2013. május 10., péntek

Tampere - Day 4

Péntekre virradva megint visszaszürkült-visszafelhősödött az ég, így újabb múzeum felé vettem az irányt: ezúttal a Verkaranta Képzőművészeti Központba mentem, ami inkább Kreatív Központként működik, állandóan változó kiállításokkal, workshopokkal, és egy nagyon bájos bolttal :)
Lefejezett pacik
Kavalkád
Virágkupac Anyák napjára készülve (ami itt május második vasárnapja)

Miután kigyönyörködtem magam a rengeteg színes mütyűrben, a gasztronómia felé fordult az érdeklődésem, és megkerestem a helyi Vásárcsarnokot, hogy megkóstoljam a híres-hírhedt fekete kolbászt, Tampere specialitását. Valami borzalomra számítottam azok után, amiket fórumokon vagy épp a Wikitravel-n olvastam, miszerint igencsak megosztja az embereket, és valaki vagy utálja, vagy imádja. 
A valóságban véreshurkáról van szó, amibe rizs helyett valami kölesfélét raknak, 
és dzsemmel eszik. Engem meggyőzött :)

Ha már Tampere, és helyi specialitás, gondoltam benevezek még egy munkkira, így elindultam megmászni a Pyynikki dombot. Az esős idő ellenére megint hosszú sor kígyózott a fánkért, de megint csak megérte kivárni, ráadásul mire elmajszoltam, a nap is majdnem előbukkant, úgyhogy további múzeumok helyett az erdőben bolyongást választottam. Találtam egy csudajó sziklás részt, ahol jókat lehetett mászni, a tetőn meg napozni, és társaságnak csak egy mókust és egy nyuszit kaptam :)
A tegnapi sirályos után most egy könnyebb, itt a mókus, hol a mókus játék :)
Legalább egy órát ott sziesztáztam, bámultam az eget, és audibookot hallgattam (történetesen egy bérgyilkosról, úgyhogy amíg ott feküdtem békésen, három ember is brutális gyilkosság áldozata lett, de ez csak nem veszi el a kedvem :P)

Persze egy finn nyaralás nem lehet teljes szaunázás nélkül, úgyhogy következő állomásom a Rauhaniemi szauna volt, a Näsijärvi-tó partján.
Mindjárt a célnál! 

Útközben azért még láttam egy-két szép dolgot, például
Tulipánokat
Tuomio templomot
Kenuparkolót
Csupakéket
Piciszigetet, három embert egy csónakban, kóbor napsugarakat
És végre elértem a szaunához :)
Kilátás ejtőzés közben

Péntek délután, fáradtan a heti munka (vagy épp turistáskodás) után, gyönyörű helyen csomó ember együtt izzad egy hatalmas szaunában, majd megmártózik az 5°C-os tóban, és napozik egyet a parton = finn életérzés :)

2013. május 9., csütörtök

Tampere - Day 3

Ahogy gondoltam, a reggeli ébredés nem volt éppen zökkenőmentes, amit csak tetőzött, hogy az idő hirtelen borús-esősre fordult, én se nagyon vágytam kidugni az orrom a lakásból…

Miután tortával jól bereggeliztünk, Laura megismertetett egy szuper BBC sorozattal, a Psychoville-lel, 2-3 részt le is nyomtunk egyből. Aztán megtanultam Laura apukájának titkos sausage sauce receptjét:
Finn szokás szerint persze tejet ittunk az ebédhez

Ezzel az ebéd is le lett tudva, nem maradt már több kifogásunk, úgyhogy nekiindultunk. Célunk a világ első kémmúzeuma volt! Pici, de nagyon klassz kis múzeum ez, és annak ellenére, hogy épp szünnap van Áldozócsütörtök lévén, alig voltak rajtunk kívül, így bármit kipróbálhattunk: hackeltünk e-mailt, írtunk láthatatlan tintával, láttunk a sötétben, elváltoztattuk a hangunkat, ujjlenyomatot vettünk, és azt is megtudtam, hogy egy C és egy M betű is van a bankkártyámon, ami csak speciális megvilágításban látható! Sok érdekeset olvastunk is, titkosírásról, KGB ügynökökről, James Bond ihletőjéről, nem is beszélve persze a rengeteg műszerről és kütyüről, amit megcsodálhattunk: rúzsba rejtett fényképező, kőnek álcázott lehallgató készülék, sebváltóba rejtett kés… Egyszóval remek volt!

Miután vagy három órával később kijöttünk, úgy döntöttünk elég volt a művelődésből egy napra, és nagy kerülővel hazasétáltunk, "véletlenül" útba ejtve a kajafesztivált. Egy ideig csak kerülgettük és fotóztuk a különböző pultokat, de miután újra és újra visszatértünk egy francia karamell-bódéhoz, végül csak megajándékoztunk magunkat egy-egy Baileys ízű darabbal :)
Választék

Újabb pár rész Psychoville után Laurát elnyomta a buzgóság, én meg felkerekedtem, hogy megnézzem a naplementét.

 Végre kiértem a kedvenc kis sziklacsücskömhoz, ahol ez a káprázatos látvány fogadott
 Egy kényelmes kiszögellésbe vackolódva néztem végig, ahogy eltűnik a Nap
 21:26
21:28

2013. május 8., szerda

Tampere - Day 2

Reggelre beköszöntött a nyár Finnországba! A hétvégén még komolyan fontolgattam, hogy télikabátot kellene-e hozni, most meg hiányzik a kiscipőm, a rövidnadrágom és a naptejem. Nem mintha akár csak Lettországba vittem volna ki magammal rövidnadrágot vagy naptejet, nem gondoltam hogy 6 hónap tél után tényleg eljöhet egyszer a jó idő…

Szóval ragyogó napsütésre ébredtünk, és mivel Veronicának megint csak tanulnia kellett, kölcsönadta a bicaját, és kétkeréken folytattam Tampere felfedezését.

Először is a Tourist Infoba mentem, ahol egy édes kis öregember kigyűjtötte nekem az összes múzeumot, ami péntek délután ingyenes Tamperében (és megköszönte, hogy tőlem megtudhatta, vannak ingyenes múzeumok :) ), aztán megvettem a vonatjegyemet Turkuba, ami a következő állomásom lesz (majdnem 30 euro 1 óra 45 perc utazásért, egy vagyon mellett a leeső államat is a pénztáros néninél hagytam…)

Miután megemésztettem a híreket, és némi gyakorlat révén közelebbi barátságba kerültem a bringával (egysebességes, kontrafékes vénség, nem biztos hogy a legjobb ötlet a dimbes-dombos Tamperében…), eltekertem a Näsi parkba, útközben újabb oldaláról is megcsodálva a Näsijärvi tavat.
Magány
Stílusos hullámvasút a delfinárium mellett
Pici dombon pici kastély
Nyááár!!! 

Ha már egy kis magaslaton jártam, gondoltam átszelem a várost, és lesiklok Tampere másik tavához, a Pyhäjärvi-tóhoz. Útközben még egy nemzetközi étel fesztiválba is sikerült belebotlanom, vagy 100 méteren keresztül sorakoztak a sátrak egymás mellett német kolbásztól kezdve francia palacsintáig mindenféle ínyencséget kínálva, én az olasz sajtokat kóstoltam végig :) 

Ahogy elértem a tavat, leparkoltam a bicajt, és sétálni indultam. Itt meg kell jegyeznem, mennyire más a kerékpáros kultúra errefelé: nappal az emberek szinte alig zárják le a bicajaikat, ha mégis, akkor sem bazároznak azzal, hogy valamihez hozzálakatolják, egyszerűen csak rádobnak egy zárat az egyik kerékre (zárak közül is a leggagyibb fajtából), és a legnagyobb lelki nyugalommal ott hagyják a kérdéses járművet egész napra. Na hát én ennél sokkal parásabb vagyok, szépen lelakatoltam Vera bicaját egy lámpaoszlophoz, kétszer megnéztem hogy jól elforgattam-e a számzárat, és csak aztán vetettem bele magam a természetbe.

A Pyhäjärvi-tó legalább olyan gyönyörű, mint a Näsijärvi-tó, a tűző nap, kóbor bárányfelhők, kacsák, kutyát sétáltató vagy épp kocogó emberek pedig tökéletessé tették a békés összképet. Két-három óra úgy eltelt, mint a pinty, csak bámészkodtam, bandukoltam, lábat lógáztam és tóba gázoltam, és persze veszettül fotóztam:
 Van olyan időjárás, amikor még a gyárak és gyárkémények is szépek
 Kutya meleg volt!
 Egy sima egy fordított
 Tükröződik ezerrel
 Mártózás utáni láblógatás
 Márti loves the sun :)
 És a kavicsokat is szeretem, még mindig
 Parkokban lépten-nyomon napozó finnekbe botlottam, ez a három srác módszeresen 5 percenként megfordult a padon, milyen kis tudatosak :)
 További láblógászás minisziklamászás után, háttérben még egy napozó alakkal
 Gondolatban elmerülve
Végül pedig egy itt a sirály, hol a sirály rejtvény :)

Csak a korgó gyomrom emlékeztetett hogy ideje hazamennem, és az egyre vörösödő képem - asszem elkövettem a lehetetlent: májusban leégtem Finnországban! Gyors hidegzuhany és ebéd után Veronica csodás helyre vitt: egy kávézóba, ahol nemcsak hogy a kedvencem, a chai latte az egyik legolcsóbb ital, de a rengeteg társasjáték mellett számítógépes játékok, kifestők, kézimunkák közül választhat az ember unaloműzőt, vagy, ha éppen kedve szottyan, most kapaszkodjatok meg, legózhat! Mi persze a legós asztalt választottuk :)
 Az álomkávézó
 Az álomasztal
 Veronica inkább a színezést választotta
 Én pedig pálmafás lószállító hajót terveztem :)
Bájos :) (az én jókívánságom azt mondta: Be happy, it could be worse!)

Mókázás után Veronica tanulókörbe ment, én pedig pakolni, hogy átköltözzek a következő vendéglátómhoz, Laurához. Laura ugyan még középiskolás, egy pofás kis apartmanban lakik egyedül a belváros kellős közepén, és épp ma töltötte be a 18-at! Mint utóbb kiderült, ez azt jelenti hogy masszív alkoholizálásba kezd olyan este 6 körül néhány hasonkorú barátjával, és abba sem hagyja, míg éjfél körül ideje nem lesz valami bárba menni, és kitáncolni az alkoholgőzt. Már ha odatalálnak… Azért egész vicces kis este volt, isteni csokitortával, és közepes fehér borral, szóval nem panaszkodom! Főleg, ha Laura képes lesz még dél előtt kikelni az ágyból, és nekivágni szépen eltervezett programjainknak :)

2013. május 7., kedd

Tampere - Day 1

Miután az AirBaltic úgy döntött, hogy az utolsó pillanatban átpakolja a járatomat estiről éjszakaira, felkészültem a hosszú napra, kialudtam magam, összepakoltam, irány Riga, vacsora Lúciával, ki a reptérre, üzenni a családnak hogy még élek, fel a gépre, és jött a csodálkozás: az egész gépre mindössze 10 utas jutott (velem együtt), azt is mindenféle egyensúly megfontolásokból a középső 3 sorba sűrítették, családias kis út volt :) Lényeg a lényeg, megérkeztem, fogtam egy taxit (mivel persze minden reptérbusz réges-rég elment már), és hajnali 1-re már Veronicánál is voltam, első finn couchsurfinges vendéglátómnál. Nagyon jó fej csajszi, reggelig simán eldumáltunk volna, de eszünkbe jutottak a másnapi nagy tervek, úgyhogy inkább ágyba bújtunk.

Reggeli és újabb hosszas kávézás-csevegés után Veronica könyvtárba ment (egyetemi felvételire készül épp ezerrel), én pedig a Kauppi-erdőt, és azon is túl a Näsijärvi-tavat céloztam meg. Kicsit felhős, de összességében nagyon szép idő volt, a táj meg egyszerűen lélegzetelállító! Olyan békés volt minden, alig találkoztam valakivel, csak szívtam be a friss levegőt, hangoskönyvet hallgattam, és élveztem a szabadságom első napját :)
Balra nézve
Jobbra nézve - annak a mólónak a végén lógattam a lábam, míg a tízóraimat majszoltam :)
Öblöcske
Találtam nyilvános szaunát is, íme a merülőmedence :)
Kis különc!
Pihenő
Szerelmes fák
Nyomokban jeget tartalmazhat
Imádom a köveket!
Még mindig :)

Veronicával kábé egyszerre érkeztünk haza, és neki is láttunk kotyvasztani: mindenbele szószos vegetáriánus tészta készült salátával, legalább három napra elegendő, majd meglátjuk mikor unjuk meg :)

Veronica szintén jó fej szobatársa, Ida épp nyaralni indult Spanyolországba a családjával, és minket is elfuvarozott a családi házhoz, ami csak 10 percre van a híres Pyynikki kilátótól, így megspórolva nekünk a dombocska megmászását :) A kilátó magában nem nagy szám, és nem is épp magas, épp csak annyira hogy a környező fák fölé emelkedjen (eszméletlen mennyi zöld van a városban, egész konkrétan még a központra is jut egy egész erdő!), ezzel kilátást biztosítva Tampere két nagy tavára, a Näsijärvi- és a Pyhäjärvi-tóra. 
Alulnézet

 Pyhäjärvi-tó

De nem emiatt híres ám a kilátó, hanem a büféje miatt, ahol állítólag a világ legfinomabb fánkja (finnül munkki) készül. Természetesen mi is ott uzsonnáztunk, és bár sok összehasonlítási alapom nincs, meg kell hagyjam tényleg pompás fánkot készítenek!


Jó nagy sétával értünk vissza a városközpontba, ahol a Koskipuisto Parkban véletlenül találkoztunk Veronica barátaival, két Tuliával. Csatlakoztunk a piknikhez, aztán beültünk egy teázóba valami koncertre, de az olyan hangos volt, hogy végül a kerthelyiségben kötöttünk ki, és 10-ig ott is ücsörögtünk. Nem győzök csodálkozni, milyen sokáig van itt világos, és hogy hatalmas szerencsémre milyen későn kezd lehűlni a levegő! Azt hiszem szép napok várnak rám Finnországban :)