2013. május 24., péntek

Északi kerülő

Miután tegnap éjfélre pont sikerült befejezni a pakolást, és nyugovóra térni, ma többé-kevésbé pihenten álltunk neki a visszaútnak Rigába. Persze ne gondoljátok, hogy egyenest odamentünk, szépen beiktattunk még öt megállót:

Pavilosta

Santa ajánlására kerestük fel ezt a tengerparti falucskát, ami szépséges tengerpartjával kellett volna hogy lenyűgözzön minket. Lehet, hogy a borús idő, lehet hogy a nagy elvárások miatt, de inkább csalódás volt a hely, hiába másztunk fel anyuval még egy kilátóba is.
Apa és a tenger
Azért gyíkot is láttunk, ami nagyon menő :)
Jūrkalne

No, ez már tengerpart! Meredek, magas homokdűnék, megnyugtató hullámzás, még a nap is kisütött! Minket meggyőzött :)
 Úton a partra
 Csoportkép
 :)
 Apa és a tenger 2.
Sorakozó

Ēdole
Én már nagyon vágytam Kuldīgába, egyik kedvenc kirándulós helyemre, de Anyu még kinézett útközben valami vízivárat, úgyhogy megálltunk Ēdole-ban. 
A vár nincs annyira a vízparton, mint amit például Csehországban láttam, de kedves kis hely volt, és engem a vízben tükröződések mindig lekötnek :)
Elérkezettnek láttuk az időt, hogy hősies sofőrségemet is megörökítsük, főleg amíg még éppen süt a Nap
Csak én meg az én autóm :)

Riežupe homokbarlang

Alighogy Kuldīgába értünk, elkezdett csepegni az eső, így csak begyűjtöttük a Tourinformban az információt, és úgy döntöttünk előbb a Riežupe homokbarlangot keressük fel. Szegény GPS nagyon sipákolt hogy milyen utakon járunk mi, de végül csak megtaláltunk ezt az erdő közepén megbúvó kis magánbarlangot, ami régen az üveggyártást, ma már csak a látogatókat szolgálja. 
Szerencsénkre az eső is elállt, mert a parkolótól még bizony jót kellett sétálni, már említett kedvelt barátaink, a szúnyogok lelkes kíséretében. A barlang csak idegenvezetővel látogatható, szegény csajok passzolták egymásnak a feladatot ahogy kiderült hogy velünk bizony angolul kell beszélni, de végül akadt egy bátor jelentkező, meg három gyertya nekünk, és indulhattunk.
A barlang mesterséges, mint már említettem az ipart szolgálta ki, bezárása óta viszont akár esküvőt is tartanak benne! Amúgy is hagyomány itt a környéken, hogy szerelmesek vagy friss házasok virágot visznek a barlangba, mert az akár évekig(!) is eláll ott locsolás nélkül.

Jártunk a Remény, a Szerelem és a Hit termében is, láttunk mindenféle falkarcolatokat, sőt egy igazi denevért is!
Kifelé jövet pedig mókáztunk egyet :)

Kuldīga

Végre eljött az én időm, és újra viszontláthattam Európa legszélesebb vízesését! Ezt nincs is értelme ragozni, ámuljatok:
 
 
 

Finom ebéd/vacsora, pár száz kilométer, egy-két útépítés és jó sok Rīgában eltévedés után pedig immár harmadjára is bejelentkeztünk a Westa Hotelbe, hogy másnap Zolival kiegészülve még egyet kalandozzunk.

2013. május 23., csütörtök

Liepāja dióhéjban

A törpök, és a Mártik élete azonban nem csak játék és mese, így míg Anyuék a délelőttöt és a koradélutánt Karosta felfedezésével töltötték, én otthon maradtam pakolni, rendezkedni, költözésre készülni. Erről tényleg nem lehet többet mesélni :) 

Délután viszont már együtt mentünk be a központba, és a hidegre, szélre és limitált időnkre való tekintettel szép tempósan végigjártuk a várost. Na jó, azért egy finom kávéra mindig van idő, úgyhogy a városnézést az Ágica ittlétekor felfedezett isteni kis kávézóban, a Boulangerie-ben kezdtük,
Lettország legfinomabb kapucsínójával :)

A tenger felé menet a Seaside Parkban még a barátaimmal, Eric-kel és a családjával is összefutottunk! A gyerkőcök épp nagyban pattogtak a trambulinon, és nagyon megörültünk egymásnak, imádom ezt a két kis energiagombócot :)

Azért persze eljutottunk a tengerhez is,
meg láttunk sirályokat is,
és végigmentünk a Liepāja Himnusz versszakait bemutató szobrokon is (ezeknek itt külön bejegyzést is szenteltem), és végre láttam a kedvencemet zöld háttérrel:

2013. május 22., szerda

Rundāle kastély, Bauska vár

Persze megülni a fenekünkön azt nem tudunk, úgyhogy Rigában sem maradtunk meg még egy éjszakánál többet. Reggel inkább kevésbé mint többé időben átvettük Santáék kocsiját, és egy kis déli kerülőt beiktatva elindultunk Liepājába.

Rundāle kastély

Az első állomás Lettország egyik leghíresebb és legnépszerűbb turistalátványossága volt, egy csodaszép barokk és rokokó stílusban épült kastély, gyönyörű francia kerttel. 
Bejárat
Hátulnézet, Anyuékkal
Felülnézet, netről lopva :P

Először a kertet jártuk be, mert végig ott lógott a levegőben a lecsapni készülő vihar lába, ami végül nem következett be, de jobb volt biztosra menni, és a kültéri látnivalókat letudni.
A park leghíresebb része a rózsakertje, ami május lévén még nem nyújtott éppen lenyűgöző látványt, cserébe a holland kertben azt se tudtad melyik tulipánt csodáld – legnagyobb örömömre, hisz amúgy is jobb szeretem a tulipánokat a rózsáknál.
 Színpompa
Ideális pihenőhely

Piknikezni is próbáltunk, még a kijelölt helyet is megtaláltuk padokkal, de a fránya szúnyogok miatt egy percig sem lehetett megmaradni – ezek a förtelmes lények hihetetlen mód elszaporodtak idén, később is kellemetlen perceket okozva nekünk...

Miután a japán pavilonnak álcázott kinti vécét is megcsodáltuk, ideje volt leesett állunkat az épület belsejébe helyezni, és végigjárni a kék, zöld és piros szalont, a fehér termet, és ki tudja még hány, szebbnél szebben dekorált és berendezett termet. Idegenvezetőnk nem volt, így semmi szaftos korabeli pletykát nem hallottunk, de azért fényképeztünk bőszen:
 Arany terem
 Fehér terem
 Hálószoba
 Doorception
Kandalló részlet

Még akkor sem esett, mikor kijöttünk, úgyhogy úgy döntöttünk, ebéd/vacsora előtt még a szomszéd település, Bauska várromja is belefér. Tudták ezek a középkorban, hova kell építkezni: a vár egy kis dombocskán, két folyó (a Mūsa és a Mēmele) találkozásánál fekszik.
Újabb lopott légi felvétel, amolyan illusztrációképpen
Meg is néztük hogy folynak össze, ott kezdődik ugyanis Lettország 
második legjelentősebb folyója, a Lielupe.
Ősök bandukolnak a Mūsa partján
 
A vár kívülről
A vár belülről

Nagy bölcsen a középkori páncélokat és papi ruhákat felvonultató kiállítást inkább kihagytuk, de a toronyba csak felmásztunk szétnézni:
 Ez most saját felülnézeti fotó :)
Ősök a csúcson

Isteni ebéd, és életem legfinomabb kenyérlevese után (ami a helyi desszertkülönlegesség), autóba pattantunk (ezúttal már én ültem a volán mögött!), és kábé 4 órával és tucatnyi útépítéssel később meg is érkeztünk elmúlt 7 hónapom főhadiszállására, Liepājába.

2013. május 21., kedd

Tallinn két felvonásban

Korábban én már ugyan jártam Tallinnban (itt számoltam be róla), akkor hó volt és hideg, úgyhogy amikor Anyu feltette a várost a kívánságlistára, egy percig sem ellenkeztem. És milyen igazam volt! Bár ezt képekkel nem tudjuk alátámasztani, az egyik hőmérőn még 31°C-ot is láttunk, és itt is csupa zöld és virágözön fogadott minket.

Első felvonás

És hogy miért két felvonásban? Noha a Helsinkiben tett látogatásról már olvashattatok, valójában az pont két Tallinnban töltött nap közé esett, úgyhogy kezdem is a mesélést az elején, azaz vasárnapnál.

Aznapra esett Rigában a Nordea Marathon, a fél várost lezárták, így sikerült vagy 45 percet bolyongva kijutni, de szerencsére nem nekünk kellett törni a fejünket, az Ecolines sofőrje két orosz nő segítségével (?) megoldotta a dolgot, és végül kevesebb mint fél óra késéssel le is szállítottak minket épségben Tallinnba.

Ahol mint már említettem, ragyogó napsütés és rekkenő hőség fogadott, mi sem voltunk hát restek, nyakunkba is vettük a várost szépen. Tallinn óvárosa igazi kis ékszerdoboz, órákig csak mászkáltunk, bámultunk, fotóztunk, felkerestük a kedvenc kis palacsintázómat, és még az sem szegte a kedvünket, hogy egy zápor elől menekülve fél órát egy szuvenírboltban töltöttünk. Most vegyék át egy kicsit a szót a képek:
 Anyuék a városfalnál
 Magasba nyúlik
 Szépséges főtér
 Cégér, Anyu, Apu
 Mókázás a templomtoronnyal
 Ősök kilátással
 Éppen zárás előtt sikerült 258 lépcsőfokon keresztül felmásznunk a nememlékszemanevére templom tornyába is, és jól körbenéztünk
 Kövér Margit Tornya
 Csoportkép a főtéren, ha nem ismernétek fel minket egy kis segítség:
Jobbról balra: Apa, Anya, Én
Tükröződés a patikaablakon
És persze az észt túrórudi sem maradhatott ki :)

Második felvonás

A finn kitérő után megfáradt kis testünknek különösen jól esett, hogy ágyba (na jó nem, de szobába!) hozták a reggelinket, így újult erővel folytathattuk Tallinn felfedezését. A Free Walking Tour-ig még volt vagy két óránk, érdeklődés szempontjából ketté is vált kis csapatunk: a vegyészek a világ egyik legrégebbi, folyamatosan működő patikájába, én pedig bábszínház-múzeumba mentem. Kedves kis múzeum volt, semmi különös, de a bábok mozgatását nagyon élveztem :)
Az alapító ötletes kis emléktáblája a múzeum falán

Az idegenvezetésen is részt vettem már egyszer, kicsit más útvonalon, más idegenvezetővel, úgyhogy most is nagyon élveztem, ahogy várfalról, parlamentről, templomról, legendákról, vagy éppen zenei lemezek csempészéséről meséltek.
 Freedom square
 A templom, ami majdnem ateizmus múzeum lett, de gaz brit kémek felgyújtották mielőtt elkészült volna - a KGB szerint legalábbis
 Random emlékmű
 Kiek in de Kök, avagy Belesek a konyhádba torony :)
(nevét onnan kapta, hogy tetejéről be lehetett látni az alsó óváros konyháiba)
 Alexander Nevsky Katedrális
 Pikk Hermann torony, tetején az észt zászló jelzi,
hogy Tallinn épp az észtek uralma alatt áll :)
(Pikk Hermann mellékesen amúgy Kövér Margit pasija, de nem lehetnek egymáséi, mert a város két végén állnak. Szomorú a toronyszerelem...)
Búcsúkép az Óvárosról

Még egyszer jót ebédeltünk a palacsintázóban, felszedtük a cókmókot, és még a vihar kitörése előtt sikeresen elértük a buszunkat, hogy újra Lettország felé vegyük az irányt.