Magyarázkodás

Nem igazán jellemző rám, hogy hetekig, sőt akár több mint egy hónapig ne jelentkeznék újabb bejegyzéssel, de most tényleg szuperelfoglaltak voltunk. Nézzük csak címszavakban, miket is csináltunk mióta hazajöttem Baliról:

Először is kitűztük az esküvő időpontját, június 9!!! Tudtára adtuk az örömteli eseményt a családnak, barátoknak, meghívtunk, anyakönyvvezetővel egyezkedtünk, zenét választottunk, éttermet foglaltunk, kávézót kerestünk, tanukat kértünk fel, öltönyt és ruhát vettünk, ezeket magunkra szabattuk, én gyakoroltam a magassarkúban járást, kölcsönöztünk öltönyt Hunternek, megemésztettük hogy ez többe kerül mint az én ruhám, cipőm, táskám, övem és kardigánom együttvéve, amit ugyebár meg is tarthatok, rendeltünk gyűrűt, kétségbeestünk (én) az érkezésekor, hogy az enyém biza szűk, és igazam is volt, fél mérettel kisebb érkezett, node még épp időben megcsináltattuk, gyakoroltam az aláírásom, mert csak akkor fogadják el, ha pont olyan mint az útlevelemben (ha bárki szeretne egyórás kiselőadást hallgatni az ausztrál bürokrácia gyöngyszemeiből, bármikor rendelkezésre állok!), foglaltunk fodrászt, túléltük Andy legénybúcsúját, vettünk csokornyakkendőt, béreltünk alsószoknyát, kitaláltuk a nászutat (majd augusztusban Luxemburgban), és amikor akadt két szabad percünk, csak bámultunk ki a fejünkből magunk elé – legalább nem volt időnk pánikolni :)

Az esküvőre persze ideutazott az én kis famíliám is Magyarországról és Andy nővére Németországból, a 10 hónapos kislányával, ezek szervezése rendszeres hajnali fél6-os skype-ot jelentett, az enyéim ráadásul nálunk szálltak meg, így jött a nagytakarítás: ablakpucolás, pókhálótlanítás, kiégett villanykörték végre kicserélése, Hunter dobszerkóját száműztük a középső szobából, ahova Andy-vel ideiglenes matracos szálláshelyünket állítottuk fel, az Ősök megkapták a luxus hálószobát, szereztünk plusz székeket, borospohár-készletet, borokat, vasalót, extra ágyneműt, pokrócokat, mindent kipucoltunk, átsúroltunk, fel- ki- és megmostunk, Ben lenyírta a füvünket, bevásároltunk és lemostuk a kocsit és a kutyát. Ha már jöttek, ugyebár szét is akartak nézni, úgyhogy szereztünk focimeccsre jegyet, foglaltunk borkóstolást, kutattuk a lehetőségeket eső esetére, szerveztünk lányos teázást és lánybúcsút – bár ez utóbbinál hál’ Istennek csak az időpont-egyeztetésben kellett részt venni. Mindeközben Andy és a családja ezerrel gyakorolta a magyar neveket, és amint Rachael és Tilly landolt Adelaide-ben, velük is eltöltöttünk némi időt. Mert olyan sok szabad volt nekünk.

Még mindig nem elég a kifogás? Mellékesen összedobtunk egy vízumjelentkezést is. Olyan 2-300 oldalt. Szerencsére ügyvédek segítségével. Ezek itt aztán mindent tudni akarnak, nem csak személyes adatokat meg születési anyakönyvi kivonatot és hogy tényleg egy pár vagytok és már esküvőidőpont is van, kell nekik tanúvallomás ausztrál ismerősöktől, fényképek tömkelege, híváslisták, sms-ek, képeslapok, facebook üzenetváltások, skype történet, bármi ami kapcsolattartást igazol, kellett csináltatnunk Andy-nek útlevelet, össze kellett szednem a múltamat: az összes létező korábbi és jelenlegi lakcímemet, a rokonságom adatait, tanulmányi és munkahelyi részleteket, éltem-e külföldön, utaztam-e külföldre, részletezzem 10 évre visszamenőleg, napra pontosan mikor hova utaztam milyen célból (és erre hagytak 10 sort a kis buták…), meg kellett írni mindkettőnknek szerelmünk történetét (én végül 8, Andy 3 és fél oldalt adott be ;) ), beadni az összes dokumentumot, ami igazolja hogy az ő lakcímén éltem ennyi és ennyi hónapot (képeslapok barátoktól, a tanári regisztrációm, a fényképezőm számlája, ésatöbbi, ésatöbbi), jövőbeli terveink, közösen foglalt repjegyek, szállodák (ja mert augusztusban megyünk Európába, és már annak is nekiláttunk ám) – az ausztrál bevándorlás bizony nem viccel.

Szóval ezért nem utaztunk és nem kalandoztunk a környéken sem és ezért nem írtam az utóbbi időben, no de majd most! Ezúton is köszönjük kedves olvasóink megértését és türelmét :)