Beberņini-tó

Mivel holnap indulok Finnországba, reggel be kellett szaladnom az iskolába kinyomtatni a beszállókártyámat. És ha már úgyis sütött a nap, és a bicajomat is előszedtem, gondoltam egyúttal átugrok Karostára, és megnézem még egyszer a Beberņini tavat.

Karostát Liepāja délebbi kerületeitől csatorna választja el, melyen az Oskara Kalpaka híd ível át. A hídról már korábban is hallottam, milyen menő, és építésekor milyen modern volt, hogy seperc alatt ki tud nyílni, így engedve utat a nagyobb hajóknak, melyek a tenger felől érkezve a csatornán feljebb található kikötőbe igyekeznek. Eddig még nem láttam ez hogyan is fest a gyakorlatban, de ahogy Karosta felé kerekeztem, a szokásos látvány

helyett ez fogadott:

Nagy okosan egyből ki is találtam, minek leszek én itt mindjárt a szemtanúja, lepattantam a bicajról, elő a fényképezőt, és vadul elkezdtem kattintgatni.

Nagy hajó is, kis hajó is biztonságosan beért a csatornába

Még a vízhez is lemerészkedtem, hogy jobb kilátásom legyen:

Kis hajó más sipircel is vissza a tengerre

Térül, fordul, záródik

És kész is!

Az egész banzáj elég gyorsan lezajlott, az élet visszaállt a rendes kerékvágásba, és én is újra nyeregbe szálltam. Nagy büszkeségemre térkép nélkül, elsőre, a legrövidebb úton megtaláltam a Beberņini tavat, ami kicsit más látványt nyújtott most, mint legutóbb…

Januárban Chris-szel fedeztük fel a tavat

Tavasszal, napsütésben szinte rá sem lehet ismerni

Gyülekeztek is lassan a családok vasárnapi piknikre, de még sikerült a főszezon előtt kiérnem, és majdnem tökéletes csendben és nyugalomban körbesétálnom. Ilyesmiket láttam:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Daytrip to the ZOO!

Tegnap annyira jól éreztem magam, hogy úgy döntöttem haza se megyek :) Mire fél11 környékére sikerült ágyba raknom a gyerekeket, Ericék is hazaértek, és én is kidőlhettem.

Reggel finom illatokra ébredtem, Eric palacsintát sütött! És ha már amerikai a házigazdám, megismerkedtem a mogyorókrémes palacsintával (nem Nutellás, hanem földimogyoró-krémes – peanut butter, amiért az amerikaiak annyira lelkesednek, és amitől úgy érzed egy fél Snickers került valahogy a palacsintádba), és egyből hármat is lenyomtam belőle!

Nagy nehezen összepakoltuk a gyerekeket – az én gondjaimra Lāsma volt bízva, összeöltöztünk lilába, és szépen befontam a haját is –, be a kocsiba és irány az állatkert! Útközben Gatis valamiért nagyon nyűgös lett, úgyhogy meg kellett állnunk egy kis pihenőre: Eric kinézett egy pici dombon egy régi templomot, azt vettük szemügyre közelebbről. Mialatt ő mindenféle pózokban fotózott, a gyerekek pedig virágot szedtek, mi Ingával napoztunk és pletykáltunk :)

A kitérőnek köszönhetően szinte pont egyszerre érkeztünk a másik baráti családdal a parkolóba. Én eddig még nem ismertem őket, egy vidám kis família ők: Kārlis (25), Lāsma (25), Filips (2 és fél) és Avia (másfél). Kilencesben indultunk hát felfedezni az állatkertet, ahol medvétől kezdve tengerimalacon át sólyomig minden volt, egy hatalmas területen, tele virágokkal, padokkal, mászókával, igazi gyerekparadicsom! 

A Nagy Csapat a nagy hintán :)

Az én fő célom persze az volt, hogy végre lencsevégre kapjak egy híres kék tehenet (eddig még csak a netről hallottam róluk, itt pl. a youtube-on is meg lehet nézni, ahogy ezzel reklámozzák Lettországot), és bár igazán kéket csak egy felnőtt és egy borjú példányt láttam, úgy érzem a küldetés teljesítve :)

Pici cuki kékség

Az pedig, hogy minden gyerek életben maradt, és még törött csontok, sőt lehorzsolt térdek sem keletkeztek, csak hab a tortán :)

Gyerekfelvigyázok

Már jópár hónapja töltöm minden szerda délutánomat/estémet Eric családjánál, hogy Lāsma-val "matekozzak", vagyis logikai játékokat játsszak, kicsit készítsem az iskolára, és mindenekelőtt angolul beszélgessek vele. Hamar felfedeztük, hogy mindketten szeretünk barkácsolni és szép színes dolgokat készíteni, úgyhogy elkezdtük az egyik játékos matekkönyvem menő 3D-s geometriai modelljeit gyártani:

Az első komolyabb munkánk, 120 pici háromszög tökéletes rendszerben összeragasztva
(a nyakamban egy Lāsma-tól ajándékba kapott nyaklánc pompázik!)

Többhetes projektünk is volt, egy prizma-piramis kombináció, ahol a szerkesztéstől kezdve a színezésen, kivágáson át a ragasztásig mindent magunk csináltunk.

Nagy munkában :)

És büszkén az eredménnyel :)

Együttműködés, együttörülés

Annyira szép lett, hogy én is megirigyeltem, és megcsináltam otthon a saját példányomat:

Before

After

Egy idő után annyira megszerettem a gyerkőcöket, hogy babysitterkedni is átjártam, had randizzanak a szülők :) Ma volt az utolsó hármasban töltött napunk, voltunk a játszótéren, a tengerparton, készítettünk vacsorát, aztán jöhetett a movie-night: Narnia krónikái, gyümölcs és popcorn! Gatis is majdnem végigbírta a filmet, közben még kártyáztunk kicsit, és megtanulta a yellow és green szavakat :) A sétálásokból a Let's go! és a Car-check ragadt rá, a lámpás sötétben fogócskázásból pedig a My turn! Az én kis büszkeségem :D

Gatis virágot szed

Lāsma úgyszintén :)

Fák, lányok, Gatis

Mókás csoportkép

Lāsma fára mászik
Szerencsére elég félős volt, úgyhogy egyszer sem kaptam szívrohamot :P

Végre elértünk a játszótérre!

Felelős babysitter: a gyerekek egymás nyakában másznak valami fura izén,
ő meg csak fényképez... :P

Futás a tengerhez!

Csíííz!

Találtam néhány képet egy koratavaszi sétáról is:

 

 

Itt pedig éppen fagyievés a nagy boldogság oka:

 

Inga, az anyuka zenetanárként végzett, és a gyerkőcök is nagyon muzikálisak. Lāsma ugyan még csak 6 éves, de már nagyon ügyesen furulyázik, és rendszeresen koncerteznek együtt otthon vagy a zeneiskolában:

Búcsúzásul pedig álljon itt a kedvenc képem Lāsma-ról:

Búcsú az iskolától

Elérkezett az utolsó hét, és szép sorban elbúcsúztam az osztályaimtól, tanítványaimtól. Az utolsó órákra mindenhol valami különlegeset tartogattam, matekon magyar matematikusokról és a Rubik kockáról, angol órákon Magyarországról tanultunk, magyar órán pedig nyelvtörőket mondtunk fel diktafonra, és Freddie Mercury nyomdokaiba lépve megtanultuk a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű örökzöldet. Csütörtökön, az utolsó matekórám után egy kis ünnepséget is rendeztek a tiszteletemre, volt ének, virág, ajándék (kaptam egy gyönyörű albumot Lettországról és egy nyakláncot), köszönetnyilvánítások és könnyes búcsú. Minden jó, ha a vége jó :)

Búcsúajándék a negyedikes angolosaimtól

10.m, teljes létszámmal

(fél osztály lévén az ő neveiket egész gyorsan megtanultam, nézzük emlékszem-e még: 

Mareks, Kristaps, Reinis, Kintija, Davis, Marika, Kristaps, Vika, Amanda, Emils, Olegs)

11.m, majdnem teljes létszámmal

(Itt nem tudom a neveket, de volt vagy öt Anna, úgyhogy ha lányt
akartam felszólítani, könnyű dolgom volt... :P)

Megtanítottam a számokat magyarul 1-10-ig, utána még mindenfélét kérdeztek (férjnél vagyok-e, mi a kedvenc lett kajám, hány országban jártam már...), többek között hogy hogy mondják magyarul, I love you! Így lett ilyen szép az utolsó táblaképem :)

Ajándékba pedig egy puzzle osztályképet kaptam, persze még aznap este kiraktam :)

English for Parents, nagy munkában

Megy a fejtörés, a korábban már említett Hungary Quiz kérdésein agyalnak épp :)

A kedvenc csoportom, avagy a Thursday Lady Club, ahogy néha hívtuk magunkat :)

(Guna, Sandra, Andra, Agnese, én, Ilze, Nora, Sigita, Evita, Alla, Dana)

Az igazgatótól, Gints-től és a feleségétől, Maija-tól egy képet kaptam, amit Maija készített a Balti-tenger partján, egy gyönyörűséges kék szívecske-kavicsról

Ugyanez a kép van a bögrémen, az összes felnőtt tanítványom nevével együtt!

Virágözön (miután a virágjaim felét szétosztogattam a koliban lakó kislányoknak...)

Nagy nehezen a végtelennek tűnő papírmunkával, adminisztrációval és beszámolókkal is zöld ágra vergődtem (no meg a mentorommal is :P), és hivatalosan is befejeztem asszisztensi munkám. Folytatódhat a nagyvilág meghódítása! :D

Flying Fish :)

A tavasz idén különösen későn érkezett el Lettországba, ezt a jószágok is megérezték, és a lazacok is csak április végén kezdtek el röpködni Kuldīgában - esélyt adva, hogy a munka nemes ünnepén elcsípjem őket :) És mielőtt rákérdeznétek, nem, nem szívtam vagy szedtem semmit, a halak errefelé tényleg repülnek. Na jó, csak Kuldīga felé, és csak a lazacok, de akkor is... Erről a városkáról már olvashattatok itt korábban, amikor is Marionnal valami eszement ötletet követve télen óhajtottuk megnézni Európa legszélesebb vízesését. Most kissé barátságosabb időjárási körülmények között látogattam vissza, viszont a fényképezőmet otthon felejtettem, úgyhogy csak néhány netről lopott képpel kedveskedhetek.

Kábé így néz most ki a Ventas Rumba, talán nem ennyire zöld,
de legalább ennyire napsütötte :)

 

 És így röpködnek a halak :) A lazacokban tavasszal elkezdenek dúlni a hormonok, és mindenáron felfelé szeretnének haladni a folyón. Ebbéli szándékukban az útjukba eső vízesés sem tántorítja el őket, és lelkesen megpróbálják átugrani az akadályt, ami jópár kísérlet után általában sikerül is nekik!

Így kell elképzelni a nagy eseményt

Néhány évszázada a helyiek egy sajátos halászási módszert is kifejlesztettek, kihasználva a lazacok őrült mutatványát: reggelente vödröket pakoltak szét a vízesés teljes hosszában, és este egész egyszerűen begyűjtötték a vödrökbe önként ugráló halakat... Akkoriban Kuldīgát csak úgy emlegették, hogy a hely, ahol levegőben fogják a lazacot :)