Tazzie - Day 5

Az éjszakát az eddigi leggagyibb kempingünkben töltöttük (még a zuhany is pénzbedobással működött csak...), de szerencsére a Lake Saint Clair Nemzeti Park közvetlen szomszédságában, így a visitor centre nyitásakor, 8:30-kor mi már útra készen topogtunk a térképek előtt, merre is túrázzunk. Végül megkérdeztük az egyik rangert, mit ajánl, ha az embernek bő 3 órája van, és szereti a szép kilátást. Aszongya akkor Shadow Lake Circuit. Néhány szakasz kissé el van mosva ugyan, de nem lesz gond. És mi hittünk neki. Ó mi balgák.

A tábla ugyan 5 órát mutat, de hát ez mégiscsak egy buta tábla...

Eső ide vagy oda, menni fog ez, hát van boardwalk! Na ja, az első 5 percben...

 

Még lelkesen pózolunk a hatalmas gyökerekkel

Egyesek nagyon örülnek a hónak

 Vagy épp vidáman fröcskölik a jéghideg patakvizet

 Hisz más dolgunk sincs, mint követni a nyílakat

 És hóembert építeni elvarázsolt tündeerdőkben

 No amikor 1:45-nél megláttuk balra a Mount Rufust, és leesett hogy 

olyan harmadútnál lehetünk, azért már gyanút fogtunk...

 

 De az élővilág még mindig elbűvölt minket, főleg a mohafélék

 Meg persze a fák, akár alulnézetből,

Akár rücskösen :)

 

 

Újabb fél óra múlva pedig a kilátást is megkaptuk!

(és találkoztunk az első - és egyetlen - túratársakkal is, egy bájos háromtagú
német családdal, rajtuk kívül egész idő alatt csak wallaby-kba botlottunk)

 És végre a Shadow Lake is megvan, no most járunk 3 óránál

 Ezen a fácskán uzsonnáztunk, kesudiót és vizet mert hát egy röpke sétára készültünk ;)

 Búcsúzunk a tótól, szép volt ez a negyed óra, de ideje visszatérni a mocsárba

(note to self: take proper hiking boots next time!!!)

 

 Azért a fák még mindig menők

 Meg ez a furiság is

És a Tazmánia formájú farönkök is :)

Utolsó kitérő a beszédes nevű Watermeets-hez, éééés

 

 

 

Meg/visszaérkeztünk a Saint Claire tóhoz!!!

A szintidőnk végül 5 óra 5 perc lett, nem nagyon maradt hát vesztegetni való idő, estére már Hobartban kellett lennünk tévéközelben, hogy megnézhessük a Mighty Hawks csapatát (footy) középdöntőt játszani. Semmi pénzért ki nem hagytam volna! ;)

Azért ha már úgyis áthajtottunk Derwent Bridge-n, csak megálltunk egy múzeumban. Egy hosszúkás faépület, ahogy belépsz megcsap a nyers fa és a kandallótűz illata, és te csak ámulsz:

A The Wall egy hosszú-hosszú fal (milyen meglepő), a már tegnap emlegetett 

huon pine-ból faragva, mindenféle ausztrál sztorikat és állatokat ábrázol
(100 darab 1x3 méteres darab lesz összesen, ha kész lesz)

A mű még közel sincs kész, a kiállítás egyik célja éppen az,
hogy a közönséget megismertesse az alkotási folyamattal -
a szobrász, Greg Duncan sokszor nyitvatartási időben is farigcsál

Ezeket a gyönyörű képeslapokat pedig Andy-től kaptam emlékbe, a kedvenc részleteinkről :)

No most már tényleg sietni kellett, bármennyire is gyönyörűek voltak a színek és a fények, már csak a kocsiból kattingathattam:

 

 

 

Mielőtt még nagyon izgulnátok, megnyugtatnék mindenkit, hogy időben odaértünk, és a Hawthorn történelmének legnagyobb középdöntői pontkülönbségét produkálva győzte le az Adelaide Crows csapatát, ezzel nagy nagy boldogságot és egy rekesz sört eredményezve :)