2016. október 3., hétfő

Flinders Ranges

Szombat este meglepetésből beugrott egy barátunk Port Lincolnból (az elmúlt napokban megkaptuk az utóbbi vagy 50-60 év legnagyobb viharát, az egész állam áram nélkül maradt - Adelaide csak 12 órára, de az ő környéke több mint 3 napra, úgyhogy fogta magát és az új négykerékmeghajtású paripáját és hazajött látogatóba), és hirtelen elhatároztuk hogy másnap, kihasználva a Huntermentes napunkat és a hétfői nemzeti ünnepet (itt október első hétfője a munka ünnepe, gondolom a beköszöntő tavasz miatt, csak most éppen az időjárás nem túl közreműködő), hármasban elmegyünk kempingezni a Flinders Ranges Nemzeti Parkba. Tesztelni az ő járgányát, és az én új kocsimat, Polly-t (19 éves Nissan Pulsar, igazi nanacar és máris családtag!), és engem is - úgy fest már eléggé ausztrál vagyok ahhoz, hogy szívesen autókázzak valahova 5 órát, hogy másnap délelőtt körülkocsikázzam a helyet és ebéd után hazainduljak :)

Vasárnap végül délben sikerült útra kelni, és akárcsak legutóbb, most is kerülnünk kellett - múltkor a bozóttűz, most az áradások miatt:
Valahogy így festett a Gawler folyó
Olyan patakok ömlöttek ki, amikben Andy még sosem látott vizet
Legalább a helyi Nessi örült a víznek :)
(ő az egyik útbaeső rózsaszín tóban lakik, és autógumikból van a teste)

Kissé változékony időjárásunk volt végig, de nagyon jól esett kimozdulni. Útközben:
 Balra néz
 Jobbra néz
 Előre néz, Booga fenekét :)
 Már amikor láttuk...
 Letérve a főútról (szegény Polly...) végül szuper vadkempingező
helyet találtunk ilyen gyönyörű kilátással
 A Nap még éppen nem ment le, úgyhogy gyorsan kerestünk egy jobb kilátót
 És pont időben találtunk is egyet
 Szépséges
 A jobb oldal a nemzeti park büszkesége, a Wilpena Pound
 Egy picinkét szeles volt fent az idő
 Aztán tábort vertünk, isteni vacsorát rittyentettünk szabadtűzön, iszogattunk, 
beszélgettünk és csillagokat bámultunk
 Reggel pedig ilyen szép időre ébredtünk
 Árnyékos-romantikus
 Booga kissé hajléktalannak néz ki a reggeli kávé előtt :)
 Indulásra készen, még mindig alig hisszük el milyen zöld minden
 Újra lecsekkoltuk a tegnap esti dombocskát
 És a nemzeti park bejáratánál a helyiekkel is találkoztunk :)
 Egyből egy egész családdal!
 A zöld mellett a lila itt a tavasz színe
 Felhősen is lenyűgöző
 És jöhetett a kalandozás!!! Eddigre Polly-t már biztonságosan leparkoltuk, 
és Booga járgányával randalíroztunk az általában kiszáradt patakmedrekben :)
 Gyors egészségügyi séta, el ne áruljátok a parkfelügyelőségnek hogy Booga 17 éves, 
félsüket kiskedvence, Stout is velünk tartott
Kifelé jövet is emuk búcsúztattak, négy cuki csöppséggel együtt :)

Ebédre már az északi csücsökben kerítettünk sort, a múltkor annyira lenyűgöző cornish pasty-t teszteltük újra Blinman-ben, most sem csalódtunk. Ahogy Booga vagy az én kocsimban sem, mindenki simán hazaért! Aztán Andy elszaladt Hunterért, és ettől a 20 perces rutinúttól az ő kocsija úgy döntött hogy füstölni kezd és szimplán tropára megy. Pfff... Szerintem csak féltékeny Polly-ra :)

2016. szeptember 9., péntek

Europe tour - Back to Hungary

Egyedül Budapesten

Szerda hajnalban tehát én hazarepültem Düsszeldorfból és pár napot Andy nélkül töltöttem Budapesten. Szereztem ügyfélkaput, kontaktlencsét, kihúzattam egy bölcsességfogat, felfedeztem egy klassz kis új fagyizót az Oktogon közelében (Hisztéria, mindenkinek ajánlom!), voltam (halál;orgazmus) koncerten az A38-on, bosszankodtam hogy lelopták a bicajom nyergét és első fékjét, reggeliztem Zolival, Ágicával 90 dolláros bort ittunk papírpohárból, teamécses-fénynél egy lepukkant nyolcadik kerületi lépcsőházban, de a legmenőbb mégiscsak az volt hogy megismerkedtem az unokaöcsémmel, Botonddal :)
 Az első találkozáskor a fiatalember nem volt hajlandó felébredni, 
de később jól összebarátkoztunk :)
 Lett egy közös unokaöcsénk Ágicával!!!
Babasétáltató csapat :)
Utolsó magányos estémen pedig még piknikeztünk egyet a Szabadság-hídon, miután 
egy hajléktalan vagy öt nyelven megköszönte hogy adtam neki 5 forintot (ennyit kért), 
és majdnem elüttettük magunkat a próba-villamosjárattal. What a night!

Barátokkal

Vasárnap reggel összeszedtem kissé másnapos férjemet a Nyugatiból, és este már Szentendrén is voltunk az Elevenkert Éjjel-Nappal Fesztiválján Gergő baráti társaságával. Szentendre szuper hely, mindenhonnan zene hallatszott, rengetegen voltak az utcán, tetszett a kirakodóvásár is, no meg a langalló és a kolbice :) A Császári Pillanatművek koncert pedig egyszerűen zseniális volt!

Hétfőn végre saját helyre költöztünk, egy bájos (és tiszta!) kis airbnb apartmanba a Bazilika mellé, és megkezdődött a nemzetközi barát-találkozó :)
The Thinkers: Eleonora Olaszországból, Markéta Csehországból, Andy és én
Séta a Duna-parton
Lángosparti négyesben a Lángos Máshogyban, aztán az elmaradhatatlan Szimpla-látogatás
Másnap Pad Thai és Espresso Embassy a belga Estelle-lel
Vacsora Zolival és Ágicával a Tróger Bisztróban, csupa reggelire való finomsággal
Az est a Czech-in kocsmában fejeződött be, ahol Andy a másnapi hármasban reggelizésünket is leszervezte miután visszajött a városnéző robogózásból :)
Peli harmincadik szülinapi bulija a Trapézban
Ezt pedig Ági lőtte észrevétlenül a Monyó Caféban, ahol utolsó duplarandinkat tartottuk,
amit becsípett lángosozás és könnyes búcsú követett...
Matekos ebéd Piliscsabán, Marci és Anna esküvője előtt
Ahol Andy egyedül megküzdött a hatalmas adag mátrai borzaskával :)

Turistáskodás

Luxemburgban és Németországban egészen ráéreztünk az ízére, úgyhogy a második fordulóba megpróbáltunk kicsit többet belepréselni. Könnyen azért nem ment, mert időközben két bölcsességfogamat is kihúzták, és voltak napok amikor banánturmixnál komolyabb ételt nem tudtam fogyasztani és még a lépcsőzéstől is fájt a foghelyem, de Andy ezalatt is felfedezett, én pedig legalább naprakészre hoztam az útinaplónkat :) Újabb fürdőbe is eljutottunk, és lehet csak a masszázs miatt, de ez lett a kedvencünk: Veli Bej fürdője! Jártunk Vapiano-ban, Nagyi Palacsintázójában, kóstoltunk kürtöskalácsot és sokat fagyiztunk sőt kaptam egy nagy piros lufit, amiért olyan bátor voltam a fogorvosnál - összességében nem panaszkodhattam :)
Ebbe a 3D galériába teljesen véletlenül botlottunk, pont a szállásunk melletti utcasarkon volt,
és végül egy nagyon vidám délelőttöt töltöttünk ott :)
Andy próbálkozott a legendás pocaksimogatással elhízás ellen, hááát nem jött be ;)
Csak egy séta a Duna-parton
  Szimpla mellett
Beneveztünk egy Free Walking Tour-ra is: Alternative + Jewish Tour
Foghúzásom másnapján Andy robogót bérelt, és körülrobogta Budapestet :)
Az útvonal
Csobbanás a Pilisszentiváni tóban
Éljen, megtaláltuk!!!
Hogy mit is? Magyarország krikettpályáját!!!
Nézzétek milyen boldoggá teszi Andy-t, és csak másfél óra kitérő volt :P
Ezt se gondoltam volna hogy valaha be fogok törni egy sportpályára...
Az esküvői ruhámban...

Családdal

Mindent megtettünk, hogy az egész családot újra végiglátogassuk, és 95%-os sikerrel jártunk, úgyhogy nagyon büszke vagyok magunkra! Segítettünk Bálintnak beköltözni a koliba, ebédeltünk egy nagyon finomat a Palásti családdal (és majdnem befejeztük a tőlük kapott búcsúpálinkánkat mielőtt hazarepültünk!), végignéztünk családi albumokat Szórád Mamával és kaptunk tőle egy fotót: Papó és én, nagyon vidáman Kata esküvőjén - azóta már a hűtőnket díszíti!
 Azért az abszolút sztár tagadhatatlanul Botond volt :)
Nálam a baba, mindenki másnál sör - jó kis délután :)
Megünnepeltük Apa szülinapját is
Isteni finom tortával :)
Láttuk Andris mutatványait
És aztán egy nagyon klassz napot töltöttünk Hollókőn a Kelemen családdal
Várrom, perec, körtemuzsika, köszönjük!
Az utolsó pár napot pedig Debrecenben töltöttük, pakolással, kerti főzőcskézéssel 
és mókázással, pakolással, krumplipucolással, még több pakolással és 
a végén Mama még hortobágyi palacsintát is megtanított panírozni!
Amit utolsó magyar esténken jól meg is vacsoráztunk Balázséknál, 
ahol Botond-fürdetést is láttunk!!!<3 p="">
Hungarian Goodbye Package
A szimmetria jegyében pedig Gergő kikísért minket Ferihegyre, és búcsúzóul ettünk még egy túró rudit :) Viszlát Magyarország és kösz a kalandokat!