Wedding Day!!!

Hát igen, ez a nap is eljött :) Képes krónika következik:

Andy az egyik barátjánál, Marty-nál készülődött, egy-két sör és biliárdjátszma mellett :)

Itt amúgy annyira komoly a vőlegény nem láthatja a menyasszonyt babona, hogy a fodrásztól visszaérve is a betakart szemű vőlegényemnek kellett slusszkulcsot és búcsúpuszit adni, nehogy akár a frizurámat meglássa idő előtt...

Mi otthon készülődtünk, szép nyugisan, aztán David értünk jött ezzel
a gyönyörűséggel és befuvarozott minket az Anyakönyvi Hivatalba

Volt ám bevonulás, mind az 5 méteren! :)

(a szertartás előtt az anyakönyvvezetőnk, Chris beterelt minket
a háttérben látható kis szobácskába, még valami nyilatkozatokat
aláírni és utolsó lehetőséget adni a megfutamodásra ;) )

Átadás, Andy agyongyakorolt mondatával: "Köszönöm, vigyázni fogok rá"

Chris megfenyegetett minket, hogy ha úgy látja, nem élvezzük a szertartást, ő bizony lefújja - szerencsére mindent meg is tett a feszültség oldására, mi nagyon jól szórakoztunk :)

"Just give your hand to me, and here, put on this ring"

Amit persze Andy törött ujjára kellett húznom (a legcsúnyább a tíz közül),
a tegnapi manikűrön meg a kiscsaj csak az én jobb gyűrűsujjamon
vágta be vérzésig a bőrt, legalább ebben is összeillő pár lettünk :)

Első Hitvesi Csók

Aláírtuk a papírokat

Mialatt az Eels Beginner's Luck című száma szólt

It's official, we are married!!!

A Komoly Esküvői Kép

És néhány mókás-bohókás

A Krusper családdal

A Matthews családdal

Egy tánc kedvéért még Granny is kiszállt a tolószékből

Násznép

Násznép, fotóssal kiegészülve

Ez pedig már a lakoma helyszíne, a kedvenc koreai gyorséttermünk, a BBQ City Restaurant

Egészségetekre! (persze pálinkával koccintottunk)

Ajándékbontás, váó, nagyon köszönjük!!!

Süti és kávé a szomszédos Krispy Kreme Doughnuts-ban

Mint kiderült, ez volt az első esküvő a fánkozó történetében, 

kaptunk is névre szóló, szívecskékkel dekorált ajándékfánkokat :)

No kik örültek legjobban a helyszínválasztásnak?!

Búcsúkép Granny-vel - már tudom honnan örökölte Andy a komolyságát ;)

Innen a fiatalság a Grace Emily-be ment, ahol további barátokkal kiegészülve biliárdozással, italozással és csak úgy boldogsággal múlatták az időt (rémlik, hogy beszédek is voltak, de azt ne kérjétek, hogy idézzek is belőlük...). Jó kis este lehetett, mert egy gyrosozóban zárult, ahonnan először Balázst, aztán magunkat taxiztattuk haza - vagyis a szuperséges hotelbe, amit Andy szüleitől kaptunk ajándékba. Köszönet érte, és mindenért mindenkinek aki ott volt vagy gondolt ránk!!!

Esküvői előkészületek

A szerda azért már inkább a készülődés jegyében telt: visszaigazoltuk a helyszíni foglalásokat, összeállítottuk a menüt, beszereztük Hunter öltönyét, az én alsószoknyámat, Balázsnak csokornyakkendőt, anyuval tornázni mentünk és manikűrre, Andy lenyíratta a haját és megigazíttatta a szakállát - nem, még hónapokig nem fogja levágatni, de nekem így is nagyon tetszik :)

Este már csak annyi dolgunk volt, hogy újabb családismerkedő programra menjünk Andy szüleihez, a szombatiból ugyanis David és Balázs is kimaradtak.

Kötelező csoportkép

Lynda szerintem megkönnyebbült, hogy infantilis fia ezentúl az én gondom lesz :)

Andy meséli életem fontos állomásait, a családomtól kapott fényképalbum segítségével

Aki amúgy nem ismeri a famíliákat, íme egy trükk a megkülönböztetésre:

aki mezítláb van, az Matthews, aki cipőben, az Krusper :)

Ünnepi lakoma, persze David főzte - nagy becsben lehetünk ám, 

mert ezt az étkészletet még Anyák napján sem használtuk!

Otthon néhány utolsó simítás, éjfélre már készen is álltunk a szépítő alvásra, utoljára bújtunk ágyba jegyespárként!!!

Cleland Wildlife Park

Első ausztrál látogatásom során is jártam már ebben az állatkertben, most tudatosult csak bennem, hogy az akkori beszámolóban, itt meséltem először Andy-ről, ő volt ugyanis aki a magyar konyha finomságainak reményében anno megkérte a kezemet :) Azóta persze sok mindent megkóstolt már, eddig a töltött palacsinta a kedvence!

Szóval ide vittük a kis családomat, hogy Ausztrália összes mókás állatával találkozhassanak, hol ismeretterjesztéssel egybekötött gondozó általi etetés keretében, hol sokkal inkább testközelből: etettünk és simogattunk amit csak lehetett!

Uzsonnáztunk is a kávézóban, ahol Andy még nekem is új ausztrál furcsasággal állt elő: megtanított minket, hogyan kell TimTam-en (helyi különlegesség, bár lényegében csak csokival bevont ostyaszelet) átszívni a kávét (opcionálisan teát, a lényeg hogy forró legyen!). Lehet nem hangzik annak, de tényleg jó kis móka volt!

Hazafelé kiláttunk még Adelaide környékének legmagasabb pontjáról, a Mount Lofty-ról is

Ősök Dél-Ausztráliában

Péntek 

Az Ősök tehát megérkeztek péntek este, Andy lázasan gyakorolta az Isten hozta kifejezést, és izgalom ide vagy oda, egész ügyesen elő is adta! Hazafelé megnéztük a kivilágított várost felülről (ha már dombon lakunk), berendezkedtünk, stílusosan fish and chips-et vacsoráztunk és úgy-ahogy átaludtunk az éjszakát.

Szombat

Persze nem kíméltük őket, egyből másnap irány Mount Barker, hogy megismerkedhessenek Andy családjával, a teljes pereputtyal.

Lyndáék helyi finomságokkal készültek, anyuék pedig magyar édességek garmadával lopták be magukat a gyerekek (és Andy) szívébe.

Este apu sörözésbe és ausztrál fociba merült a fiúkkal, míg én anyut a lánybúcsúmra vittem. Készülődés közben derült ki, hogy Andy még sosem látott ruha-smink-magassarkú kombinációban, szerencsére tetszett neki ;)

Egy bájos kis étterembe mentünk, finom gintonikkal, és meglepően sok baráttal! Volt Andy-ismereti teszt (szuperül teljesítettem!), ausztrál szleng-teszt (no itt már kellett segítség) és kaptam használati utasítást is a jövendőbelimhez – klassz kis este volt, akkor is, ha nagyon hiányoltam az otthoni barátokat...

ui: Megan facebook posztja az eseményről: "We had a beautiful night celebrating the impending nuptials of Andrew and Márta at Blackwood on Rundle St. The food was amazing and the company devine! Bring on Thursday to celebrate Andy punching well and truly above his weight and gaining a new friend" - love her!!!

Vasárnap

Andy a szokásos rögbimeccsére vitte Huntert reggel, aztán haza, addig mi magunkhoz tértünk, megreggeliztünk, és készen álltunk a városnézésre!

Először a leghíresebb partra mentünk, Glenelg-re, ahova anno az első telepesek érkeztek, 

és ahol az állam hivatalos alapítási ünnepsége is zajlott

Mi persze azért romantikáztunk is :)

Mire a stégre kisétáltunk volna, eleredt az eső (a telek itt kissé változékony időjárással járnak), úgyhogy visszafordultunk, gyorsan szereztünk apunak egy csokornyakkendőt és bementünk a belvárosba. Eddigre persze kisütött a nap, így a Botanikus Kertet céloztuk meg.

Láttunk mindenféle helyi flórát és faunát, Andy lelkesen magyarázott ahol csak tudott, elcsíptük ahogy egy madár nagy lelkesen kortyolgatta a kávézó teraszán hagyott kávét, de a kedvencem az volt, ahogy Andy és apu (sikeresen!) átöleltek egy hatalmas fát :)

Benéztünk az állami könyvtárba is, ahol szerencsére pont nyitva volt a Mortlock szárny, asszem nem csak nekünk tetszett:

Apu még olvasnivalót is talált :)

Hatalmas hajrával pedig még a naplementét is elcsíptük:

West Beach

Hétfő

Elszórt esőzést ígért az időjárás-előrejelzés, úgyhogy túrázás helyett inkább autós kirándulásra mentünk, hogy mindig közel legyen a menedék. A cél Cape Jervis volt, útközben annyi megállóval, amennyi csak belefér!

 Myponga Reservoir

 Normanville Beach

 Stégről balra néz

 Hobart Lookout - ezt a hajót süllyesztették el direkt az öbölben, 

hogy legyen hol hobbibúvárkodni :)

 Megint csak balra néztünk

 Óriási szerencsével még kengurukat is láttunk útközben,
ebben a napszakban ritkán jönnek elő

 Ez itt pedig már utunk legdélebbi pontja, Cape Jervis

 A komp a háttérben felbukkanó Kangaroo Island-re visz

 Egy kis kerülő a szélmalmokhoz

 Úton Rapid Bay-be

Ahol az eső elől egy barlangba menekültünk

 Mi jól fel is fedeztük, íme az eredmény :)

 Anyuék közben hullámokat néztek

 És összebújtak

 Én is megpróbáltam romantikus lenni, de az óceánnak más véleménye volt...

 Second Valley - soha nem látott magas tengerszinttel, kiábrándítóan csúnya volt, 

ide tuti vissza kell még jönni!

 Bakery Lunch Yankalilla-n

Otthon már csak kutyát sétáltattunk, punnyadtunk, aztán Andy-vel kirobogtunk a reptérre, összeszedtük Balázst, kibontottunk egy üveg finom vörösbort, és felkészültünk az elkövetkezendő hét kalandjaira :)

Magyarázkodás

Nem igazán jellemző rám, hogy hetekig, sőt akár több mint egy hónapig ne jelentkeznék újabb bejegyzéssel, de most tényleg szuperelfoglaltak voltunk. Nézzük csak címszavakban, miket is csináltunk mióta hazajöttem Baliról:

Először is kitűztük az esküvő időpontját, június 9!!! Tudtára adtuk az örömteli eseményt a családnak, barátoknak, meghívtunk, anyakönyvvezetővel egyezkedtünk, zenét választottunk, éttermet foglaltunk, kávézót kerestünk, tanukat kértünk fel, öltönyt és ruhát vettünk, ezeket magunkra szabattuk, én gyakoroltam a magassarkúban járást, kölcsönöztünk öltönyt Hunternek, megemésztettük hogy ez többe kerül mint az én ruhám, cipőm, táskám, övem és kardigánom együttvéve, amit ugyebár meg is tarthatok, rendeltünk gyűrűt, kétségbeestünk (én) az érkezésekor, hogy az enyém biza szűk, és igazam is volt, fél mérettel kisebb érkezett, node még épp időben megcsináltattuk, gyakoroltam az aláírásom, mert csak akkor fogadják el, ha pont olyan mint az útlevelemben (ha bárki szeretne egyórás kiselőadást hallgatni az ausztrál bürokrácia gyöngyszemeiből, bármikor rendelkezésre állok!), foglaltunk fodrászt, túléltük Andy legénybúcsúját, vettünk csokornyakkendőt, béreltünk alsószoknyát, kitaláltuk a nászutat (majd augusztusban Luxemburgban), és amikor akadt két szabad percünk, csak bámultunk ki a fejünkből magunk elé – legalább nem volt időnk pánikolni :)

Az esküvőre persze ideutazott az én kis famíliám is Magyarországról és Andy nővére Németországból, a 10 hónapos kislányával, ezek szervezése rendszeres hajnali fél6-os skype-ot jelentett, az enyéim ráadásul nálunk szálltak meg, így jött a nagytakarítás: ablakpucolás, pókhálótlanítás, kiégett villanykörték végre kicserélése, Hunter dobszerkóját száműztük a középső szobából, ahova Andy-vel ideiglenes matracos szálláshelyünket állítottuk fel, az Ősök megkapták a luxus hálószobát, szereztünk plusz székeket, borospohár-készletet, borokat, vasalót, extra ágyneműt, pokrócokat, mindent kipucoltunk, átsúroltunk, fel- ki- és megmostunk, Ben lenyírta a füvünket, bevásároltunk és lemostuk a kocsit és a kutyát. Ha már jöttek, ugyebár szét is akartak nézni, úgyhogy szereztünk focimeccsre jegyet, foglaltunk borkóstolást, kutattuk a lehetőségeket eső esetére, szerveztünk lányos teázást és lánybúcsút – bár ez utóbbinál hál’ Istennek csak az időpont-egyeztetésben kellett részt venni. Mindeközben Andy és a családja ezerrel gyakorolta a magyar neveket, és amint Rachael és Tilly landolt Adelaide-ben, velük is eltöltöttünk némi időt. Mert olyan sok szabad volt nekünk.

Még mindig nem elég a kifogás? Mellékesen összedobtunk egy vízumjelentkezést is. Olyan 2-300 oldalt. Szerencsére ügyvédek segítségével. Ezek itt aztán mindent tudni akarnak, nem csak személyes adatokat meg születési anyakönyvi kivonatot és hogy tényleg egy pár vagytok és már esküvőidőpont is van, kell nekik tanúvallomás ausztrál ismerősöktől, fényképek tömkelege, híváslisták, sms-ek, képeslapok, facebook üzenetváltások, skype történet, bármi ami kapcsolattartást igazol, kellett csináltatnunk Andy-nek útlevelet, össze kellett szednem a múltamat: az összes létező korábbi és jelenlegi lakcímemet, a rokonságom adatait, tanulmányi és munkahelyi részleteket, éltem-e külföldön, utaztam-e külföldre, részletezzem 10 évre visszamenőleg, napra pontosan mikor hova utaztam milyen célból (és erre hagytak 10 sort a kis buták…), meg kellett írni mindkettőnknek szerelmünk történetét (én végül 8, Andy 3 és fél oldalt adott be ;) ), beadni az összes dokumentumot, ami igazolja hogy az ő lakcímén éltem ennyi és ennyi hónapot (képeslapok barátoktól, a tanári regisztrációm, a fényképezőm számlája, ésatöbbi, ésatöbbi), jövőbeli terveink, közösen foglalt repjegyek, szállodák (ja mert augusztusban megyünk Európába, és már annak is nekiláttunk ám) – az ausztrál bevándorlás bizony nem viccel.

Szóval ezért nem utaztunk és nem kalandoztunk a környéken sem és ezért nem írtam az utóbbi időben, no de majd most! Ezúton is köszönjük kedves olvasóink megértését és türelmét :)

Onkaparinga River National Park

Az elmúlt napok megpróbáltatásai után úgy éreztük, megérdemlünk egy kis pihenést. Mivel internet- és telefonközelben kellett maradnunk, az eredeti terveket, miszerint kempingezünk egy jót a Mt Remarkable Nemzeti Parkban, el kellett vetnünk, de egy netes lista ajánlása alapján úgy gondoltuk, ez a közelebbi park is megteszi. No igen, közel van, ha az ember nem téved el négyszer... Az első a felkészületlenségünk rovására írható, de a másik három tényleg a térkép hibája volt!

Mire végre megérkeztünk, a kocsi elkezdett nagyon gyanús hangokat kiadni jobbra kanyarodáskor, ez eléggé lefoglalta Andy gondolatait, én meg a kutyáért aggódtam (akit persze magunkkal vittünk), mert egy figyelmeztetés szerint valami kártevő miatt mérget helyeztek el a park számos pontján, és hiába volt Zoe pórázon, folyton azon aggódtam hogy megeszik valamit. Ilyen jó hangulatban sétáltunk el a negyedórára lévő kilátóig, itt kiláttunk, majd visszafordultunk és hazamentünk. De most már legalább az útvonalat tudjuk :)

Ui: azóta az autó is meggyógyult, csak a kipufogója mozdult el, és Zoe sem produkált mérgezéses tüneteket, úgyhogy én is megnyugodhattam.

U-ui: azért megosztanám veletek az összes aznap készült képet: