki lehet bírni fél órát délben a sivatagban:

főleg ha aztán klímás kocsi várja a kalandorokat :)

Szegény azért kicsit beporosodott az úton

Újabb 100 km múlva pedig letértünk a Lasseter Highway-re (végig aszfalt, semmi izgalom), bár a tankoláson kívül is megálltunk egyszer: barátkozni a vörös homokkal és rálátni a Mount Conner-re.

Itt jutottunk arra a meglepő következtetésre is, hogy egy sivatagban bizony bőven lehetnek gizek-gazok, a milliónyi légyről nem is beszélve...

Azért nemsoká megpillantottuk a célt is, előzetesnek álljon itt egy autóból elkattintott gyors fotó:

Ágica itt meséli el hogy hogy is történt mindez.

Alice Springs

Az előző éjszakai történések ismeretében azt hiszem senkit sem lep meg, hogy kissé fejfájósan kezdtem az új évet hajnali fél 9-kor, merthogy nem volt mese, menni kellett a reptérre elérni a 11:20-as Alice Springsbe menő járatot (ha valaha még egyszer január elsejére vennék repjegyet, lőjetek le). Szerencsére Chrisnek dolgoznia kellett, úgyhogy akadt fuvarunk a reptérre, onnan pedig egy csodaszép, de a végén kifejezetten rázós repülőúttal jutottunk el az ausztrál Outback szívébe. Kissé meglepve állapítottuk meg, hogy az együtt átélt rengeteg kaland és utazás ellenére most először repültünk együtt, meg is ünnepeltük egy különleges csoportképpel:

Azért a kilátás se volt rossz, ha épp nem voltam rosszul :)

A gépből kilépve most azért megkaptuk a mellbevágós meleget: repülési magasságon még -50°C volt, 1000 méteren már +30°C, leszállva +40°C… Béreltünk autót, elfoglaltuk a szállást, és elmentünk kaját vadászni, ami meglepően nehézre sikeredett – teljesen elfelejtettük ugyanis, hogy január elsején minden zárva van…

Végül találtunk egy kocsmafélét ahol lehetett pizzát enni, sőt egy szupermarketet is, így megnyugodva tértünk vissza az Alice Lodge Backpackersbe, hogy a medencében csobbanva hűtsük le magunkat :)

Próbáltam jó fotót csinálni róluk. Egy idő után feladtam...

A hostel dekorációja is cuki volt :)

Este még belefért egy rövid séta az Anzec Hillre, hogy megcsodálhassuk a városka fölött lenyugvó napot, aztán gyorsan eltettük magunkat másnapra.

Jó éjt! :)

 

Ágica tollából ugyanez itt.