Lāčplēsis Diena

Lettországban november 11. nemzeti ünnep, Lāčplēsis Diena (azaz a Medveölő Napja). 1919-ben ezen a napon szabadult fel Riga, noha már 1918. november 18-án kikiáltották Lettország függetlenségét (vagyis inkább megalakulását). Ekkor emlékeznek meg az első világháború halottjairól, és mindazokról, akik hazájukért harcoltak.

A nagyobb városokban naplemente után (azaz már 5 órakor) fáklyás felvonulást rendeznek valamilyen emlékműhöz, itt Liepajában a temető melletti Kalpaka szobor a cél (ha jól hámoztam ki, ő valami fontos generális volt, a már korábban említett híd is az ő nevét viseli, és a róla elnevezett utcán áll a sulink - hogy összefonódnak a szálak, mi?). A Rózsák Teréről indultunk a központból, mindenféle katonák, politikusok, rezesbandák, diákok és polgárok fáklyát ragadtak, és vagy háromnegyed órát sétáltunk a temetőhöz. Itt barátságosan rövid megemlékezést hallgattunk végig, himnuszt, énekeket és beszédeket, majd mindenki virágot és mécsest rakott az emlékmű elé, és már vége is volt a mókának. Szerintem gyönyörű volt a rengeteg gyertya a sírok között, és az eső is csak a hazaérkezésem után eredt el, úgyhogy kifejezetten élveztem az estét :)

Akit nagyon érdekel a dolog, itt megnézhet egy rövid lett összefoglalót az ünneplésről Liepajában, amúgy pedig csodáljátok a fotókat amiket a netről loptam (csak az utolsó saját, amíg ki nem jöttünk a temetőből, tele volt a kezem fáklyával...)

 

 

 

 A jobb szélső csávó Liepaja polgármestere, Uldis Sesks

 

 

 

 

 

 

 

Mārtiņi

Mārtiņi - azaz a helyi Márton-nap. Mint általában az összes névnappal, a Márton-nappal s el vannak tévedve a lettek (Márta-nap is július 27-én van július 29. helyett), így november 11. helyett november 10-én ünneplik.

Naptár a Nap Múzeumból, Jāni a Szent Iván éj ünnepe (leghosszabb nappal), Ziemassvētki pedig a Karácsony (leghosszabb éjjel), Mārtiņi napja pedig már évszázadokkal ezelőtt is november közepére esett

Az eredete hasonló, mint otthon, az őszi munkálatok végét, a télre való felkészülést jelenti (bár a szüret és az újbor helyett itt inkább a hal besózása és befőttek elrakása dívik), ugyanakkor pedig mindenféle téli mulatság kezdetét is jelzi. A lettek is előszeretettel öltöznek be, vagy öltenek mindenféle álarcot, november 10-éhez is kapcsolódik egy Halloweenhoz nagyon hasonló hagyomány: gyerekek és fiatalok beöltözve kopogtatnak be a házakba, és Márton-napi mesékért, mondókákért, énekért cserébe édességet kapnak.

Akárcsak Magyarországon, itt is próbálnak időjárást jósolni, de ahelyett hogy az egész tél enyheségére vagy keménységére következtetnének a mai időjárásból (Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható), inkább amolyan Katalin-napként használják: ha Márton-napon nincs hó, szép fehér Karácsonyunk lesz, és fordítva. Ahogy az idei állapotokat elnézem, heves hócsatákra számíthatunk Karácsonykor :)

Az ünnepről tanultunk is Rigában, a lett nyelvi gyorstalpalónkon, sőt még egy dalt is elsajátíthattunk:

Mārtiņš brauca ziemas ceļu,
Mīkstu sniegu putināja.
Mīkstu sniegu putināja,
Rudzu lauku sargādams.

(Márton-nap meghozza a telet,

Puha hóval borít.

Puha hóval borít,

Megvédi az elvetett rozst.)

Riga - első benyomások

Ha már úgyis Rigában kellett töltenem a szerda estét, másnap nem siettem vissza Liepajába, inkább sétáltam egy nagyot az óvárosban. Csak úgy bóklásztam, térkép és útikönyv nélkül, és fényképeztem.

Az Elnöki Hivatal impozáns épülete, itt reggeliztem mindkét reggel 

(házigazdám, Santa ugyanis itt dolgozik titkárnőként, és hogy reggel egy fél órácskával tovább alhassunk, hát a munkahelyén reggeliztünk - arról nem is beszélve, milyen finom kávét főz a hiper-szuper olasz kávéfőzőjük!)

 Szűk utcácska, macskakővel

 Néhol még makacsul tartja magát a zöld

 Bájos kis étterem

 Macska a háztetőn :)

 Homokóra-cégér, teázásra hív

 Hatalmas kőarc, csak úgy...

 Ez a cuki kis béka pedig egy szuvenír boltot őriz :)

Comenius meeting

Rögtön az első héten kivettem két szabadnapot, hogy Rigába utazzak, a Lettországban tanító Comenius tanárasszisztensek találkozójára. Bár a program, különösen a délelőtti, nem ígérkezett túl érdekesnek, végül pozitívan csalódtam, és a többi négy asszisztenssel és három koordinátorunkkal jó kis csapattá kovácsolódtunk. Beszélgettünk a programról általában, mindenki bemutatta dióhéjban az országának oktatási rendszerét, tanultunk lettül (még egy dalt is!), és egy finom svédasztalos ebéd mellett a saját tapasztalatok, problémák, megoldások is szóba kerültek. Kávé után pedig jött a szórakozás: múzeumba mentünk :)

A rigai Art Nouveau Museum, egész pontosan a lépcsőház

A múzeum maga egy gyönyörűen berendezett lakás, a képen a kedvencem, a nappali

Homályos kis csoportunk a nappaliban (guggolnak balról jobbra: Ramona és Merve, 

állnak balról jobbra: Jana, Baiba, én, Tomas, Jurgita, Marion és Zane)

Korabeli kalapokat is kaptunk, hogy jobban beolvadjunk a környezetbe :)

Következő állomásunk a Nap Múzeum volt (Saules Muzejs), mely témájával egyedülálló a világon.

A kiállítás első fele tudományos alapon mutatja be a Napot,

és létfontosságú mivoltát az életünkben

A második rész pedig egy lenyűgöző gyűjtemény Nap-ábrázolásokból a világ minden részéről (bár sajnos magyar Nap pont nincs...)

Bár ez pont nem az ominózus darab, az egész egy napocskával kezdődött Portugáliában, 1999-ben, a kiállítás szülőanyja akkor vette első falidíszét. A gyűjtés ezután szenvedélyévé vált, és 10 évvel később meg is nyitotta a múzeumot, közel 400 kiállítási darabbal

A kreatív workshopon pedig mi is legyárthattuk a saját verziónkat

Íme a mesterművem :)

Az estét pedig egy LIDO nevű helyen töltöttük, és annyit ettünk-ittunk,
amennyi csak belénk fért!

Munkába álltam

Az első munkanapom nagy tanulságai: a tanárok kosztümben vagy öltönyben járnak dolgozni errefelé, a 0 itt nem természetes szám, az üres halmazt {∅}-vel jelölik, és Dalek-alakú kukába gyűjtik a szelektív szemetet :)

Aki nem tudja ki/mi is a Dalek, először is szégyellje össze magát, aztán pedig okosodjon itt

Karosta - félig

Az időjárás-előrejelzéssel és a gyülekező felhőkkel dacolva délután nekiindultam, hogy meghódítsam az Északi Hullámtörőt, ami nevéhez híven a város legészakibb hullámtörője, és 1.8 km hosszan nyúlik be a tengerbe. Mint annyi minden érdekes dolog a környéken, ez is a Karosta negyedben található, úgyhogy sétám a Kalpak hídon át vezetett (tudjátok, a Fiatal Házasok Hídja).

 Lelakatolt szerelmek

 Kibukkan a régi járda

 No ezt a kompozíciót magyarázza meg nekem valaki...

 Odavagyok a turistajelzésekért, de azért az informatív típust jobban szeretem

 Végre megláttam a célt, ami bele sem fért egy képbe... 

Ekkor viszont már jelentős szemerkélésbe kezdett, úgyhogy beismertem a vereséget, és hazasiettem. De még visszajövök!

 Útközben azért még titkon befényképeztem ebbe a gyönyörű kastélykertbe (a fák mögött kilátszik kicsit a kastély is), ami már vagy egy évszázada szigorúan őrzött katonai terület, halandó ember számára nem is látogatható...
Ami viszont még szomorúbb, hogy az épületet évtizedek óta nem használják, és lassan az enyészeté lesz, pedig milyen gyönyörű lehetett valamikor...

Még egy kép a bokatörő járdáról, amolyan búcsúzásképpen

Liepāja - The city where the wind is born

Liepājának van saját himnusza is, Pilsētā, kurā piedzimst vējš, azaz The city, where the wind is born címmel, amit nem csak hallgatni, de látni is lehet, a Jūras, majd a Kūrmājas utcák mentén különböző installációk formájában: