2016. szeptember 9., péntek

Europe tour - Back to Hungary

Egyedül Budapesten

Szerda hajnalban tehát én hazarepültem Düsszeldorfból és pár napot Andy nélkül töltöttem Budapesten. Szereztem ügyfélkaput, kontaktlencsét, kihúzattam egy bölcsességfogat, felfedeztem egy klassz kis új fagyizót az Oktogon közelében (Hisztéria, mindenkinek ajánlom!), voltam (halál;orgazmus) koncerten az A38-on, bosszankodtam hogy lelopták a bicajom nyergét és első fékjét, reggeliztem Zolival, Ágicával 90 dolláros bort ittunk papírpohárból, teamécses-fénynél egy lepukkant nyolcadik kerületi lépcsőházban, de a legmenőbb mégiscsak az volt hogy megismerkedtem az unokaöcsémmel, Botonddal :)
 Az első találkozáskor a fiatalember nem volt hajlandó felébredni, 
de később jól összebarátkoztunk :)
 Lett egy közös unokaöcsénk Ágicával!!!
Babasétáltató csapat :)
Utolsó magányos estémen pedig még piknikeztünk egyet a Szabadság-hídon, miután 
egy hajléktalan vagy öt nyelven megköszönte hogy adtam neki 5 forintot (ennyit kért), 
és majdnem elüttettük magunkat a próba-villamosjárattal. What a night!

Barátokkal

Vasárnap reggel összeszedtem kissé másnapos férjemet a Nyugatiból, és este már Szentendrén is voltunk az Elevenkert Éjjel-Nappal Fesztiválján Gergő baráti társaságával. Szentendre szuper hely, mindenhonnan zene hallatszott, rengetegen voltak az utcán, tetszett a kirakodóvásár is, no meg a langalló és a kolbice :) A Császári Pillanatművek koncert pedig egyszerűen zseniális volt!

Hétfőn végre saját helyre költöztünk, egy bájos (és tiszta!) kis airbnb apartmanba a Bazilika mellé, és megkezdődött a nemzetközi barát-találkozó :)
The Thinkers: Eleonora Olaszországból, Markéta Csehországból, Andy és én
Séta a Duna-parton
Lángosparti négyesben a Lángos Máshogyban, aztán az elmaradhatatlan Szimpla-látogatás
Másnap Pad Thai és Espresso Embassy a belga Estelle-lel
Vacsora Zolival és Ágicával a Tróger Bisztróban, csupa reggelire való finomsággal
Az est a Czech-in kocsmában fejeződött be, ahol Andy a másnapi hármasban reggelizésünket is leszervezte miután visszajött a városnéző robogózásból :)
Peli harmincadik szülinapi bulija a Trapézban
Ezt pedig Ági lőtte észrevétlenül a Monyó Caféban, ahol utolsó duplarandinkat tartottuk,
amit becsípett lángosozás és könnyes búcsú követett...
Matekos ebéd Piliscsabán, Marci és Anna esküvője előtt
Ahol Andy egyedül megküzdött a hatalmas adag mátrai borzaskával :)

Turistáskodás

Luxemburgban és Németországban egészen ráéreztünk az ízére, úgyhogy a második fordulóba megpróbáltunk kicsit többet belepréselni. Könnyen azért nem ment, mert időközben két bölcsességfogamat is kihúzták, és voltak napok amikor banánturmixnál komolyabb ételt nem tudtam fogyasztani és még a lépcsőzéstől is fájt a foghelyem, de Andy ezalatt is felfedezett, én pedig legalább naprakészre hoztam az útinaplónkat :) Újabb fürdőbe is eljutottunk, és lehet csak a masszázs miatt, de ez lett a kedvencünk: Veli Bej fürdője! Jártunk Vapiano-ban, Nagyi Palacsintázójában, kóstoltunk kürtöskalácsot és sokat fagyiztunk sőt kaptam egy nagy piros lufit, amiért olyan bátor voltam a fogorvosnál - összességében nem panaszkodhattam :)
Ebbe a 3D galériába teljesen véletlenül botlottunk, pont a szállásunk melletti utcasarkon volt,
és végül egy nagyon vidám délelőttöt töltöttünk ott :)
Andy próbálkozott a legendás pocaksimogatással elhízás ellen, hááát nem jött be ;)
Csak egy séta a Duna-parton
  Szimpla mellett
Beneveztünk egy Free Walking Tour-ra is: Alternative + Jewish Tour
Foghúzásom másnapján Andy robogót bérelt, és körülrobogta Budapestet :)
Az útvonal
Csobbanás a Pilisszentiváni tóban
Éljen, megtaláltuk!!!
Hogy mit is? Magyarország krikettpályáját!!!
Nézzétek milyen boldoggá teszi Andy-t, és csak másfél óra kitérő volt :P
Ezt se gondoltam volna hogy valaha be fogok törni egy sportpályára...
Az esküvői ruhámban...

Családdal

Mindent megtettünk, hogy az egész családot újra végiglátogassuk, és 95%-os sikerrel jártunk, úgyhogy nagyon büszke vagyok magunkra! Segítettünk Bálintnak beköltözni a koliba, ebédeltünk egy nagyon finomat a Palásti családdal (és majdnem befejeztük a tőlük kapott búcsúpálinkánkat mielőtt hazarepültünk!), végignéztünk családi albumokat Szórád Mamával és kaptunk tőle egy fotót: Papó és én, nagyon vidáman Kata esküvőjén - azóta már a hűtőnket díszíti!
 Azért az abszolút sztár tagadhatatlanul Botond volt :)
Nálam a baba, mindenki másnál sör - jó kis délután :)
Megünnepeltük Apa szülinapját is
Isteni finom tortával :)
Láttuk Andris mutatványait
És aztán egy nagyon klassz napot töltöttünk Hollókőn a Kelemen családdal
Várrom, perec, körtemuzsika, köszönjük!
Az utolsó pár napot pedig Debrecenben töltöttük, pakolással, kerti főzőcskézéssel 
és mókázással, pakolással, krumplipucolással, még több pakolással és 
a végén Mama még hortobágyi palacsintát is megtanított panírozni!
Amit utolsó magyar esténken jól meg is vacsoráztunk Balázséknál, 
ahol Botond-fürdetést is láttunk!!!<3 p="">
Hungarian Goodbye Package
A szimmetria jegyében pedig Gergő kikísért minket Ferihegyre, és búcsúzóul ettünk még egy túró rudit :) Viszlát Magyarország és kösz a kalandokat!

2016. augusztus 27., szombat

Europe tour - Germany

Pénteken tehát kelletlenül bár, de visszatértünk Németországba, hogy pár felhőtlen napot tölthessünk Andy családjával.

Köln

Itt jártunk külön-külön is meg együtt is, először Andy egyből pénteken, alig egy órával azután, hogy megérkeztünk. Andy és a sógora, Peter hivatalosak voltak egy partihajóra Kölnbe a helyi amerikai focicsapattal - Andy egészen eltörpült a társaságban :)
Persze ivásban nem, a korlátlan sörfogyasztás meg is tette a hatását, a lelkem arra sem emlékszik hogy hogy jutott haza ;)

Ő másnaposan, én kipihenten ébredtem a szülinapjára szombaton, amikor is az egész csapat felkerekedett és újra Kölnbe látogatott:
 A napot persze már dél előtt sörrel nyitottuk, az én óriás korsóm mögött a 
háttérben a kócos csávó a helyi túravezetőnk, Peter legjobb barátja, Harry :)
 Első állomás: egy 27. emeleti kilátó!
Ahogy később sétáltunk át a hídon a túlpartra, Harry, az örök romantikus Andy kezébe csúsztatott egy lakatot, pirosat, gravírozva, szívecskével, ahogy kell - gyorsan fel is aplikáltuk a hídra a több ezer társa mellé és a kulcsokat bedobtuk a Rajnába :)
 
 
A túloldalra érve a Nap is kisütött, mi pedig hivatalosak voltunk a Dómba idegenvezetésre - óriási templom, nekem nagyon tetszett, de a többiek nem voltak éppen turistamódban, és a vezetés után a torony helyett inkább a Hard Rock Café-ba akartak menni... Andy legalább megpróbálta legyőzni az 533 lépcsőfokot, de félúton ő is feladta, a csúcsra csak én értem föl.
Itt még Andy is magabiztos volt :)
Kilátás
Kicsit túl van biztosítva öngyilkossági kísérletek ellen...
Bezzeg az angyaloktól nem félnek
A boldog szülinapos :)
 A kávézóból természetesen egy sörkertbe mentünk, és ott is maradtunk míg ideje nem volt hazamenni... A németeknek elég speciális véleménye van a városnézésről ;)
Ez pedig az egy szem fotóm vasárnapról, amikor Andy és Peter metálfesztiválra mentek,
én pedig újra Kölnbe látogattam, hogy a napot régi kedves barátommal, Antonius-szal töltsem 

Solingen

Itt lakik Rachael a családjával, úgyhogy ez volt a mi bázisunk is. Nem egy nagy város, de azért vannak jópofa dolgai: Haribo gyár, libegő, középkori vár és egy bájos erdei séta - végig is jártuk mindegyiket!
 Így kell várni a libegőre, valahogy tudták hogy Bigfoot 
és Littlefoot egymás mellé szeretnének ülni :)
 Örülünk a napsütésnek
 Ez pedig már a vár
 Cuki részletekkel
 És szépséges kilátással
 Majestic
 Ez pedig már a túra, itt is láttunk bájos apróságokat
 Temetőt
 Keresztet
 Nemvécét
 Kőszörnyet
Természetgyőzelmet
 A séta vége a Müngstener Brücke

A megye, ahol Solingen található, Nordrhein-Westfallen most ünnepli a 70. szülinapját (az ünnepségre az egyik brit herceg is idelátogatott, a megyeszékhely, Düsseldorf úgy le volt zárva, hogy végül lemondtuk a városnézést), ennek apropóján megszavaztatták a lakossággal, mi szerintük a legnépszerűbb turistalátványosság, és a Schwebebahn nyert! Ez a szomszéd kisvárosban, Wuppertalban található egysínű vasút (wikipédia), több mint 100 éve üzemel, és tervezésében Peter ősei is részt vettek! Búcsúnapunkon az egész család ide látogatott, utaztunk rajta, megkávéztunk és visszautaztunk. A csoportkép a bal felső sarokban az egyik megállóban készült :)
Este aztán volt pancsolás, BBQ, pezsgő házi eperfagyival és Tankcsapda-hallgatás :)

München

Szerda reggel én hazarepültem, de Andy még Münchenben töltött pár napot az egész Weck családdal egyetemben. Jártak sörkertekben, Bayern München meccsen, Star Wars kiállításon és a nagyon híres Neuschwanstein kastélyban. Fényképek csak elvétve maradtak fenn, de Andy nagyon jól érezte magát :)