Tazmánia hiába Ausztrália, azért mégiscsak elég délen van ahhoz hogy kora tavasszal még kissé szeszélyes legyen az időjárás, az egy sima egy fordított mintájára a negyedik napunk nem is lehetett volna más, mint borús-csepergős. Mit tesz ilyenkor az ember? Persze a nyílt vízre hajókázik :)
Egy meleg kávé azért feldobja a hangulatot :)
Strahan Harbour
Hunter-nek fotóztuk
Két őrült a fedélzeten, én bent a melegben :)
Mostanra azért felmerészkedtem (sapkában-sálban-kesztyűben),
épp a hírhedt Hell's Gate-en próbálunk átkelni
Mentünk egy kis kört az óceánon, aztán visszafordultunk a biztonságos öböl felé
A kis szigettől balra amúgy látszik hogy nem ez lenne az egyetlen bejárat, sőt a másik kifejezetten széles, csak hát olyan sekély, hogy egy magára valamit is adó hajó bizony megfenekszik... A jobb oldali egész biztonságos, már ha az idő engedi, régen több hetes várakozások is előfordultak! A Hell's Gate (Pokol Kapuja) amúgy onnan kapta a nevét, hogy e kapu után maga a pokol várta a fegyenceket, de arről majd később.
A kapitány folyamatosan információkkal és történetekkel bombázott minket,
nem sok minden maradt meg, de a lazacfarm-etetés kifejezetten kúl volt :)
Itt már ki is szálltunk: Sarah Island, az egyik leghírhedtebb fegyencsziget
Kőkemény körülmények és munka, szadista őrök - többszörösen visszaeső,
máshonnan már szökni próbáló rabok kerültek ide
Ingrid, az idegenvezetőnk az eső ellenére is nagyon élvezetes túrát tartott
A sziget fénykorában
Mára már csak romok maradtak
Bőven voltak itt összeesküvések, lázadások, szökések sőt kannibalizmus is!
Az egyik kedvenc sztorink: a rabok különösen utálták az egyik dokit a kegyetlensége miatt, és dohánnyal megvesztegették az egyik kertészt, hogy szaladjon el a doki felesége és lánya mellett - meztelenül! A terv bejött, a család napokon belül lelépett :)
Az éhező, megkínzott, túlhajszolt rabok persze nem voltak a legjobb munkaerő, hiába voltak ingyen - már majdnem felszámolták a börtönt, mikor egy hajógyáros vette át a vezetést, és felvirágoztatta a helyet. Ezek után nem hogy szökni, de inkább ide kerülni szerettek volna, hisz mesterséget tanultak, rendes ennivalót és szállást kaptak: a képen látható, kastélynak becézett épületben például minden emeleten volt kandalló! Stílusosan ki is sütött a Nap vagy 10 percre amikor a kellemesebb évekről mesélt Ingrid :)
A kerítés maradványa, ami az egész déli oldal mentén húzódott,
védelmet nyújtandó az időjárás viszontagságai ellen
Isteni finom büféebéd következett, majd újabb megálló, ezúttal a kapitány idegenvezetésével a környék legfontosabb nyersanyaga, a huon pine (egy fenyőféle) nyomában:
Már a börtönsziget létrehozása előtt folyt kitermelés, de a munka nagyon nehéz és körülményes volt, ezért is jöttek a képbe a fegyencek. A fa szinte bármire jó, olajtartalma miatt a legtartósabb fajta, az 1800-as évek közepén a nagy vitorláshajók is mind ebből készültek. Sajnos maga a fa nagyon lassan nő, így a pótlásra nem sok esély volt, de azért még mi is láttunk egy-két példányt.
Úton az esőerdőbe
A jobboldali kéményszerűségben valami rák lakik
Épp egy körülbelül 3000 éves darabot bámulunk, ami persze már rég kidőlt,
valószínűleg a saját súlyától - a képre amúgy csak a gyökerének egy darabja fért
(méretaránynak lásd az útitársainkat a háttérben...)
Egy egész kis erdő nőtt ki azóta rajta
Kormeghatározás
Csak egy élénk kis hajtás búcsúzóul
Úton hazafelé
Kicsit megáztunk ugyan, de azért még mosolygunk :)
A kikötőben volt még egy kis asztalosbemutató, aztán huss, már úton is voltunk!
Csak egy kis mókázás útközben :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése