2012. április 9., hétfő

Húsvét Ősökkel

A Húsvét persze itt is szünet, ezt kihasználva anyuék gyorsan meg is látogattak.

Szombat

Szombat délután érkeztek, egy jó hazai ebéd után a központot és a várost jártuk körbe. Nymburk azért nem egy világváros, pár óra alatt minden elképzelhető látványosságot megnéztünk :) Este cseh specialitásokat próbáltunk: saját készítésű hermelint (kb: tovább érlelt camamber sajt) és fullasztott embert (ecetbe fullasztott kolbász), mellé pedig a helyi sört, a Postrizinskét ittuk. Nem is bántuk a laza programot, anyuék mert sokat utaztak, én meg még pihentem az elmúlt napok/hetek munkáját.

Vasárnap

Délelőtt úgy határoztunk, hogy kinézünk Jizbicére, ahol a nyári táborokat tartjuk, és beugrunk Martináékhoz is, akik épp az épülő házukat csinosítgatták, ugyanazon a telken. Nymburk határában biztos ami biztos megbüntettek a rendőrök, mert nem volt felkapcsolva a világítás, de potom 100 koronával megúsztuk, úgyhogy zavartalanul folytattuk utunkat. Mire megérkeztünk Jizbicére, már nagyon fújt a szél, mire körbenéztünk a házban, már esett a hó (!).

Végül úgy döntöttünk a szakadó hó sem riaszt el minket, és kelet felé vettük az irányt, hogy meghódítsuk az első kastélyt, Hradek u Nechanic-et. Az építményt mini-Windsornak is nevezik, tényleg mutatós volt, és pont elcsíptünk egy idegenvezetést is. Sajnos a külföldiekre nincsenek teljesen felkészülve, így cseh idegenvezetőnk volt, és egy angol nyelvű füzetkéből tudtuk magunknak feliratozni az előadást. Utána a konyhában melegedtünk föl valami forralt helyi likőr segítségével, és miután bebarangoltuk a kertet, továbbindultunk.

Következő állomásunk Chlumec nad Cidlinou volt, ahol a Karlova Koruna nevű kastélyt néztük meg, kívülről. Tudták ám ezek hova kell építkezni, meg azt is, hogyan! Ez az épület meg aztán végképp különleges volt, koronát akar mintázni, úgyhogy az alapja nagyjából háromszög alakú, szépen rápakolták egy dombocska tetejére, mellébiggyesztettek egy cuki kis kápolnát, körberakták gyönyörű kerttel, nekünk meg már csak az álmélkodás maradt :)

Hazafelé még beugrottunk Podebradyba, megnéztük a kisegítő iskolát, ahol dolgozom, és autóból a városközpontot.

Hétfő

Reggel kicsit tovább aludtunk, és miután a Pavelek (főnököm férje és fia) jól elfenekeltek minket (a csehek húsvétkor nem locsolkodnak, hanem piros tojás reményében fűzfavesszőkből fonott venyigével fenekelik a lányokat), újra nyakunkba vettük Csehországot, és újabb kastélyt hódítottunk meg, ezúttal Opocnoban. Kicsit elkeveredtünk útközben, de kiváló navigációs készségem végülis győzedelmeskedett, és sikeresen megérkeztünk. Ez is pofás kis épület volt egy kis falucskában, megint csak domb tetejére építve, és újra megpróbáltuk az idegenvezetést. Most sem volt sokkal több szerencsénk, de a cseh duma mellé legalább magyar szöveget tudtunk olvasni, nem angolt. Ez amolyan vadászkastély volt, a gyűjtemény nagy része afrikai és amerikai körutakról származott, több száz halott állat bámult minket a falakról, de azért mutatós volt. Az időnk szerencsére már sokkal jobb volt, így örömmel sétáltunk a napsütésben a parkban, egy édes kis zöld patak mellett.

Három a magyar igazság, úgyhogy a következő attrakció már városnézés volt, Hradec Kralovéba mentünk. Láttuk a főteret, nagy templomokat, megmásztuk a Fehér tornyot, bámultunk akrobatákat a parkban, elolvastuk a város történetét, megnéztük ahogy összefolyik a Labe és az Orlice, úgyhogy elégedetten térhettünk haza :)

Képeket nézegethettek itt.

2012. április 6., péntek

Matematikus munkáim

Drága főnököm, Martina minden pillanatot megragad, hogy kihasználja matematikus végzettségemet, és kvalitásaimnak megfelelő munkákkal bombáz:
könyvelek (hisz jól tudok számokat másolni és összeadni),
logikai feladatokat gyártok gyerekeknek (hisz jó vagyok geometriából),
és végül gyöngyöket szortírozok (hisz szeretem a rendszert). :)

2012. április 5., csütörtök

Veselé Velikonoce

Ma az oviban kivételesen nem főztünk, csak sütöttünk, persze húsvétra készülve. Több tucat tojás alakú piskóta készült, amit utána dekor cukorral, szívecskékkel, virágokkal díszítettünk. Ugye az enyém lett a legszebb? :)

2012. április 4., szerda

Velký Autisti

Az utóbbi 2 hetet Poděbradyban a felsős autista osztályban töltöttem, beszámoló itt.

2012. április 3., kedd

Koncert

Hétfő este Prágába utaztam, hogy megnézzem Petra barátnőm fellépését. A koncerten két a capella együttes szerepelt, természetesen a Petráéké sokkal jobb volt :) Oktet névre hallgatnak (bár 10 tagot számlálnak), és teljesen lenyűgöztek. Ez volt a kedvenc számom, sajnos a felvétel nem most készült, és az elején kicsit sokat hablatyolnak csehül, de azért élvezzétek :)

2012. április 2., hétfő

International Autism Day

Április 2-a az autizmus világnapja, és mivel az autizmus színe a kék, a központ és az óvoda is kékbe öltözött a jeles napra:
Még az iroda munka is kék egyenpólóban folyt:

2012. április 1., vasárnap

Kosármeccs, sörkóstolás

A cseh bajnokságot a Nymburk kosárlabdacsapata vezeti, úgyhogy páran úgy gondoltuk, eljött az ideje, hogy kilátogassunk egy meccsre. A nymburki oroszlánok ezúttal a bajnokság 3. helyezettjét, a Decín csapatát fogadták, és győzték is le természetesen :)
Utána kezdődhetett az est fénypontja, a sörkóstolás :) A fő cél az volt, hogy kiválaszthassam a kedvenc cseh sörömet, lehetőleg olyat, ami otthon is kapható, vagyis az alábbiak közül akartam választani: Budwar, Staropramen, Kozel, Krusovice és Pilsner Urquell. A helyi sör, a Postrizinské viccből, a 2 magyar jelölt, a Dreher és a Soproni pedig a cseh barátok megtréfálására kerültek be.
A felhozatal :)
Legnagyobb meglepetésemre, és a többiek nagy derültségére, az abszolút győztesem a világhírű nymburki specialitás, a Postrizinské lett (amit már Prágában, 50 km-re sem ismernek...)
A végső sorrendem
Azért egy meglepetés még hátra van, az összesített győztes végül a Soproni lett!!!

További képek itt.